Miért is fontos, hogy most ne lehessünk tudatában mindannak, amivel odaát?
(A cikket több, kedves hozzám forduló kérdése alapján írtam meg)
Nagyon fontos sajátossága a testi életünknek, hogy amíg itt vagyunk, addig döntően nem lehetünk tudatában mindannak, ami a fizikai világon túl van. Nem lehetünk tudatában a saját lelki önvalónkkal, előző életünk emlékeivel, jelen életünkre vállalni szükséges sorsutunkkal, túlvilági létezésünkkel, stb. Továbbá a földi elménkkel a teljes tudatosságunk csupán egy szűk keresztmetszetét használhatjuk. A testi érzékszerveink pedig úgy vannak beállítva, hogy döntően a fizikai világot tudják érzékelni, valamint döntően elnyomják, lefedik a lelki érzékszerveinket, melyekkel a fizikai világon túli dolgokat tudnánk észlelni.
Nagyon fontos, hogy e feledés fátyla rajtunk legyen és a tudatunk ilyen módon le legyen korlátozva az itt tartózkodásunk során, melynek több oka is van. Egyrészről a földi elménk, az idegrendszerünk nem bírná el mindazon információkat, melyeket odaát lélekként helyén tudunk kezelni. Gondoljunk bele, sokszor egy testi élet traumáit, gondjait épp elég feldolgoznunk és magunkkal cipelnünk, hát még ha velünk lenne most több száz, akár több ezer testi életünké. Továbbá nagyon frusztrálna bennünket az is, ha most kristály tisztán emlékeznénk arra, hogy bizonyos személyek kik voltunk számunkra az előző életünkben. Például este úgy feküdnénk le a párunk mellé, hogy tisztán emlékeznénk: előző életünkben a gyermekünk volt. Ugyanígy frusztrálna bennünket az, ha tudnánk előre, milyen események fognak velünk megtörténni (a számunkra kellemetlenek főleg), vagy ha tudnánk előre, mikor fogunk innen távozni.
Ha tudatában lennénk az igazi önvalónknak, a túlvilági létezésünknek, akkor nem tudnánk kellően ide sem figyelni. Nem tudnánk döntően a fizikai világra fókuszálni, s kellően átélni mindazt, amit most számunkra szükséges. Egyszerűen nem tudnánk arra a feladatunkra és leckénkre figyelni, amiért most ide jöttünk.
Ez nagyjából ugyanolyan lenne, mintha itt egy iskolai tanórán engedélyeznék azt számunkra, hogy a tanítás és tanulás közben az osztálytársainkkal beszélgessünk oda teljesen nem vonatkozó témákról, vagy hogy közben filmet nézzünk a telefonunkon, beszélgessünk közben a szüleinkkel, rokonainkkal, olvassuk közben a kedvenc magazinunkat és így tovább. Nyilvánvaló, hogy ott, ahol ezt engedik vagy ahol ez így történik, érdemi tanítás és tanulás nem várható, illetve nem következik be.
Számos kényelmetlenséget és fájdalmas pillanatot, valamint nem megértést eredményez e feledés fátyla. Az előbbi hasonlatot figyelembe véve az, hogy míg a tanórán vagyunk, döntően oda kell figyeljünk és addig nem foglalkozhatunk az iskolán kívüli dolgainkkal. Viszont mégis muszáj belátnunk, hogy nem történhet ez másként. Ahogy az iskolában oda kell figyeljünk, ha érdemi eredményt szeretnénk elérni, úgy itt is döntően a fizikai világra kell fókuszáljunk, ha azt szeretnénk, hogy érdemi eredménye legyen annak, hogy leszülettünk s végig haladunk azon a sorsúton, amit most vállalnunk volt szükséges.
Amikor sokszor - érthető módon - nem értjük, mi miért történik velünk, nem értjük, hogy miért úgy kellett valaminek alakulni, ahogy, nem értjük, miért kellett távozni egy szerettünknek, mindig gondoljunk bele, csak azért nem értjük, mert jelenleg a nagy egészből csupán egy nagyon pici részt láthatunk. Az örökké való létezésünkből csupán egy múlandó testi életet. S ennek a feledés fátylának ugyan ez kétségtelenül egy kényelmetlen hátránya, de mégis rendelkezik számos előnnyel is, s valójában nagyon is szükséges. Nagyon is szükséges ahhoz, hogy amikor visszatérünk majd a szellemvilágba, érdemi eredményt tudjunk felmutatni, s ne egy hiába való testi életet. Hogy mikor haza megyünk az iskolából, ne csak arról tudjunk otthon beszámolni, hogy végig szórakoztuk a tanórákat, de valójában megbuktunk. Hanem arról, hogy odafigyeltünk (mert nem is tehettünk mást) és elsajátítottuk mindazt, amiről a tanár beszélt nekünk.
- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -
