2021. április 13., kedd

Egy zen történet a sólyomról, aki nem tudott repülni!


Egy távoli országban élt egy igen közkedvelt uralkodó, mivel mérhetetlenül kedves, bölcs és segítőkész volt, az egész népe rajongott érte. Mindenki megbízott benne, és készségesen engedelmeskedett a parancsainak. Csodálták és szerették, ajándékokkal halmozták el a tisztelet kifejezése jeléül. 
 
 
Egyszer egy férfi egy igen különleges ajándékot adott a királynak, mégpedig két kis különleges fajtájú sólymot. Az uralkodó azonnal az udvarba hívatta a solymárt, hogy elkezdje a madarak kiképzését.

Teltek a napok, és a madarak elkezdtek nőni, azonban annak ellenére hogy testvérek voltak, mégis nagyon különböző mértékben fejlődtek. A solymár észrevette, hogy az egyikük igen félénk és sokkal gyengébb, mint a másik, ezért mindig a jobb falatokat adta neki.

A másik sólyom néha, amikor a ketrec ajtaja nyitva maradt a környéken szerezte be a táplálékát, már önállóan is gondoskodni tudott magáról. Így lett az egyik sólyom teljesen önálló, míg a másik állandóan várta, hogy a gondozó hozza a táplálékot. A legnagyobb különbség azonban mégis abban mutatkozott, hogy az egyikük megtanult repülni, míg a másik csak a ketrecben várta a gondoskodást, és eszébe sem jutott, hogy ő maga is megszerezhetné a táplálékot.

A solymár elmondta a királynak, hogy mi történt, és egy rendeletet adtak ki, hogy, aki megtanítja a sólymot repülni, az igen nagy jutalomba részesül.

A világ minden tájáról érkeztek szakértők, és mindenikük meg volt győződve róla, hogy a birtokában van a leghatékonyabb módszer, azonban a sólyom csak nem tudott megtanulni repülni. Különféle finom falatokkal próbálták csalogatni, más sólymokat hoztak, hogy háta követni fogja a példát, ha meglátja, hogyan kell repülni, de a sólyom nem mozdult ki a ketrecéből.

Egyik nap egy szegény ember érkezett a palotába, és nem tett más semmit csak leült, és figyelte a madarat. Így ült mellette, míg leszállt a nap. Másnap az ember arra kérte a királyt, nézzen ki az ablakon, és a király alig jutott lélegzethez, amikor meglátta, hogy a sólyom repül. A király megkérdezte az embert, hogy hogyan csinálta. Az ember azt válaszolta: “Könnyű volt uram, letörtem az ágat”.

Ez a zen történet is nagyon jó példa arra, hogy ahhoz, hogy sikeresek legyünk, ki kell használnunk az előttünk álló lehetőségeket. Sokszor úgy éljük le az életünk, hogy nem is próbáljuk a legjobbat kihozni magunkból, mert sokkal kényelmesebb a “ketrecen” belül maradni. Addig maradunk a komfortzónán belül, míg valaki “letöri” az ágat, és muszáj lesz repülni. 
 
Forrás:femzine.com

Vándorsólyom - videó
forrás: NG Science


2021. április 12., hétfő

Allan Kardec: Szellemek könyve

 

Allan Kardec (1804-1869) francia tudós, pedagógus, saját okkult tapasztalatait "A szellemek könyve" című és más kiváló műveiben foglalta össze. Ő volt az, aki a halhatatlanság tanának és a szellemekkel való közlekedés filozófiájának a spiritiszta nevet adta. Új szó, amely ősrégi dolgot jelöl. Neki köszönhető, hogy a szellemvilággal történő közlekedés tanulmányozásából új bölcselet keletkezett, de   korántsem alapított szektát. 

Allan Kardec
 
A szellemek eredete és természete

Azt mondhatjuk, hogy a szellemek a teremtés értelmes lényei. Ők népesítik be az anyagi világon kívül eső mindenséget.
Megjegyzés: Szellem alatt itt a test nélkül való lények egyéniségét értjük, nem pedig az egyetemes értelmes elemet. 
 
 
A szellemek éppen úgy Isten művei, mint az ember műve valamely gép; és az a gép nem maga az ember, hanem csak a műve. Tudod, hogy az ember is gyermekének, teremtményének nevezi, ha valami szépet vagy hasznost készített. Lásd, ugyanígy áll a dolog Istent illetőleg: mi gyermekei vagyunk neki, mert az ő művei vagyunk.

A szellem az anyag kivonata (quintessentiája,) melyet ti nem hasonlíthattok semmihez sem és annyira légies, hogy nem is érzékelhetitek. Azért nevezzük anyag nélkül valóknak a szellemeket, mert lényegük eltér mindattól, amit mi anyag néven ismerünk. Vakokból álló népnek nem lehetnének a fénynek és hatásának kifejezésére való szavai. A vakon született azt hiszi, hogy hallás, szaglás, ízlelés és tapintás útján mindent felismerhet és nem érti azokat a fogalmakat, melyeket csupán hiányzó szerve útján szerezhetne meg. Mi is ilyen vakok vagyunk az ember fölött, álló lények lényegével szemben. Másképp nem értelmezhetjük őket, mint tökéletlen hasonlatok útján, vagy a képzelet megerőltetésével.

Szellemek mindenütt vannak s a végtelen térségeket, vég nélkül betöltik. Körülöttetek is állandóan vannak szellemek, akik megfigyelnek titeket és anélkül, hogy tudnátok, hatnak reátok; mert a szellemek oly természetű erők, melyeket Isten az ő gondviselő akaratának végrehajtására eszközül használ fel. Minden szellem azonban nem juthat el mindenhova, mert a kevésbé előhaladottak előtt vannak tiltott térségek is. 

A szellem ragyogása tisztasági fokozatától függ. Minden szellem egy-egy osztatlan egység, de gondolatát mindenik eljuttathatja többfelé, anélkül, hogy azért önmagát széjjelosztaná. Csakis ily értelemben vehetjük a szellemeknek mindenütt való jelenlétét. Ilyen a szikra, melynek fénye messze elhat és a láthatárnak minden pontjáról észreveheti. Ilyen az ember is, aki anélkül, hogy helyéből kimozdulna, rendeleteket osztogathat, jeleket és mozgásokat adhat át különböző helyeken. A szellemnek részedre ködszerűnek látszó, de részünkre még elég durva anyagburkolata van; de azért eléggé ködszerű, hogy a levegőben felemelkedhessék és oda mehessen, ahová akar. Amint a gyümölcs csíráját a csíraburok (perisperma) környezi, úgy környezi a szorosabb értelemben vett szellemet is az a burok, melyet a hasonlatosság kedvéért szellemburoknak, vagyis perispritnek nevezünk.
Minden világnak az egyetemes fluidjából veszi a szellem a félig anyagi burkot. Éppen azért nem minden világon egyenlő az a burok. A szellem épp úgy ölt magára más-más burkot, amint egyik világból a másikba lép, mint ahogyan ti szoktátok egyik ruhátokat a másikkal felváltani. Határozott alakja szokott lenni, ez pedig egészen a szellem tetszésétől függ. így mutatkozik nektek néha akár álomban, akár éber állapotban is látható, sőt meg is tapintható alakban.

A szellemek különböző rangfokozatai. 

Határtalan a számuk. Nincs közöttük határt jelölő vonal, mely mint valami kerítés elkülönítené őket egymástól; és így tetszés szerint több vagy kevesebb rendre oszthatjuk. Ha azonban az általános jelleget vesszük tekintetbe, akkor mindannyit három főrendbe vonhatjuk össze. 

1. Legelső rangúaknak azokat tekinthetjük, akik már elérték a tökéletességet, t. i. a tiszta szellemeket.
2. Másodiknak azokat, kik a fokozat közepéig jutottak és a, jóra való törekvés tölti el őket.
3. Az utolsók pedig azok, akik a lépcső alján vannak, vagyis a tökéletlen szellemek. Ezeket tudatlanság jellemzi, valamint az. hogy a rossz után vágyódnak és rossz szenvedélyekkel vannak: eltelve, ami haladásukban gátolja őket. 

A jó cselekvésre való képesség fokozatuknak megfelelő mértékben van meg. Némelyek tudással bírnak, mások bölcsességgel és jósággal; de valamennyinek még próbákat kell kiállnia. Vannak olyanok is, akik sem jót, sem rosszat nem tesznek. Másoknak ellenben nagyon tetszik rosszat tenni és igen megelégedettek, ha alkalmat találnak reá. Vannak továbbá felületes, bohó szellemek is, akik inkább hóbortosok, mint gonoszok és inkább bosszantani szeretnek másokat, mint rosszat cselekedni. Örömük telik abban, ha elámíthatnak valakit és félreértéseket okozhatnak, amin ők nevetnek.

A szellemi létra 

A szellemek osztályozása aszerint történik, hogy mennyire haladtak már, milyen tulajdonságokat szereztek meg és milyen tökéletlenségektől kell még megszabadulniuk. Ez az osztályozás különben éppenséggel nem abszolút, mert az egyes fajokat csak együttesen lehet a többitől megkülönböztetni, mivel az átmenet egyik foktól a másikig észrevehetetlen. A határokon ugyanis annyira elmosódtak az árnyalatok, mint a természetben, pl. a szivárvány színeiben, vagy az embernek különböző életkorában. Tehát elég sok osztályt lehet megkülönböztetnünk, aszerint többet vagy kevesebbet, amilyen szempontból nézzük a dolgot. Éppen úgy vagyunk ezzel, mint a tudományos osztályozásokkal. Ezek a rendszerek lehetnek többé-kevésbé teljesek, többé-kevésbé észszerűek, avagy megérthetés tekintetében többé-kevésbé kényelmesek; de bármilyenek is legyenek, alapjában véve a tudományt meg nem változtatják. A szellemek tehát, akikhez erre vonatkozólag kérdést intéztek, egymástól eltérő osztályozásokkal felelhettek ugyan a kérdésekre, de annak semmi következménye sem lehet. Fel is használták fegyverül ellenünk többen a szellemeknek ezt a látszólagos ellenmondását, meg nem gondolva, hogy a szellemek semmi fontosságot sem tulajdonítanak annak, ami csak feltevés, és hogy nekik a gondolat minden, ránk bízva a formát, a kifejezéseket, az osztályozásokat, egyszóval a rendszereket.

Tegyük hozzá még, hogy sohasem szabad szem elől tévesztenünk, miképp a szellemek között is épp úgy vannak nagyon tudatlanok, mint az emberek között, és hogy nem győzzük eléggé óvni magunkat attól a hajlandóságtól, mely hinni késztet minket, hogy minden szellemnek mindent kell tudnia, mivel szellem.
 
 Minden osztályozáshoz módszer, elemezés, valamint a tárgynak alapos ismerete szükséges. A szellemvilágban pedig épp s úgy nem képesek a korlátolt ismeretűek a fajokat egységbe foglalni, vagyis rendszert alkotni, mint itt a földön a tudatlanok. Nem ismerik ezek, vagy csak hiányosan ismerik az osztályozásokat, bármilyenek is legyenek.
Minden fölöttük álló szellemet elsőrangúnak tartanak anélkül, hogy képesek volnának észrevenni azok tudásának, képességeinek és erkölcsi minőségének árnyalatait, amelyek őket egymástól megkülönböztetik: akárcsak nálunk a vad emberek a műveit embereket illetőleg. Még azok sem egyeznek meg mindenben, akik képesek a felosztásokat megtenni, mert különböző szempontból tekinthetik a dolgot, kivált ha nincsenek korlátai az osztályozásnak. Linné, Jussieu és Tourne-fort is más-más módszert alkalmaztak a növények csoportosításánál és a növénytan azért mégsem változott meg, mert nem ők találták fel a növényeket, sem azok jellegeit, csupán megfigyelték a közöttük levő hasonlatosságokat, amelyek szerint a csoportosítást vagy osztályozást megejtették. Ugyanez áll reánk nézve is. Nem mi találtuk fel a szellemeket és jellemeiket. Mi csak megfigyeltük és beszédeikből meg cselekedeteikből ítéltük meg őket, azután a tőlük kapott adatok alapján csoportosítottuk.

A szellemek általában három nagy osztályt állapítanak meg. Az utolsóba, vagyis a legalsóba a tökéletlen szellemek tartoznak, akiket az jellemez, hogy anyagi részük uralkodik a szellemük fölött és hogy hajlandók a rosszra. A második osztályba tartozóknál a szellemi rész uralkodik az anyagi rész felett és ezek a jót óhajtják. Ezek a jó szellemek. Végül az első osztályba a tiszta szellemek tartoznak, akik már elérték a tökéletesség legmagasabb fokát. 
 
 
Értelmünk ezt a felosztást teljesen megfelelőnek találja és az egyes csoportok jellemvonásai annyira határozottan különböznek egymástól, hogy nekünk már csak a jellemek árnyalatait kellett bizonyos számú alosztályok megkülönböztetése által kifejeznünk. Meg is tettük ezt a szellemek segítségével, akik soha sem vonták meg tőlünk jóakaratú utasításaikat.
Ennek a felosztásnak a segítségével könnyen fogjuk megállapíthatni a velünk érintkező szellemek magas vagy alantas fokozatát, valamint ebből kifolyólag azt is, hogy mennyi bizalmat és tiszteletet érdemelnek. Bizonyos értelemben ez a szellemtan kulcsa, mert csakis ezúton érthetjük meg a szellemi közlemények tartalmának egymástól való eltérését, mivel földeríti előttünk a szellemeknek értelmi és erkölcsi különféleségét. Mindamellett azt vesszük észre, hogy a szellemek sohasem tartoznak határozottan egyik vagy másik osztályba; fejlődésük ugyanis csak fokozatosan történik, sőt gyakran egyik irányban nagyobb haladást tesznek, mint minden más irányban, így tehát meg lehet bennük több alosztálynak a jellemvonása, amit beszédjükből és cselekedetükből könnyű megítélnünk. 

A tökéletlen szellemek 

Az anyagnak a szellem fölött való uralkodása, a rosszra való hajlandóság, tudatlanság, gőg, önzés és a mindezekkel járó rossz szenvedélyek. Ugyan sejtik az Istent, de nem értik meg Őt. Nem mindnyájan lényegileg rosszak, mert némelyik inkább felületes, következetlen és pajkos, mint gonosz. Némelyek sem jót, sem rosszat nem tesznek, de éppen azzal árulják el, hogy alsórendűek, mivel semmi jót sem tesznek. Mások ellenben örülnek, ha alkalmuk kínálkozik rosszat tenni, mert jól esik nekik.

A gonoszsággal vagy a pajkossággal párosíthatják értelmüket: de akármilyen nagy az értelmi fejlettségük, gondolataik nem igen emelkedettek, érzéseik pedig többé-kevésbé aljasak.
A szellemi életről korlátolt ismereteik vannak és abba a kevésbe is, amit. tudnak róla, belekeverik a testi életből megmaradt fogalmakat és előítéleteket. Csakis téves és tökéletlen ismereteket nyújthatnak nekünk; de azért a figyelmesen vizsgálódó még ezekben a tökéletlen közleményekben is gyakran a nagy igazságoknak megerősítését látja, amelyekre magas szellemek tanítottak meg minket.

Jellemüket a nyelvük tükrözi vissza. Éppen ezért minden szellemet, aki gonosz gondolatokat árul el közleményei útján, a harmadik rendbe sorolhatunk, amiből az következik, hogy ha rossz, amit sugalmaznak nekünk, az csakis ilyen harmadrendű szellemtől származik.
Látják az ilyen szellemek a jó boldogságát és ez szüntelen gyötrelmet okoz nekik; mert az irigységből és féltékenységből származó félelmet mind átérzik.
A testi élet fájdalmainak emléke megmarad bennük és gyakran sokkal kínosabb ez a benyomás, mint a valóság. Eszerint igazán szenvednek ők. és részben oly fájdalmaik vannak, amilyeneket ők már elszenvedtek, részben pedig olyanok, amilyeneket ők okoztak másoknak. Mivel pedig szenvedésük hosszantartó, azt hiszik, hogy örökké fognak szenvedni. Isten büntetésképpen engedi meg, hogy ezt higgyék.

Öt osztályba sorolhatjuk őket:
Tisztátalan szellemek 

Az ide tartozó szellemek nemcsak hajlandók a rosszra, hanem rossz szándéknak is. Mint szellemek, rossz tanácsokat adnak, egyenetlenkedést és bizalmatlanságot sugalmaznak, mindenféle álarc alá rejtőznek, hogy minél jobban csalhassanak. Olyanokat környékeznek meg, akik elég gyenge jelleműek arra, hogy sugalmazásaikra hallgatván, a saját vesztükbe rohanjanak; mert nagy megelégedésükre szolgál, ha látják, mint sikerül hátráltatniuk a haladásban mindazokat, akik a kísértések alkalmával ilyenképpen elbuknak. 

Mikor szellemi közleményeket kapunk, a beszédükről ismerjük fel az ilyen szellemeket; mivel az ocsmány és durva beszéd úgy a szellemeknél, mint az embereknél mindenkor alantas erkölcsi, ha mindjárt nem is értelmi színvonalra vall. Közleményeik elárulják alacsony hajlamaikat. Ha pedig okosra változtatják beszédüket, akkor nem képesek sokáig kitartani, hamar kiesnek a szerepükből és leleplezik magukat.
Bizonyos népek rossz istenségeknek tartják az ilyen szellemeket, mások ördögöknek, rossz szellemeknek, vagy a gonoszság szellemének nevezik.
Azok az élőlények, akiket ilyen szellemek éltetnek, mikor testet öltenek, minden bűnre hajlandók, amit csak rossz és lealacsonyító szenvedélyek szülhetnek, mint az érzékiség, a kegyetlenség, a csalás, a képmutatás, a pénz után való sóvárgás és a szennyes fösvénység. Ezek a rosszat minden indító ok nélkül azért cselekszik, mert kedvük telik benne, mert gyűlölik a jót és áldozataikat csaknem mindenkor a becsületes emberek közül választják ki. Valóságos ostorai ezek az embereknek, bármely társadalmi osztályba tartoznak, és a művelődés máza sem menti meg őket a szégyentől és gyalázattól. 

Felületes szellemek

Tudatlanok, incselkedők, következetlenék és gúnyolódok ezek. Mindenbe beleavatkoznak és mindenre felelnek, mit sem törődve az igazsággal. Szeretnek csekély bajokról és örömökről beszélni, bosszúságot okozni és rejtélyeskedés vagy tréfa által félrevezetni. Ezeket a szellemeket közönségesen hóbortosoknak, nyugtalankodóknak, gnómoknak és lidérceknek szokták nevezni. Függenek a magasabb szellemektől, akik gyakran úgy használják fel őket, mint mi a szolgálattevőket,
Az emberekkel néha szellemesen és tréfásan beszélnek, de többnyire tartalmatlan, amit mondanak. Mindennek a megfordítottját s a nevetséges oldalát ragadják meg és csípősen, gúnyosan fejezik ki magukat. Álneveket nem annyira gonoszságból, mint tréfából használnak.

Áltudós szellemek 

Meglehetősen tág az ismeretük, de sokkal többet tartanak magukról, mint amennyit valóban tudnak. Mivel pedig több szempontból bizonyos fokig jutottak. Beszédüknek komoly jellegével tévedésbe ejtenek minket képességeik és felvilágosodottságuk felől. A legtöbb esetben azonban egész beszédük csupán a földi életben fennálló rendszerek fogalmainak és előítéleteinek vissza tükrözése, vagyis némi igazságnak és a legnagyobb tévedéseknek keveréke, melyből kirí az az önbecsülés, a gőg, a féltékenység és az önfejűség, amit még nem bírtak elvetni maguktól. 

Semleges szellemek

Ezek sem nem elég jók arra, hogy a jót, sem nem elég rosszak arra, hogy a rosszat cselekedjék. Egyformán hajlanak úgy az egyik, mint a másik felé és sem erkölcsi, sem értelmi tekintetben az emberiség közönséges színvonalán felül nem emelkednek. Ragaszkodnak a földi dolgokhoz és sajnálnak megválni a durva földi örömöktől. 

Kopogtató és békeháborító szellemek

Jelenlétüket gyakran érzékelhető és fizikai hatások által árulják el, ilyenek: a kopogások, mozgások és a szilárd testek rendkívüli helyváltoztatása, valamint a levegő megmozgatása stb. Úgy látszik, ezek a szellemek sokkal erősebben vannak az anyaghoz kötve, mint a többiek és valószínűleg főképpen ők idézik elő a földgömb elemi átalakulásait is; akár a levegőre, vízre, tűzre, szilárd testekre, vagy akár a föld belsejére gyakorolják hatásukat. Észrevehető, hogy ezek a jelenségek véletlenül és fizikai okból nem származhattak, mivel szándékos és értelmes jellegűek. Minden szellem képes ilyen jelenségeket előidézni, de a magasabbak rendesen átengedik azok kivitelét az alárendelt szellemeknek, kik sokkal ügyesebbek az anyagi, mint az értelmi munkák elvégzésében. Mikor a magas szellemek az ilyen jelenségeket szükségeseknek találják, akkor segédekül használják fel azokat a szellemeket, kik ebbe az osztályba tartoznak.

- Allan Kardec: Szellemek könyve (részlet) -

- - - - - - - - 
 
ALLAN KARDEC - SZELLEMEK KÖNYVE - A spiritizmus alapelvei - I.KÖNYV - videó
 forrás:Evangéliumi Spiritizmus
 
 
A kísértetté válás és a szellemek kiűzése - videó
forrás és előadó: Száraz György

Reggeli üdvözlet


 
A napsugár nem kérdezi, hogy mennyit ér a fénye
A napsugár nem kérdezi, hogy mit kap majd cserébe
A napsugár nem mérlegel, csak tündökölve árad
Simogat és átölel, de nem kér érte árat.
 

Szeress úgy mint a Nap, feltétel nélkül
Úgy, mint a Nap, ami szívedből épül.
Úgy mint a nap, fényből születve
Úgy, mint a Nap, áldást teremtve.

Minden ember fénysugár a mindenségnek része
Azt hiszi, hogy porszem, pedig a mindennek egésze
Minden ember fénysugár egy a végtelennel
Minden ember fénysugár, de ebben hinni nem mer.

Szeress úgy mint a Nap, feltétel nélkül
Úgy, mint a Nap, ami szívedből épül.
Úgy mint a nap, fényből születve
Úgy, mint a Nap, áldást teremtve.
Szeress áldást teremtve!
 
- Csongrádi Kata :NAPHIMNUSZ -
 
 
Csongrádi Kata:NAPHIMNUSZ - videó
forrás:Csongrádi Kata
Minden ember fénysugár a mindenségnek része! - Készítette Árvai Béla

A Naphimnusz nem József Attila verse! 

Csongrádi Kata még a ’80-as években Szentföldön kapott beavatása során engedélyt kapott, hogy magyarra fordítsa, megzenésítse a társaival és itthon énekelje ezt a csodálatos himnuszt. 1988-ban megjelenő könyvében részletesen ír erről.
 

2021. április 11., vasárnap

6 órát töltött a túlvilágon egy brit nő: megrázó dolgokat mesélt, miután visszatért


Az élet és a halál rejtélyének kérdését válaszolhatja meg az esete?

Szívmegállást okozó baleset

A 34 éves brit Audrey Mash, aki két éve él Barcelonában, a férjével túrázott november elején a katalán Pireneusokban, amikor egy hóvihar meglepte őket több mint kétezer méteres magasságban.

Mire a riasztott mentőcsapatok megtalálták őket, a nő teste erősen kihűlt, eszméletét vesztette és megállt a szíve.

 Mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol ECMO (extracorporeal membrane oxygenation) készülékkel, vagyis speciális testen kívüli szívmotorral kezdték meg a kezelését, amely a kivezetett vér oxigéntelítésére és a szén-dioxid eltávolítására szolgál.


Orvosi csoda

18 fokos volt a testhője, amikor rátaláltak.

Rejtélyes módon a pácienst neurológiai károsodás sem érte.

Visszatérése után elmondta, hogy úgy érezte, hogy egy hatalmas végeláthatatlan fényárban lebeg.

Az időt öröknek érezte, tulajdonképpen mintha nem is telt volna.

Végtelen boldogság árasztotta el a testét, és érezte a rég elhunyt szeretteinek a jelenlétét, de nem látta őket.

A beszámolójával kapcsolatban azóta is heves viták vannak a hívők és szakemberek között.

 

Rengeteg kérdést vet fel a túlvilággal kapcsolatban

Az ilyen és ehhez hasonló esetek mindig felhívják a világ figyelmét arra, hogy valamit titkolnak előlünk a túlvilággal kapcsolatban a tudósok.

A tudósok azonban meggyőzően állítják, hogy ők maguk sem ismerik azt, hogy mi van “odaát”.

 Az egész jelenség annyira misztikus, hogy egyelőre most is csak találgatások vannak róla, hogy mi történik a lélekkel, az emberi tudattal a halál beállta után.

Ahogyan arról is sok a vita, hogy mi is a valódi értelemben vett halál: ha ugyanis ilyen hosszú idő után is visszahozható valaki, akkor a halál folyamata sem végleges.

Ilyen szempontból pedig a tudat, a lélek valahol “létezik”, mielőtt újra visszatér a testbe a halálból visszahozottak esetében…

forrás: http://titkokszigete.hu/

 Audrey Mash, - A spanyol orvosok tudományos csodája - videó

forrás:euronews (en français)

Leicestershire legrégebbi kocsmájában egy szellemvadász felvett egy hangot, ami azt mondta, hogy "távozz innen"

 Egy Leicestershire-i szellemvadász állítása szerint négy szellemet fedezett fel egy "paranormális nyomozás" során a megye legrégebbi kocsmájában.

 
A Belper Arms kocsma arról vált híressé, hogy egy szellem kísérti, és gyakran azért jelenik meg, hogy megcsípje a női vendégek hátsóját.

A Blabyben élő 29 éves szellemvadász Will Hammond azt mondja, hogy "szellemdobozának" felhasználásával más szellemekre is bizonyítékokat talált.

Will édesanyja 1999-ben hunyt el, és azóta érdeklődik a paranormális dolgok iránt.

A Leicestershirelive-nak elmondta: "Különös események kezdtek bekövetkezni, amelyeket nem tudtam megmagyarázni."

"Ami engem leginkább elbűvöl, az az, hogy valami képes magától mozogni és hangokat kiadni."

A természetfölötti jelenségek vizsgálatára irányuló legújabb törekvése során Will ellátogatott a Newton Burgoland-ben található kocsmába, miután hallott az ott lakó szellemről.
 
 
Egy speciális berendezést állított össze, amely állítása szerint "kellemes és nemkívánatos szellemeket" is képes érzékelni.

"Különböző berendezéseket, gépeket állítottam fel, amelyek csak akkor működnek, ha valami belép a hatókörükbe," - mondta

"Felállítottam egy szellemdoboznak nevezett dolgot, amelyben a szellemek rádiófrekvenciákon keresztül kommunikálhatnak."

"Megállapítottam, hogy van egy kedves és egy nem túl kellemes szellem, és a nyomozás során mindig nyugtalanság érzése fogott el a helyszínen."

"A mérők igen és nem kérdésre válaszoltak nagyon világosan, és hallottam, hogy kopognak az ajtókon és dörömbölnek a kocsma területén."


Az új kocsmatulajdonost, a 29 éves Kirstie Croftot egyáltalán nem riasztották el a szellemek, és szívesen fogadja, ha a vendégek érdeklődnek velük kapcsolatban.

"Geoff és Fred van a földszinten, és állítólag egy békés pár él az emeleten, akiknek talán gyerekük is van," - mondta.

Will hozzátette: "A lakóhelyiségekben két szellem volt békés és barátságos. De az egyik szellem a földszinten nem."

"Olyan érzés volt, mintha a rossz szellem lenne a domináns a történések irányításában."

"Az embereknek nem szabad félniük, mert sokáig kísértenek, de legyenek tisztelettudók."


forrás: ujvilagtudat.blogspot.com

Belper Arms kísértetkocsma - videó
forrás: Haunted Hammond Adventures

2021. április 7., szerda

Mária királynő

 
Életerő, igen. 
Mit tegyen az, akiből elfogyott? 
Mi lehet a sorsfeladata annak, aki egy rozzant testben alig-alig él? 
Van még egyáltalán? 
 
Szepes Mária (1908-2007)
 
Az emberélet a születéstől a halálig csodálatos átváltozások láncolata. Mindegyik fázisban más történik velünk. Sohasem szeretjük azt, amikor bármelyikbe belecsöppenünk. Mert akár-hányszor is éltünk már a földön, ebben az „új” életünkben minden úgy tűnik, mintha most történne velünk először. Ezért nem szeretünk megszületni, nem szeretünk gyereknek lenni, utálunk kamaszodni – az öregkorban pedig akarva-akaratlan magunkra maradunk, összezárva a saját lelkünkkel. Nem látunk jól, nem hallunk jól, mozogni sem tudunk eléggé, s amivel idáig keveset foglalkoztunk, most kénytelenek vagyunk: az öregedő testünk-kel, ami alkalmatlanná vált arra, hogy a lelkünket hordozza. 
Eljön az idő, mondja a Prédikátor, 
...amikor az ablakokban elhomályosodik a nappal, 
...amikor bezárják a külső kapukat, és halkabbá válik a malom zaja; ...amikor elcsitul a madarak hangja, és minden dal elhallgat; ...amikor félnek a magaslatoktól, és ijedten járnak az úton; 
...amikor a mandulafa kivirágzik, még a sáska is jóllakik, és kipattan a kapor – de az ember örök hajléka felé indul;
mielőtt elszakad az ezüstkötél, megreped az arany gyertyatartó, megpattan a forrásnál a korsó... 
...és a por visszatér a földbe, ahonnét jött, az éltető Lélek meg Istenhez aki adta. 
 
Akinek Isten hosszú életet adott, azért adta, mert vannak dolgok, amiket csakis öregkorában tud elintézni. Vannak ételek, amelyeket sokáig kell főzni. És vannak lelkek, akik „nehezebben puhulnak”; szükségük van azokra a tapasztalatokra, melyeket csakis az öregségben lehet megszerezni. 
Ez a hosszú élet titka. 
Hogy ezek mik, nem lehet megmondani. 
Néhányat tudunk. Mivel ez az életkor a Szaturnusz szimbolikus hatalma alatt áll, tudjuk, hogy ilyenkor találkozunk a „Küszöb őrével”, aki minden sikerünket és kudarcunkat, minden beteljesült és beteljesületlen vágyunkat csakis „megfőve”, feldolgozva fogadja el. Remeték biztos könnyebben halnak meg, mert a befelé fordulás munkáját megszokták már. „Tréningben” vannak. Jóval előbb hozzáfogtak a szétválasztáshoz; hogy mi az, ami sikerült, és mi az, ami nem sikerült. Nem akarlak elkeseríteni, de sajnos az utóbbi tapasztalás van túlsúlyban. Főleg az ilyen fényszegény világban, mint a miénk.
 Rájövünk, hogy minden hiábavalóság. 
Barátnőm, akinek mesebelien gazdag férje meghalt egy elő-kelő kórházban, mindössze egy reklámszatyrot kapott az éjszakás nővértől: férjének szemüvege, fogsora és papucsa volt benne. Állt a néptelen utcán, a hajnali derengésben. Nem szomorú volt. Csodálkozott. 
„Ennyi marad egy királyból?” 
Most, hogy én is öregszem, szeretek visszanézni.
Mi történt velem? És azokkal, akik körülvettek? Mi történt? Roppant érdekes élmény! Most, hogy az én mesém is a vége felé jár, kezdem sejteni már, mire ment ki a játék! Nincs izgalmasabb, mint visszaolvasni életem regényét! Minden régi fejezet, akár egyetlen emlék is teljesen új értelmet kap. Az első csók? Ki volt az a lány? Fogalmam sincs, csak arra, hogy verítékes lámpalázzal megcsókoltam, úgy, ahogy azt akkoriban a moziban láttam egy bajszos filmsztártól. Lassan közelítettem a lány szájához, félig lehunyt, fátyolos szemekkel. Érdekes, hogy a színészre pontosan emlékszem – Robert Taylornak hívták –, a lányra nem. Csak arra, hogy amikor szétvált a szánk, azt lihegte: Hazudsz! Ötvenöt éve nem tudtam elfelejteni ezt az egyetlen szót. Miért? 
Mert igaz. 
Minden ölelés, melyben nincs önátadás: hazug. És ez nem-csak a csóknál van így. Az írásaimmal is. Leírok egy mondatot, s lelkem mélyéről azt kiáltja valaki: Hazudsz!
Nagyon kellemetlen ám! Egy mondat, amiben nem vagyok benne, amivel csak ügyesen el akarom adni magam... pocsék érzés, látni, hogy ezt nem én írtam, hanem Robert Taylor. 
Az öregember fejében összegyűlnek a hazugságok. Nemcsak azok, amiket szeretőként hazudott vagy politikusként, vagy kereskedőként, vagy íróként, de főleg azok, amiket önmagának hazudott. Nem vádolja magát, mert tudja, hogy ezekre a hazugságokra valaha szüksége volt. De most már minek? A közönség hazament. Egyetlen nézője maradt: önmaga. 
Blumenthal bácsi, a Vidám Színpad vén portása fogatlanul hevert a kórházi ágyán. Meglátogatták a nagy komédiások. Az egyik, azt hiszem, a vörös Kabos, azt kérdezte: 
– Blumenthal bácsi! Látogatási idő van! Miért nem teszi be a fogsorát? 
Az öreg legyintett, s azt mondta: 
– Ezeknek?! 
Igen, a játék vége felé az ember kezdi megérteni Buddha tanait: a lét minden formájában szenvedés. Csakhogy van ennek a tanításnak egy másik fele is. És ez már a felébredésről szól. 
És én most erről akarok beszélni. Csak hogy tudd, hogy ilyen is van manapság – tehát nem lehetetlenség. 
 
Néha meglátogatom a közel százéves Szepes Máriát. 
 
Ott ül a foteljában. Vagy inkább úgy mondom: trónusán. Ősz haja: korona. Egyetlen szál nem lóg belőle. Arca szépmetszésű, nemes. Mosolyog. Rejtélyesen, mint egy szépen megvénült egyiptomi királynő. Csak a kezét csókolom meg, mert tudom, hogy arca omlatag, törékeny; karját már nem is izmok, csak a lelke mozgatja, halványkék erekkel van befuttatva, és oly vékony, csoda, hogy mozdul még. 
Szemével nem lát, csak a lelkével. 
Leülök eléje. Nem szólok egy szót sem, de végül kimondom, amit gondolok: 
– Szép vagy. 
– Tudom. 
A hangsúlyában egy olyan ember hangja érződik, aki egész életét önvizsgálattal töltötte. Minden démonát és angyalát igyekezett fölismerni. Tudja, hogy hol vétett s mikor tett jót. És azt is pontosan tudja – bár nem látja magát a tükörben –, hogy amit ő most belül él, az kívülről csakis szép benyomást kelthet. 
 

Egy vak királynő ül előttem. Mosolyog. Közel százéves, de a külvilág dolgairól tökéletes tudomása van. Tudja, mi történik a barátaival, a tanítványaival, az országgal, a világgal. Két csodálatos szolgáló angyala van – derék asszonyok –, akik nemcsak leírják azokat az üzeneteket, melyeket a láthatatlan világból diktálnak neki, de föl is olvassák számára mások munkáit, könyveket, újságcikkeket. Igen, Máriának két földi angyala van, akik ismerik szellemiségét, vagyis szárnyalnak vele a gondolatok világában – és ugyanakkor gondját viselik. Tisztába teszik, etetik, mosdatják, fésülik – egyszerre játsszák mellette a földi és égi anyák szerepét. Állandó, kettős szolgálatban vannak. Segítenek neki alkotni és meghalni. Őket még jobban csodálom, mert ezt a ritka mutatványt teljes névtelenségben teszik. 
És fölöttük a láthatatlan angyalok. Szinte hallani a szobában a suhogást. Valósággal zizeg itt a levegő, mint egy nagy töltésű trafóházban. Sokan vannak itt. A királynő ki-be jár a két világ, a két tudatállapot között. Hol itt él, hol ott. Semmi félelem nincs benne, még szorongás sem. Csak derű. Úgy beszél a saját fizikai elmúlásáról, mintha csak a blúzát készülne levetni – tudja, hogy nincs halál. 
Már nem maga miatt él. Mások miatt. Azt mondja, nem készült ilyen hosszú életre, most mégis derűs; itt tartják még. Szükség van rá. 
Lényéből árad a derű és a szeretet. De úgy, hogy fizikailag érezni. Nemcsak rám sugárzik. Az, hogy ebben az országban még valamennyire élhető világ van, neki is köszönhető – mint egy atomerőmű, úgy működik itt, ebben a kis lakásban. Innen ad bölcs melegséget, jókedvet, és sugározza mindazt, amit a könyveiben leírt. 
S miközben beszél hozzám, én arra gondolok, hogy sikerült neki! 
Sikerült úgy élnie, ahogy mondta! 
Sikerült az eszményeihez felnőni, és azzá lenni, akinek valaha álmodta magát. Mindannyiunk életében hatalmas szakadék tátong, eszmény és valóság, mű és élet között. 
Én könyvet írtam a szeretetről, de ha valójában meg akarom tudni, hogy mi az, hiába nézek a saját szívembe, sok mindent látok ott, de nem olyan éretten, hogy elmondhassam: „Én magam vagyok a szeretet. Tessék rám nézni: az vagyok, amiről beszélek.” 
De Mária elmondhatja ezt. 
Maga lett a szeretet. 
A küszöbe alól is árad, és a vak szeméből, a papírvékony testéből és a végtelenül erős lelkéből; nem tudok úgy eljönni tőle, hogy valami ajándékot ne adjon, s küldjön azoknak, akik hozzám tartoznak. 
Ez nem szentimentális szeretet. 
Ez egy papnőnek a bölcs sugárzása. 
Mindenét elosztogatta. 
Ahányszor megyek, egyre kevesebb tárgyat látok a lakásban; mindenét elvitték már. De hozat újakat, apró babákat, emléktárgyakat, csokikat, hogy mindig legyen mit adnia. Ebből a lakásból ajándék nélkül még nem jött el senki. Szerintem még a villanyszámlás se. De a legtöbb, amit ad, nem tárgy, hanem gondolat. És egészség. Sok embert meggyógyított, s gyógyít talán ma is. És derű! Derűt ad! Rosszkedvűnek én még nem láttam soha. 
A kérdésemre, „Hogy vagy?” – azt válaszolja, de harsányan kiáltva: Jól!!! 
Akkor is, ha szinte haldoklik már. 
És ezt nem színjátékból mondja. Azon a szinten, ahol ön-magát megéli, nincs halál. A nyilvánvaló fizikai bajok, de még a haldoklás sem befolyásolják lelkiállapotát. Pedig biztos sokat szenved. Leírhatnám az állapotát naturálisan, gerontológiai vagy orvosi szemmel is. Leírhatnám a keserves szenvedéstörténetét, de pont a lényeget hagynám ki: a győzelmét a teste felett. 
Kár, hogy nem tud már táncolni, mert egész biztos, hogy táncba vinne. Kitáncolnánk az utcára, végig a Pasaréti úton, egészen a forgalmas Moszkva térig. Én vezetném, mert ő nem lát már; kontya lebomlana, ősz haja repülne, lobogna; a villamosok és a buszok megállnának, a siető emberek megtorpannának, az ablakokból döbbenten bámulnák a különös párt – s egész biztos, hogy kettőnk közül én lihegnék először a fáradtságtól. 
Amikor eljövök tőle, erősebbnek érzem magam. 
Igazabbnak. 
És azt gondolom: „Sikerült neki!” 
S ha egynek sikerült – azt jelenti, hogy másnak is sikerülhet. Adj Istenem, mindenkinek ne csak szép halált, hanem ilyen bölcsen megélt, jól megépített, gazdag életet! 
 
*** 
(Ezt akkor írtam, azon az éjszakán, amikor Mária meghalt – vagyis szellemhazájába visszatért. Nem tudtam, de éreztem, amikor a táncunkat elképzeltem.)

- Müller Péter: Örömkönyv részlet -

Csongrádi Kata karácsonyi interjúja Szepes Máriával, 2006-ban. - videó
Készítette Árvai Béla 
 

2021. április 6., kedd

Hogyan kommunikál Majoros János Károly a fákkal, virágokkal, kristályokkal, kövekkel?


Hogyan beszélgetsz a fákkal, virágokkal, kristályokkal, kövekkel?

Nem beszélgetek, hanem tudatilag kommunikálok velük, ami egy normál embernek beszélgetésnek tűnhet. 
 

A saját szervi tudatalattimból hozom ki az információkat. A fákat az embernek fel kell töltenie, mert most egy normál fának, mindössze csak fél méter a kisugárzása. Én úgy töltöm a fát, hogy odaállok mellé, körülbelül fél méter távolságra, csinálok egy gyors meditációt, egy fénybekérést, és ennek eredményeképpen a fának, úgy 30-40 méterre megnő az éterteste. A fa energiateste tízezerszeresre is megnő, ami több, mint amennyi volt valaha. A fákról érdemes tudni, hogy régen, több ezer évvel korábban, sokkal erősebbek voltak, csak az emberi tudatállapot alásüllyedése miatt – ugyanúgy, mint a környezetnek, a Földanyának, az ásványi, növényi, állati világnak is – lecsökkent az energiaszintje. Régen a fának x–szer tíz méteres volt az éterteste. Japánban ezt kamik-nak mondták, és ha volt egy-egy fajta lélek a fában, azt kívánságteljesítésre használták, ez jelenik meg az összes vallásban, mint az “égig érő fa”. Akkoriban még olyan erős fák voltak, akkora volt az energiaterük – és ez még pár száz évvel ezelőtt is így volt -, hogy egy kiterjedt hársfa alatt esküvőket tartottak, vagy imazsámolyt helyeztek mellé, hogy ott az emberek imádkozhassanak. A fa hatalmas energiatere rásegített az emberek energiaterére.

Nézzük meg egy kicsit azokat az anyagokat, amik nem alapanyagok, mint például a faszén, amit egy tölgyfa elégetésével készítenek. Van-e a faszénnek valami információs, vagy tudati tartalma, amivel tudsz kommunikálni? Mi a helyzet az aszfalttal, hiszen a kőolajban rengeteg, több milliárd éves élő intelligencia tartózkodik? Az aszfaltban az akkori élőlények tudata és mindenféle lenyomata benne van. Ha ennek a quintessszenciáját megnézzük, akkor az aszfalt, amin járunk, ami már szinte beborítja az egész bolygónkat, lassan megfojt bennünket. Velük milyen módon tudsz kommunikálni?

Nem kommunikálok velük. A faszenet, amelyiket megeszünk, a carbo activatust, úgy tudom, hogy hársfából készítik. Amikor valaki, valami kellemetlent eszik, akkor a carbo activatus magába tudja szívni, abszolválni tudja a mérgeket. A szén az igazából szaturniszi dolog. A Szaturnusz a Bak jegy alatt van, Föld elem, és a Szaturnusz, maga a csontrendszer, a Föld, a csontizületek és a bőr. A Szaturnusz nem más, mint az isteni törvény, és pont azzal, hogy az emberek ezt nem tartják be, elrontják az egész bolygót. Csökken a bolygó energiaszintje. Azok a régi ásványi, növényi, és állati alkotórészek, amik az aszfalt-tavakban voltak, amikbe belefulladtak a dinoszauruszok, tényleg tartalmazzák a sok száz millió évvel ezelőtti információkat, kezdve a földtörténeti ókortól. A mai embernek mindez a régi időkről, szaturnuszi információkat nyújt.

Amikor a fél Dob utcát lebetonozták, éreztem, hogy azon sétálva az aszfalt leszívja az energiámat. Mindig fel kell töltenem azt. Mindent fel kell töltenünk a saját energiaszintünkkel. A faszénnek és az aszfaltnak is szaturnuszi jelentéstartalma van, és az isteni törvény betartására ösztönöz minket. Aki tudja, hogy ez mit jelent, az bekéri a Fényt és a Fénnyel tölti a világot. Az aszfalt és a szén általában sokkal fokozottabban szívja az energiát, a sok régi, több millió éves lerakódás, jobban kéri a Fényt, mint bármi más.

Ha már a Dob utcát említetted, ennek a környezetnek a múlt évszázadban, a második világháború alatt komoly történelmi jelentősége volt. Azok a falak és a fák, a virágok, amik ezen a környéken élnek, mennyire őrzik azokat az információkat, amik ott történtek 1944-46. között?

Nemigen őrzik már, mert az ott lakók szerencsésen feltöltötték a saját enerigaszintjükre. Ezzel már nincsen probléma. Az ott lakók, akiknek nyitott a szívük, ezt szépen megteszik. Ez engem nem zavar és ezt nem is kell töltenem.

Milyen hatással van ránk, ha húst eszünk és milyen, ha növényt?

A húsevésben benne van az ölés információja, amit ha az ember megeszik akkor az folyamatosan teremti a halálát. A húsevésben lévő halálinformációval az ember rövidíti az életét. Ugyanakkor, hiába vegán valaki, ha nincs beavatása, és nem tudja feltölteni azokat a dolgokat, amiket megvásárol, vagy akár maga termel, akkor semmilyen hatása nem lesz annak, hogy ő évek óta vegán. Nem fog felmenni az éterikus teste. Minimum két, vagy több, tíz méter nagyságú étertest szükséges, amivel az ember feltölti a saját magának és a családnak szánt ennivalókat. Ha ezt eszik, sokkal nagyobb hatásfokú lesz az étkezés energiatartalma.

forrás: vntv.hu - Szerkesztette: Horányi Ágnes

A Földanya és az Univerzum gyermekeinek kapcsolata - videó

Majoros János Károly, Jakab István 

forrás: https://www.youtube.com/watch?v=8CFPzQNL1Cc

Az emberek, a Földanya gyermekei könnyebben boldogulnának a bolygón, ha megértenék, hogy hogyan működünk. A magasabb rezgések felvételét az teszi lehetővé, hogy kristályos alapúak vagyunk. Ez a kristályszerkezet azonban elromlott és helyreállítani nekünk kell. Az emberi szervezet a negatív érzelmektől elhangolódott és ez elzárja az asztrál csatornáinkat. Hogyan tudjuk magunkat regenerálni, hogyan tudjuk ráhangolni az adóvevőnket a magasabb rezgésű energiákra?

Klézli Andrea Pszichológus és égi üzenetközvetítő

 

Mennyei Érintés 

Tanítások -részlet:

Mire felfogtam ezen tanítások lényegét , már a tavasz kezdte bontani szirmait. Néha pillanatokra átéltem a létezés örömét, mellette a hétköznapok keserűségét is. Olyan dolgok történtek velem, melyeken keresztül, éltem meg, az égi tanításokat. Érdekes volt! Írtam, majd nem sokkal később, a saját létezésemben is megjelentek, megoldandó feladatként. Sosem volt könnyű az életem.

Gyermekkorom sem volt felhőtlen. Ma már biztos vagyok benne, hogy kellettek azok a tapasztalatok, ahhoz, hogy tisztán halljam,a bensőm hangját. De valami derű és boldogság, a nehézségeim ellenére, végig kísérte az életem. Ezek mellett persze akadtak csodák is bőven! Még hogy csodák nincsenek! Mosolygok e mondat hallatán! 

Gyönyörű napfényes délután, kint ültem a kertben, és hallgattam a madarak szépséges hangját. A fákon a levelek, már a maguk teljességében, a szellő lágy dallamára táncoltak. Ahogyan megéltem a létezés egységét, egyszerre mindennek éreztem, a szeretettel teli rezgését. Oly magasra repültem, hogy ismét hallani véltem az angyalok hívó szavát. Elővettem hát a füzetem és írtam. Különös alkalom volt ez, mert most kérdéseket tettem fel. Nagyon kíváncsi lélek vagyok, hát persze,hogy érdekelnek a személyes létezésemet érintő dolgok. Választ ekkor nem kaptam.

Minden pillanatban figyeltem, lehet úgy is mondani, hogy egyszerre két világra. Picit szétszórt is lettem, hiszen nem volt könnyű, és a mai napig sem az, a többdimenziós létezés, vagy mondjuk úgy, párbeszéd. Lassan kezdtem megérteni, hogy mivé alakulhat ez a dolog, a személyes,és azoknak a kereső embereknek az életében, kik majd meghallják az égi világ üzenetét. Nagyon sok kudarc ért abban az időben, a földi létezés, minden terén. Sokszor hallom a mai napig is, hogy milyen jó nekem, hogy pszichológusként és az égiekkel való kapcsolatom miatt,sokkal egyszerűbb, mint bárki másnak. Értem én, mire gondolnak, de ez koránt sem így van!

Szenteste gondolatok-részlet

Ha én emelkedem, akkor a világom,és a közös világunk is ezt teszi. Az égi kommunikáció ezt segíti elő. Az angyalok nyelve, varázsnyelv! Életre kelti az életet! Megtanít létezni a végtelenben, érezni az érzések tudatát, gondolataink teremtő hatalmát!

Gondolataim szavakba öltése alatt, ismét karácsony lett. Szenteste írom e sorokat. Ezzel az írásommal köszöntöttem az ünnepet!

Legszívesebben elrepülnék messzire, ahol még a madár sem járt éltében.

Lennék egyedül, önmagamba mélyednék, s így válnék egyszerre mindenkivé!

Megérinteném a szíveket, bánatot onnan elvinném, s elmondanám, a remény örökké él!

Szabad lenne lelkem, szólna mindenkihez, s örömet vinnék oda is, ahol a szó már nem mond eleget!

Lennék napsugár, s csak meleget adnék, meggyógyítanám, ki beteg ma még!

Angyal lennék ismét, bár Isten tudja, jó lenne e?

Néha haza húz szívem, ha nehéz sorsom terhe!

Hófehér szárnyammal érinteném az embereket, amit álmaimban oly sokszor meg is teszek!

Langyos fuvallat, mely lágyan simogatja arcod,füledbe súgva, hogy legyél nagyon boldog!

Boldog, mert erre a Földre születtél, hisz érintheted azokat, kiket a mennyben is szerettél!

Hangot adhatsz az érzéseidnek, csak egy a lényeg, hogy igazat beszéljenek!

Így válik tisztává a léted, értelmet adva a létezésnek.

Ha így teszel, áldott lesz lelked, hisz egy vagy, a mindenséggel.

Szívében dobogsz, s Te az Övében, így fogjátok kezetek a végtelenben!

S meghallod azt, amiért megszülettél menj, hogy önmagadról le ne késs!

Ez a legszebb ajándék, mit adhatsz a világnak, a hit a remény és a szeretet boruljon benned virágba!

Ma este valahogyan én is csodára várok. Talán megpillantok a maga valójában egy angyalt. Amikor angyalokkal dolgozom, az emberek feje körül, vagy a testük körül, színes csillagszóróhoz hasonló fényvillanásokat látok. Legtöbbször, ez arany,vagy ezüst és kék színben láttatja magát. Nagyon sokszor, az égiek jelenlétét egy semmi földi illathoz nem hasonlítható rózsakertként érzem.

Álom -részlet

Az est későre jár már, elfáradt ő is a maga módján. A házakban béke és csend honol. Sokszor tanítanak arra az égiek, hogy a szeretet soha nem hangos, mindig egy önmagát kinyilatkoztató és önmagába visszatérő eszenciáról van szó. 

Mely csendben teszi dolgát, persze ha figyelnénk is rá. Ez lenne a karácsony igaz üzenete!

Elteltek az ünnepek. A hétköznapok egyszínűségét csodás, fehér havas táj váltotta fel.Visszatérő álmaimban,egy hóval betakart erdő közepén álló fakunyhót látok. Belépek oda. A tűz csendesen ég, árasztja szeretetteli melegét. Az egész helységet valami megmagyarázhatatlan melegség járja át. A gyertyák fénye,nyugalmat áraszt magából. Állok a szobában, szemeimmel körbe nézek, moccanni sem merek. 

Egyszer csak kintről lépteket hallok. Mint egy lágy fuvallat, oly könnyednek hallom. Vajon ki lép ide be? Nyílik az ajtó. Megpillantok egy korosodó, de nagyon szép arcú nőt. Aurája gyönyörű színekben játszik,érzem, nem e világi. Arcában saját vonásaimat vélem meglátni. 

Persze,tudom, hogy ez csak álom, így itt minden lehetséges. Nézem őt, miközben örömtelin üdvözöl. Tekintetéből bölcsesség árad. Kéri foglaljak helyet,és elmondja, hogy nála sokan megfordulnak.Közben kopottas ruháját nézem,mely mégis csodaszépnek tűnik. A sok-sok szeretetteli válasz,melyet ad a hozzá fordulóknak,egyszerre angyallá varázsolja őt. Persze csak az én szemeimben. 

Ekkor mintha megérezte volna a fejemben kavargó gondolatokat és hirtelen válaszolt is rá!

Angyali beszélgetés -részlet

Leírhatatlan nyugalmat éreztem abban a szobában, mint még soha előtte. Mintha egy láthatatlan védelmező kar ölelt volna át! Ilyen érzésem akkor szokott lenni,mikor angyali üzeneteket csatornázok. Semmi kétségem! Ő is egy közülük!És ha csak az álmaimban, de érinthetem és érezhetem Őt, teljes valójában.

-A Te teremtményed vagyok Gyermekem! Szavai zavarba ejtettek elkalandozott

Gondolataim hirtelen magukra találtak e szavak hallatán!

-Hogy érted? Kérdeztem! 

-Benned élek! És mindenkiben!A vágyaid és a gondolataid testet öltése vagyok!

-Mint minden más a világodban!

-Akkor hogyan kerültél az álmaimba? Kérdeztem.

-Vagy esetleg Te az enyémbe? Én is megálmodhatlak Téged, mint lelkem egy részét! Végül is nincs jelentősége,hiszen minden Én,és Te vagyunk. Épp csak azon múlik,hová és merre tekintesz önmagadban.

-De én,most álmodlak Téged! Feleltem!

-Ez pont oly valóságos, mint ébren léted! Ki tudja, talán még valóságosabb!

A tűz egyre hangosabban hallatta magát,meghitt helyén. Nem tudtam nem figyelni rá! Fényéből egyre határozottabban hallottam,mondandója lényegét!

-Látod? Egyhelyben van,nem mozdul sehová,nincs célja,csak maga az út,még hamuvá lesz! Céltalan az utazásban!Neked is így kellene Gyermekem!Nem az eredmények hajszolása,hanem az út megélésének a szépsége a lényeges.A pillanatokban való megtestesülés!

-Nekem ez nem megy! Válaszoltam halkan.

-Nem baj! Hangjából a végtelen elfogadás hallatszott.

-Te tudsz így élni? -Kérdeztem!

-Igen,én már a határtalan létezést tapasztalom. 

Azt a létezést,amikor korlátok nélkül önmagam lehetek,viszont így mindenkivé is válok.Ez maga a létezés,a létezés vansága! Megtapasztalása maga a csoda!

-Az emberek miért nem tudnak így élni?

-Mert elválasztják magukat a valódi lényegüktől,de a földi tapasztalásuk része is ez egyben.

Teremtenek,ahogyan ők is teremtődnek. Ezáltal kerülnek egyre mélyebben önmagukba,ami minden létező dolog forrása. Én is benned keltem életre,az érzéseid által,és megtestesültem a világodban. Ott ahol a minden van,már találkoztunk.Ezért nem kell sietned sehová,csak maradj az itt és a mostban a térnélküliség benned lévő valóságában. Akkor megtapasztalhatod a semmit,amibe minden benne van,és a fókuszodat oda helyezed,ahová akarod.Ha rám hallgatsz,a jó érzéseket figyeled meg,amelyek aztán világokat teremtenek benned,és rajtad kívül is.Ezért vagyok én is itt veled,még ha csak az álmoknak nevezett valóságodban is.Szinte a hangját is lehet hallani,ahogy teremtődik a világod!

Ekkor emlékeztem földi valóságomra, melyben ezt az égi üzenetet kaptam.

- Klézli Andrea Pszichológus és égi üzenetközvetítő -

forrás:mennyeierintes.hu

Mennyei szférák - videó


2021. április 5., hétfő

Csoda! 45 perc után tért vissza a halálból + Film


 Igaz történet alapján.
Csodák márpedig vannak! Amerika ledöbbent, amikor január 19-én híre ment, hogy a Missouri állambeli nagyváros szélén egy kamasz fiú alatt beszakadt a jég, és holtan emelték ki a tóból, ahol 15 percet töltött a víz alatt, de 27 perccel később sikeresen újraélesztették.
 
John Smith nemcsak, hogy életben van, de nem okozott nála károsodást az oxigénhiány

John Smith (14) azóta már elhagyta a gyerekklinikát, és a bámulatos mentőakció részleteire is fény derült. Most nagyobb a döbbenet, mint három héttel ezelőtt, a St. Joseph kórház traumatológiáján ugyanis olyasmi történt, amire egyszerűen nincs tudományos magyarázat.

– Nagyon hangosan kezdtem imádkozni, amikor a műtőbe léptem: Istenem, ne vedd el a fiamat! – idézte fel az NBC tudósításában az édesanya, Joyce Smith, aki fél órával azután ért oda, hogy a fiát kihúzták a vízből. Az orvosok sajnálattal közölték vele, hogy már nincs remény. Mint kiderült, a mentősök is folyamatosan élesztgették Johnt a defibrillátorral a helyszínen, majd a rohamkocsiban folytatták. Mindhiába, a fiú nem tért vissza, és már túl sok idő telt el! 
 

– Libabőrös lettem! – emlékezett az egyik doktornő, és hozzátette: – Ahogy az anyuka fennhangon fohászkodott, és éppen a Szentlélekhez szólt, egyszer csak a fiú szíve megdobbant. Pedig halott volt! Embert ilyen hidegnek még nem éreztem, mint őt. – magyarázta dr. Nancy Bauer.

Az egyik nővér pedig meg is könnyezte, ahogy a hihetetlen eseményeket felidézte.

– Ez egy csoda volt! Hirtelen zokogni kezdtünk mindan­nyian a műtőben – rebegte Wendy Hoff.

– Tudtam, hogy sokan vannak körülöttem, és imádkoznak értem – emlékezett John Smith, de azt nem tudta felidézni, miként került a tó vékony jegére. 
 
 Ez a tinédzser egy jeges tóba esett, 45 percig nem volt pulzusa és túlélte - videó
 
 
A fiú 48 órával visszatérését követően nyitotta ki a szemét, és az orvosok ekkor lettek figyelmesek az újabb, egészen döbbenetes csodára. 
 
Elvileg súlyos agykárosodást kellett volna szenvednie, de gyakorlatilag a jéghideg víz úgy konzerválta, hogy csak kezének mozgatása esik nehezére. Erős köhögés is gyötri, de szellemileg nem sínylette meg, hogy háromnegyed órát töltött a túlvilágon, pedig 20 perc fölött már végzetes következményekkel jár, ha az agy nem jut friss oxigénhez a véráramból.

– Isten akarta, hogy tovább éljek – mondta a nyolcadikos fiú, és ezt az orvosok sem tudják cáfolni.

forrás: Sz. Z. J. -blikk.hu -internewscast.com
 
- - - - - - 
 
Az igaz történet alapján készült film:
 
 
Amikor Joyce Smith örökbefogadott fia, John alatt beszakad a befagyott tó jege, minden remény elveszettnek tűnik. 
A kamasz majd negyed órát volt a fagyos vízben, mire sikerült kimenteni. 
Az orvosok szerint azonban a kómába esett fiúnak semmi esélye arra, hogy felépüljön. 
Csakhogy Joyce-t nem érdekli az orvosok véleménye. 
A hitének erejében bízva az egész városkát mozgósítja azért, hogy közösen imádkozzanak John gyógyulásáért. 
Grant Nieporte Joyce Smith könyvéből.
 
Áttörés Teljes film itt:

Áttörés -Amerikai film (2019) részlet - videó
forrás:Movieclips Trailers

2021. április 4., vasárnap

Dr. Peter Gariaev orosz tudós és professzor a covid ellen: Az immunrendszer megerősítése hangfájlal


A nemrég furcsa módon elhalálozott professzor találmánya

Dr. Peter Gariaev orosz tudós és professzor

A professzor lézeres letapogató segítségével lemásolta a "halott" COVID 19 vírus rezgését és ezt átkonvertálta hang -formává. 

A vírus, amikor a a rezgésről tudomást szerez, egyszerűen saját magát oltja ki, s elpusztul. 

Ha valakiben, valamilyen helységben lappang az "élő COVID-19", akkor ez a rezgés egészen biztosan a pusztulását fogja okozni ennek a valaminek. 

Ha terjeszted és felerősíted, akkor kihat a rezgés minden helyre, minden tartományba, autóba, boltba, még a szomszédokra is. 

Jó lenne a kórházi COVID osztályokon is rendszeresen bejátszani a kórtermekben. Kellemetlennek tűnik a hangrezgés, de ez a kis féreg mesterségesen előállított bio-vírus-fegyver mitől is lenne kellemes?

A videó képanyaga viszont elég "kellemes", ez a szervezet harmonizálását okozza.

 Az immunrendszer megerősítése prof. Gariaev által - videó 

forrás: wavegenetics.org

 https://www.youtube.com/watch?v=TdOLbjLUCqg


prof. Gariaev betiltott felfedezése, avagy itt az idő hallgatni az igaz tudósokra - videó
forrás:Végtelen forrás 


"Az embernek magasabb szellemi szintre kell emelkednie, hogy mentálisan meg tudja védeni magát, létre kell hoznia egy mentális burkot, rá kell vennie a szervezetét arra, hogy „védelmi” üzemmódba működjön. Sejtjeinket megtaníthatjuk arra, hogy ne fogadják be, vagy vezessék át inaktív állapotba ezt az információt, hiszen az ember tudata képes befolyásolni ezeket a torziós mezőket." - P.P.Gariaev

A videó végén a nyilatkozó Borisz Konsztantyinovics FSB (KGB) a legnagyobb természetességgel mondja ki a létezés két leglényegesebb formáját - ahogy akár egy vírus is terjedhet:
a fizikai (anyagi) és a mező (hullám) formában. És ez rezonancia által lehetséges!

“Amikor lemondunk mindenről, akkor jutnak el hozzánk a legjobb dolgok!”


7 optimizmussal teli tanács Sri Shankartól

„Amíg nem tanulsz meg evezni a lapáttal, addig fölösleges csónakot cserélned!” 
 

Sri Sri Ravi Shankar, indiai guru és polgári aktivista, „Az élet művészete” elnevezésű nemzetközi szervezet alapítója. 2004-ben és 2006-ban Béke Nobel díjra jelölték. 2009-től, az Indiában élő öt legbefolyásosabb emberek egyike, a Forbes India szerint, ugyanakkor az Európai Parlamentben lezajlott „Az üzleti élet etikájáért” című nemzetközi fórum inspiráló ideológusa.

Halljuk akkor a tanácsait! 

1. Nem kell sietnünk

Mindig ott legyünk, ahol jól érezzük magunkat. Ha úgy érezzük, hogy nem a megfelelő helyen vagyunk, akkor álljunk fel és menjünk a belső hangunk után. Emlékezzünk arra, hogy ahhoz, hogy megtaláljunk valamit, nem kell sehova se mennünk. Ez egy komplex dolog, a folyamatos jelenlét kulcsa. 

2. Ne próbáljunk mindent és mindenkit irányításunk alatt tartani

Ne tervezzünk, ne várjunk, és ne kívánjunk, inkább hagyjunk mindent szabadjára. Legyünk képesek elviselni az olyan szüneteket, amikor semmi nem történik. Hagyjuk, hogy az emberek jöjjenek hozzánk, és hagyjuk a dolgokat megtörténni. Mert tudjuk, hogy semmi nem történik véletlenül az életben. 

3. Engedjük meg magunknak és másoknak is, hogy önazonosak lehessünk!

Emlékezzünk arra, hogy mindenkinek megvan a saját maga által választott útja, és a saját élettanulságai. Ha ezek az életutak keresztezik egymást, fogadjuk el, de ha nem azt is, mert minden a javunkat szolgálja.

4. Ne próbáljunk mindent megszerezni és főleg azonnal!

Legyünk mértékletesek mindenben és várjuk ki a sorunkat, mert előbb utóbb mindent megkaphatunk, amit szeretnénk. 

5. Mindenkit és mindent igyekezzünk széles mosollyal fogadni!

És soha semmitől ne vegyünk búcsút, mert semminek nincsen vége. 

6. Legyünk nyitottak az emberek, az Univerzum és a Mindenható irányában!

Mondjuk el, hogyan szeretnénk! Higgyük el, hogy minden jól történik az életben, a mi érdekünkben. És a legnagyobb kilátástalanságból is van kivezető út. Soha nem tudhatjuk, mikor veszítünk, és mikor nyerünk! 

7. Mielőtt friss inget vennél, előbb ki kell dobnod egy régit

Mert lehetetlen befogadni az újat, ameddig a régi rabságában élünk! Tegyük elménket rugalmassá!

forrás: filantropikum.com

Sri Sri Ravi Shankar - videó
forrás:Gurudev Sri Sri Ravi Shankar
 

2021. április 1., csütörtök

Biegelbauer Pál: Ki vagyok én?


Igen lényeges kérdés,és általában akkor foglalkozunk vele, amikor összetörünk, amikor összetörnek minket, amikor elbizonytalanodunk...
 
Biegelbauer Pál (1945-2001) teológus és író

Biegelbauer Pál pontosan 1 hónappal a halála előtt szinte összefoglalta a tanításait, és ennek az előadásnak az átirata a könyv. Sok olyan embernek is rengeteget adott, akik személyesen nem ismerték őt. 
Hatalmas tudása és elfogadása rengeteg ember számára volt segítség.

20 éve már , hogy nincs közöttünk fizikai formában, ám támogatását, jelen-létét sokan érezhetjük.
 
Köszönjük, hogy voltál!


 Részlet Biegelbauer Pál: "Ki vagyok én?" című könyvből - videó
 Biegelbauer Pál utolsó előadásából
forrás: Biegelbauer könyvek

 
A Fényadó imája

Köszönöm, hogy VAGY, hogy találkoztunk.
Szeretlek.
Elfogadlak – akárki vagy, akármilyen vagy.
Nem várok Tőled semmit.
Nem megváltoztatni akarlak, hanem megváltozni akarok Általad.
Köszönöm, hogy léted arra indít, hogy túllépjem felszíni önmagam,
és a tolakodó lényegtelenen túl felismerhetem a Benned és Bennem
lakozó Mindenséget, azt, hogy
a Mindenség Szívében Egyek vagyunk.

- Biegelbauer Pál -

- Biegelbauer Pál -

Ady Endre: Adja az Isten


 
 Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok, víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.
 
Adja meg az Isten,
Sírásaink végét,
Lelkünknek teljességes,
S vágyott békességét,
Adja meg az Isten.

Adja meg az Isten,
Bár furcsa a világ,
Ne játsszak, ölő, gyilkos
Cudar komédiát
Adja meg az Isten.
 

Adja meg az Isten,
Mit adni nem szokott,
Száz bús vasárnap helyett
Sok, víg hétköznapot,
Adja meg az Isten.

- Ady Endre -
 
 Ady Endre: Adja az Isten - videó
Forrás és előadó: Répa Ati