Keresés...

Az Önvaló keresése nem más, mint az emberiség boldogság utáni hosszú kutatásának utolsó állomása.

Ennek a Keresésnek a legfontosabb pontja az ego szívének megnyitása az Önvaló felé.

Egy szent küldetés okán vagyunk itt, ebben a világban. Meg kell találnunk azt, amit a teológusok léleknek, a filozófusok pedig önvalónak neveznek. Olyasvalami ez, ami egyszerre van karnyújtásnyira, s végtelen távol is. Életáramunknak, énünknek, tudatosságunknak titkos forrása ez. Mivel azonban életenergiánk folyamatosan kifelé áramlik érzékszerveinken keresztül, mivel énünket folyamatosan a testünkkel azonosítjuk, s mivel tudatosságunk soha nem merül el önmagában, az önvaló szükségszerűen megfoghatatlanná, elérhetetlenné válik számunkra.

Négy cél van, amit a filozófia kitűzött az ember elé: 1. ismerje meg önmagát; 2. ismerje meg önvalóját; 3. ismerje meg az Univerzumot; 4. ismerje meg önmaga viszonyát az Univerzumhoz. A Keresés eme célok megvalósításának folyamata.

A miszticizmust gyakorlók, a különböző jógairányzatok követői és a spirituális igazságokat keresők gyakran hajlamosak a Keresést a mindennapi életüktől különállónak tekinteni éppúgy, ahogy a bélyeggyűjtő és az amatőr kertész is úgy tekint hobbijára, mint amit normális életéhez kellemes kiegészítésként hozzátehet. Ez alapvető hiba. A Keresés nem valamiféle komoly hobbi vagy az unalmas hétköznapokból kiszakító kellemes foglalatosság. Hiszen maga az életünk a Keresés. Akik ezt nem értik meg, azok különccé, én központúvá válnak, felsőbbrendűnek érzik magukat, szektariánusok lesznek, téríteni kezdik a másként gondolkodókat és a még fel nem készülteket, és megpróbálják másokra ráerőltetni, ami nem való nekik. Akik elválasztják a Keresést mindennapi létezésüktől, azok elzárják magukat a további gyarapodás legfontosabb tényezőjétől. Álmodozókká válnak, és elvesztik a valóságérzéküket. Ugyanakkor, amikor ezeknek a hibáknak bármelyikét megemlítjük egy Keresőnek, igen ritkán ismeri fel, hogy ez rá személyesen is vonatkozik. Sokkal inkább azt gondolja, hogy ezekbe a hibákba mások esnek bele. Ennek pedig az az oka, hogy sokkal fejlettebbnek tekinti magát, mint amilyen valójában.

Meg kell tisztítanod személyiségedet, rendszeresen meditálnod kell, és ihletett könyveket olvasni.

Először lehet, hogy valamilyen fizikai vagy lelki szenvedés vezet ehhez a Kereséshez, de fokozatosan rájövünk, hogy ez a negatív hozzáállás nem elég, s valami sokkal pozitívabbra van szükség: célunkká az válik, hogy felismerjük az emberi létezés titokzatos célját.

Lehet, hogy az élet valódi értékét csak akkor ismeri fel az ember, ha már megtapasztalt mindent, ami megtapasztalható. Ez a leghosszabb és legfájdalmasabb út. Lehetséges az is, hogy a lelki tanítók tanításait hallgatva és azokat megfontolva jut el ugyanide. Ez a leggyorsabb és legkönnyebb út. Az első út csábítása azonban olyan nagy, hogy gyakorlatilag ez az egyetlen út, amit az emberiség követ. Még azok is, akik látszólag a második utat követik, legtöbbször korábbi életeikben az előbbi úton jártak, s csak azért hagytak fel vele, mert a fájdalom már túl sok volt ahhoz, hogy elviseljék.

Az ember legfontosabb feladata, hogy felismerje életének valódi értelmét. Minden más foglalatosság csak másodlagos lehet ehhez képest.

Bárki, aki hajlandó őszinte erőfeszítésre, saját intelligenciáját használva - s ha úgy kívánja - azon írások segítségével, melyeket olyanok alkottak, akiknek több szabadidejük és kapacitásuk volt erre, megértheti ezeket az absztrakt tanításokat. Az írások tanulmányozása, rendszeres olvasása segíteni fog neki abban, hogy gondolkodását az igaz elvek mentén tartsa. Az oldalakból ihletet merít, a mondatokból megnyugvást, a gondolatokból békét. Némelyeknek az írásokban foglaltak megindítják szellemi energiáit, s arra az elhatározásra jutnak, hogy valami érdemeset kezdenek életükkel. S ami az elméjükbe íródik, az előbb-utóbb tetteikben is megnyilvánul.

Az ideges, mentálisan túlfeszített és művészi temperamentumokkal bíró emberek, akik legnagyobb számban járják eme lelki ösvényeket, a leginkább hajlamosak tévutakra keveredni. Megigézi őket a tanulás és kísérletezés csodálatos világa, amely megnyílik előttük. Hajlamosak elfelejteni, hogy ezeket a tanításokat élni kell, nem beszélni róluk. A kemény munka okozta nehézségek hozzák elő a lélek valódi erejét. Az ellenállás megnehezíti, hogy elérjük az eredményeket, ám tartósabbá is teszi azokat.

Nem térden állva vagy földön csúszva közeledünk Istenhez, hanem szívünk mélyén. Nem érzelmeinken keresztül érezzük, s nem is gondolatainkon keresztül közelítjük meg Istent. Nem! Az isteni jelenlétet abban a mélységes földöntúli csendben érezzük, ahová sem az érzelmi moraj, sem az intellektuális tevékenység nem léphet be.

Legfőbb ellenséged a határozatlanság. Senkinek sem szabad csak azért visszatántorodnia ezeknek a tanításoknak a tanulmányozásától, mert úgy érzi, hogy a belső gyengeség vagy a külső körülmények megakadályozzák az alkalmazásától. Nem csak hiba lenne, de nagy veszteség is számára.

„Egy kis tudás is nagy veszélyektől ment meg".

A filozófiának csupán pár éves tanulmányozása is egyértelműen a tanuló hasznára válik élete folyamán. Mindenféle módon segíteni fogja öntudatlanul is ebben az életben, és egészen egyértelműen segítségére lesz halála után következő létformájában.

A magasabb igazságot helyesen csak azoknak lehet átadni, akik felkészültek rá, akiknek elméje eléggé érett, hogy zavarodottság nélkül befogadja, és akiknek ítélőképessége eléggé fejlett, hogy meglássa értékét.

Egy bizonyos etikai érettségre van szükség, hogy az ember egyáltalán hajlandó legyen ezt a tanítást meghallgatni, és bizonyos intellektuális érettségre, hogy meg tudja érteni. Szükséges még az akaraterő a mélyebb elemzéshez, a képesség, hogy személytelen nézőpontot vegyen fel, az erő, hogy lemondjon a dolgok megszokott nézőpontjáról és a vágy, hogy kérlelhetetlenül és a végső következtetésig utazzon az igazság útján. Nem szabad, hogy a Keresés kútját tudatosan vagy tudatlanul önző motívumok szennyezzék be. Nem mondhatjuk azt, hogy ezeknek az előfeltételeknek tökéletesen és teljességükben jelen kell lenniük -hiszen ez csak a végeredménye és nem a kezdete lesz a Keresésnek -, de kellő mennyiségben rendelkezésre kell állniuk, hogy hozzájárulhassanak a belső élet kiteljesedéséhez.

Ha el akarja érni az út magasabb fokozatait, fel kell adnia az ego gondolatait és vágyait, s túl kell jutnia a különböző személyek és tárgyak által kiváltott érzelmi reakciókon. Minden alkalommal, amikor meditációban elcsendesíti nyughatatlan gondolatait, feladja az egót; minden alkalommal, amikor egy kritikus döntésnél félredobja vágyait, feladja az egót; minden alkalommal, amikor a testet, a szenvedélyeket, a tevékenységeit fegyelmezi, föladja az egót. A Keresés a legtöbbet követeli tőle, mielőtt ő maga is a legtöbbet kapná. Rákényszeríti a megalázkodásra, és - ami még rosszabb - a teljes önfeláldozást követeli végül tőle. Mindenkinek keresztül kell jutnia ezeken a fázisokon - nincs kibúvó, nincs menekvés.

A Keresés nem a gyöngéknek való.

Az embernek csak egy Kötelessége van: hogy felismerje a benne rejlő istenit.

Igaz, hogy a Felsőbbrendű Én vezetheti és taníthatja is a tanulót, és az is igaz, hogy végső soron az egyetlen vezető és tanító a felsőbbrendű én. Ám ugyancsak igaz, hogy tévútra keveredhet a tanuló, ha túl korán véli úgy, hogy semmilyen külső segítségre nincs szüksége. Valójában a Felsőbbrendű Én egy emberi segítőhöz fogja vezetni, amikor készen áll erre. A függetlenség és az önmagunkra támaszkodás fontos tulajdonságok, de nem szabad túlzásba vinni, mert akkor tévedésekhez vezetnek. Szerencsés az a tanuló, aki önmagát irányítva és inspirálva nem lép tévutakra, és nem pocsékol el éveket.

Az igazság az, hogy szinte minden tanítványnak szüksége van egy tapasztalt tanítóra és könyvekre, ha aktívan keresi a Felsőbbrendű Ént. Ha pedig csak most kezdi a Keresést, akkor is legalább könyvekre szüksége van.

Soha nem fogod jobban megérteni a Világot, mint önmagadat. A lámpást, amely megvilágítja számodra a Világot, saját magadban kell meggyújtanod.

Utunkat átgondolatlan és éretlen vallásos hozzáállással kezdjük, majd továbbhaladunk a meditációs kísérletekhez és a miszticizmus személyes megtapasztalásához vagy a metafizika racionális absztrakcióihoz, és végül elérkezünk a mindent magába foglaló és mindent meghaladó filozofikus élethez.

Csak akkor fogjuk tudni, hogy az élet teljessége és értelme mit jelent, amikor eljutunk arra a felismerésre, hogy a Lélek valójában a saját legbelsőbb énünk.

(Forrás: napimado)