"A legtöbb ember
harcnak fogja fel az életet, holott játékról van szó, ám egy olyan játékról,
amelyet a szellemi törvények ismerete nélkül nem lehet eredményesen
játszani."
(Kurt Tepperwein)
(Kurt Tepperwein)
Az élet
egy játék, melyet egy mindent átfogó Tudat talált ki, és játszik el az én
örömömre.
Az idők kezdete óta létezem.
Az élet örök játékában születésem csupán egy új szakasz kezdetét jelenti.
Az élet arra szólít fel, hogy az egész Teremtéssel játsszam, a Teremtéssel, amelyben élek, amely meghatároz engem, s melyet én is meghatározok.
Ebben a játékban az Egész elszakíthatatlan részeként ismerhetem fel magam, ugyanakkor arra is lehetőségem van, hogy önmagamat mint "Én"-t ismerjem meg, amely az Egésztől elszakítva létezik.
Ez esetben mint "ego" élem meg magam, megláthatom tükörképem az Egészben, felfedezhetem Igaz Valómat mint az Egész részét.
Amint visszatükrözök, amit kibontok és újra felfedezek, az az én tudatom, az én Igaz Valóm, melyet bármely tetszőleges pontra koncentrálhatok, de ki is tágíthatom, mindent átfoghatok vele, engedhetem, hogy mélyre süllyedjen vagy a legnagyobb magasságokba emelkedjen: én vagyok a teremtő.
Minden létező, az egész teremtett világ az Egy megnyilvánulása, amely az "életjátékhoz" anyaggá sűrűsödött.
Az evolúció nem más, mint az egység újra felismerése a sokaságban.
Az életjáték azt jelenti, hogy a létezés minden pillanatában megélem a keletkezést.
Lelkem legmélyén tudom, hogy én vagyok az Egy, az Egész, amely mindent magában foglal, amelyből minden származik, és amelybe az idők végezetével minden visszatér.
Én vagyok a kezdet és a cél, és azért játszom ezt a játékot, hogy megéljem az élet kalandját.
Minden élet az Egy játéka önmagával.
Önként léptem át a "születés kapuját", és léptem be ebbe a világba, hogy részt vegyek az életjátékban.
Ez a játék az én örömömet szolgálja, lehetőséget nyújt ahhoz, hogy Igaz Valóm tökéletességét megéljem, hogy azzá legyek, aki vagyok, és mindig is voltam.
Ez a játék alkalmat kínál arra, hogy emlékezzem.
Nincs olyan erő ezen a világon, amelyet tudatomba tudnék fogadni anélkül, hogy egyidejűleg tudatomat ki ne terjeszteném ezen erő befogadására, ekképpen egyre tökéletesebbé ne válnék, míg végül ismét egészen önmagam leszek.
A játék kezdetén egóként élem meg magam, amely mindennel szemben áll, ami nem az "Én".
Ez az ego önálló forma, önálló akarat és önálló szükséglet alakjában nyilvánul meg.
Mihelyt felszámolom látszólagos elszakadásomat az Egésztől, ismét Igaz Valóm tudatára ébredek.
Az idők kezdete óta létezem.
Az élet örök játékában születésem csupán egy új szakasz kezdetét jelenti.
Az élet arra szólít fel, hogy az egész Teremtéssel játsszam, a Teremtéssel, amelyben élek, amely meghatároz engem, s melyet én is meghatározok.
Ebben a játékban az Egész elszakíthatatlan részeként ismerhetem fel magam, ugyanakkor arra is lehetőségem van, hogy önmagamat mint "Én"-t ismerjem meg, amely az Egésztől elszakítva létezik.
Ez esetben mint "ego" élem meg magam, megláthatom tükörképem az Egészben, felfedezhetem Igaz Valómat mint az Egész részét.
Amint visszatükrözök, amit kibontok és újra felfedezek, az az én tudatom, az én Igaz Valóm, melyet bármely tetszőleges pontra koncentrálhatok, de ki is tágíthatom, mindent átfoghatok vele, engedhetem, hogy mélyre süllyedjen vagy a legnagyobb magasságokba emelkedjen: én vagyok a teremtő.
Minden létező, az egész teremtett világ az Egy megnyilvánulása, amely az "életjátékhoz" anyaggá sűrűsödött.
Az evolúció nem más, mint az egység újra felismerése a sokaságban.
Az életjáték azt jelenti, hogy a létezés minden pillanatában megélem a keletkezést.
Lelkem legmélyén tudom, hogy én vagyok az Egy, az Egész, amely mindent magában foglal, amelyből minden származik, és amelybe az idők végezetével minden visszatér.
Én vagyok a kezdet és a cél, és azért játszom ezt a játékot, hogy megéljem az élet kalandját.
Minden élet az Egy játéka önmagával.
Önként léptem át a "születés kapuját", és léptem be ebbe a világba, hogy részt vegyek az életjátékban.
Ez a játék az én örömömet szolgálja, lehetőséget nyújt ahhoz, hogy Igaz Valóm tökéletességét megéljem, hogy azzá legyek, aki vagyok, és mindig is voltam.
Ez a játék alkalmat kínál arra, hogy emlékezzem.
Nincs olyan erő ezen a világon, amelyet tudatomba tudnék fogadni anélkül, hogy egyidejűleg tudatomat ki ne terjeszteném ezen erő befogadására, ekképpen egyre tökéletesebbé ne válnék, míg végül ismét egészen önmagam leszek.
A játék kezdetén egóként élem meg magam, amely mindennel szemben áll, ami nem az "Én".
Ez az ego önálló forma, önálló akarat és önálló szükséglet alakjában nyilvánul meg.
Mihelyt felszámolom látszólagos elszakadásomat az Egésztől, ismét Igaz Valóm tudatára ébredek.
(Kurt Tepperwein)
