2012. október 12., péntek

A test



A halhatatlan emberi lélek térben és időben vándorol, s a Földön halandó testbe költözik, hogy tapasztalatai által földi megtestesülései során egyre közelebb kerülhessen a tökéletes harmóniához. Lelkünknek tehát fizikai megnyilvánulásra, vagyis testre van szüksége a földi létben ahhoz, hogy tapasztalatokat gyűjthessen.




  A test-lélek-szellem harmonikusan működő egysége soha nem eredményez betegséget. Az Univerzumban létező legtökéletesebb teremtmény az egészséges ember. A betegségek a lélek segélykiáltásai, s a szerv, amely megbetegszik, jelképezi a problémát, amelyet nem tudatosítottunk. Nagyon fontos figyelembe vennünk, hogy a születési rendellenességek, a kisgyermekkori súlyos egészségi problémák s bizonyos esetekben a baleseti sérülések is karmikus eredetűek, tehát a lélek által választott "élettervben" szerepelnek,  s a lélek annak érdekében választja e nehézségeket, hogy fejlődését elősegítse, illetve szüleit, nevelőit, gondozóit tanítsa ezáltal - hiszen például egy kétéves kisgyermek, aki leukémiában hal meg, nem tud még tanulni szenvedéséből, hogy azután érettebb lélekkel élhesse tovább földi életét, hanem szüleit taníthatja ezáltal áldozatvállalásra, gondoskodásra, feltétel nélküli szeretetre. Ugyanakkor nem véletlenül születünk különféle adottságokkal. Ha valaki például hosszútávfutó alkattal, vagy operaénekléshez szükséges tiszta hallással, vagy akár írói tehetséggel (kitűnő intellektuális képességekkel) rendelkezik, nyilván karmikus beteljesítendő feladatainak megvalósításához van szüksége e tehetségekre, adottságokra. Egészségi szempontból genetikai hátterünk is karmikus eredetű - például amelyik családban sok s szív-és érrendszeri, illetve a cukorbetegség, ott az együtt élő lélekcsaládok tagjai hosszú generációk óta nem tudnak megbirkózni az érzelmi egyensúly létrehozásával (szeretettel, szerelemmel kapcsolatos problémák). Az orvosi asztrológia a régmúlt időkben meghatározó jelentőséggel bírt, például az ezerkilencszázhatvanas évekig működött Tibetben egy kórház, ahol külön irodája volt az asztrológusnak, s az orvosok vele együttműködve gyógyították a betegeket. A nyugati világban ma is közismert a grafika, amely az emberi test szerveihez kapcsolódó állatövi jegyeket ábrázolja sorrendben, fejtől a talpig. A középkori doktorok figyelembe vették operációknál, érvágásnál, különféle kezeléseknél a Hold állását is, amelynek egyébként a szépségápolással kapcsolatban (hajvágásnál, kozmetikai kezeléseknél stb.) is jelentőséget tulajdonítottak. A karmikus jelölők egészségi vonatkozásait illetően elsődlegesen fontos, hogy megvizsgáljuk a születési horoszkópban az elemi felosztást. Mit is jelent ez? A természeti elemek - a tűz, a föld, a levegő és a víz elem jelképesen az emberi szervezetben is felelősek a test-lélek-szellem egyensúlyáért. Ha valamelyik elemre túlzott hangsúly esik, vagy éppen csekély, mindenképpen egyensúlyhiány jön létre, amit ellensúlyozni kell a természeti elemek (táplálkozás, életmódváltás) segítségével. Azonban mindenekelőtt az elemi túlsúly, illetve hiány karmikus eredetét, tehát a háttérben rejlő lelki problémát kell megvizsgálni, ami miatt a szülött azzal a bizonyos elemi egyensúly hiánnyal született, hiszen tudnunk kell, miért rendelkezik az illető éppen ilyen genetikai, testi felépítéssel - karmikusan milyen tanulnivalója van ezáltal? Melyek azok a problémák, amelyeket egyetlen inkarnációja során sem tudott megoldani, s amelyek miatt most éppen jelenlegi testében kell élnie? A probléma tudatosítása után dolgoznia kell a megoldáson szellemi és érzelmi szinten egyaránt (kineziológus, családállítás, alternatív terápiák segítségével) kiegészítésképpen pedig elengedhetetlenül szükséges tehát, hogy a természeti elemek nyújtotta eszközök által igyekezzen testi hiányosságait ellensúlyozni.   Testünk és az elemek kapcsolatának áttekintése (A teljessség igénye nélkül, hiszen a születési horoszkóp alapos elemzése szükséges a problémák gyökereinek feltárásához).




Tűz elem
Ha valakinek a születési horoszkópjában túlzott hangsúly esik a tűz elemére, vagyis sok bolygó és tengely is van a tűz eleméhez kapcsolódó jegyekben (Kosban, Oroszlánban, Nyilasban), az illető hajlamos lehet a gyulladásos megbetegedésekre, vérkeringéssel összefüggő problémákra. Nem kívánatos a túl forró, fűszeres ételekre korlátozódó étrend, jótékony hatású azonban a tiszta víz és fehér húsok (vegetáriánusok esetében a sárga és zöld színű zöldségek) fogyasztása.  Vízpartokon töltött szabadidő kedvezően befolyásolja szervezetének egyensúlyát. Előnye, hogy gyorsan gyógyul. A tűz elem hiánya fáradékonyságot, motiválatlanságot, betegeskedést, gyenge izomzatot eredményez. Ha erőfeszítéseket tesz, azután kimerül. Rengeteget alszik. Hiányoznak életviteléből a célkitűzések, "lesz, ahogy lesz" alapon éli mindennapjait. Nem eszik rendesen, válogat. Forró, fűszeres étrenddel, napsütéses helyeken való tartózkodással ellensúlyozható, azonban a tűzhiány nagyon súlyos karmikus problémák következménye, fontos, hogy ezeket fel kell tárni.




Föld elem
A föld elem túlsúlya (ha sok bolygó vagy tengely van a Bika, Szűz, vagy Bak jegyében) mérgek felhalmozódásához vezethet a szervezetben, hízásra való hajlamot és emésztőszervekkel összefüggő betegségeket okozhat. Előnye, hogy a vitaminok, ásványi anyagok könnyen beépülnek szervezetébe. Teherbíró, túlélő alkat, hegymászók, sarkkutatók, űrhajósok képletében nagy hangsúly esik a föld elemre. A születési horoszkópban a föld elem hiánya a kiválasztó szervek zavarait, csontozati problémákat, laktózintoleranciát, táplálékallergiát és az immunrendszer gyengeségét okozza. Nehezen épülnek be szervezetébe a vitaminpótló készítmények is. A zöldség és gyümölcsfogyasztáson alapuló étrend elengedhetetlenül fontos, ezenkívül ajánlatos a lehető legtöbb időt természetes környezetben töltenie, gondozzon állatokat, növényeket, ez a legkedvezőbb módja a földhiány kiegyensúlyozásának.




Levegő elem
A levegő elem túlsúlya (nagy hangsúly az Ikrek, Mérleg, Vízöntő jegyén) idegrendszeri, pszichés zavarokhoz vezethet, ezért érdemes megtanulnia meditálni, relaxálni. A szellemi energiák lekötése javasolt, mert a túl sok levegő kontrollálatlan aktivitáshoz vezethet, ami miatt baleset is érheti a szülöttet. Ha állandóan tanul, olvas, művelődik és spirituális területeken is igyekszik ismereteket szerezni, ellensúlyozhatja "levegősségét". Különben könnyen kialakulhat depresszió, pánikbetegség, stb. Előnye, hogy sokáig fiatalos, szellemileg és testileg is rugalmas marad. A levegő hiányos szülötteknél más kisgyermekkorban megfigyelhetőek a gyakori légzőszervi megbetegedések. Tartózkodjon friss levegőn, szellőztessen, ne dohányozzon, kerülje a fülledt helyeket és a túlzottan párás éghajlaton való hosszabb tartózkodást. Ne terhelje túl magát szellemi munkával.




Víz elem
A víz elem túlsúlya (nagy hangsúly a Rák, Skorpió, Halak jegyén) vér-és nyirokkeringési, ezenkívül hormonális panaszokat okozhat, elhízáshoz vezethet. Fűszeres, vitamindús táplálkozással és a test melegen tartásával kiegyensúlyozható. Nagyon érzékeny, sértődékeny alkat, befolyásolható, kiegyensúlyozatlan. Előnye, hogy termékeny. A víz elem hiánya a szervezetben csontozattal, meszesedéssel, vérképzéssel, kőképződéssel, termékenységgel, emésztéssel (székrekedés, stb.) összefüggő zavarokat okozhat. A víz elem hiánya a horoszkópban az empátia, az együttérzés hiánya. Ellensúlyozni csakis rengeteg folyadék fogyasztásával és vízpartokon való tartózkodással lehet. Előfordulhat, hogy a születési horoszkópban több elem is túlsúlyban van, vagy éppen hiányzik, ez nehezíti az egyensúly létrehozását, azonban a "test tudatosság" mindennél fontosabb a karmikus hiányosságokból adódó egyensúly létrehozásához szükséges előrehaladásban.
(forrás: Barabás Erika asztrológus)