2012. október 23., kedd

A tobozmirigy a lélek trónja


Rick Strassman 1990-ben kezdte kutatásait a tudattágító, vagy hallucinogén drogok emberre kifejtett hatásairól. A projekt 5 éve alatt körülbelül 400 adag DMT-t adott be 60 önkéntesnek. A kutatás az Új-Mexikói Egyetem Orvostudományi Intézetében folyt Albuquerque-ben, ahol a pszichiátria kinevezett docense volt.
Azért kezdett el a DMT-vel foglalkozni, mivel ez az anyag mindenkinek a testében jelen van.
Úgy gondolta, hogy a DMT forrása a rejtélyes tobozmirigy lehet, ami egy az agy közepén elhelyezkedő kis szerv. A modern orvostudomány keveset tud a mirigy szerepéről, az viszont gazdag metafizikai történettel rendelkezik. Descartes például úgy vélte, hogy a tobozmirigy a „lélek trónja” és a nyugati és keleti misztikus hagyományok is ide helyezik a legmagasabb spirituális központunkat.



Azért indultak el a kutatásai, mert érdekelte, hogy meg tudja –e határozni a misztikus tudatállapotok biológiai alapjait. Nagy hatást gyakorolt rá a spontán megjelenő misztikus tudatállapotok néhány közös vonása (meditáció, spirituális gyakorlatok és halál közeli élmények). Ezek a spirituális élmények, pedig szintén közös vonásokat mutatnak a pszichedelikus drogokat nagy dózisban használó emberek élményeivel.

Ezen hatásokon elmélkedve felmerült benne, hogy az agyban lehet valami pszicheledikus hatással bíró anyag, ami az ilyen élmények okozója, elindítója lehet.
[Itt érdemes pár percig eljátszani a gondolattal, hogy vajon mennyire okozója és mennyire kísérője az állapotoknak?]
Így tehát jogosan kezdte érdekelni a mirigy, mint valamiféle pszichedelikus vegyület lehetséges forrása az agyban. A mirigy pici kiterjedésű, s úgy tűnik, hogy van valamiféle vizuális kapcsolata a fénnyel és a színekkel, s elég hosszú történelme van a misztikus irodalomban. A harmadik szemként és a koronacsakraként írták le. Ismert, hogy magas misztikus tudatállapotok által aktiválható. Biológiai érdekessége, hogy az emberi embrióban a terhesség 49. nap körül jelenik meg, és a tibetiek hite szerint ugyancsak 49 nap szükséges a léleknek, hogy a következő inkarnációba lépjen.
[Ez egy érdekes egybeesés, bár nem feltétlen kell törvényszerűen venni. Számos „megbízhatóbb” spirituális forrás más-más időpontot ad meg a lélek lejöveteléhez /testbekerüléséhez”] Mindemellett a magzat nemének kialakulása is a 49. nap környékén történik meg.

A tobozmirigy működését vizsgálva jött rá, hogy az képes egy DMT (dimetiltriptamin) nevű anyag előállítására. Ez a DMT, pedig közeli kémiai rokona a szerotoninnak.
A DMT maga erősen hallucinogén vegyületnek bizonyult. Úgy tűnt, hogy a tobozmirigy tartalmazza a DMT készítéséhez szükséges összes enzimet és alkotóelemet.
Rick kisakkozta, hogy az előbb említett különleges tudatállapotok alatt DMT szabadul fel és az stimulálja az agyat. Fölmerült benne, hogy ugyanígy képes lehet stimulálni a születés ideje alatt az agyat is.
- A tobozmirigy stressztől nagyon jól védett, de „stresszbe hozható, ha elég stressz éri.”
Le lehet győzni a védőmechanizmusát, s nyilvánvalóan a legstresszesebb időszak egy ember életében a halál idejében van. Ilyenkor a stresszhormonok, mint például az adrenalin és az endorfinok szintje rendkívül magas a halál idejében. Ezek együttesen, pedig stimulálhatják a DMT létrehozását és felszabadulását a tobozmirigyből ebben az időszakban.
Így az egyén tudata a DMT hirtelen felszabadulásának lehet kitéve a halál idejében.
Így lehet, hogy az utolsó dolog, amit a testében a tudatával valaki felfog, azaz ezen hihetetlenül pszichedelikus anyag nagymennyiségű felszabadulása.
Kísérletei alatt felfedezte tehát, hogy abnormális DMT szintek olyan tudatállapotokat eredményeztek, amik teljesen hasonlóak a túlvilági élményekhez.
A kísérletek alatt majdnem minden tesztalany átélte tudatának mélyreható és összetéveszthetetlen elválását a testétől. A DMT nagyobb dózisban elősegítette a halál közeli élmények átélését, sőt úgy tűnik, hogy ténylegesen elindította a túlvilági gépezet működését.



- A tanulmány egyik legváratlanabb eredménye az intelligens lényekkel való találkozásokról szóló beszámolók gyakorisága volt. Érzékelték az önkéntesek jelenlété, és kapcsolatba is léptek velük ezen a különös helyen…
Beszámoló:„Nagyon intelligenst volt. Egy kicsit sem hasonlított az emberre. Hasonlított egy méh-re. Körbevezetett a kaptárban, nagyon barátságos volt és egyfajta kellemes és meleg energia sugárzott a kaptár minden részéből. Azt gondoltam, hogy csodálatos dolog lehet ilyen kellemes és szeretetteljes környezetben élni. Azt mondta nekem, hogy ez a jövőnk iránya.
- Voltak barátságos és rosszindulatú lények is. Néhány segítő angyalszerű volt, míg más lények ellenségesek és fenyegetőek. És jó pár önkéntes megrázó élményeket élt át az ilyen lényekkel való találkozás során.
- A segítők és támogatók gyakori megjelenése, - hogy megkönnyítsék az átkelést a létezés más világaiba minimum egy erős párhuzam meglétét sugallja a történelmi temetkezési és túlvilági hagyományokkal.
- A tobozmirigy rendkívüli tulajdonságainak felfedezése magyarázattal szolgál, hogy a templomok, furcsa és váratlan módon miért fektettek nagy hangsúlyt a tobozmirigyre és szerepére, mint tudat és test közötti kapocs, a tudat forrása és talán az életbe való belépés és az onnan való eltávozás kapuja.
Az eredmények azt sugallják, hogy a titokzatos tobozmirigynek köze lehet a mechanizmushoz, amin keresztül be és kilépünk a fizikai testünkből.
A hallucinogén állapot, az álomhoz hasonlóan, a tudat átmeneti elválása a fizikai testtől, az álmodó tudata a testtől megszabadulva magasabb síkokra kel át, ahol már nem kötik az idő és a fizika törvényei. [Legalábbis a számunkra alapvetően elfogadott durva-fizikai törvények.]
Úgy gondolja, hogy a DMT egyfajta átjárója vagy kapuja a lélek testből való eltávozásának.
Bizonyos tekintetben a DMT előfordulása az agyban és a vérkeringésben egyfajta megerősítése a szellemi valóságnak.
Rick Strassman szavaival tehát a DMT képessé teszi az embert arra, hogy a teljes interferencia-hálózatot szűrők nélkül lássa. Ennek kell lennie a magyarázatnak: mindennapi szinten csak bizonyos holografikus szeletéből részesedünk a hálózatnak és ezért úgy is cselekszünk, mintha nem is lenne más csak amiről tudomásunk van. Időnként hallunk angyalokról „Földön kívüli lényekről”, csodás gyógyulásokról, amikor nem működik az észlelés szűrőnk. De természetesen az ilyen helyzetekre is van megoldásunk, mikor a kicsit is a „túloldalról jövő dolgokkal” találkozunk azonnal nevet adunk neki és ahelyett hogy jobban megvizsgálnánk elrúgjuk magunktól. Létezik tehát, léteznie kell egyfajta bizonyos "nirvánának", melynek léte vagy nem léte nem tőlünk függ, azonban mi határozzuk meg hozzáállásunkkal hogy mikor jutunk el a teljesebb megértéshez.
(Forrás: samsarahun. Balogh Tamás)

Rick Strassman beszámolója a DMT (dimetiltriptamin) nevezetű szerről
és a tobozmiriggyel való munkájáról: