ISTEN természete a Szeretet. És mivel Isten részei vagyunk, a mi természetünk is a Szeretet - függetlenül attól, hogy miben hiszünk, vagy hogyan viselkedünk. Igen tudjuk, hogy a viselkedésünk néha nem jellemző ránk. De ez nem változtatja meg Énünk természetét.
A spirituális haladás a legtöbb ember számára gyakorlatilag semmivel sem jelent többet, mint egyfajta BELSŐ ELMOZDULÁST EGY OLYAN HELY FELÉ, AHOL TUDATOSABBAN TUDJÁK, HOGY A MINDIG JELENLÉVŐ SZERETET A KÖRÜLMÉNYEKTŐL FÜGGETLEN BELSŐ VALÓSÁG.
Akik engedik kifejeződni a FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET magasabb szintjeit, a fejlődés létrájának magasabb fokán állnak. Olyan embereke ők, akik TÚLLÁTNAK AZ EGO ÁLTAL IRÁNYÍTOTT, DUALISTA SZEMLÉLETMÓD KORLÁTAIN.
Átvitt értelemben, többé nem kell vigyázni rájuk, amikor átkelnek az úttesten, mert világosan látják, hogy a mozgó járművek nyilvánvaló veszélyt jelentenek.
Egy nagyon is világos értelemben a fejlettebb emberek képviselik a JÖVŐNKET. A nagy tanítók minden korban az emberi fejlődésé csúcsát jelentették. Nem keresik a szeretetet és nem adnak szeretetet, mert maguk a szeretet. Nekünk azonban, akik újra és újra megszületünk, meg kell fejtenünk a szeretet értelmét, meg kell tanulnunk megélni a szeretetet, ahogy a virág megéli a szépséget.
Az igazi jó hír az, hogy ezek a fejlett egyének nem csupán a szerencsés kevesek közé tartoznak, hanem minden ember jövőjét és sorsát mutatják! Ebben az értelemben a "mennyország" nem egy hely, hanem egy tudatállapot, ahol a dualista gondolkodást és az egyéni nézőpontokat átadjuk Istennek. Olyan hely ez, ahol úgy éljük meg a szeretetet, "ahogyan a virág megéli a szépséget".
Minél feljebb jut az ember a fejlődés létráján, anyagi céljai annál inkább beleolvadnak a spirituális törekvésbe és az Istenséggel kapcsolatos növekvő tudatosságba.
A világ minden nagyobb vallását olyan emberek alapították,akik, miután megmászták a létra magasabb fokait, ráébredtek ezekre a felismerésekre. Nem csak egyszerűen tudták ezeket a dolgokat, és eldöntötték, hogy úgy viselkednek, ahogy: ők egy olyan helyre EMELKEDTEK A TUDATUKBAN, ahol a szakrális tudat minőségei át- meg átszőtték saját lényük szövetét.
Ráhangolódtak a spirituális valóság minőségeire, ami aztán kisugárzott belőlük, és mások számára is felfoghatóvá vált. Ezek az emberek, mint Sadhu Grewal, azokká a minőségekké váltak, amelyeket mi a Valódi én szintjéhez kapcsoltunk. Mint mondtuk, az alap a Szeretet, és ebből származik a többi - a Békesség, az Együttérzés, az Öröm, az Elfogadás és a Hála.
Emelkedett nézőpontjukból ezek a felébredt személyek utakat terveztek az utánuk következők számára. Ezek az ösvények mindig felfelé vezetnek, a spirituális valóság magasságába, a végső, mindent felölelő összefüggésbe - melyet általában Istenként emlegetnek.
A Szeretet magasabb szintjeire vezető tudatos utazás kezdetén az egyén tudatosan választ Szeretetteljes viselkedésformákat. Ezek közül az egyik legerőteljesebb az Önmagunk Iránti Együtt Érző Megbocsátás. Az ilyen ember végül feltétel nélkül tud majd szeretni, és a választás helyébe a LÉTEZÉS ÚTJA LÉP.
A Szeretetteljes ember nem dönti el, hogy ilyen lesz, ugyanúgy , ahogyan az sem döntés kérdése, hogy EMBER legyen. Egyszerűen az!
(Forrás: Lélekcentrikus látásmod)
