A nyugati gondolkodás a
karma szót mindig a bûnnel és a bûnhõdéssel hozza kapcsolatba. Többé-kevésbé
valamennyien készséggel elfogadjuk, hogy bûnösök vagyunk, és türelmesen
viseljük karmánkat, míg fel nem tudjuk oldani. Ez azonban a karma téves
értelmezésébõl következik. A szó maga szanszkrit eredetû, és azt jelenti:
"a cselekedet, a teremtett, hatni, csinálni".
Nem arról van tehát szó, hogy türelmesen viseljük karmánkat, vagy amilyen gyorsan csak lehet, oldjuk fel, hogy végre szabadok lehessünk, és még csak arról sem, hogy jó cselekedeteket gyûjtsünk, hogy ezzel "jobb karmát" szerezzünk magunknak. A karma csupán szembesít bennünket cselekedetünk következményeivel, lehetõvé teszi, hogy az egyébként láthatatlan cselekedetet felfogjuk, megértsük, és mintegy tükörben szemléljük.
Nincs hát értelme, hogy ezt a tükröt, amilyen gyorsan csak lehet, megszüntessük. Állítsuk inkább bölcsen saját fejlõdésünk szolgálatába, ami mindig önfelismerést, önmegvalósítást jelent, ami végsõ soron tiszta öntudathoz vezet. Ezen a nehéz, ám érdekes úton szükségünk van a karma tükrére mint folytonos kontrollra, amely megmutatja, hogy valóban elõrelépünk-e, avagy éppen letérünk az útról. A karma tehát barátunk és segítõnk azon a nehéz úton, amelyen haladunk, s nem mondhatunk le róla, hacsak nem akarunk letérni az útról.
Nem azzal kezdünk egy
új napot, hogy amit elõzõ nap elindítottunk, azt megszüntessük, hanem éppen
nagy örömmel tovább akarjuk folytatni. Megszülettünk, hogy az önmagunkra
találás nagy munkáját tovább vigyük, és ebben a munkában karmánk türelmes és
megbízható barátunk. Hiába foglalkozunk azonban bármily behatóan is spirituális
vagy szellemi dolgokkal, ha az ekként nyert felismeréseket a gyakorlatban nem
éljük meg. Sokan nagy és fontos szellemi felismerésekre tettek szert anélkül,
hogy ezt saját életükben láthatóan megjelenítették volna. Ebben egy másik tanár
nyújthat nekünk segítséget, akit a karma küld nekünk, vagy akivel összehoz
bennünket - a partnerünk!
