1. A világ része vagyok. A világ nem rajtam kívül van, és én
sem vagyok a világon kívül. A világ bennem van és én is a világban vagyok.
2. A természet része vagyok, és a természet is az én részem. Az
vagyok, ahogy a körülöttem lévő élő dolgokkal kommunikálok, érintkezek.
Változtathatatlanul, elévülhetetlenül teljes része vagyok a bolygón található
élet szövetének.
3. Része vagyok a
társadalomnak, és a társadalom az én részem. Az vagyok, ahogy a körülöttem lévő
embertársaimmal kommunikálok, érintkezek. Változtathatatlanul, elévülhetetlenül
teljes része vagyok a bolygón élő emberi közösségeknek.
4. Több vagyok, mint
csontból és bőrből álló anyagi szervezet: testem annak sejtjeivel és szerveivel
együtt teljes valómnak igazi megtestesülése: egy önfenntartó, önfejlesztő
dinamikus rendszer, mely a körülöttem álló dolgokkal való kapcsolatba lépésének
köszönhetően emelkedett ki, maradt fenn és fejlődött tovább.
5. Az univerzum
teljességére törekvő hajtóerő egyik legmagasabb szintű, legfejlettebb
megtestesülése vagyok. Minden rendszer minden más rendszerrel kapcsolatba lépve
a teljességre törekszik, és nekem is ez a kozmikus hajtóerő az igazi lényegem.
Ugyanez a lényeg, ugyanez a szellem található meg minden dologban, melyek a
természetből emelkednek ki és fejlődnek tovább, akár ezen a bolygón, akár
bárhol máshol az űr és az idő végtelen kontinuumában.
6. Nincsenek valódi
határok és megosztottságok ezen a világon, csak átmeneti pontok, ahol a
kapcsolatok bizonyos formája túlsúlyba kerül egy másikkal szemben. Bennem,
ebben az önfenntartó és önfejlesztő teljességre törekvő rendszerben, azok a
kapcsolatok vannak túlsúlyban, melyek a testemben lévő sejteket és szerveket
összekapcsolják. Testemen kívül más kapcsolatok a meghatározóak: azok, amelyek
a társadalomban és a természetben küzdenek a teljesség eléréséért.
7. A más emberekhez és dolgokhoz általam csatolt külön
identitás nem más, mint egy kényelmes egyezmény a részemről, mely megkönnyíti
számomra a velük való kapcsolatfelvételt. Családom és közösségem legalább
annyira „én” vagyok, mint amennyire a testemben lévő szervek. Szerveim és
elmém, családom és közösségem olyan változóan uralkodó, egymással kapcsolatba
lépő és egymásba hatoló elemei egy kapcsolatrendszernek, melyek minden, a
természetben és az emberi világban megtalálható dolgot magába foglalnak.
8. Az identitásomat
vagy más embereket, közösségeket más emberektől vagy közösségektől elválasztó
koncepciók és gondolatok teljes skálája ennek a kényelmes, de önkényes
egyezménynek a megtestesülései. Csak az összetevők különböztetik meg az
individuumokat egymástól és környezetüktől, nincsenek valódi határok,
megosztottságok. A való világban nincsenek „mások”: mindannyian élő rendszerek
vagyunk, és mind részei vagyunk egymásnak.
9. Ha megpróbálom fenntartani az általam ismert rendszert
„én”-ként, kőkemény versenyben a rendszerrel, amit „te”-ként ismerek, óriási
hibát követek el: sebet ejthetek a mindent átfogó teljességen, mely a te és az
én életemet is keretbe foglalja. Nem tarthatom fenn saját életemet és
teljességemet a teljesség megsebzésével, még akkor sem, ha egy részének
megsebzése látszólag rövid távú előnyökkel jár számomra. Amikor neked, vagy
bárkinek körülöttem kárt okozok, saját magamnak okozok kárt.
10. Nem a verseny,
hanem az együttműködés királyi útja vezet a teljességhez, s ez fémjelezi a
világ egészséges rendszereit. Az együttműködéshez empátia, szolidaritás, és
végső soron szeretet kell. Nem szeretem és nem is szerethetem magamat, ha nem
szeretlek téged és másokat a környezetemben: mind ugyanannak a teljességnek
vagyunk részesei, tehát egymás részei is vagyunk.
11. Az „önvédelem”, sőt
a „nemzetvédelem” eszméjét is újra kell fogalmazni. Az ellenfelek erővel való
megsemmisítésén alapuló hazaszeretet és az előbbi eszmék érdekében történő hősi
tettek elhibázott törekvések. A kardot és fegyvert fogó hazafi és hős egyúttal
saját maga ellensége is. Minden sebesítésre és ölésre létrehozott fegyver
mindenkit veszélyeztet. A megértés, a béke és a megbocsátás nem a gyengeség,
hanem a bátorság jelei.
12. Számomra és mások
számára sem az „a jó”, ha személyes vagyont birtoklunk és halmozunk fel. A
vagyon mind pénzben, mind erőforrásokban semmi másra nem jó, csak saját magam
fenntartására környezetemben. Mivel kizárólag az enyém, ezért lefoglalja azon
erőforrásokat, melyeket mindannyian meg kellene osztanunk ahhoz, ha élni és
gyarapodni szeretnénk. A kizárólagos vagyon veszélyt jelent minden emberre az
emberi közösségekben. És mivel én is részese vagyok ennek a közösségnek, a
végén ez rám is, és minden birtokosra veszélyt fog jelenteni.
13. A világ teljes valójaként tekintett szent teljességen túl
csak az élet és annak fejlődése rendelkezhet a filozófusok által belbecsnek
nevezett dologgal, minden másnak pusztán instrumentális haszna van: ami egészen
addig érték, amíg a belbecs, belső értékek növeléséhez járul hozzá. A világ
materiális dolgai és az általuk termelt, magukban foglalt energia és anyag csak
akkor rendelkeznek értékkel, ha hozzájárulnak az élethez és a jóléthez a Föld
létrendszerében.
14. Eredményeim és
kiválóságom valódi mértéke, hogy mennyit vagyok kész adni. Nem az általam adott
dolgok mérik eredményeimet és kiválóságomat, hanem az általam adott dolgok,
valamint a családom és jómagam fenntartásához és gyarapításához szükséges
dolgok közötti kapcsolat.
15. Minden egészséges
ember élvezetet lel az adásban: sokkal nagyobb öröm, mint birtokolni.
Egészséges és teljes ember vagyok, ha az adást nagyobbra becsülöm, mint a
birtoklást. Egy közösség, ahol az adást jobban értékelik a birtoklásnál, az egy
egészséges emberekből álló közösség, mely az egymás közötti empátián,
szolidaritáson és szereteten alapuló gyarapodást állítja a középpontba. Az
osztozkodás növeli a közösség életét, míg a birtoklás és a felhalmozás
elszigetelődést hoz létre, a versenynek kedvez és irigységet szül. Az
osztozkodó társadalom a bolygó minden közösségi életének normája kellene, hogy
legyen, a birtokló társadalom csak a modern kori ember társadalmára jellemző,
és ez nem más, mint rendellenesség.
16. Felismerem a modern
kori ember rendellenességét a világra jellemző univerzális teljesség normájával
szemben, felismerem saját szerepemet ennek kialakításában, és fogadom, hogy
elkötelezett leszek a teljesség visszaállításának irányában úgy, hogy saját
magamat is teljessé teszem: teljessé gondolkodásmódomban, cselekedeteimben, és
tudatomban is.
(Forrás: budapestklubalapitvany)
