2014. március 17., hétfő

Bevezetés a Mindenség Tudatába




„Isten olyan kör, melynek mindenütt van középpontja, kerülete azonban sehol.”

Azt hiszem ezt az Univerzumra is elmondhatjuk, nem csoda hát, ha sokáig a geocentrikus világkép irányította az emberek gondolatait, hisz szellemi szinten ez működik mindannyiunk életében. Saját asztrális gömbünkkel mi vetítjük ki saját tapasztalási terünket, és ennek helyén is változtathatunk. De a csillagászati megfigyelések azt is mutatják, hogy szépen lassan minden távolodik Naprendszerünktől, így testünktől is. Így kell elszakadnunk lassan a bolygónkon felépített kötelékeinktől, hogy hazatérjünk.




Számtalan út vezet a végső megvilágosodás élményéhez, és addig is mindennap megvilágosodhatunk valami apró dologra. Jegyezzük meg jól, a bölcs a bolondtól is tanul, a bolond még a bölcstől sem. Ha ezt tartjuk szem előtt, előbb utóbb tisztán fogjuk látni, hogy mi mindannyian abban hiszünk, amit rezgésszintünktől függően megteremtettünk elménkkel. A Teljességhez közelítve kitágul elménk és megértjük, mindenkinek igaza van. Észre fogjuk venni, hogy a feloldhatatlannak tűnő ellentétek tökéletes egységet alkotnak a gyakorlatban.
Mindannyinkat a tapasztalásvágy indított útnak ebbe a világba.

Valószínűleg a nagy  Ősrobbanás után több kicsi is volt, de nem mindegyik lett életképes tapasztalati tere a Szellemből kiszakadt lélekcsoportoknak. Mi egy élő Univerzumban élünk, ahol hosszú ideje a fejlődés útján haladunk, meghalunk, majd újjászületünk, majd újra elhagyjuk a tervünk beteljesítésére már alkalmatlan testet, és újat választunk mindaddig még végül a polaritás skálájának emocionalitását tudatosan megéljük, és megértjük.
Ez akkor következik be, mikor kialszik bennünk a jó és a rossz küzdelme, a vívódás magunkkal és a világgal, mikor egységes derűvel tudunk megélni mindent. Akkor rezgésszintünk olyan magas lesz, hogy többet már nem kell leszületnünk.

Nem is tudnánk már, hisz karmánk is kialszik addigra, és a vágyak sem kötnek majd minket ehhez a térhez, melynek rezgésszintjét addigra messze meghaladjuk, kialszik személyiségünk. Ha még kötődünk a bolygóhoz mindezek után, Lelki Vezetőkként tevékenykedhetünk a Földszellem síkján.  Ha valaki letudta karmáját, de vágya nem aludt ki, és szeretne más létformákat megtapasztalni, akkor lehetősége nyílik magasabb rezgésszintű égitesteken leszületni. Ha viszont teljesen megszűntek kötelékeink, duálunkkal egyesülve  felemelkedünk az Egységes Szellem rezgéssíkjára, ahol egybeolvadunk Istennel.

„Isten forrás, hiszen minden belőle árad,/ S belé majd visszatér: ezért mondd óceánnak.”– szólt bölcs Angelus Silesius (1624–1677) epigrammája a XVII. században.

Volt azonban a keresztény kultúrkörben más is, aki hasonló bölcsességeket még nála is korábban foglalt írásba. Eckhardt mester (1260 k.–1328 k.) neve fémjelzi a keresztény misztika tudatosságát. Felbecsülhetetlen bölcsességéből, amit prédikációkban fogalmazott meg, most csak egy rövid idézetet emelek ki: „Lenne bár ezer személy, az sem lenne más, csak egység ahol Isten van, ott van a lélek is, és ahol a lélek van, ott van Isten.”  Isten a Biblia szerint a szavával teremtette a világot. Nem is találhatnánk szebb metaforát arra, ami történt!

Rezgések indultak el, mert teremteni vágyott a Szellem. Megtapasztalni egy másmilyen létezést önmagán belül. Magán belül, hisz most sem vagyunk elszakítva tőle! Hogyan is lehetnénk, hisz ő a hajtóerő, aki önmaga szintjére visszavár minket. Ne úgy képzeljük el, mint óvó apát, hanem mint Fényt, aki saját képére teremtett minket. De nem a testünket! A lelkünk istenképmás, a test korlátai közt. Fizikai lényünk már a saját teremtményünk, mert mi a tudás fájának gyümölcsét megízleltük, és a fizikai tapasztalási teret választottuk.
A Teremtő számunkra úgy nyilvánul meg, mint Szupertudat, aki néha felszínre tör Felettes Énünk instrukcióin át, intuíciónk által. Ő nyilvánul meg bennünk akkor, mikor önzetlen szeretetet érzünk a világ teremtményei iránt, „mert az Isten szeretet” és ez az érzés visszavezet minket hozzá az Örökhazába.

Mi élőlényekként magunkban hordozzuk azt a kódot, ami segíti megtalálni utunkat az Egységbe.  Mégis szabad akaratunk van, mi dönthetünk az életek közt a Földszellem síkján, hogy előző életeink hibáiból mennyit akarunk rendbe hozni a következő testünkben, hogy milyen emberek közt tudjuk ezt megvalósítani, és hogyan tudunk közelebb kerülni a végső igazságokhoz. Az általunk előre megtervezett életút, – a Sors – bizonyos korlátok közt életünkben is módosul, attól függően, melyik irányba lépünk tovább az élet nagy útelágazásainál. Ha rosszul döntünk, az ok és okozat törvénye visszahat ránk, és előbb-utóbb szembesülünk tetteink következményével, legyen szó akár kikerült feladatról, vagy új karmáról.
Persze magasabb szintről tekintve nincs is rossz döntés, mert tegyünk bár akármit, az mégiscsak a végső megértés útjára vezet minket, csak talán tízezerszer több szenvedés által. Tehát csak a mi döntésünk, mikor és milyen formában próbálunk lépést tenni a megtisztulás útján
(forrás: indigokor.eoldal.hu)