Misztikus élmények a halál küszöbén

Pillantás a „függöny mögé”

A halál utáni életről szóló beszámolókról már a régmúltból is tudunk. A kb. 5000 évvel ezelőtt született Gilgames eposz is beszámol ilyen élményekről. A koraközépkor egyházi műveiben, de a japán és kínai buddhizmus írásaiban is találhatunk szabályos esetgyűjteményeket e témakörben. Az élet és a halál határmezsgyéjén szerzett misztikus tapasztalatok szisztematikus vizsgálata azonban csak a huszadik század közepén kezdődött meg.

A borongós őszi napokban, amikor halottainkra emlékezünk, felmerül a kérdés,

vajon tudatunk tovább él-e halálunk után.

A modern kutatások reményteli válaszokkal szolgálnak.

Mi van a halál után? A materialista szemléletű tudomány számára a válasz egyszerű. A test halálával megszűnik a tudat is. Aki ebben hisz, annak nyilvánvalóan az a legfontosabb, hogy mindent megtegyen az elkerülhetetlen megsemmisülés elodázásáért. A modern orvoslás éppen ezt teszi.

Paradox módon úgy tűnik, hogy a medicinának ez az ága szembesül az intenzív osztályokon és a fejlett újraélesztési technikák eredményeként olyan jelenségekkel, amelyek alapján feltételezhető, hogy a fenti kérdésre más válasz is lehetséges. Azok, akiknek megszűnt a szívműködése, leállt a légzése, tehát a szó klinikai értelmében halottak voltak, sikeres újraélesztésük után rendkívüli élményekről számolnak be.

E furcsa élmények legfigyelemreméltóbb tulajdonsága, hogy szinte minden embernél közel ugyanolyan elemekből tevődik össze, mindegy, hogy az illető a világ mely táján élt. A halálközeli élményen átesett személyek hirtelen úgy érzik, elszakadtak fizikai testüktől, de továbbra is észlelnek, érzékelik a külvilágot. Míg lényegében „felülről” szemlélik és hallják a történéseket, részben azt is képesek érzékelni, hogy az őket körülvevő emberek mit gondolnak, bár fizikai értelemben nem képesek cselekedni vagy a kívülálló személyekkel kommunikálni. Amikor meg akarnak érinteni vagy fogni valamit, mintha a levegőt markolnák, szavaikat senki sem hallja.

Megszűnik a tér és az idő

 

Másfelől a térben szinte korlátlanul képesek „mozogni”, mintha a tér és az idő korlátai teljesen megszűntek volna. Csupán gondolataik erejével képesek tetszőleges helyre, tetszőleges időben eljutni. Az érintettek gyakran beszámolnak róla, hogy olyan érzésük volt, mintha nagy sebességgel száguldottak volna egy alagútban, egy eleinte távolinak tűnő, majd egyre világosabb fény felé. A fényből leírhatatlan érzés árad feléjük, átöleli, átjárja őket. Ezt az érzést leginkább mindent átfogó, mindennél hatalmasabb, feltétlen szeretetként írják le.

Egyre több újraélesztett ember számol be furcsa eseményekről, amelyekről eszméletlen állapotukban nem szerezhettek tudomást. Egy bonyolult agyműtét közben, amely során az orvosok megállapították az agyhalált, a 25 éves páciens részletes leírást adott a műtét után a műtő berendezéséről és a műszerekről

Gyakori eleme a halálközeli élményeknek az életfilm lepergése, amely során az egyén ismét átéli teljes életét, ugyanakkor értékeli, ítéletet hoz saját maga és élete felett. Eddigi cselekedeteinek panorámáját látja, méghozzá azok mozgatórugóival és következményeivel együtt.

A témával foglalkozó kutatók hangsúlyozzák, hogy bár nem minden említett élményelem bukkan fel mindenkinél, illetve olykor megfigyelhetők egyéni eltérések, mégis nyilvánvalóan létezik egy közös minta. Ez a kutatások szerint teljesen független az illető nemétől, életkorától, nemzetiségétől vagy képzettségétől, és meglepő módon kulturális, világnézeti, vallási hovatartozásától is. Teljesen mindegy, hogy az egyén hisz-e Istenben, a lélek halhatatlanságában, vagy ateista-e. Az egyetlen „eltérés” a fenti mintáktól az ún. negatív halálközeli élmények mintája. Ezek az esetek közel 20 százalékában fordulnak elő, és egyelőre kevés kutatási adatunk van róluk.

Megszűnik a haláltól való félelem

 

Azonban nem csak a halálközeli élmények egyes elemei csodálatosak, hanem az élményen átesett, újraélesztett emberek további élete is. Szinte mindegyiküknél teljesen megszűnik a haláltól való félelem. És ami a legérdekesebb, ezek az emberek nem egyszerűen csak hisznek a halál utáni létezésben, hanem szilárd meggyőződésük, hogy földi életük után egy új létforma következik.

Olykor némelyiküket bizonyos fokú csalódás is éri, sajnálják, hogy miután bepillanthattak a „függöny mögé”, ismét vissza kell térniük a földi lét „börtönébe”. A legtöbbjükre azonban inkább az a jellemző, hogy még jobban örülnek az életnek, és teljesen átrendeződik az értékrendjük, igaz, egyeseknél csak az élmény hosszabb távú feldolgozását követően. Az anyagi javak vagy a szociális státusz háttérbe szorul, helyettük előtérbe kerül a másokkal és a természettel való törődés, az együttérzés, az önzetlenség, a megértés, a tolerancia, sőt a mély, tiszta emberszeretet. Ezek az értékek határozzák meg gondolkodásukat, érzéseiket, mindennapjaikat.

Anita Moorjani indiai szülők gyermekeként jött a világra Szingapúrban.2002-ben nyirokmirigyrákot diagnosztizáltak nála. 2006-ban halálközeli élménye volt, amelynek következtében daganatai teljesen felszívódtak.

A személyiség megváltozása olykor annyira erőteljes, hogy miatta emberi kapcsolatok, sőt házasságok is zátonyra futhatnak. Így járt pl. Werner Barz is. 25 évvel ezelőtt átélt halálközeli élménye után a ma hetvenkét éves férfi teljesen megváltozott. Úgy érezte, senki sem érti meg, és erre ráment a házassága is. Hosszú ideig tartott, mire ismét lábra tudott állni viszszanyert, új életében. Valaha kétkezi munkásként dolgozott, ma sokat meditál és haldoklóknak segít egy  hospice-ban. Egyáltalán nem fél a haláltól. Mint mondja: Éreztem, hogy ott nem a büntető, szigorú Isten lakik. A feltétel nélküli szeretetet tapasztalta meg.

Csodálatos gyógyulás a halál küszöbén

 

A halálközeli élmény nem csak az egyén gondolkodására és viselkedésére gyakorol elementáris hatást, hanem a testünkre is. Különösen jó példa erre az indiai Anita Moorjani esete, aki „Gyógyulás a fényben” c. önéletírásában foglalta össze élményeit. A fiatal nőt nyirokmirigyrák támadta meg. A betegség eljutott a végstádiumba, szervei kezdtek leállni. Amikor kómába esett és kórházba szállították, halálközeli élményei voltak. Az élmény sok  tipikus elemet tartalmazott, többek között a testen kívüliség érzését is.

Minden érzékem működött, mindent rendkívül intenzíven érzékeltem, sokkal intenzívebben,  mint valaha. Úgy tűnt, minden eseményt egyszerre érzékelek, mintha mindennel, az egész környezetemmel összeolvadtam volna – írja könyvében.

Míg az intenzív osztályon az életéért küzdöttek, találkozott elhunyt édesapjával, aki közölte vele, hogy meg fog gyógyulni. Ekkor valami arra késztette a szerveit, hogy az orvosok prognózisával ellentétben elkezdjenek működni. Az esemény csodával ért fel, az orvosok nem találtak rá magyarázatot.

Az ilyen esetek arra utalnak, hogy a halálközeli élmények olyan erőket mobilizálhatnak testünkben, amelyek normális, hétköznapi állapotunkban nem állnak rendelkezésünkre. Az okok után kutatva eljutunk a halálközeli élmények interpretálása során felmerülő legfontosabb kérdéshez: Milyen kapcsolat fűzi egymáshoz agyunkat, szellemünket, testünket és tudatunkat? Lehetséges volna, hogy tudatunk, noha életünk során a lehető legszorosabban kapcsolódik testünkhöz, lényegében önálló, független dolog? A klinikai halál során átélt élmények emellett szólnak.

Csak vigasztaló „filmvetítés” az agyban?

 

Az orvosok és természettudósok körében széles körben elterjedt az a nézet, miszerint a halálközeli élmények pusztán fantáziaképek, hallucinációk. Arról azonban megfeledkeznek, hogy mind a fantáziálás, mind a hallucinációk és az álmok feltételezik agyunk aktív működését. Ennek ellentmond az a tény, miszerint a halálközeli élmények időpontjában sok páciens EEG-görbéje nulla szinten állt, tehát agyműködésük is teljesen leállt. Egyébként pedig az álmok és a hallucinációk mindig individuálisak, tehát egyénenként nagyon eltérő a tartalmuk, ami egyáltalán nem illik a halálközeli élményekre. A tapasztalatok szerint a hallucinációknak nincs, vagy ha igen, nagyon torz kapcsolata van a valósággal. A klinikai halál időszakában átélt élmények azonban pontosan tükrözik a műtőben vagy azon kívül zajló valós eseményeket.

Az a magyarázat, amely szerint a halálközeli élmény puszta fantáziálás, arra a feltételezésre alapoz, amely szerint agyunk meg akarja könnyíteni az elkerülhetetlen vég borzalmának lelki feldolgozását. Ezért (saját magának) kvázi „szép filmeket vetít”, amelyek tartalma függ vágyainktól, vallási meggyőződésünktől. Agyunk alapvetően képes ilyen teljesítményekre, de csak teljesen működőképes állapotban.

Léteznek egyéb természettudományos magyarázatok is a halálközeli élményekre, de egyelőre ezek sem kellően megalapozottak. Egyes kutatók feltételezik, hogy az adott időpontban látott és átélt élmények az egész életen át gyűjtött információk, élmények és emlék képek mérhetetlenül nagy rezervoárjából táplálkoznak, de ez az elmélet is meginog, ha figyelembe vesszük, hogy a klinikai halálból visszahozott kisgyermekek is hasonló élményekről számolnak be, mint a tapasztalt felnőttek. Arra sincs magyarázat, vajon a vakok a klinikai halál állapotában miként láthatnak színeket, és hogyan képesek optikai élményekről beszámolni. A halálközeli élmények elemei közül talán legismertebb alagútélményekkel kapcsolatos feltételezést, miszerint a szülőcsatornán való áthaladás emlékképeiről van szó, akkor kellett elvetni, amikor egyre több olyan ember számolt be ilyen tartalmú élményről, akik bizonyíthatóan császármetszéssel jöttek világra.

Tudományos magyarázatok

 

Az idegélettani tudományok művelői a halálközeli élményeket még mindig bizonyos biokémiai folyamatoknak tulajdonítják, amelyek az agyban zajlanak. Eleinte a klinikai halál során fellépő oxigénhiányt (hipoxia) és/vagy az agyban a CO2 felhalmozódását (hiperkapnia) tették a jelenségekért felelőssé. Azonban csakhamar kiderült, hogy a halálközeli élmények ezek nélkül is kialakulnak. Tény, hogy a túl sok szén-dioxid felhalmozódása az agyban  képes a boldogság érzetét, ritkábban a testen kívüliség érzetét, sőt alagútélményt is kelteni. Azonban a halálközeli élmények egyéb jellegzetes elemeit, pl. az életfilm lepergését, az elhunytakkal való találkozást, illetve a fénylényeket nem.

A halálközeli élmények létrejöttét az endorfinokkal is kapcsolatba hozzák. Ezek olyan anyagok, amelyek hatására kellemes érzeteink keletkeznek, csillapodnak vagy teljesen megszűnnek a fájdalmak. Markolf Niemz biofizikus elmélete érdekes példával szolgál arra, hogy a modern természettudomány miként képes integrálni az immateriális halálközeli élmények jelenségét. Niemz a Heidelbergi Egyetem Orvostechnikai Tanszékét vezeti. „Lucy mit c” (Lucy c-vel) című, érthető nyelvezeten írt könyvében a halálközeli élmények legfontosabb elemeit az általánosan elfogadott relativitáselméletből vezeti le. Elméletének lényege, amelyet előrebocsát, hogy tudatunk a halál pillanatában eltávolodik a testtől, és közben fénysebességre gyorsul.

Érdekes, hogy a világnézettől és vallási hovatartozástól függetlenül a klinikai halálból visszatért emberek fénylényekkel való találkozásokról számolnak be. Friedrich Hechelmann képe

Ezzel magyarázható – a modern fizikából ismert keresőfény-effektushoz (Searchlight Effect) hasonlóan – az alagútélmény, az egyre erősebbé váló fénnyel. A lélek fénysebességre történő felgyorsulásával magyarázható az az érzés is, amely szerint az érintettek úgy érzik, hogy nem korlátozza őket sem tér, sem idő. Ez lényegében az örökkévalóság átélése, amelyben nincsenek távolságok és nincs idő sem. Niemz egyúttal utal arra a fizikai axiómára, miszerint Einstein tézise kimondja, hogy semmi, aminek tömege van, nem képes a fénynél nagyobb sebességre gyorsulni, mivel a tömeg „ott” elérné a végtelenség állapotát. A fénysebesség jelentette határt úgy is interpretálhatjuk, hogy a földi élet materiális értékeit hátra kell hagynunk – magyarázza a fizikus.

Mindez azt jelenti, hogy van olyan természettudós, aki alátámasztja a halálközeli élményen átesett emberek állítását: „Az egyetlen, ami megmarad, miután elhagytuk a testünket, az energia, a szeretet, a személyiség és a tudás.”

A kérdések kérdése

 

Tény, hogy Niemz elméletei és a hipotéziséből levezetett következtetései is azon a feltételezésen alapulnak, hogy a tudat nem anyagi, hanem tisztán szellemi természetű. Ez az állítás azonban, csakúgy, mint az ellenkezője, a mai napig nem bizonyítható. A válasz tehát egyelőre és valószínűleg még hosszú időre minden esetben hit kérdése. A bevezetőben feltett kérdés, mely szerint lehetséges-e, hogy a halálközeli élmények bepillantást engednek a „függöny mögé”, egyelőre megválaszolatlanul marad. Nem tudjuk tehát, hogy létezik-e élet a halál után.

Dr. Pim van Lommel 71 éves holland orvos évekig kutatta a halálközeli élmények  tartalmát, lezajlását, körülményeit és a személyiségre gyakorolt utólagos hatásait.

Ami a halálközeli élmények kutatását illeti, egyelőre amerikai és brit kutatók végezték el az úttörő munkát: Raymond Moody, Michael Sabom, Kenneth Ring, Bruce Greyson, Peter Fenwick és sokan mások. Ma már több, a témával foglalkozó nemzetközi társaság és folyóirat létezik. A témában 1975 óta zajlanak kutatások. Az utóbbi néhány évben dr. Pim van Lommel holland kardiológus prezentált érdekes vizsgálati eredményeket. Kutatócsapatával és az ápolószemélyzet aktív támogatásával sikerült tíz kórházat bevonnia kutatásaiba. A kutatási programhoz csatlakozó intézményekben szisztematikusan kikérdeztek minden klinikai halálból újraélesztett beteget, vannak-e emlékképei, és ha igen, milyenek, abból az időszakból, amikor eszméletlen volt.

A kiértékelés során figyelembe vettek minden orvosi és egyéb személyes adatot a reanimáció előtti, alatti és utáni időszakból. A kutatás eredményei alátámasztják a halálközeli élmények immateriális természetét, amely mára Van Lommel szilárd meggyőződésévé vált, amint azt „Határtalan tudat” c. 400 oldalas könyvében leírja.

Világszerte egyre több hasonló, tudományos ellenőrzés mellett zajló kutatás zajlik. Markolf Niemz szerint csupán az USA-ban naponta 700 ilyen élményt jegyeznek fel. A reanimációs medicina tehát továbbra is életben tartja ezt a rendkívül izgalmas kutatási területet.

Dr. Michael Nahm kutató biológussal számos orvos, közülük is sok kardiológus, a halálközeli élmények megítélését illetően gyakran nem materialista következtetésre jutott. Különösen akkor, ha a témával kapcsolatos vizsgálatokat maguk vezették, mint pl. Pim van Lommel. Sajnos ezeket az interpretációkat a mai napig nem hajlandó elfogadni a hivatalos tudomány, mert elkötelezte magát a materialista paradigma mellett, nem utolsósorban az emberi agy működését illető valóban figyelemreméltó kutatási eredményei kapcsán.

A fény felé vezető alagút elképzelését a holland Hyeronimus Bosch „A mennybe vezető út” c. képén örökítette meg

Az emberiség nagyobb részének ősidők óta meggyőződése, hogy a halállal nem ér véget minden, a lelke tovább él valamilyen formában. A materialisták – globálisan nézve – kisebbségben vannak. Az említett jelenségek kutatása és azok tudományosan alátámasztott eredményei mindenképp pozitív hatást gyakorolnának az egyén gondolkodására. Felértékelődne az egyén, és az életben elfoglalt helyünket nagyobb összefüggésbe helyezhetnénk, ami megszabadíthatna bennünket sok szenvedéstől és a félelemtől, legalábbis a halálfélelemtől.

A halálközeli élmények legfontosabb elemei

 

• Leírhatatlan boldogság, szeretet és béke érzése.

• Teljes fájdalommentesség a halálközeli élmény teljes időtartama alatt.

• Testen kívüliség, valamint az események figyelése „fentről”.

• Rendkívüli szellemi tisztaság, érzékeken felüli észlelések és szabad mozgás, függetlenül tértől és időtől.

• A mindentudás és minden megértés állapota, amely azonban a „visszatérést” követően megszűnik.

• Panorámaszerű visszatekintés a klinikai halált megelőző teljes életre, a cselekedetek, azok indítékainak és következményeinek értékelése.

• Egyre gyorsabb száguldás egy alagútra emlékeztető térben, amelynek a végén rendkívül erős, de kellemes fény látható.

• Találkozás és kommunikáció fénylényekkel, valamint elhunyt hozzátartozókkal, barátokkal.

• Paradicsomi tájak látványa, valamint éteri zene.

• Egy határvonal észlelése, amelynek átlépése után nincs visszaút a földi életbe.

• Kívülről jövő sugallat, hogy feladatok várnak az egyénre, ezért vissza kell térnie az életbe.

A halál kapu egy új életbe – vigasztaló elképzelés, amelyet a halált kutató  szakemberek is magukénak vallanak

• A testbe való belépés hirtelen, lökésszerű élményének érzete, a halálközeli élmény alatt nem észlelt fájdalmak azonnali visszatérése.

Mi történt a szívleállás és a reanimáció között eltelt időben?

 

A testen kívüliség konkrét érzése az egyik legjellegzetesebb eleme a halálközeli élményeknek. Egy Raymond Moody által kikérdezett páciens elmondja, mit élt át, miután leállt a szíve:

„A következő pillanatban hallottam, amint a nővérek elkiáltották magukat: »Leállt a szívműködése!«  Éreztem, hogy kilépek a testemből, és a matrac és az ágyrácsok között lecsúszok a padlóra. Innen lassan emelkedni kezdtem, egészen a plafonig, közben láttam, hogy egyre több ápolónő rohant be a kórterembe... Hívták a kezelőorvosomat, aki éppen más kórtermekben vizitált. Őt is láttam belépni a helyiségbe. Furcsa, de ezt gondoltam: »Mit akar ez itt?«

A plafonnál lebegtem, innen láttam, ahogy újraélesztettek! Egészen tisztán láttam a testemet, amelyet a kórháziak körülálltak. Az egyik ápolónő azt mondta: »Istenem, meghalt!« Közben egy másik fölém hajolt és elkezdett szájon át lélegeztetni. Közben láttam a rövidre vágott haját. Amikor a defibrillátorral megsokkoltak, láttam, amint a testem kissé megemelkedik az ágyról, és hallottam, amint ropogtak a csontjaim. Mit mondjak, borzalmas látvány volt! Látván, hogyan igyekeznek visszahozni az életbe, azt gondoltam: »Miért fáradoznak ennyit, hiszen most olyan jól érzem magam!«”

Előre látta a fia születését

 

Az újraélesztett betegek halálközeli élményeik során gyakran eljövendő dolgokról szereznek tudomást. M. Morse és P. Perry, halálközeli élményeket kutatók egy 1959-ben súlyos balesetet szenvedett bányász esetét idézik, akinek a felesége meddő volt:

„Kórházba vittek, és megállapították, hogy meghaltam. Azonban sikeresen újraélesztettek, aztán egy hétig kómában voltam. Öntudatlanságom ideje alatt vízióm volt. A napsugarakon lépdeltem egyre magasabbra, és egy hangot halottam, amint azt mondta: »Ne félj, meggyógyulsz, és a fiad is egészséges lesz.« Néhány hónappal később megtudtuk, hogy a feleségem teherbe esett, és a fiunk majdnem pontosan a balesetem évfordulójának napján született meg.”

Alzheimer-kór: Visszatért a beteg emlékezete

 

Életének utolsó két évében a jó ideje Alzheimer-kórban szenvedő, idősek otthonában ápolt asszony már egyáltalán nem reagált a külvilágra, csak a plafont bámulta mereven. Miután szívinfarktust kapott, újraélesztették. Ezután váratlanul több órára teljesen kitisztult a tudata.  Megköszönte gyermekeinek, hogy teljesen demens állapota ellenére rendszeresen látogatták. Háláját kifejezte az ápolószemélyzetnek is, értésükre adva, hogy rossz elmeállapota ellenére mindent észlelt maga körül. Még aznap éjszaka belehalt egy újabb szívinfarktusba.

(forrás: tgy-magazin.hu)