2014. július 21., hétfő

Thoth smaragdtáblái — A halhatatlanság fogalma



Ahogy azt a kínai gyógyászat, a spirituális tanok, vagy akár a köznyelv is megfogalmazza, az ember test-lélek-szellem egysége.
A test maga az anyag, melyet látunk tükörbe nézve. A test sok korláttal rendelkezik az anyagi világban, és folyamatosan elhasználódik. Kötelességünk gondozni, mert nélküle életképtelenek vagyunk itt a Földön. Az anyagi test energiát biztosít a lélek számára.



A lélek nagymértékben energia és kismértékben anyag. Ez az a néhány gramm, amivel csökken valakinek a testtömege, mikor meghal. A lélek mivel anyagilag kötődik ehhez a bolygóhoz, csak itt életképes. Ha innen távozik a szellem, itt hagyja a lélekruhát. A lélekruha kb. 25.920 földi évet él. Ez egy égi ciklus, egy galaktikus év. A lélek maga az aura. Ezt lehet látni, érzékelni. A lélek az átmenet a külső energia és a test között. A lélek energetikai szennyeződései betegségeket hoznak létre a fizikai testben.

Minden ember egy végtelen szellem. A szellem a tobozmirigyben lakozik. Negatívan hat rá a dohányzás, a fluor, a klór.

A szellem mikor a Földre jön, kap egy lélekruhát, majd többször leszületik és megél néhány földi életet. (A tudósok rájöttek, hogy csak úgy élhet valaki egy idegen bolygón, ha oda születik, ellenkező esetben nem életképes csak mesterséges körülmények között ideig-óráig) Az élet forgatókönyvét a negyedik dimenzióban írta meg. Ez a színdarab maga a karma. A halálnak nevezett esemény a dimenzióváltás, akárcsak a születés. Átlépünk egy csillagkapun, dimenziókapun.

A szellem és a lélek mikor nem él emberi életet, akkor a negyedik dimenzióban található, ami nem más mint az asztrál világ. Éjjel, mikor alszunk csak a test pihen, a lélek és a szellem sosem alszik, ők a negyedik dimenzióban tartózkodnak.

Vannak olyan emberek akik tetszés szerint átjártak vagy átjárnak a negyedik dimenzióba. Több fizikus is képes volt ilyenre, például Charon Viktor magyar fizikus és zeneszerző (www.charonintezet.hu). A harmadik dimenzió korlátja az idő és a tér, a negyediké csak a tér, ott az idő nem definiált.

Az élet célja a tanulás, a megélés.

 


Sok gazdag ember, aki úgy hitte és hiszi, hogy már mindent elért az anyagi világban, azaz kellően sok mindent birtokol, szeretne örökké élni és uralkodni, ezt tekinti halhatatlanságnak. Valójában ez teljesen más. A halhatatlanság azt jelenti, hogy a szellem és lélek páros mikor leszületik, teljes mértékben tisztában van eddigi életeivel, annak tanulságaival, tapasztalataival. Addig, míg a legtöbb ember semmire sem emlékszik korábbi életeiből, addig aki halhatatlan, az mindenre emlékszik. Nem lehet az anyagi testet végtelenül sokáig hordani, mert folyamatosan elhasználódik, éppen úgy, ahogy egy inget sem tudunk egész életen át hordani, mert bepiszkolódik, elhasználódik, elszakad. Időnként le kell cseréljük. Természetesen igyekezni kell, hogy jó állapotban tartsuk testünket, de itt komoly korlátok vannak. Maga Thoth is, aki hosszú életet biztosító spirituális technikákból többet is birtokolt és alkalmazott, többször leszületett, tudatosan, célirányosan.

A Föld forog a saját tengelye körül, melynek egységnyi periódusa egy nap. Másodsorban forog a Nap körül, melynek egységnyi periódusa az év. Maga a Naprendszer is elliptikus pályán kering a galaxis középpontjához képest, ez a galaktikus 1 év, ami kb. 25.920 földi év. A tudósok különböző számításai módjai között 10-20 éves eltérés szokott lenni, ezért gyakran emlegetik úgy, hogy kb. 26.000 év.

Mikor a Naprendszer a galaxis középpontja felé halad, akkor az emberiség életében mindig a megvilágosodás játszik szerepet, a tudatszint emelkedése. Mikor a Naprendszer az elliptikus pályáján távolik a galaxis középpontjától, akkor a butulás, a felejtés tapasztalható. Olyan ez mintha az űrállomásról néznénk a Földet. Az egyik felén éjszaka van, míg a másikon világos. Az egyik felén alszanak az emberek, míg a másikon élik életüket. A napszakok hasonlóak, azonban minden nap különböző. Így a Föld életében a 26.000 év is mindig más. Nem ugyanaz ismétlődik, hanem hasonló egy másik síkon, mintha egy rugóra néznénk, körkörös, de mégis halad egy másik irányba is, felfele.

Játék a Földön

 

Az élet egy játék, egy színdarab, melynek meg van a saját dramaturgiája. Ha megnézzük, sok mindent kipróbáltunk már és igazából semmi nem vált be, semmi nem örök. Egy dolog állandó a változás. Ami egyszer volt, az biztos, hogy pont ugyanúgy nem lesz már.
A játékszabályok adottak, és vannak játékmesternek nevezett halhatatlan emberek, akik igyekeznek betarttatni a szabályokat. Szerepük olyan, mint a fociban a bíróé. Irányítanak, döntenek. Tudjuk, hogy az a gól, amit a bíró megad. Az életben is így van. Irányító szerepüket nagy országok vezetőin, illetve irányító, döntéshozó nemzetközi szervezeteken keresztül érvényesítik. Például egy vezető nagyhatalom államfőjének beiktatása igazából egy beavatási szertartás. Mivel a spiritualitásban egy dolog a fontos, a precizitás, ezért ha az államfő rosszul mondja a szöveget, vagy a titkárnő rosszul gépelte, akkor bizony újra le kell tenni az esküt (avatást), mert különben semmit sem ér. Meg kell figyelni az ilyen vezetőt, hogyan változik meg a beiktatás után. Elnökké választás előtt egyet mond, beiktatás után teljesen mást, ami sokszor nem az ő véleménye. Az avatás a lélekre hat, azt átprogramozza, akár az átok, vagy az áldás, energetikai elven működik (rezgés)

Ehhez teljesen hasonlóan működnek meghatározó szerepet betöltő nemzetközi szervezetek.

Érdekes még a magyar Szent Korona szerepe. Itt nem a Szent Istváni, hanem az utána következő koronáról van szó, mely nem csak egy fizikai tárgy, hanem mai szóhasználattal élve a fogalom egy jogi személyiséget takar. A magyar korona volt az egyetlen a világon, melynek ilyen értelmezése volt. A király aki ezt hordta, az a világban egyedülálló módon rendelkezett főnökkel, főnöke a Szent Korona, azaz a nép. Mivel az országot csak olyan tudja vezetni, aki kellően megvilágosodott, spirituális, ezért ez a korona is úgy volt beprogramozva, hogy miközben azt hordta valaki, addig folyamatos beavatást, tudatszint emelést kapott. Később a koronát átprogramozták, hogy viselője más idegen érdekeket szolgáljon, mint a saját népe. Erről tudott és ezért nem hordta a koronát a Kalapos Király. Az Egyesült Államoktól visszakapott koronáról többen állítják, hogy egy másolat. Ennek eldöntése spirituális eszközökkel pillanatok kérdése, mert a létezésben minden tudott. Éppen így, mikor valakit felvesznek egy páholyba és kap egy feladatot, annak ténye, hogy az illető elvégezte-e, nem kérdés, hiszen egy adott tudatszinten nincsenek kérdések és hazudni sem lehet. Hazudni csak az anyagi világban lehet.
Belátható, hogy nem akárki lehet, egy állam vezetője, bár jelen világunk ezt állítja. Aki nem kellően spirituális, az egyszerűen képtelen átlátni világunkat. Aki pedig nem élvez megfelelő támogatottságot, az képtelen élre kerülni. Aki élre kerül, az pedig szerepet játszik. A szerep nem jó és nem rossz, pont olyan, amilyen kell legyen, ahogy megírták.

A 26.000 év alatt többször élünk, és az egész korábbi életeink eltárolódnak a lélekruhánkban. Ezért is működik jól, mikor különböző meditációs technikákkal be tudunk nézni korábbi életeinkbe. Igen, a dolog létezik és működik. Megdöbbentő, hogy ha átélünk néhány utazást, mindjárt megértjük, hogy mitől vannak félelmeink például víztől, magasságtól, miért nem tudunk megtanulni egy adott idegen nyelvet, míg másokat igen könnyen, stb.

Fontos, hogy ami kívül esik a 26.000 éven, arról nem tudunk semmit, mert nem tárolódott a mi lélekruhánkban. Vannak ugyan módszerek, melyekkel oda is be lehet pillantani, például mi történt Atlantisz világában, de ez kevesebbeknek adatik meg.

A Föld bármely lakója bele tud pillantani saját lelke emlékeibe egy szakavatott mester segítségével, a képeken kívül átéljük az érzelmeket is.

Mégis rezeg a Föld


A világmindenségben a rezgés az alap. Minden ami minket körülvesz, az rezgés. A fény, hang, rádióhullámok, még maga az anyag is rezgés. Mondhatjuk, hogy az anyag nem más mint a rezgés legsűrűbb megjelenési formája. Fizikából tanultuk, hogy az atomban az atommag körül keringenek az elektronok majdnem fénysebességgel. Hogy ezt jobban megértsük, képzeljük el, hogy felnagyítjuk az atomot. Ha az elektron akkora lenne mint egy teniszlabda, akkor az elektron által bejárt pálya akkora lenne mint egy futballstadion. Az elektron a gyors sebessége révén felhőnek látszik, ezt nevezik elektronfelhőnek. Olyan ez mint amikor a rajzfilmben olyan gyorsan fut valaki, hogy csak egy hosszú csík látszik, ő maga nem.

Ha leállítanánk a rezgést, akkor a futballstadionnyi térfogat helyett néhány labda méretű gömböt kapnánk, azaz látható, hogy nagyságrenddel nagyobb helyet foglal el az atom (azért mert rezeg), mint a fizikai térfogatok összege. Ha leállítanánk a rezgést, akkor bármely tárgyon átláthatnánk még jobban mint egy szitán.

Amiről nem szólnak a fizika könyvek, annak a kérdése, hogy mi tartja fenn az atomban tapasztalható majdnem fénysebességű mozgást? Honnan ez a végtelen energia és pontos információ?

Az atomok rezgésének motorját materiálisan nem találjuk, mert nem az anyagi világban van. Egy felsőbb szint biztosítja ezt a végtelen energiát és precíz információt. Ezt nevezik nullponti energiának (Tesla titkos áramfejlesztői ezt használták), csinek, pránának, stb.

Belátható, hogy az információ mindig megelőzi az eseményt. Megérthetjük, hogyan tudja egy polip megjósolni, hogy ki győz egy focimeccsen, hogyan tudja egyik-másik személy megálmodni a lottószámokat. Megérthetjük, hogy minden tudható, ha van antennánk, vesszük és dekódoljuk a jeleket. Mit ér mai világunk, mikor több ezer tévéadás megy rajtunk keresztül, ha nincs egy televízió készülékünk, vagy egy műholdvevő berendezésünk?

Megérthető, hogy a szervezetben mindig ott van információ szinten a betegség is, mely energetikai módszerekkel sokkal hamarabb kimutatható, mint a materiális alapon működő diagnosztika által.

Jelenlegi tudatszintünk


A Föld életében már sok nagy, a miénknél sokkal fejlettebb civilizáció létezett. Olyan ez mint egy szállodai szoba, ma éjjel mi alszunk itt.

A fejlett kultúrák tudták, hogy a dimenzióváltást csak a kő éli túl, így építették a gízai piramisokat, vagy a Titicaca tó dokkrendszerét. Ez utóbbi esetén millió évekről beszélnek a kutatók.

A tudat megértésére vegyünk egy példát. Elmegyünk kirándulni, egy dombon találunk egy kilátót. A kilátó aljánál nyugat felé fordulva látunk egy fatörzset, bokrokat, füvet és virágokat. Ha felmegyünk a kilátó első emeletére és nyugat felé nézünk, már egy fa koronáját látjuk és semmi mást. Ha megyünk még egy emeletet felfelé, majd kinézünk nyugati irányba, kiderül, hogy egy erdő felett nézünk el. A következő szintnél már zöld, sárga és kék foltokat látunk. A kilátó tetején már csak a felhőket és az eget látjuk. A tudatszint azt jelenti, hogy ugyanoda nézve mást látunk.

Jelen tudatszintünk, mely csak a pénz körül forog, modernkori rabszolgatartó rendszerbe kényszeríttette a mai embert. Ez a tudatszint a korlátja további fejlődésünknek. Ha tovább szeretnénk lépni, már pedig muszáj lesz, a játékmesterek érvényesíteni fogják a változást. A maya naptárban jelölt 2012 december 21, mikor a számláló átfordul és újra nulláról kezdődik, egy ilyen, új tudatszintű korszakot jelöl. Azonban az átmenet nem egy pillanat lesz, hanem néhány, évtized, hiszen már elindult a változás. A középkor sem egy pillanat alatt ért véget.

Ha egy magas tudatszintű civilizáció alakul ki a Föld nevű bolygón, és megismeri az itteni élet sajátosságait, akkor természetesen üzenni szeretne az őt követő civilizációknak. Tudását oly módon tudja átadni, hogy pusztán kőből épít piramisokat (tudván, hogy a kő túléli a dimenzióváltást), a piramisok méreteit, geometriáját, egymáshoz való elhelyezését, illetve a kozmoszhoz való tájolását út válassza meg, hogy a lehető legtöbb információt rögzítse. Ezen felül még hagyhat hátra gyermekinek tűnő képi ábrázolásokat a világűrről, az élet jellegzetességeiről, titkairól. Mikor egy következő civilizáció elér arra a fejlettségi szintre, hogy meg tudja fejteni mindezt, akkor hatalmasat fejlődik a tudatszintje.

Nézzük meg ezzel a szemmel, mi hol tartunk? Eljutottunk-e már oda, hogy az ősöktől örökölt tudást tanítjuk az iskolában? Vagy csak bolondnak tituláljuk azokat a tudósokat, akik megfejtették a múlt emlékeit?

A földi élet titkait különböző páholyok őrzik. Fontos szerepük volt, hiszen nélkülük esély sem lenne a tudás nagy részére. Az első világháború előtt hatalmas spirituális robbanás volt tapasztalható az emberi tudatban. Azonban egyfelől akkor a világ nem tudott mit kezdeni azzal, a számára ismeretlen információáradattal, ami érte, szinte sokkolta őket, másfelől a világháború mindent elmosott, a felejtésbe juttatott.

A hatvanas évektől egy újabb ébredés kezdődött, ezúttal lassúbb ütemben. Akkor kezdtek a különböző páholyok is nyitni, információt kiszivárogtatni, hiszen a titok amit őriznek az nem csak az övék, hanem az emberiségé. Mindettől függetlenül a titkok nagy része továbbra is titok, mert az emberiség még nagyon messze áll, attól, hogy egyáltalán beszéljen minderről.



Atlantisz


Atlantisz nem a mi történelmünk része. A Föld nevű bolygóé igen, de a mai emberiségé nem. Atlantisz és az ott élők úgy tűntek el, hogy intelligens élet nem maradt utánuk. Mai szóhasználattal élve nem vagyunk az akkor élők utódai, jogutódai, sem rokonai, sem ismerősei. Mintha egy scifiben egy idegen civilizációról beszélnénk, csak éppen a Föld nevű bolygón éltek.

Atlantisz attól volt nagy, hogy az emberek tudatszintje a miénkénél lényegesen magasabb volt. Az energiát napi szinten használták az élet minden terén. A Csillagok Háborújában úgy említik, hogy az Erő legyen veled. Atlantisziban az Erő az embereket szolgálta, miután ismerték természetét és irányításának módját. Így a nullponti energia korlátlan erőforrás volt, a gyógyászatban látták és kezelték a csakrákat, az aurát, alkalmazták a kristályterápiát. Adataikat kristályokban tárolták, nagyon hatékony módon. Hittek a teremtőben, a teremtésben.

Az ősi népek sokszor ismerik az Erő alkalmazásának módját. Petra épült így, illetve Emanuel Jézus is alkalmazta csodálatos gyógyításai során. Napjainkba ősi törzsek alkalmazzák az Erőt illetve a civilizált világban élő mágusok, gyógyítók, akiket a modern világ sarlatánoknak tart.

Atlantisz megléte még napjainkban is sok kérdést vet fel. Legfontosabb, hogy azt hisszük mi most a teremtés csúcsai vagyunk és nem értjük meg, hogyan létezhetett egy sokkal magasabb tudatszintű civilizáció. Nem értjük, hogy a magasabb tudatszint hogyan jelenthet magasabb technikai fejlettségi szintet.

Következő kérdés, hogy egy ilyen magas tudatszintű társadalom hogyan tud megbukni? Végezetül kérdés még Atlantisz létezésének ideje, helye.

Atlantisz igaz történelmét páholyok őrzik, a legnagyobb játékmester aki a páholyok felett állt, ezt tudta, rendszeresen lemerült a Titicaca tó alján található városhoz, tanulni, ezt valamilyen szinten kezdte nyilvánosságra hozni, életével fizetett.

Sumer


A sumer történelem a mi történelmünk. Addig, amíg Atlantisz léte számunkra felfoghatatlan időtávlatokba esik, addig a sumer történelem kézzel fogható, akár szó szerint is, hiszen több millió régészeti lelet elérhető, szerte a Földön.

A sumer történelemhez köthető a presumer időszak is, amely kb. i.e. 450.000-ben kezdődött, mikor megérkeztek az első telepesek a Földre. A leírásokból pontosan tudjuk, hogy nem találtak ezen a bolygón intelligens életet. Egyértelműen következik, hogy Atlantisz ekkor már rég nem létezett. A nevezett időpont egy jégkorszak végét jelentette, élhető éghajlat csak az egyenlítő körül volt. A sumer civilizáció már bele tartozik a mi 26.000 évünkbe, sok ember lélekruhája tárol ide tartozó élet emlékeket.

Külön érdekesség, hogy a spirituális tanokban az egyenlőszárú kereszt az egység szimbóluma, az egységé a Teremtővel. A sumer társadalom a Nibiru bolygót egyenlő szárú kereszttel ábrázolta.

Ábrázolásaikban sokszor az égbolton két objektum látható a Nap, ahogy egy gyerek is lerajzolná, és a Nibiru, mint egy egyenlő szárú kereszt.

A sumer történelem egy apró közjáték abban, ahogy megjelent az emberiség, a semmiből. Nem ez a lényeg, hanem az, hogy ily módon kezdődött el újra a fejlett élet. Ennyi erővel akár lehetett volna a darwinizmus is, de nem az volt. Felsőbb intelligencia másképp döntött. Ez a játék most így kezdődött. Valószínűleg mindig másképp kezdődik, csak mi ezt most nem tudjuk.

Thoth szerepe a Föld életében


Thoth volt az egyetlen szellem, aki két fejlettnek nevezett korszakot megélt, az atlantiszit és a mait. Ezekről ő maga számol be.

Thoth első ábrázolásai egyiptomi rajzok, ahol íbiszfejjel mutatják őt. Széles férfias vállal és madárfejjel. Kezében legtöbbször az ANKH, mely az örökkévalóság szimbóluma.



Thoth spirituális jellegű, részben önéletrajzi munkáját (smaragdtáblák) alapul véve kiderül, hogy atlantiszi származású. Megadatott neki, hogy atlantiszi korában megvilágosodjon, majd személyes életcélját a teremtés engedélyezte. Thoth az emberiség igaz tanítója szeretett volna lenni. Amolyan igazi pap, vallás nélkül. Ha végignézzük életét, ez mind a mai napig sikerült is. Neki megadatott, hogy halhatatlansága átnyúlik a 26.000 éves korláton is. Sőt addig, amíg mi a galaktikus 1 év alatt szigorúan csak a Földhöz kötődünk, addig Thoth rendelkezett azzal a képességgel, hogy idegen civilizációkat tanulmányozzon, akár végignézze azok pusztulását is, de csak mint megfigyelő. Neki sem volt joga ott beavatkozni, csupán tanulni. Atlantisz irányításában kb. 16.000 éven át vett részt, neve Arlich Vomalites volt. Hosszú, egy testben eltöltött életét különböző technikákkal oldotta meg. Ilyen volt, hogy naponta 1 órát feküdt fejjel észak felé fordulva, meditációs állapotban, felső testén tartva a figyelmet, majd 1 órát feküdt fejjel dél felé fordulva, mikor is alsó testén tartotta a figyelmét. Ezen kívül energetikai kezeléseket alkalmazott, kristályokkal, mágiával. Mindez azt feltételezte, hogy naponta több órát csak saját magával, saját testével, saját gondolataival foglalkozott. Mint vezető, irányító, mindezt megtehette. Fő szerepe a társadalom vezetése, fejlesztése, racionalizálása volt. Azért tudott részben Atlantisz, részben maga Thoth is sikeres lenni, mert nem uralkodni akart mások felett, hanem szeretet vezérelte gondolkodását, döntéseit.

A földi élet bármely intelligens civilizációjába mindig kódolva van a gondolkodása, viselkedése által a bukása is. Olyan ez, mint a Gazdálkodj Okosan, ahol a játék elve, a szabályokon keresztül a gyarapodás, fejlődés. Rövid ideig lehetett kapni egy hasonló játékot, ahol rosszul tervezték meg a játék logikáját, így mindenki csődbe ment, ki előbb, ki utóbb. Nos az élet a Földön is ilyen. Az élet a fejlődés. Ahogy az egyik ásványvíz gyártó mondja a reklámjában, hogy az út amit bejársz, az tesz nemessé.

Atlantisz bukása után Thoth részt vett a sumer társadalom megalakításában.

Enki (annunaki) fiaként tért vissza, Marduk (Ra) testvéreként, a kezdetek kezdetén, így a családfa legelején található. Enki volt a spirituális tudós, aki a civilizáció kialakításában, a csillagászatban és az emberiség tanításában, védelmében döntő szereppel bírt. Őt nevezték a víz istennek.

Thoth mai szóval élve orvos, génsebész, kutató volt. Részt vett az első ember megalkotása előtti kísérletezésekben, majd Adamu (a Föld szülötte) megalkotásában, később az emberi lények sorozatgyártásban. A homo sapiens kb. 200-250.000 évvel ezelőtt jelent meg.

Thoth fontos szerepet játszott még egy családi vitában. A Vízözön után, sokadik alkalommal újra fel akarták osztani a mai Egyiptom területét. A két testvér Oziris és Seth élet-halál harcot vívott először légi csatában, majd a földön. Végül Seth megölte testvérét, olyannyira, hogy fel is darabolta és darabjait szétszórta elég nagy földrajzi területen. Oziris felesége Isis volt, akivel még nem volt közös gyerekük. Isis, Thoth lánya, megkérte génsebész apját, segítsen neki, hogy legyen gyerek a már halott férjétől. Thoth a feladatot sikeresen megoldotta, valamilyen, általunk nem ismert génsebészeti eljárással. A kis Hórusz, egy az egyben úgy nézett ki mint apja, Oziris. Ezért míg fel nem nőtt, bújtatni is kellett Seth elől. Tökéletes genetikai másolat.

Egyiptom éledezésekor, a Vízözön visszavonulása után, mikor már kezdtek a területek kiszáradni Enki a spiritualitással megáldott tudós (ma mérnöknek neveznénk), és Enlil a vezető mellett kiemelkedő szerepe volt Thoth-nak. Enki és Enlil a féltestvérek Egyiptom lakhatóvá tételével foglalkoztak (a sumer írások szerint kiemelték Egyiptomot a vízből) a mocsarak lecsapolásával, a Nílus szabályzásával. Sumert elhagyva, Thoth magát az egyiptomi civilizációt hozta létre, annak mindennemű megszervezett formájával.

Atlantiszi tudását felhasználva, egy működőképes, fejlődő, majd virágzó társadalmat hozott létre, igaz az akkori ember tudatszintje teljesen más volt, mint az atlantiszi emberé. Thoth nagysága éppen abban mutatkozott meg, hogy bármilyen tudatszintű emberekből álló társadalmat fel tudott virágoztatni, ha döntő szava volt a vezetésben.

A sumer Marduk (Thoth testvére) király területi terjeszkedésével, újabb területi újraelosztások kezdődtek Egyiptom területén, ekkor Thoth-ot i.e. 3.113 augusztusában száműzték az amerikai kontinensre. Ekkor megalkotta a maya naptárt, melynek éppen a napokban lesz a fordulópontja, mikor új korszak kezdődik, remélhetőleg egy magasabb tudatszinten.

Amerikában is alkotott, bár ő ezt inkább tekintette száműzetésnek, sem mint küldetésnek. Nem is hozott létre olyan virágzó civilizációt, a naptárára is sokan (pl. Sitchin) mondják, hogy nem annyira naptár, hanem számolta a száműzetése napjait. Tény, hogy a maya naptár első napja az, amikor Thoth megérkezett az általa száműzetésnek tekintett helyre.A sumer történelem irányítói, ahogy az akkori emberek nevezték, istenek, részben távoztak i.e. 600 körül, részben akik itt maradtak, azok eltűntek. Mivel a sumer istenek bolygójának éves periódusa kb. 3.500-3.600 földi év, ezért az ő életük földi távlatokban végtelen. Akik itt maradtak, el kezdtek alkalmazkodni a Föld periódusaihoz, így hamarabb öregedtek, mint saját bolygójukon. Ezzel együtt aki itt maradt, az még bőven él, hiszen nincs egy éve sem (3.600 földi éve) a távozásnak. Megkülönböztető jelük, hogy aurájuk nagyobb mint az emberé. Az átlag emberi aura kb. fél méter. Az övék néhány méter.

Van egy író, Maximillien De Lafayette, aki meg is nevezi, hogy melyik annunakinak melyik királyi család a leszármazottja. Sajnos túl sok könyvet ad ki, amolyan futószalagon, így nehéz megmondani melyik könyve a legjobb. Véleményem szerint azt az elvet követi, hogy a fát az erdőben lehet eldugni, így a túl sok információ között meg kell találni azt, ami a legjobb, leghasznosabb. Szerintem a sok, helyenként meredek dolgok között, sok az igazság.

Thoth, megelégelve a száműzetést, egy újabb kultúrát szemelt ki, a görög kultúra segítője lett. Pitagorasz önéletrajzában mondja el, hogy Thoth tanította őt, voltak együtt a Nagy Piramis alatt, itt világosodott meg, és értette meg a szakrális geometriát. Tudjuk, hogy a görög kultúra részben a pitagoraszi iskola által lett naggyá.

Később Thoth a görög kultúra vezetőjeként is jelen volt, Hermész név alatt. Ekkor írta a Thoth Smaragdtáblái c. spirituális és részben önéletrajzi művét.

Ezeken túlmenően Thoth még több alakban, több életben jelen volt, mindazonáltal a fent említettek a legjelentősebbek. Dominánsan nevelő, tanító, spirituális pap szerepet töltött be. Részben neki is köszönhető, hogy a sumer, az egyiptomi, illetve a Kárpát medencében élő népek nagyon sok rokonságot mutatnak, például a rovásírásban, hitvilágban, vagy a különböző fejlődési korszakokban.

Voltak Thoth megnyilvánulásai (életei) közül olyanok, ahol kevésbé alkotott maradandót, mondhatnánk ilyenkor inkább élt, pihent, vagy éppen a bölcsességen elmélkedett.

Thoth smaragdtáblái


Először Thoth bemutatja Atlantiszt, annak felépítését, vezetését. Kiemelendő, hogy nagy fontosságot tulajdonít a Fénynek, azok képviselőinek. Ma is sok spirituális körben, páholyban a Fényt szolgálják. Megjegyzendő, hogy a Fény az nem más mint rezgés. A Fény itt a Teremtőt, a teremtő rezgést jelenti. Megtudhatjuk, hogy minden rezgés, még maga az anyag is, ez utóbbi a rezgés legsűrűbb formája.

Thoth elmeséli, hogyan kapta meg a lehetőséget, hogy több égi cikluson keresztül megőrizhesse halhatatlanságát, illetve az emberiség tanítójává váljon. Megtudhatjuk milyen, energetikai típusú kezeléseknek vetette alá magát, hogy megőrizze teste fiatalságát hosszú éveken át.
Bemutatkozás után Thoth a bölcsességről beszél. Mondják, hogy az okos mindig tudja mit mondjon, jó időben jól szól. A bölcs azt is tudja, hogy kell-e neki szólni, vagy csak csendben mosolyog. A büszkeségnek semmi köze a bölcsességhez, mert a büszkeség korlát a tanulásban, az elfogadásban.

Az életben nincs helye a félelemnek, a rossznak, mert ha ilyen irányúak a gondolataink, akkor azok bevonzzák az ilyen jellegű eseményeket az életünkbe.

Az anyagi eszközök birtoklása nem cél, hanem eszköz. Ne azért éljünk, hogy harácsoljunk, hanem csak annyi anyagi eszközt birtokoljunk, amennyi szükséges, hogy szívünk és elménk magasabb szintre tudjon emelkedni (tudatunk emelkedni tudjon). Azért legyen pénzünk, hogy tanulni tudjunk. A pénz nem életcél, hanem eszköz.

A szeretetről beszél, mely az út kezdetét és végét jelenti. A tudat fejlettsége teszi lehetővé, hogy lássuk a fényt, érezzük az erőt, életünket a megérzések vezessék, így lehetünk boldogak és kiegyensúlyozottak, azaz a karmánk szerint éljünk.

A továbbiakban Thoth a test-lélek egységéről beszél, és a rendről. A világmindenségben rend van, és nincsenek szabályok. Ahol rendetlenség van, ott sok a szabály, de a sok szabály ellenére sincs rend, ilyen az emberi társadalom. Rendet először mindenki magában kell teremtsen. Ha belül (emberben) rend van, akkor megjelenik kisebb majd tágabb körében is a rend. Először ne a világot akarjuk megváltani, hanem saját magunkat hozzuk egyensúlyba. Ne akarjunk gyógyítani, ha betegek vagyunk, ne akarjunk harmóniát teremteni, ha nem vagyunk harmóniában.

Thoth beszél a mágiáról. A mágia nem más, mint erőtan. Az erő tudatos alkalmazása. Nincs fehér és fekete mágia, csak fehér és fekete mágus. A mágia egyetemes. Aki használja, az dönti el, hogy mire használja. Olyan ez, mint a kés. Nincs jó és rossz kés, csak kés van. Aki kézbe veszi, az dönti el, hogy kenyeret vág, vagy embert öl. Mind a sötét, mind a világos oldal ugyanazt az eszközt használja, csak más-más cél érdekében. A fény előnnyel bír, mert a sötétség nem más, mint a fény hiánya. Ahol megjelenik a fény, ott nem lehet sötét. Viszont ahol megjelenik a fény, ott megjelenik az árnyék is. Csakis a tudatos tudat szolgálhatja a Fényt. A tudatos tudatot pedig szolgálja az Erő.

Thoth jelzi, hogy párhuzamos világokban élünk. A világok egymástól szabályokkal vannak elválasztva. Olyan ez, mint egy nagy adatbázis, mikor szűrünk egy feltétel szerint, nem látjuk azokat az adatokat, amik nem felelnek meg a szűrési feltételnek, mintha nem is lennének, pedig ott vannak. Csupán nem látjuk őket.Smaragdtáblái közül az utolsót nem engedik közölni, mondván az emberiség erre még nincs felkészülve. Ez a tábla a dimenzióváltásról szól, egy adott társadalom végéről, mikor is letelik a kijelölt ciklus és valamilyen módon vége a játéknak. Ekkor egy láthatatlan kéz, egy gereblyével elegyengeti a homokozót, hogy másnap újabb gyerekek kezdjenek el homokvárakat, alagutakat, autópályákat stb. építeni. Ettől nem kell félni, az élet ilyen. Nem jó és nem rossz, hanem pont ilyen. Ez pont így van jól. Összességében elmondható, hogy Thoth egy nagyon komoly spirituális leckét ad nekünk. Minél nagyobb valakinek a tudatszintje, annál többet ért meg belőle. Egy egész spirituális egyházat lehetne építeni ezekre a tanokra, mely test-lélek-szellem harmóniájáról szól, bölcsességről, békéről, mágiáról, magas tudatszintről, megvilágosodásról.

Játék az élet


Végezetül elmondható, hogy a Földön az élet egy nagy színdarab, melynek írója és rendezője egy felsőbb intelligencia. Ennek megfelelően nincs bűn és nincs büntetés, hiszen csak szerepet játszunk akár egy-egy színész.

A játékmesterek vezetik, irányítják a játékot, céljuk a játék folytonosságának biztosítása.

Az életben sok mindent megtapasztaltunk, és mindig kiderül, hogy semmi sem tökéletes. Mindennek vannak következményei és mellékhatásai. És azokba bele is lehet halni. Például jelen életünkben nagy árat fizetünk a lustaságunkért, kényelmünkért, és ettől halálosan meg is betegszünk, és várjuk, hogy valaki majd megoldja helyettünk saját problémáinkat.

Thoth egy markáns utazó, tanító volt, aki mindvégig pátyolgatta az emberiséget. Atlantiszban tanult, majd a mostani emberiségnél kamatoztatta tudását.

Az egyetlen olyan szellem, aki két civilizációt élt át és tapasztalatait nyilvánosan meg tudta osztani. Elénk tudta vetíteni egy magasabb tudatú társadalom képét, illetve olyan spirituális tanokat mutatott be, melyeket a legnagyobb titokban őriznek spirituális körök, páholyok.

Köszönjük Thoth!
 (forrás: integrativmedicina.hu)