2014. augusztus 20., szerda

Újabb tudós érvelt amellett, hogy a halál nem létezik




A halál nem létezik – állítja Robert Lanza, az Advanced Cell Technology kutatója, aki kijelentését a kvantumfizika útján igyekezett bebizonyítani.


Robert Lanza professzor


A kutató szerint, amikor a test „elemei” lemerülnek, még 20 watt „információs energia” marad. A kvantumfizika eredményein alapuló elmélet az egyetlen univerzum helyett „multiverzumról”, párhuzamos világokról beszél, alapja a biocentrizmus, amelyről korábban a Filantropikum.com-on is írtunk. E szerint végtelen számú univerzum létezik, és minden, ami megtörténhet meg is történik ezekben. Ami viszont nem történhet meg, az csak a halál. Mivel ezek az univerzumok egymással párhuzamosan léteznek, lényegtelen, hogy mi történik egyikben, a történet a másikban folytatódik.
Ha egy test elpusztul az egyik univerzumban, akkor a 20 wattos energetikai magja, ami az agyat számítógépként működtette, nem semmisül meg a testtel. A fizika jó ideje bebizonyította, hogy az energia nem vész el, csak átalakul, ez alapján pedig az információs energiakútja egy másik univerzumban landol.
A kvantummechanika egyik fontos kísérlete a kétrés-kísérlet, amely a fény kvantumjaival, a fotonokkal foglalkozik. A kísérlethez szükség van egy átlátszatlan lemezre, amelyen két keskeny, párhuzamos rés húzódik, egy ernyőre és egy monokromatikus (egyféle hullámhosszú fényt sugárzó) fényforrásra. A lemez egyik oldalára elhelyezzük a fényforrást, a túlsó oldalára pedig az ernyőt. A kibocsátott fény nagy része a lemeznek ütközik, kisebb része azonban áthalad a réseken és szétszóródva az ernyőnek csapódik, jellegzetes képet alkotva azon: sötét és világos sávokat látunk megjelenni. Azonban ha csak az egyik rést hagyjuk nyitva, az ernyőn a fotonok szétszóródva össze-vissza képet alakítanak ki. Az ernyő mindegyik pontja mindkét résből kap hullámokat, azonban a hullámok útja a fényforrástól a réseken át az ernyőig nem lesz azonos hosszúságú, így a hullámok nem lesznek azonos fázisban. A hullámok természetéből fakadó interferencia hatására egyes helyeken erősítik, máshol kioltják egymást.
A kísérlet másik figyelemre méltó eredményét akkor láthatjuk, ha elérjük, hogy a fényforrás egyszerre csak egy fotont bocsásson ki. Ha csak egy rést nyitunk ki, nem kapunk sávokat, csupán összefüggő képet az ernyő mentén. Amikor két résen át egyenként indítjuk a fotonokat, arra számíthatnánk, hogy vagy az egyik, vagy a másik résen haladnak át és nincs társuk, ami kiolthatná őket, tehát úgy kellene viselkedniük, mintha csak egy rés lenne: egyenletes eloszlást várnánk az ernyőn. A valóságban azonban akkor is megjelennek a sávok az ernyőn, ha egyenként küldjük át a résen a fényrészecskéket. A kvantummechanika szerint tehát egy-egy foton ki tudja oltani magát. Valahogy úgy halad át az egyik résen, hogy “tudja” közben, mi a helyzet a másik oldalon. A fizikusok már kimondják: a fényrészecske, bármennyire hihetetlen, egyszerre mindkét résen keresztülmegy. Ahogy átért a két résen, két külön hullámként viselkedik.
Továbbá a kvantumfizika úgynevezett koppenhágai modellje azt állítja, hogy egy részecske viselkedését befolyásolja a megfigyelő és a kísérlet. Azaz a részecske reakciója a megfigyelő személyétől és a kísérlet milyenségétől függ. Senki sem tudhatja hogy a részecske miként viselkedik, amikor épp nem egy kísérlet alanya, de valószínűsítik, hogy ilyenkor egy hullámfüggvényt képez, amely tartalmazza lehetséges összes reakcióinak összes variációját. Abban a pillanatban ahogy megfigyelés tárgyává teszik, a függvény részecskévé válik, mely rendelkezik egy hozzá hasonló összetett párral is és ezzel kapcsolódva hozza létre a mi valóságunkban mérhető megjelenését és viselkedését. A jelenség a ”hagyományos fizikában’ egyszerűen nem is létezik ill. annak teljesen ellentmond.
A biocentrizmus szerint így a tér és az idő az emberi elme számára nem egyebek, mint eszköz, a „20 wattos akkumulátor” pedig ezeket úgy rendezi, hogy az érkező információk elérhetők legyenek. Az elmének szüksége van térre és időre, de a „20 wattos akkumulátor” működése ezektől független. Bármi is történik az emberi testtel, az „akkumulátor” az, ami megtapasztalja az átmenetet egy másik univerzumba. Így fordulhat elő, hogy az egyik univerzumban a test meghal, de párhuzamosan egy másik univerzumban tovább élhet. Egyes vélekedések szerint a jövőben az is előfordulhat, hogy párhuzamos énjeink találkoznak. Az is elképzelhető az egyes ének alig különböznek egymástól, míg mások története teljesen más fordulatot vett, így fel sem ismernék egymást.


Einstein-Rosen-híd


Robert Lanza szerint, amit most felfedeztek a tudósok az nem egyéb, mint az antik népek mindegyikénél megtalálható Élet, amely összeköti az eget és a földet. Ezt a fizika az Einstein-Rosen-hídnak, vagy ismertebb nevén féregjáratnak nevezi. A „20 wattos akkumulátor” ezt használja az univerzumok közötti energiainformáció cserére. A féregjárat (vagy féreglyuk) vékony, csőszerű képződmény, ami az Univerzum (vagy más univerzumok) két távoli, görbületmentes területét köti össze.


Az élet fája


A féreglyukról szóló elmélet a Világegyetem kialakulásának elméleteiből született, közvetlen következménye annak a feltevésnek, hogy a tér pontjai kaotikusan összekötött állapotban vannak vagy lehetnek. Albert Einstein és Nathan Rosen már 1935-ben bebizonyították az egyirányú féreglyukak, a téridő hídjainak lehetőségét. A jelenség neve azóta is Einstein-Rosen híd. Ezeknek kialakulása a fekete lyukakhoz kapcsolódik. A fekete lyuk szingularitása úgy viselkedik, mint egy féreglyuk egyik oldala, ezenkívül instabil, és gyorsan pontszerű szingularitássá válik.
Az 1960-as években John Archibald Wheeler és Robert Fuller számításai szerint a féreglyuk olyan gyorsan omlik össze, hogy azon még a fénysugár sem hatolhatna át. Az elmélet szerint a világegyetemünk egy fekete lyuk közepén található, amelyik egy másik fekete lyuk közepén található, és így tovább. Feltevődik a kérdés, ki az a megfigyelő, aki eldönti, hogy melyik időpillanatban vált univerzumot a „20 wattos akkumulátor”, hogy más tapasztalatokban is része legyen? Sokak szerint a megfigyelő nem más, mint maga az Isten. Ahogy az imádság is mondja: „Mi atyánk, ki vagy a mennyekben, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is”
(forrás:filantropikum.com)