Erich Von Däniken - Fény a fáraónak

Hogyan is világították meg tulajdonképpen a régi egyiptomiak föld alatti helyiségeiket? A Királyok Völgyének mélyen a sziklába vájt sírjait? A piramisok járatait és sírkamráit, amelynek egy része tudvalevőleg telis-tele van hieroglifákkal.

Talán fáklyákat vagy gyertyákat használtak a több ezer esztendővel ezelőtt élt művészek? Aligha, mert akkor a falakat és a mennyezetet korom borítaná. Ennek semmi nyoma a föld alatti folyosókban. Vagy netán fémtükrök segítségével irányították a fényt e sötét termekbe?

Az V. dinasztiához tartozó Unisz (Omnosz) fáraó szakkarai piramisában a falakon szövegek olvashatók. Milyen fényforrást alkalmaztak vajon a kézművesek?


Olyan kamrák esetében, amelyek mindössze egy vagy két emelet mélységben fekszenek a föld alatt, ez minden további nélkül megvalósítható. A Nap Egyiptomban hétágra süt, erős fénye egy tükörrendszer segítségével sarkosan is többször megtörhető. Problematikussá ez a tüköreffektus azokban a többszörösen megtört járatokban és kamrákban válik, amelyek mélyen a föld felszíne alatt fekszenek, így például a Királyok Völgyében. Minél több tükröt alkalmazunk, a fény annál inkább veszít erősségéből, különösen ha figyelembe vesszük az Egyiptomban akkoriban használatos fémtükrök sajátosságait. Számításaink szerint már a harmadik, de legkésőbb a negyedik tükörnél, amely a járat sarkában megtörte a fényt, beköszöntött a nagy sötétség.

Vagy - én már csak ilyen eretnek gondolkodású ember vagyok - esetleg a régi egyiptomiak ismertek olyasvalamit, amit elektromos fényforrásnak: elemnek és izzólámpának tekinthetnénk?

Tény és való akadnak olyan régészeti emlékek, amelyek az elektromosságnak már az ókorban történt hasznosítására utalnak. 1936-ban a Bagdad mellett folyó feltárások során régészek különféle agyagkorsókra bukkantak. Az edények nem voltak üresek, hanem belsejükben lent egy szurokréteggel rögzített, rézből készült üreges hengert tartalmaztak. A henger tengelyében vasrúd volt elhelyezve, s az egész szerkezetet szurokdugó zárta le.

Wilhelm König német régész emlékezetében felötlött a galvánelem szerkezete, amely a megszólalásig hasonló volt e korsókhoz. Így aztán az egyik agyagedényt teletöltötte ecetsavval, és fél Volt feszültségkülönbséget sikerült mérnie a vasrúd és a rézhenger között! Hasonló eredményre jutott a citromsavval, s akkor is, amikor tengeri só oldatot alkalmazott.

A különös agyagkorsók ennélfogva tehát elektromos elemek voltak. Egynémely közülük ma is megtekinthető a bagdadi Iraq Museumban. Az agyagkorsók a parthusok korában készültek, akik néhány száz esztendővel időszámításunk előtt az említett földrajzi térségben éltek.

A nyolcvanas évek elején, ugyancsak Irakban hasonló leletekre bukkantak a Tigris partján fekvő Seleukeiában, valamint a szomszédos Ktésziphónban (arab nevén Ták-Kiszrában). Ezeknek az edényeknek a korát Kr. e. 2500-ban határozták meg.

Mihez kezdtek akkoriban ezekkel az elemekkel? Például kis szobrocskákat aranyozhattak be a Galvani-elv alapján. Vagy össze lehetett sorosan kapcsolni több elemet, aminek révén - számunkra jól ismert módon - növelni lehetett a feszültséget.

Vajon használtak ilyen elemeket a régi Egyiptomban is? Van, ami emellett szól, hiszen egyiptomi templomok falán felbukkannak különös agyagedény-ábrázolások, amelyek a megszólalásig hasonlítanak a Bagdad mellett talált elemekhez. Felismerhetők egyfelől a közönséges, jól megszokott edények, amelyekbe vizet, olajat vagy bort töltöttek, s amelyeket például a fáraók vagy a papok felkenésénél használtak. Ugyanakkor azonban jól látható, hogy akadnak olyan agyagkorsók is, amelyekből többet összekapcsoltak egymással, s amelyeknek tartalma bajosan lehetett valamilyen folyadék. Próbálja csak meg Ön is egyszer, sikerül-e vajon három egymáshoz rögzített vizeskancsóból egyszerre vizet töltenie?

Mindamellett az egyiptomi művészek ezeket a különös, egymással összekapcsolt agyagedényeket cikcakk-vonalakkal is ellátták. Talán az elektromosság formájában megjelenő energia ábrázolása állt szándékukban? Az egyikből közönséges folyadékot öntöttek, míg a másikból elektromos energia jött ki?

Ahol elektromos áram van, ott a közelben rézdrótokra is rá kell bukkannunk. S valóban: egyes fáraósírokban, így például a Királyok Völgyében, Tutanhamon sírkamrájában, vékony, szigetelt rézdrótokra leltek! Közismert tény, hogy a fáraók fejdíszének elülső részét egy kígyó, pontosabban kobra díszítette. A megérzésem azt sugallja, hogy ezzel a "veszélyt", a "hatalmat" kívánták érzékeltetni. Esetleg elektromos szikrák is pattantak ki a kígyó szájából? Talán nagy hirtelen titokzatos fénnyel kezdett világítani, s ezzel riadalmat keltett a közönséges halandók körében? Esetleg elemeket hordott a fáraó a testén? Netán különféle energiaforrások voltak elrejtve a trónusa alatt, s az elektromosság segítségével nyűgözte le alattvalóit? Vagy esetleg mindjárt napelemekkel gyűjtötte az energiát, amelyet a tudatlan utókor aztán fejdísznek vagy koronának tartott?

 Nos, a működő elemek létezése tény. Minden egyéb - egyelőre - spekuláció.

Ugyan ki lehetett az, aki a Tigris és az Eufrátesz között elterülő Mezopotámia, valamint a Nílus menti birodalom népeit megtanította az elektromosság használatára?

A történetíró Szicíliai Diodórosz, a negyvenkötetes Bibliothéké szerzője, aki nagyjából kétezer esztendővel ezelőtt élt, azt írta, hogy az istenek egykor a fellegekből ereszkedtek alá, s megtanították az embereket a művészetekre, a bányászatra, a szerszámkészítésre, a földművelésre, sőt még a borászatra is. Ugyancsak az istenek ismertették meg a halandókkal a betűvetést, s ők voltak azok, akik a földlakókat a csillagok rendjére, a természet harmóniájára és más egyéb hasznos tudományra tanították.

Lehetséges, hogy azok a titokzatos lények, a történelem előtti kor Minden-hatói, nemcsak a tűzzel, de mindjárt az elektromos árammal is megajándékozták az emberiséget?

Az általam itt felvázolt gondolati építmény egyelőre ingatag alapokon áll. Rendelkezünk ugyan az ókorból származó működőképes elemekkel. és elszórtan találunk egykori rézdrótokat is, aki azonban elektromossággal munkálkodik, annak voltaképpen a szigetelőkkel is kapcsolatba kell kerülnie.

Nos, ilyen szigetelőanyagokkal a legkülönfélébb változatokban találkozhatunk. Az egyiptológusok dzsed-oszlopoknak nevezik őket. Már a legrégebbi piramis, a szakkarai Dzsószer-piramis alatt is találtak hasonló tárgyakat. Ezeket a dzsed-oszlopokat a későbbiek során dísztárgyként állították fel, sőt, a kisebbeket nyakékként is hordták. Igazi jelentőségüket a pórnép nyilvánvalóan nem ismerhette. Abüdoszban még egy hatalmas fali domborműre is ráakadtak, amelyen az látható, miként nyújt át I. Széthi fáraó Ízisz istennőnek egy ember nagyságú dzsed-oszlopot. A dzsed-oszlopoknak az emberhez viszonyított nagyságát régi papirusztekercsek is ábrázolják. Mi is valójában ez a szigetelőszerű alkalmatosság?

Napjaink egyiptológusai e kérdésben nem foglalnak el egységes álláspontot. Számos értelmezési lehetőség közül választhatunk. A dzsed-oszlop Ozitisz isten jelképe, vallja egy másik álláspont, míg mások azt állítják, hogy a dzsed-oszlop:

• az állandóság szimbóluma
• rovátkázott cölöp
• az örökkévalóság jelképe
• termékenységi jelvény
• prehisztorikus fétis
• kalászjelkép
• lombjától megfosztott fa
• pálmalegyező

Peter Krassa és Reinhard Habeck, akik Das Licht der Pharonen (A fáraók fénye) címmel egy teljes könyvet írtak, azt javasolták, hogy a dzsed-oszlopban ne lássunk egyebet, mint egyszerű szigetelőt, amelyet nagysága s a benne felhasznált anyag alapján különböző módokon lehetett alkalmazni. S valóban ráakadtak Egyiptomban olyan kisebb darabokra is, amelyeken még ott lógtak a rézhuzalok!

Luxortól hetven kilométernyi távolságban északra, egy kripta ősrégi fali domborművei igazolják Krassa és Habeck feltételezését. A dendarai templomegyüttest zömmel Hathor istennő tiszteletének szentelték. A legrégebbi időkben Hathor volt az Ég istennője, s őt tekintették a Napisten, Hórusz szülőanyjának. Miként a masztabák is tanúsítják, Dendara s vele Hathor istennő temploma már az Óbirodalomban is ismert volt, az egyiptomi rörténelem során azonban mindinkább veszített jelentőségéből, mígnem a ptolemaioszi korban helyreállították s részben újjáépítették.

Napjainkban e templomegyüttes mindenféleképpen megér egy utazást. Az oszlopcsarnok, a falak és a mennyezetek mély betekintést engednek az újabb egyiptomi istenképzetekbe, amelyek természetesen nem lettek volna meg a korábbi minták nélkül.

A dendarai templom főbejárata

Dendara az egyetlen olyan hely Egyiptomban, ahol az egyiptomi naptári év mind a harminchat dekádjának teljes állatövét megtalálták. A csodálatos domborművet a maga tizenkét fő figurájával, valamint matematikai és csillagászati jelekkel - napjainkban a párizsi Louvre-ban tekinthető meg - , a múlt században emelték ki az egyik dendarai templom mennyezetéből, s kótyavetyélték el százötvenezer frankért XVIII. Lajos francia királynak. Azok az asztrológusok, akik a dendarai állatöv-ábrázolásokat vizsgálták, korát a Kr. e. 700. esztendőre becsülik, akadnak azonban olyanok is, akik egészen a Kr. e. 3733. esztendőig visszamennek.

Egyedülállóak Dendarában a föld alatti kamrák is a maguk rég elfeledett időkből származó titokzatos fali domborműveivel. Ezeknek a helyiségeknek az egyikét csak egy szűk, a kutyaól nyílásához hasonló bejáratokon keresztül közelíthetjük meg. A kamra alacsony, levegője fojtogató, szélessége mindössze 1,12, hosszúsága pedig 4,60 méter. A falakon emberi alakokat ismerhetünk föl hólyagszerű képződmények mellett, amelyek tényleg valamilyen irdatlan méretű villanykörtére emlékeztetnek, hullámvonalakat rajzoló kígyókkal az égő belsejében. A kígyók hegyes végződései egy lótuszvirágba futnak, amelyet - nem kell különösebb fantázia hozzá - nyugodt lélekkel értelmezhetünk az égő foglalatának. Végül pedig valami kábelszerűség egy kis dobozkához vezet, amelyen a levegőisten térdepel. S mindjárt mellette, az erő megnyilvánulásaként, kétkarú dzsed-oszlop áll, amely közvetlenül összekapcsolódik a kígyóval. Figyelmet érdemel a páviánszerű démon is, kezében két vágószerszámmal; ezeket "védő és elhárító erőként" szokás értelmezni. a kezében kést tartó páviánnal netán olyan figyelmeztetést akartak kifejezésre juttatni, mint napjainkban a halálfejes szimbólummal, vagyis, hogy "Vigyázat, életveszély"?!

A szakértők sokat kínlódnak a dendarai Hathor-templom talpazata alatt rejtőző e föld alatti kamra meghatározásával. Elmondták már mindennek: "kultikus helynek, "könyvtárnak", "archívumnak", sőt még "kultusztárgyak raktárhelyiségének" is. Számomra mindez mulatságos. Ugyan mi értelme lenne kultikus helyeknek, könyvtáraknak, vagy felőlem akár archívumoknak és kultusztárgyak raktárhelyiségeinek, amelyeket csak egy kutyaól méretű nyíláson közelíthetünk meg? S egy raktárhelyiség falait ugyan mi célból díszítenék fantasztikus és egyedülálló domborművekkel? Johann Wolfgang Goethe mondotta egyszer, hogy az értelem a szellemes embereket, a legkevésbé akkor hagyja el, amikor nincs igazuk.

Feltételezem, hogy adendarai kamra falait egy titkos tudomány, mégpedig az elektromosságtan ábrázolása foglalja el.

Lehetséges, hogy a körte formájú tárgyak egykor világítottak és elektromos fényt bocsátottak ki magukból? Volt valaki, aki elvégezte a kísérletet. Walter Garn bécsi villamosmérnök az elképzelhető legnagyobb pontossággal tartotta magát a dendarai kamra domborművén látottakhoz. Elkészítette a "villanyégő", a "kígyódrót", a "foglalat" rekonstrukcióját, sőt még a dzsed-oszlopszerű "szigetelőét" is, majd áramot vezetett bele. S lőn világosság!

(Erich von Daniken:A szfinx szemei. A letűnt egyiptomi civilizáció titkai -forrás: global-mystery.blogspot.hu)

Erich von Däniken - Fény a fáraónak - videó