Test és lélek. Harc vagy együttműködés?

Évek óta figyelek. Nézem a körülöttem élőket, járókat, a kismamáim, a klienseim, akik életünk csomóinak kibogozásán fáradoznak. Nézem az embereket a közértben, reptéren, piacon, étteremben, aukción, színházban, itthon és külföldön egyaránt. És nem csak nézem, hanem megfigyelem, látom őket, az arcukat, a testüket, a ruházatukat és a lelküket, az érzelmeiket, a vibrálásukat. Azt látom, hogy minél közelebb vagyunk a civilizációhoz, annál nehezebben mozognak az emberek, annál jobban a felszín a fontos.

Nagyon fontos lenne ráébredni, hogy a test a lélek tükre. Hogy ez a kettő egymás nélkül nem működik, és, hogy nem elég a testre fókuszálni az életünket, ha a lelket, az érzelmeket kizárjuk az életünkből, a test önmaga nem tud kiteljesedni. Nem lehet boldogan élni, ha csak a fizikai síkon teljesítünk.

Mennyi áldozatot hozunk azért, hogy elvárásainknak megfelelően ápoljuk a testünk, lelkünkre meg a maradék maradékából esetleg odadobunk valamicskét. Testre zuhany, arclemosó, szappan, tusfürdő, testápoló, hidratáló, olaj, selyem fehérnemű vagy pamut, minőségi ruhák, bőr cipők, fényvédő krémek, ajakápolók, sminkek, parfümök, ékszerek, órák, arc és testkezelések,, stb, a felsorolás szinte végtelen, korra és nemre való tekintettel, életkori sajátosságoknak megfelelően.

És amikor azt érezzük, hogy a lelkünk igényelne egy kis odafigyelést, elszégyelljük magunkat. Gyengeségnek, kudarcnak érezzük, hogy nem működik frappánsan, magától, segítség, támogatás nélkül. El tudjuk azt képzelni, milyen lenne a testünk, ha soha nem mosdanánk? Ha soha nem mosnánk ki a fehérneműinket vagy a ruhánkat? Ha nem takarítanánk ki a lakásunkat és nem sepernénk fel az utcát?

Akkor miért annyira furcsa és szokatlan, hogy a lelkünk is, akárcsak a testünk, figyelmet óhajt. És a lelkünket nem tudjuk tisztára mosni, mint Ágnes asszony a leplét, csak akkor, ha odafigyelünk a jelzéseire, az üzeneteire.

Megtanulni a test és a lélek összehangolását nem kis mutatvány. Sok-sok munka és nagy kitartás eredménye. És az a megállapításom, hogy nincs két egyforma ember, így két egyforma módszer sem. Ezért zseniális, hogy a mai világban annyi segítő, terapeuta, coach, tréner dolgozik, mert ez azt mutatja, hogy az igény a lélekápolásra egyre nő, bár még korántsem elfogadott. És így mindenki megtalálhatja a számára megfelelő segítőt és módszert. A munka részét senki nem spórolhatja meg. Itt nincs recept, sem gyógyszer sem csodabogyó, ami egy kezelés után begyógyítaná a lelket és megerősítené, stabilizálná az érzelmeket. 

Hányszor rohanunk el indokolatlanul orvoshoz, hogy megnézzen egy vélt tünetet, de a lélekgyógyászhoz csak az utolsó pillanat után jelentkezünk be. Miért nehéz olyan emberekkel gyógyulni, akik nem tudják a tutit, csak támogatják az öngyógyulásunk? Lehet, hogy annyira megszoktuk a szenvedést, hogy már hiányozna, ha nincs? Az is tény, hogy harcolni könnyebb, mint szeretni és egybeolvadni, akár a saját egységünkön belül is.

A lélek és ennek ápolása legalább annyira fontos, mint a mindennapi tisztálkodás. Biztos vagyok abban, hogy eljön az az idő, amikor a meditáció ugyanúgy része lesz a mindennapjainknak, mint a reggeli zuhany. Amikor megtanulunk a gyermekeinktől, gyermekeinkkel leásni a gyökereinkhez, érzelmeink mélyéhez és stabilitásunkhoz. Amikor ugyanannyi figyelmet kap majd a lélek és a szellem is, amennyit a test. És akkor majd mindannyian tudunk egységről, holisztikáról, beteljeseülésről beszélni, hitelesen...

(Dézsi Réka)