Paulo Coelho a Super Soul Sunday vendége volt, és bár Oprah többször is említi, vagy 10 évet várt erre az interjúra, Mr. Coelho a műsor végén hálálkodik Oprahnak, hogy Genováig jött.
Coelho és Oprah
Ha pedig megfigyeled Coelho arckifejezéseit, néha úgy érzem, mintha valamilyen indoknál vezérelve (pl. az új könyvének eladását szeretné növelni) vállalta volna el az interjút. Persze, új könyvének címével is gondjai akadtak, ugyanis az európai kiadók nem szerették volna, ha Házasságtörés címen futott volna be a könyvesboltok polcaira a legendás író legújabb alkotása, mégsem tudtak mit tenni ellene. Ahogy az Alkimistával sem, hiszen az ő címét is meg akarták változtatni. Na, de ne siessünk ennyire előre, először is vissza a kezdetekhez.
Oprah Winfrey gyakran mesél hitrendszeréről, amely sziklaszilárd alapokon nyugszik. Fő elve szerint, ha valaki nagyon szeretne valamit, ha nagyon hisz benne, és természetesen meg is tesz érte mindent, akkor az egész univerzum összefog, és segít neki. A szavait hallgatva, és Az alkimistát olvasva gondolhatnánk, hogy Coelho szavai inspirálták, de nem - ahogy mint kiderül, nagyon sok dologban hasonlóan látják a világot, csak épp más címmel illetik, és ez így van rendjén. Hiszen mindannyiunknak megvan a maga kis világrendszere, amit a saját elméleteink színesítenek. Teljesen mindegy, hogy személyes történetnek hívjuk, vagy belső hangnak, vagy késztetésnek, esetleg intuíciónak, ugyanarról beszélünk.
Coelho életében először ad amerikai tv-nek interjút, és ezt a lehető legjobb helyen teszi. Oprah interjújában megmutathatja, hogy ki ő, és eldöntheti, hogy mi lesz az a sztori, amit csak itt mond el - ugyanis Oprah showja mindig helyszíne volt a nagy bejelentéseknek, sok olyan sztorit is lehet hallani, hogy Oprah zsíros csekkekkel üldözött 1-1 világsztárt, hogy nála mondja el a nagy hírt.
Őszintén bevallom, soha nem ástam magam Coelho életébe, viszont pontosan ezért volt izgalmas nézni az interjút. Másképp lehet, hogy végig sem néztem volna. De így, volt értelme. Mesél arról, hogy mindig tudta, hogy író akar lenni, ám amikor a szüleinek mesélt nagyratörő vágyairól, azt mondták, hogy "bolond vagy fiam, nem leszel író", majd bolondok házába zárták. Megszökött. Újra bezárták. Megint megszökött. Így ment ez, míg a harmadik alkalom után feladták szülei, ő pedig hippiként vette nyakába a világot, és utazta át az USA-t NYC-től Mexikóig.
Ha azt gondoltad volna, hogy Az alkimista rögtön megszületése pillanatától kezdve legendás sikereket ért el, tévedsz. A kiadás napján eladtak egy példányt, majd fél év múlva ugyanaz az ember megvett még egyet. Bukás. Gondolták, így a kiadó azt mondta, hogy bár már egy sikeres könyv van Coelho neve mögött, ez a második nem megy, úgyhogy többet nem adják ki. Coelho eddigre kezdett el tenni azért, hogy íróvá váljon, miután addig csak mondogatta mindenkinek, hogy író, miközben semmin sem dolgozott. Az érzés, amikor valamiben jobban hiszel, mint saját magadban, de még nem ért meg a sikerre, borzasztó, de ennek ellenére sem adta fel. Hitt a könyvben, és kérte a kiadót, hogy adjanak időt a könyvnek, hiszen ez nem így működik. Fel kell fedeznie az embereknek a könyvét.
A kiadótól végül búcsút vett, majd egy másik felé vette az irányt. Elmesélte nekik, hogy a könyv nem ment a másik kiadónál, de ő nagyon hisz benne. A kiadó igent mondott rá. A mai napig nem tudják, hogy miért, de érezték, igent kell mondaniuk rá. A fenti idézet valahol itt jön a képbe, hiszen gondolj csak bele: Coelho annyira hitt a könyvben, hogy az egész univerzum összefogott, hogy segítsen neki.
Aztán jött a segítség. A könyv eljutott Madonnáig, aki '86-ban már Oprahnak mesélt arról, hogy ez a könyv megváltoztatta az életét. Aztán jött Will Smith, Julia Roberts, és hirtelen mindenki a könyvről kezdett beszélni, ami innentől kezdve több, mint 3OO héten át vezette a New York Times best seller listáját. Képzeld el a pillanatot, amikor egy napon Coelho kinyitja az újságot, és ott a lista élén a könyve. Meg a következő napon is. Meg utána is úgy vagy 6 éven át. Elképesztő sztori. Nincs az a mennyiségű sztár, aki ezt generálhatná, egyszerűen a könyv ekkorra érett meg a sikerre. Coelho mindig tudta, hogy ez a jövő vár rá, a naplójában ír is arról, hogy egyre nyomasztóbb az érzés, mert mi lesz, ha nem sikerül beteljesítenie a világhírű író szerepét, akit magában érez? Azt, aki az évszázad legnagyobb alkotását teszi le az asztalra? Akkor még nem tudta, hogy miről ír a naplójában, de mint kiderült, csak a jövőjét vetítette előre, ahogy azt Jim Carrey is tette azzal a bizonyos 1 millió dolláros csekkel.
Hogy miért mert ilyen dolgokat leírni és egyáltalán gondolni magáról? Mindenki azt hitte, hogy őrült, hogy bolond, gondolta, hogy akkor bármit megtehet, és igaza volt.
Ha őt kérdezik, nem tudja, hogyan sikerült 2 hét alatt megírnia Az alkimistát, a könyv csak úgy jött, ő sem tudja, honnan. Az interjúban később mesél arról, hogy ő csak a csatorna volt, valami, ami átadta az információt, egy hangszer, és ennyi. Évekkel később, 2O11-ben az egyik orvos közölte vele, hogy úgy 3O napja van, és meg fog halni. Akkor ott rögtön csak arra tudott gondolni, hogy nincs mit megbánnia, azzal a nővel élte le élete felét, akit szeret, és harcolt az álmáért. Ha így halhat meg, ő boldog. De tudta, hogy még dolga van, és nem fog meghalni.
Amikor akarsz valamit, az univerzum segít: pontosan ezért kell odafigyelni arra, hogy mi jár az agyadban, ugyanis az univerzum nem tud különbséget tenni a negatív és a pozitív gondolatok között. Ő azt adja, ami a fejedben van. Coelho fejében ekkoriban az volt, hogy mindenki szívinfarktusban hal meg, így kreált magának majdnem egyet.
Aztán mesél azokról, akikről azt hisszük, nincsenek álmaik. Elmondja, hogy tévedünk, mert vannak álmaik, csak már rég elhitték, hogy képtelenek arra, hogy megéljék őket. A szüleik azt mondták nekik, hogy kertészkedés helyett inkább irány az egyetem, ők meg szépen elhitték, hogy jó lesz így. Letörték az álmaikat, és nem mernek már álmodni. Folyton arról mesélnek, hogy nem tudják, hogy mire születtek, közben tökéletesen tisztában vannak vele: de elrejteni még mindig egyszerűbb, mint szembesülni azzal, hogy leéltek egy életet úgy, hogy hazugságban éltek.
Gondolhatnád, hogy Coelho végig az útján haladott. Nem. Neki is volt olyan időszaka, amikor a feleségéhez fordult, hogy most akkor minden pénzüket utazásra fogják költeni, hogy rájöjjenek, mi az, ami boldoggá teszi őket, mert nem boldog. Nincs meg az a fajta lelkesedés, amit régen érzett, és bizony az, aki egyszer már élt így, soha többet nem fog tudni megelégedni mással. És persze annyi könyv és milliós követős tábor gondolhatnánk, hogy ugyan mi motiválhatja még a nagy írót, de higgyétek el, van még tovább, és minden nap van miért felkelnie.
Ma már több, mint 15O millió eladott könyvvel a háta mögött úgy gondolhatnánk, hogy pihen, és utazgat feleségével, de nem. Egyszerűen nem tud megülni a fenekén, és ahogy mondja, imád írni, boldog, ha teheti, és nem érdekli, ha soha nem ír még egy olyan sikeres könyvet, mint amilyen Az alkimista volt, ő már rég nem azért csinálja, hogy szupersikeres könyveket adjon ki. Persze, izgatja, hogy ugyan a könyve a listák élén van-e, hiszen imádja a munkáját, de nem ez a fő cél.
(forrás: oravecznora.blog.hu)
Paulo Coelho és Oprah
- videó
