2015. november 10., kedd

Halálon innen és túl



November  elsejétől minden évben a természet álomba szenderülésével  együtt ránk köszönt  az elmúlás visszavonhatatlan és kikerülhetetlen tényével való szembesülés. Minden ember számára kevés kivétellel  félelmetes a halállal való találkozás, hiszen minden barát, rokon, közvetlen családtag aki  eltávozik ebből a világból a saját halálunkra emlékeztet bennünket.




Talán nem is az eltávozás ami rémülettel tölti el az embert, hanem a  távozás útjához vezető szenvedés, fájdalom, emberhez nem méltó kiszolgáltatott és megalázó helyzet vagy a váratlan halál esélye.
A veszteséget tanult sémák szerint próbáljuk kezelni és feldolgozatlanul  hagyjuk sokszor hosszú évekig évtizedekig. A legszörnyűbb élmény amikor szülő veszít i el  gyermekét, mert az olyan érzés mintha a saját élete lenne értelmetlen attól a pillanattól fogva, hogy a tragédia beköszöntött az életébe. Kitörölhetetlennek tűnő, bénító fájdalom uralja el az itt maradottat és megszűnik vállalni  a saját további sorsát. Düh, lázadás, tagadás fájdalom  marcangolja a lelkét.

A vallási tanítások a majd egyszer feltámadunk esélyével  nem nyújtanak vigaszt. Talán a Hinduizmus és a Buddhizmus az ami a halál kérdését úgy  tanítja, hogy kilépünk ugyan e világ kapuján, de vissza is térünk egy új életbe. A Karma törvénye szerint a Samsara (Létkerék) addig forog körbe körbe amíg e látszatvilág forgásából a megvilágosodás és  a mindenséggel való egység megélése által  képesek leszünk megszabadulni.  Nincs ember, akiben ne merült volna  fel a kérdés, hogy -Akkor mivégre, mindez?- Az elmúlt  évszázadok kultúrális hozzáállása sem segítette a veszteség feldolgozást , valamint az eltávozó elvezetésében sem nyújtott segítséget, lelki támaszt.

Talán mostanában a hospis mozgalom feléledésével mutatkozik némi remény arra, hogy a lélekgondozásra is figyelmet fordítanak az illetékes intézmények.  A halál vagy tabu téma az emberek körében vagy szőnyeg alá söprik a kérdést és belevetik magukat a nagybetűs életbe a kedvenc szlogennel  takaródzva:- Egyszer élünk!-  A tudomány sem támogatja a halál rejtélyének megfejtését, mivel  tagadja a lélek létezését és a  lehetőségét  a többszöri életnek. A halál pillanatában fellépő  Isten élményt is a hormonok játékának és az oxigén hiánynak tulajdonítják az orvosok. Azt mondják, onnét még senki sem jött vissza, hogy elmondja mi van, vagy egyáltalán  van e valami odaát.

Pedig, nyitott szellemű kutatók  által lejegyzett  számtalan halálközeli élményt megélt ember esete  bizonyítja, hogy létezik az a bizonyos másik világ. A beszámolók ugyan sokszínűek, de mégis rengeteg ponton megegyeznek. Mint pl. az alagút élmény, életfilm áttekintése, vagy  egy szeretetet sugárzó fénylénnyel való találkozás, aki visszaküldi azzal a tapasztalót, hogy dolga van még ebben a világban. Néha konkrétan el is mondják, hogy mi az a feladat amit még el kell végeznie az élményesnek. Könyvek sora jelent meg olyan esettanulmányokkal  az oldalain, melyek bizonyítékok  arra  vonatkozóan is, hogy újra és újra leszületünk a  világ e fizikai síkjára.

A születés az embereket mindig örömmel  tölti el, bele sem gondolva  abba, hogy mekkora trauma az anyaméh védettségéből kilépni és felvállalni egy újabb testet, annak  funkcióit használni és elölről kezdeni mindent, úgy, hogy a felejtés ködébe vész az összes eddigi tapasztalatunk és megélt életünk. Mind e megoldatlan kérdésre azonban van terápiás megoldás, így a veszteségtől  kezdve az előző életek rejtett valóságának feltárásáig mindenre feleletet kaphatunk. E terápiák neve: Tanatológia, Visszavezetés terápia és Lélekgyógyítás.  E módszerek segítséget nyújtanak szeretteink elengedésében, a gyász feldolgozásában, az élet értelmének megértésében, halálközeli élmények feldolgozásában és előző életek feldolgozatlan traumáinak feltárásában. Mindez egy egészséges és boldog élethez vezeti el az embert, ameddig tart és még azon is túl, mert minden tapasztalatot és tanulságot tovább viszünk egy következő életbe.
(Mike Valéria Annamária  parapszichológus)