Odafent a köztes létben választottalak ki Téged, s tudtam, Te leszel az, ki a legtöbbet tudja nyújtani nekem.
Tanulni és fejlődni jöttem ide újra, és én általad akartam elsőként megtapasztaláshoz jutni. Akkor még tudtam azt, amit később elfelejtettem... De most újra emlékezni kezdtem.
Te voltál az, kinek keze elsőként földi ruhám érintette, s melletted kisgyermekként biztonságomat leltem.
Ahogy teltek az évek, egyre erősebb tükröt tartottál elém, melyben felismerni véltem valódi önmagam. Ami zavart Benned, csupán árnyoldalam visszatükröződése volt, ma már tudom.
Akkoriban tudatlanként sokszor bántottalak Téged, többször éreztem azt, talán valami elcsúszott a teremtésben.
Ma már tudom, bármi is történt a múltban, mind én akartam, hogy így legyen, s Te voltál az, ki bevállalta, hogy mindezt megtanítja nekem.
Köszönöm, hogy azért is létezel, hogy én világra jöhessek, köszönöm az áldozatot, mit értem hoztál.
Ma már tudom, hogy pont oda születtem, ahová akartam. Pont oda születtem, ahová kellett. Te adtál nekem szárnyakat, s bármi is történt a múltban, én ezek miatt tudok önmagam lenni. Hálás szívvel köszönöm a tanítást, amit Tőled kaptad.
Sokszor éreztem magam magányosnak, és úgy gondoltam, kevés amit kapok. Irigyeltem másokat, akik látszólag boldogok.
Ma már tudom, hogy pontosan azt kaptam, ami nekem kellett. Tudom, hogy odaadtad mindened, amid volt. Ez nekem éppen elég, hiszen ezért választottalak Téged!
Hálás a szívem, hogy mindezt bevállaltad értem, és tudom, hogy Te is ugyanezt érzed. Köszönöm a legnagyobb kincset, amit ember kaphat, köszönöm az életemet!
Köszönöm, hogy utat mutattál, köszönök mindent, amit általad tapasztalhatok meg ebben a csodás világban. Köszönöm, hogy a gyermeked lehetek, és megtanítottad nekem, milyen feltétel nélkül szeretni. Köszönök minden felismerést, melyhez juttattál, de leginkább azt köszönöm, hogy létezel. Létezéseddel tanítasz engem és a világot. Köszönöm Anyukám, nagyon szeretlek!
(Mohácsi Viktória)
