2016. május 7., szombat

Tíz ismérv, hogy szellem vagy angyal járt nálad

 


Az alább leírtakat összességében úgy tudnám jellemezni, hogy nyugtalanító jelenségek összessége. 

 

1. Különös szagok/illatok 

Az egyik szellemjáráskor legszembetűnőbb jelenség az orrunkhoz kapcsolódik. Paranormális aktivitáskor ugyanis előfordul, hogy olyan szagokat, illatokat érzünk, melyeknek valójában – normális körülmények között – nem lenne szabad ott lenniük, nem lenne szabad éreznünk. 


Különös szagok, illatok 


Gondoljunk csak arra, mikor a Summerwind-kúrián érezték a lőpor szagot, vagy mikor a Zaragoza-poltergeist esetében bizonyos időközönként orrfacsaró bűz árasztotta el a helyiséget. Érdekes, hogy ezek az illatok, szagok ahogy megjelentek, úgy el is illannak egyik pillanatról a másikra. Általában ezek közvetlenül a szellemhez kapcsolhatóak, minden entitás az őrá – vagy életének egyes momentumaira, halálának körülményeire – leginkább jellemző szagokat árasztja. Ezeknek az illatoknak általában soha nem találjuk meg a forrását, bárhogyan is keressük. 



 2. Különös álmok 



Önmagában a különös álmok, és a rémálmok még nem adnak okot arra, hogy azt feltételezzük, szellemek lakják házunkat, de ha túl gyakran fordulnak elő, és nagyon bizarrak, akkor számításba vehetjük lehetősségként.




 Különös álmok 


Egyes kutatások szerint ugyanis szellemek gyakran használják fel álmainkat arra, hogy kommunikáljanak velünk, illetve elmeséljék, mi történt velük, hogy haltak meg, miért ragadtak itt, vagy mit keresnek a házunkban. Az ilyen álmokban különös alakok, emberek, helyek jelennek meg, melyeken sohasem jártunk – még álmainkban sem azelőtt – és rendszerint van valóságalapjuk, azaz ha alaposan utána nézünk a ház múltjának, találunk valamit, ami az álmainkhoz köthető. 



3. Úgy érzed, figyelnek! 



Az egyik legborzasztóbb érzés, amitől minden embernek feláll a hátán a szőr. Egyesek erre érzékenyebbek, mint az átlag, míg mások nem rendelkeznek ilyen kifejlett érzékekkel, de általánosságban elmondható, hogy mindenki részese volt már legalább egyszer életében valami hasonlóban. Nem összetévesztendő a paranoiával.  



Egyes emberek állandóan azt érzik, hogy valaki figyeli őket, ilyen esetben nem tudhatjuk biztosan, nem betegségük játszik-e velük. Máskülönben ez önmagában nem elegendő jel ahhoz, hogy kijelentsük: szellemek járnak a házunkban. Egyes állatokról az a hír járja – kutya, macska – hogy képesek látni a láthatatlant, vagyis érzékelik (és talán látják is) a szellemeket. Intő jel lehet, ha a háziállat meredten bámul egy pontot a szobában, esetleg meg is ugatja. Ha bármily módon azt éreznénk, hogy nem vagyunk egyedül a helyiségben, ne essünk pánikba. próbáljuk megfigyelni környezetünket, nem veszünk-e észre más paranormális jelenséget is ezzel egy időben, hiszen a paranormális aktivitás általában ugyanazon időben elég sokrétű lehet. 



4. Megváltozik a levegő 



Szintén nem minden embernél, de egyes érzékenyebb személyeknél előfordul, hogy sokkal nehezebben veszik a levegőt a kísértet jelenlétekor, mint egyébként. 


Megváltozik a levegő 


A levegő jelleme, és hőmérséklete is gyakran változik paranormális aktivitáskor. Gyakran számolnak be egyesek arról, hogy hirtelen lehűlt körülöttük a levegő, vagy elkezdtek fázni. Valakinél nehézlégzés lépett föl, míg másoknál az is előfordult, hogy olyannyira lehűlt körülöttük a hőmérséklet, hogy látták a saját leheletüket. 



 5. Különös zajok 



 Ha szokatlan zajokat hallunk a házban, nem kell mindjárt a szívünkhöz kapnunk. Nem kizárt, hogy a forrástalannak hitt zaj forrását némi keresés után megtaláljuk, így mielőtt azonnal szellemet kiáltanánk, nem árt alaposan megvizsgálni a ház minden zegét-zugát. 



6. Hirtelen hőmérséklet zuhanás 



Bár részben hozzátartozik a levegő változásához, külön érdemes megemlíteni, hogy majd minden szellemi jelenés kapcsán arról számoltak be a szemtanúk, hogy a levegő hirtelen lehűlt. 



Bizonyos esetekben olyan mértékben, hogy az emberek látták saját leheletüket. A kísértet abszorbálja az energiát, így következik be a lehűlés, legalábbis a legújabb – már amennyire komolyan vehető – kutatások ezt mutatják. Ha a házon keresztülsétálva egy ilyen hideg pontba (cold spot) botlunk, akkor elgondolkodhatunk, hogy vajon van-e valaki még rajtunk kívül a helyiségben. 



7. Mozgó tárgyak 



 Nem minden entitásra jellemző az egyik legijesztőbb jelzési forma, amikor tárgyakat mozgatnak, látszólag minden ok nélkül. A tudomány és a szellemvadászok a mai napig nem adtak magyarázatot ezek céljára – talán jelezni akarnak valamit, talán kedvtelés nekik – mindenesetre a nagyobb volumenű aktivitásoknál mindig megfigyelhetőek a levegőbe emelkedő objektumok, a hirtelen több métert is arrébb mozduló bútorok, és szerszámok. 


Mozgó tárgyak 


Néhány esetben olyan dolgokat tüntetnek el, melyekről biztosan tudtuk korábban, hogy hová tettük. Ennek célja minden bizonnyal a jelzés. jelzik, hogy itt vannak, velünk vannak. Ha ilyen jelenségben van részünk, szintén fontos, hogy megőrizzük hidegvérünket. A bútormozgató szellemek között sok a rosszindulatú, ún. ártó szándékú entitás, ezért ha a házunkban már az objektumok is mozognak, ne érezzük magunkat teljes biztonságban, érdemes szakembert hívnunk. 



8. Megérintve lenni 



Ha már így jelez nekünk egy entitás a saját házunkban, komoly gondban vagyunk, ugyanis a szellem

aktív jelzést produkál.


 Megérintve lenni 


Ezt a fogalmat főként a szellemekkel foglalkozó szakemberek használják arra az esetre, amikor valaki tényleges ún. kontaktusba kerül egy túlvilági lénnyel. Önmagában még ez sem jelentheti azt, hogy egész biztosan megérintett minket a halál, hisz ne feledjük, legtöbbünk gyakran átél olyat, mintha valaki megérintené: álmában. Szintén ilyen az az érzés, mikor álmunkban zuhanunk. Teljesen valósnak éljük meg, holott nem történik meg. Ez a bágyadt, épp álomból visszatérő, vagy álomba készülő agy bizarr játéka, viszont ha napközben történik velünk hasonló, és teljesen tudatunknál vagyunk, sokkal ijesztőbben hat. Az érintések – valódi szellemi érintések – hátrahagyott jelekkel is járnak, rendszerint az érintés helyén a bőr elsötétül napokkal később, vagy különféle sebek, karcolások jelennek meg a helyén, esetleg test szerte. Fontos, hogy ne essünk pánikba ha megérintenek minket, hanem azonnal kutassunk további jelek után, amik arra utalhatnak, hogy jelen van velünk még valaki, vagy valami. 



9. Hirtelen hangulatváltás 



Nagyon gyakran megfigyelhető a hirtelen hangulatváltozás a kísértet lakta házban lakó embereknél. 

Hangulatváltás 


Ez szintén olyan sarkalatos pont, mely önmagában nem jelzés értékű, sőt, mellékhatásként is felfoghatjuk. Puszta jelenléte tehát semmit nem jelent, ellenben ha a többi tényező jelen van, azok elméletileg kiprodukálhatják ezeket a tüneteket. Vagyis azt, hogy a lénnyel hosszasan együtt lakó személyek kezdenek kifordulni magukból, hol indokolatlanul jókedvűek, hol pedig dühösek vagy depressziósak. Ne feledjük, egy ilyen jelenséget mindenki másképpen él meg. Akkor érdemes jobban elgondolkodnunk a dolgokon, ha valaki rá abszolút nem jellemző dolgokat kezd csinálni vagy produkálni. Mikor valaki abnormálisan kezd viselkedni, szóba jöhet a megszállottság gyanúja. Az agresszívabb entitásoknál előfordul, hogy a gyengébb idegzetű embereket megszállják, mondhatni irányításuk alá vonják. Ha valakinél ilyet észlelünk a családtagok között, akkor azonnal szeparáljuk el, vagy pedig ha lehetőség van rá, költöztessük ki a házból. Minél tovább marad, annál ön, és közveszélyesebbé válik. 



 10. Tényleges jelenés 



Ez az a jel, ami egyértelműsíti, hogy szellem járja a házunkat. (direct contact) Egy felmérés szerint az emberek legalább 50%-a szeretne az élete során szellemet látni, ha lehetősége lenne rá, azonban arról nem szólnak a statisztikák, hányan rémülnének meg egy ilyen találkozást követően. 


Szellem 



Fontos azonban kizárni, hogy nem álltunk-e valamiféle szer (drog, vagy alkohol) hatása alatt a „látomás” idején, illetve nem voltunk-e túlzottan kimerültek. Ezen tényezők ugyanis elméletileg előidézhetnek olyan tüneteket, mint a hallucináció (még túlzott fáradtság esetén is), vagy látomások. Ha amit látunk tényleg valós, akkor általában az entitásnak csak egy részletét látjuk, rendszerint nem valós testben. Sokkal inkább valami átlátszó, fehéres masszaként szokták leírni a túlvilági vendégeket, de bizonyos esetekben úgy írták le őket, mintha abban a stádiumban kerültek volna elő, ahogyan meghaltak.

Fentebb tehát a házban grasszáló kóbor lelkekre utaló jeleket olvashattad, amelyekről – mint azt fentebb is írtam, – csupa nyugtalanító jel. 




Ám mi a helyzet akkor, ha angyal jár nálad, érdemes párhuzamot vonnunk, hiszen hasonlóképpen szellemi lényekről van szó:


  1. Hirtelen nyugalom árad szét benned, és környezetedben.
  2. Melegséget érzel, esetleg kellemes borzongás fut végig gerinceden.
  3. Ha ideges vagy, hirtelen megnyugvás fog el.
  4. Váratlan ötleteid támadhatnak, életed pozitív változtatásának irányába. 
  5. Olyan helyen találsz egy madártollat, ahol sem ágynemű, sem pediglen egy kósza palimadár sem fordult elő. 
  6. Az egész lakás tele lesz pozitív energiával.
  7. Ha van szélcsengőd, esetleg megmozdul, pedig egy picinyke huzat sincs a lakásban.
  8. Eltűnnek, majd váratlanul előkerülnek dolgok, magad sem érted hogy történhetett, pedig nem vagy feledékeny.
  9. Ha alszol, szép álmaid vannak.
  10. Nyugodt, és kiegyensúlyozott vagy.

Az angyali ismérvek is saját tapasztalatok.


(forrás: http://gyogyenergia.hu)