1974-ben Hans Otto König (77 éves), egy Mönchengladbachban élő elektroakusztikai technikus szakértő véletlenül azon kapta magát, hogy a ZDF (a második német TV csatorna) által sugárzott vitát hallgatja, amelyben a svéd Friedrich Jürgenson, az EVP (elektromos hangjelenség) úttörője próbálta hiába meggyőzni Hans Bender parapszichológus professzort és más kritikus tudóst és újságírót a látszólag halottaktól származó rendkívüli hangok valóságáról, melyeket hangkazettákra rögzített.
Mindez felkeltette König érdeklődését, és elhatározta, hogy saját kísérletekbe kezd, hogy megpróbálja bizonyítani, hogy a rendellenes hangok a kísérletező tudatalattijából érkeznek, nem pedig az elhunytaktól. Ehelyett néhai édesanyja énekhangját sikerült vennie, aki név szerint szólt hozzá és az apjához, és azt kérdezte, hogy hallják-e őt. A következő hetekben König kénytelen volt azt a következtetést levonni, hogy a hangok valóban az általunk holtaknak nevezett személyektől származnak. Elindította EVP kísérleteit, melyhez egy rádióállomás idegen nyelvű közvetítésének háttérzaját használta támogatásként, és bár szinte azonnal pozitív eredményeket kapott, kezdetben nagyon gyenge minőségűek voltak, amelyek elsősorban suttogásokból és sóhajokból álltak, mintsem beszédhangokból.
Ezt követően megváltoztatta az idegen nyelvű adások háttérzaját ultrahangokra, mivel ez egy olyan akusztikai terület volt, amelyet megértett, és arra használta professzionális szaktudását és szellemi képességeit, hogy javítsa a túlvilággal folytatott kapcsolatok mennyiségét és minőségét. Mai nevén műszeres transzkommunikációként (ITC) ismerjük, ahol speciálisan erre a célra kialakított elektronikus berendezések kerülnek kifejlesztésre, amelyeket folyamatosan módosítanak.
Kezdetben kombinált frekvencia-modulált mechanikai ultrahangot alkalmazott, melyeket jelátalakítók segítségével küldött és fogadott a laboratóriumában. Megállapította, hogy az elektromágneses rezgések az 50 kHz körüli frekvencia tartományban ugyanazt az eredményt produkálták. Később hozzáadott egy multifrekvenciás infravörös adóvevő rendszert, amely demodulálja az infravöröst és ismét modulálja egy UHF rezgés oszcillációra 10 méterről 1 méteres hullámhosszra, egy 30 MHz-től 300 MHz-ig terjedő frekvencián. A 2000-es évek közepén egy komplex készülékkel dolgozott, amely kvarc kristály besugárzású ultraibolya fényen alapul, amelyet HRM-nek (Hyper-Raum-System vagy Hiper Tér Rendszer) nevezett el.
König elmondta, hogy különböző transzkommunikációs eszközöket épít a saját gondolatai és a kommunikátoroktól álmai során kapott információk alapján. Továbbá az is elmondta, hogy naponta harminc perces mély meditációt tart, és eközben képes “látni” (egyfajta pszichikai érzékeléssel) a kommunikátorokat diffúz fizikai formákban, és hogy sikeresen lefotózta őket Klaus Schreiber zárt hurkos módszerével. Magyarázata a kísérletezése sikerére a “rezonancia” kulcsszóban keresendő, amely elmondása szerint elektromágneses rezonanciát tartalmaz.
A hangok, melyek jelenleg a hangszóróiból érkeznek különbözőek, gyakran kiváló minőségűek, és néha képes párbeszédet folytatni velük. A kommunikátorok közléseinek természete és tartalma a kontextustól függően változó. Az elhunyt emberek a gyászoló rokonok és barátok kényelmüket firtató kérdéseire adhatnak választ, míg máskor műszaki tanácsokat adnak Könignek, és névtelen kozmikus entitások, látszólag a mi téridőnkön kívülről filozófiai megfigyeléseiket osztják meg. Egy kísérlet eredménye sohasem kiszámítható, és előfordulhat, hogy egyáltalán nem járnak eredménnyel a lelki-szellemi és egyéb (ismeretlen) körülmények függvényében. König úgy érzi, hogy az audio eredmények a harmonikus közönség jelenlétében javulnak, és ugyanez igaz a transzképekkel folytatott munkájára, amelynek során egy alkalommal már megkapta az elhunyt személy hangját kísérő képet, akinek a személyazonosságát később “véletlenül” fedezték fel.
Két kísérlet
A két kísérletet 2005. szeptember 10-én és 11-én tartották két délutáni ülésen, melyekre a Hotel Kaiserhof egyik szobájában került sor Wesel német városban. Részt vett Dr. Anabela Cardoso, mellette David Fontana professzor elkerülhetetlen távollétében Carlos Fernández, az ITC folyóirat műszaki szerkesztője és az ITC adatok területén nagy tapasztalatokkal rendelkező elektronikai műszerész. Dr. Cardoso mellett ugyancsak részt vett Ernst Senkowski, az egyik legfontosabb ITC szakértő, aki évek óta jól ismerte Königet, és aki felelős volt Dr. Cardoso látogatásának megszervezéséért. A jelenlévők között voltak akik Finnországból érkeztek, valamint König korábbi kísérleteinek mintegy hatvan rendszeres megfigyelője együtt néhány emberrel, akik először vettek részt a kísérletben. König teljesen kerüli a nyilvánosságot és az újságírókkal valamint a médiával való együttműködést az ilyen csoportokkal a múltban történt negatív tapasztalatai miatt. Minden kommunikáció német nyelven történt, amely König és Senkowski professzor anyanyelve, és amelyben Dr. Cardosonak is volt némi jártassága.
Első kísérlet, 2005. szeptember 10.
König egy bevezető beszéddel kezdte az eljárást, amely a korábbi kísérletek során kapott hangok felvételeit is tartalmazta. Egy rövid meditációt követően az egyik általa sok évvel korábban kifejlesztett régebbi rendszert aktiválta, amit félrevezető módon “generátornak” neveztek, melyet valójában egy olyan készüléknek lehet tekinteni, ami a tudatosság rejtett tartományainak beáramló információit nyitja meg. Ez az infravörös/ultrahang készülék a 30 kHz és a 70 kHz közötti frekvencia tartományban működik. A készüléket, amely úgy néz ki, mint egy téglalap alakú fémdoboz, maga König építette, melynek belsejében összekeverednek a frekvenciák, miközben egy a tetejére helyezett antenna továbbítja a jelet a vevőhöz ugyanabban a sávban. Egy erősítő van csatlakoztatva egy keverőasztalhoz és a hangszórókhoz. König mikrofonja és rögzítő berendezése szintén csatlakoztatva van a keverőasztalhoz. Amikor a hangok elkezdődtek, a csend hirtelen átalakult egy ütemmé, és a hangok úgy tűntek, hogy jóval az ütem fölött beszéltek. A kommunikáció, amely körülbelül két percig tartott, szinte folyamatos párbeszédből állt König és több hang között.
A legtöbb hang tiszta volt, és a berendezés állandó zajszintje fölött lehetett hallani. Következésképpen az érthetőségük szintje 85-90 százalékos volt a jelenlévő élő hallgatóság számára, és száz százalékos a visszajátszás során. A hangok kiváló minőségűek voltak, de valahogy nem voltak ugyanolyan szinten, mint amit Dr. Cardoso “egy angyali prototípus belső tisztaságának” nevezve leírt, ami az ő véleménye szerint ellenálhatatlan hangok voltak, amelyek a következő napi kísérlet során átjöttek. Senkowski professzor kifejezte, hogy nem mindig tudta eldönteni, hogy a hangok inkább férfié voltak vagy nőé.
Egy érdekes megfigyelés a megnyilatkozások változó sebességére vonatkozott. Például a 12-es számú hang nagyon gyorsan beszélt, és itt és más esetekben egyikük benyomása az volt, hogy amikor a kapcsolat a vége felé közeledik, az “energia” rövidsége miatt a beszéd felgyorsul. Egy másik megfigyelés a kísérletvezető által feltett kérdések és a kommunikátorok ezekre adott válaszai között eltelt időt érintette. Ezek az időközök általában néhány másodperces tartományban voltak, de a 12-es számú hang közbevágott, mielőtt König befejezhette volna a kérdést, ezért a két hang egy pillanatra átfedésbe került.
A kommunikátorok beszéde bizonyos mértékig saját jelleggel és stílussal rendelkezett, melyeket nehéz leírni. A beszéd gyakran “nem normálisnak” vagy “nem emberszerűnek” hangzott. A nyelvtan sem volt mindig helyes. A tartalmuk néha metaforikus volt és nem könnyen értelmezhető, különösen akkor, amikor a beszélő úgy tűnt, hogy egy “távoli“, nem emberi lény. Erre példa a 2-es számú hang, amikor König kérdését követően, hogy kicsoda a “beszélő” és hol van, a válasz ‘Ultraschall ist das Bild’ volt, ami magyarul “Ultrahangos a kép“-et jelent. Ezt a választ lehet úgy is érteni, hogy a hang, ahogy az elektromágneses rezgések közvetítették a 30-70 kHz-es tartományban, egy “képe” a beszélőnek, aki névtelen maradt. Alternatívaként a beszélő azonosíthatta a (mentális) “helyzetét” a használt készülékhez képest, de ezek az alternatívák többé-kevésbé spekulatívak.
Második kísérlet, 2005. szeptember 11.
Ezt a kísérletet azzal a HRS rendszerrel végezték el, amely egy nagy és tíz kisebb kvarckristályból áll, melyek közül mindegyiket különböző hullámhosszúságú ultraibolya fénnyel sugároznak be. Ahogy az első kísérlet esetében, ez is egy rövid meditációval kezdődött, melyet követően bekapcsolták a készüléket. Mintegy tizenöt perc után érkezett meg az első hang, és egy párbeszéd alakult ki tizenkilenc közlés során, ami hét perc ötvenhárom másodpercig tartott.
König szerint a háttérzaj, melyet a “másik oldal” hozott létre teljesen más volt, mint amit az első kísérlet során az úgynevezett generátor esetében hallhattak. Ez egy közel periodikus, madárszerű, magas hangú csipogásból vagy csicsergésből állt, keverve valamiféle lassú zúgással, mint a vihar vagy a hullámok a tengerparton. A legtöbb hang teljesen világos volt, és azonnal megértették feltéve, hogy azok nem voltak túl gyorsak. König a kérdéseit egy meditatív állapotban tette fel lassan beszélve, és a hangok az általuk választott módon válaszoltak.
A legtöbb válasz szinte azonnal megérkezett, bár néhányszor késett, legfeljebb tizenkét másodpercig. A legtöbb hang úgy tűnt, hogy egyetlen entitástól érkezik, aki nőnek hallatszott, és egy speciális, az énekléshez hasonló modulációval rendelkezett. A legtöbbjük inkább “semlegesnek” vagy “különállónak” tűnt, kivéve talán a 10-es számút, ahol a hangja mintha a keresztény hit butaságának valamilyen mögöttes megvetését fejezné ki, amelyet “indokolatlan babona“-ként írt le. A 8-as számú hang “A csillagok birodalmából származom” szavai egy emelkedett költői stílusra emlékeztettek. Az entitás által használt “Ich stamme” szavak lefordíthatók egyszerűen arra, hogy “jövök“, vagy sokatmondóan “Én származok“-ra.
A párbeszédet úgy tűnik, hogy egy nagyon intelligens forrás irányította, amely a felnőtt embereket gyerekként kezelte némi együttérzéssel, sőt sajnálattal. A 15-ös hang például azt mondta, hogy “De ez talán túl nehéz, hogy megértsétek.” (Ennek a lénynek a nagyszerű, Föld felett álló világát). Azonban figyelembe kell venni azokat a nehézségeket, amelyek az emberek és ezen entitások különböző tudatosságának adaptációs folyamatával kapcsolatosak a kommunikációk során. A meglehetősen hosszú szünetben a 18-as hang és a kapcsolat vége között doboláshoz hasonló tompa ütések hallatszottak további jelzésként, bár jelentésük tisztázatlan maradt. A hangok élő érthetősége száz százalék körül volt az összes jelenlévő számára.
(forrás:http://ujvilagtudat.blogspot.hu)
Hans Otto König 1987-ben az RTL Plus televízióban végzett el egy kísérletet, ami sikeres volt. Ez látható az alábbi felvételen:
