A hat megszabadító cselekedet a motivációra vonatkozó tanítás, amelyet az életünkben közvetlenül használunk fel. Mint ahogy ez általában ismert, a buddhizmus célja nagyon gyakorlatias, a látásmódja pedig rendkívül tiszta. Senki sem világosodik meg csupán a tanítások hallatán. A tartós eredmények a valós tapasztalatokból és az ebbõl következõ változásokból lesznek. Mivel ez nagyon fontos, ezért Buddha sok gyakorlatias tanácsot adott, amelyeket soha nem parancsként, hanem mindig egy baráttól jövõ segítségként kell értelmeznünk. Õ nem egy teremtõ vagy büntetõ isten, nem akar követõket vagy tanítványokat, akik olyanok, mint egy birkanyáj. Ehelyett kollégákat szeretne, érett embereket, akik megosztják vele a megvilágosodást és az ezzel járó óriási felelõsséget. Ez a valódi célja.
Láma Ole Nydahl
Azoknak, akik fõleg magukra gondolnak, a Nyolc Nemes Ösvény tanításait javasolja. Hasznos életstílussal kezd, és a helyes koncentráció lesz a tetõpont. Akik azonban elérték az együttérzés és a tisztánlátás szintjét és szeretnének mások hasznára válni, azoknak a Hat Paramitát vagyis a hat megszabadító cselekedetet tanította. Az "ita" annyit jelent: "elment"; a "param" pedig "túl". A Paramiták szeretetet fejlesztenek ki, ami túlvisz a személyes szinten. A szemlélet az, amely megszabadít minket: az a mély felismerés, hogy a látó, a látott dolog és a látás folyamata kölcsönösen egymástól függõ és egy, az alany-tárgy-cselekvés nem elválaszthatóak. A Paramiták nem azért szabadítanak meg, mert tükrének rossz képeit jókra cserélik, hanem azért, mert az a bizalom, melyet elõidéz, képessé tesz minket arra, hogy a jó és a rossz képek mögé kerüljünk, és felismerjük magát a tükröt, mely ragyogó, tökéletes és minden benne tükrözõdõ dolognál fantasztikusabb. A cselekedetek azért megszabadítóak, mert a tudat végsõ természetének megismerését hozzák. Ha jó benyomásokkal töltjük meg a tudatot, az természetesen késõbbi boldogsághoz vezet, viszont nem menne túl a feltételekhez kötött dolgokon. Az alany-tárgy-cselekvés egységén alapuló szemlélettel akármit is tesz valaki mások javára, idõtlen hasznot fog hozni.
Az elsõ megszabadító cselekedet: a nagylelkûség
A nagylelkûség minden helyzetet megnyit. A világ tele van spontán gazdagsággal, de bármilyen jó is a zene, nincs házibuli, ha senki nem táncol. Ha senki nem oszt meg magából valamit, semmi jelentõségteljes nem fog történni. Ezért fontos a nagylelkûség. Buddha idejében az emberek sokkal kevésbé voltak bonyolultak, mint ma. Bámulatos gépeik is voltak, melyek nekik dolgoztak. Abban az idõben nagylelkûség volt másoknak a túlélést biztosítani, hogy elég élelmük legyen. Ez azt jelentette, hogy ez a cselekvés gyakran materiális dolgokra összpontosult. Ma a világ szabad és nem túlnépesedett részén nem ez a helyzet: gyakran a szív körül lévõ túl sok hájtól halnak meg az emberek. A tiszta gondolkodás hiányának köszönhetõen az emberekben a külsõ problémák eltûnésével belsõ problémák fejlõdnek ki, és magányosnak, bizonytalannak kezdik érezni magukat. Ahelyett, hogy a szükséges dolgok miatt aggódnának, bonyolult belsõ életet fejlesztenek ki, és sokan közülük soha meg sem ízlelték a fizikai szabadság örömeit. Ezért a nyugati világban és Ázsia azon részein, ahol az anyagi dolgok nagy mennyiségben állnak rendelkezésre, a nagylelkûség fõleg az érzelmekre vonatkozik. Ez erõnk, örömünk és szeretetünk másokkal való megosztását jelenti arról a személyen túli szintrõl, ahonnan nincs alázuhanás. Ha jól meditálunk és a tudat feltételektõl nem függõ állapotából cselekszünk, nincs vége annak a jónak, amit átadhatunk másoknak. A legvégsõ bizonyosság megosztása, ha a melegségünket adjuk a lényeknek, mely a legnagyszerûbb ajándék. Bár nem tudjuk a kocsinkat vagy a hírnevünket a síron túlra vinni, a halálkor nem veszítünk el mindent. Az elõzõ életekben kifejlesztett tulajdonságokat könnyen vissza lehet szerezni az elkövetkezõkben, és nincs más olyan gazdagság, ami közvetlenebbül megy át az egyik életbõl a másikba, mint az örömteli energia. Az életbõl kicsavarni a dzsúszt kifizetõdõ, és egy kicsit több mantra vagy leborulás, a szokásosnál több szeretet a partnerünknek nemcsak itt és most ad erõt, de a megvilágosodás folyamatát is felgyorsítja. Ahogy már említettem, a legjobb és egyetlen gazdagság, melyet a lényeknek adhatunk, a feltételekhez nem kötött természetük megtapasztalása. De hogyan tegyük ezt? Hogyan mutassuk meg másoknak a belsõ tökéletességüket? A legjobb tükör Buddha tanításai, ezért nincs hasznosabb tevékenység, mint meditációs centrumok létrehozása. Az általuk terjesztett gyakorlati bölcsesség sokakat ismertet meg tudatuk tiszta fényével, és az így elültetett magok az összes következõ életen keresztül növekedni fognak a megvilágosodásig. Bár a szociális beállítottságú emberek közül sokan azt állítják, hogy az ilyen tanítások luxusként hatnak - "az embereknek elõbb valamit enni kéne adni" -, ez nem igaz. Bõven van hely mindkettõ számára. Amikor a tudat jól mûködik, a gyomor is jobban emészti meg az ételt, s talán annak az okát is megértik, miért legyen kevesebb gyerekük. A test mindenképpen eltûnik, míg a tudat tovább folytatódik.
A második paramita: a tudatos, jelentõségteljes és hasznos élet mások javára.
Mivel az olyan kifejezéseket, mint morál és etika, a vezetõ osztályok használják az alattuk lévõk irányítására, ezért sokan nem szívesen használják ezeket. Az embereket tudatosan megfélemlítik ezzel, és így gyakran azt gondolják: ha az állam nem kap el ebben az életben, akkor majd az egyház fog. Még ha tanácsot adsz is, mint Buddha esetében - ahol a lények teljes boldogsága a cél -, olyan szavakat kell választanunk, amelyek tisztán, félelem nélkül irányítanak. A második megszabadító cselekedet legjobb meghatározása valószínûleg a "jelentõségteljes élet mások javára". Mit jelent ez? Hogyan tartalmazhatja egyetlen nap ezt a számtalan cselekedetet, szót és gondolatot? Buddhának, aki mindent az idõtlen bölcsesség állapotából látott, volt néhány egyedülálló ötlete. Mert az embereknek tíz ujja van a számolásra és az emlékezésre, adott tíz tanácsot, ami azzal kapcsolatos, hogy mi hasznos, és mi nem. Ezek a testet, a beszédet és a tudatot érintik, és jelentõségteljessé válnak a független emberek számára is, ha felismerik, hogy Buddha nem valami fõnök, hanem egy barát, aki boldogságot kíván nekünk. Mindenkivel szeretné megosztani a tudat gyönyörrel teli tiszta fényét, a múlt, a jelen és a jövõ ismerõjét. Megértve, hogy mindenki Buddha, ha ezt még nem is ismerte fel, a külvilágot tisztaföldként látva, minden tapasztalat a legmagasabb szintû bölcsesség kifejezõdésévé válik, csupán azért, mert megtörténhet. Hogyan is viselkedhetne egy Buddha másképp? Soha nem tanít dogmákat, nem bánik lekezelõen, csupán megosztja bölcsességét a lényekkel, hiszen tudja, hogy alapjában véve azonos velük.
Az õt körülvevõk jó karmájának köszönhetõen Buddha teljes 45 éven át tanított, és mosollyal az arcán halt meg. Sok különleges tanítványa volt. Az általuk feltett kérdések szintje megegyezett Szókratész, Arisztotelész, Platón szintjével. Egy csodálatos generáció legjobb tudatai gyûltek össze, hogy filozófiai eszköztáruk teljes választékával teszteljék le õt, és nem csak meggyõzõ szavakra találtak, de Buddha ereje olyan hatásos volt, hogy tartósan változtatta meg õket: logikai képességükön túl az egész tudatukra hatott. Megmutatta nekik az idõtlen tapasztalót, ami a tapasztalatok mögött van, így nem maradt helye kételynek.
A test, a beszéd és a tudat szintjein nem nehéz megérteni, mit hasznos elkerülnünk. Amikor az embereknek problémáik vannak a rendõrséggel, akkor általában a testükkel okoztak valamilyen bajt. A fõbb pontok itt az ölés, a lopás vagy a szexuális ártás. Amikor magányosak az emberek, akkor általában olyan dolgokat mondanak, melyek másokat zavarnak. Azzal a szándékkal hazudnak, hogy ártsanak másoknak, pletykákat terjesztenek, szétválasztják a barátokat, vagy összezavarják az embereket. Ha valaki boldogtalan, akkor másokat nem szeret, irigykedik és hagyja, hogy a zavart állapotok továbbtaszítsák. Ennek ellentéte a test, a beszéd és a tudat tíz hasznos cselekedete, melyek csak boldogságot hoznak. Erõteljessé és mások számára hasznossá tesznek minket. Buddha itt azt tanácsolja, hogy használjuk a testünket olyan eszközként, amely megvédi a lényeket, és szeretetet vagy bármi mást ad, amire szükségük van. Akinek most sikere van másoknál, az már kifejlesztette ezt a képességét korábbi életeiben, tehát minél gyorsabban kezdjük el, annál jobb.
Manapság a beszédünk sokkal több lényt érhet el a kommunikációs eszközök segítségével. A korábban elhangzott kedves szavak most kellemes tapasztalatokat hoznak, és erõsítik a jó karmát. Ha az emberek rád figyelnek, beszélj kedvesen és adj világos információkat. Akkor ebben az életben hasznosnak fogják tartani, hogy amikor csak lehet, az igazságot mondják. Kerüld el azt, hogy hazudj azért, hogy másoknak árts. Mutasd meg az embereknek azt, hogy a dolgok hogyan mûködnek a világban, és adj nekik nyugalmat.
Végül mit csináljunk a tudatunkkal? A jókívánságok, az öröm azon jó felett, amit mások tesznek, és a tiszta gondolkodás: ez az út. Ezek a képességek adták azt az örömöt, melyet ma élvezünk, és ha ezeket a szokásunkká tesszük, akkor egészen a megvilágosodásig biztosítani fogják a boldogságot. A tudat mindezek közül a legfontosabb. A mai gondolatok holnap szavakká, holnapután pedig tettekké válnak. Minden pillanat itt és most fontos. Ha a tudatra figyelünk, semmi sem állíthatja meg a fejlõdésünket.
A harmadik paramita: hogyan ne veszítsük el a haragon keresztül az eljövendõ boldogságot.
Amikor a nagylelkûségen keresztül szellemi gazdagságot halmozunk fel, és a megfelelõ megértésen alapulva irányítjuk azt, a harmadik tulajdonság, amire szükségünk van az úton, az a türelem, hogy ne veszítsük el a jó energiát, miközben másokért és magunkért dolgozunk. Hogyan veszíthetjük el? A haragon keresztül. A harag az egyetlen olyan luxus, amit a tudat nem engedhet meg magának. Az életeken keresztül összegyûjtött jó benyomások - a tudat tartós boldogságának fõ- és egyetlen forrása - pillanatok alatt eléghetnek egy hideg vagy forró dühroham következtében. Buddha azt mondta, hogy a harag elkerülése az egyik legnehezebb, egyben legszebb köpeny, amit viselhetünk, és sok eszközt adott ahhoz, hogy elérjük ezt a célt. Az egyik, manapság nagyon hasznos módszer, hogy úgy tapasztaljuk az adott helyzetet, mint az egymástól elválasztott események sorozatát, melyre megítélés nélkül reagálunk. Ez a "szalámi-taktika" vagy a "villanófény-szemlélet" nagyon hatásos, amikor fizikai veszéllyel állunk szemben. Más módszerek is hasznos megközelítési módok: pl. amikor empátiát érzünk az iránt, aki rossz karmát csinál, tudva, hogy az visszahat majd rá. Eközben tudatában vagyunk annak, hogy minden tapasztalatnak feltételekhez kötött és mulandó a természete, és elképzeljük, mennyire zavarodott ez az ember, ha ekkora bajt okozott. Ha harag nélkül reagálunk mindenre, ami megjelenik, akkor a test, a beszéd és a tudat idõtlen bölcsessége megjelenik, és a cselekedeteink megfelelõek lesznek. A gyakorlás legmagasabb fokán, a Gyémánt úton a nem kívánt érzelmeket hagyjuk továbbsiklani egy mantra-szõnyegen, így szétesnek anélkül, hogy bármilyen rossz szokást alakítanánk ki. Azt is megtehetjük, hogy "engedjük a tolvajt egy üres házba jönni", és egyszerûen csak tudatában vagyunk az érzésnek, miközben semmi szokatlant nem teszünk. Miután néhányszor meglátogat minket anélkül, hogy energiát kapna, egyre ritkábban jön majd, végül elmarad. Aki képes tudatos maradni, amikor a harag megjelenik, lejátszódik és eltûnik, a tudatnak egy ragyogó állapotát fogja felfedezni, mely olyan tisztán mutatja meg a dolgokat, mint egy tükör. Minden esetben bölcs dolog elkerülni a haragot, amennyire csak lehetséges. Amikor harap, hagyjuk gyorsan elmenni. Az a döntés, hogy mindig megállítjuk és eltávolítjuk, amikor csak megjelenik, a belsõ Bodhiszattva-fogadalom támasza. Az erély hasznos, hogy védelmezzünk és tanítsunk, de a harag mindig nehézséget okoz, és a legtöbb szenvedést hozza a világba. Az ártást elhárító buddhista védelmezõk, vagy Tilopa és Marpa, akik a legrövidebb idõ alatt "tisztították meg" tanítványaikat, az erõteljes cselekvés kategóriájába sorolhatók. Talán egy tanító sem tudna boldogulni anélkül, hogy ehhez ne folyamodna. A meditációs centrumoknak szükségük van erre a kiegyensúlyozott szemléletre, a centrumot látogatók érdekében. Ha az emberek ittasan, belõve, mosdatlanul jelennek meg, vagy rosszul viselkednek, azonnal el kell küldeni õket. Zavarnak másokat, ráadásul nem is emlékeznek arra, hogy mit tanultak. Egy buddhista központ feladata - különösen a Karma Kagyü Vonalban - az, hogy szellemi utat kínáljon azoknak, akik bármi mással szemben túl kritikusak és független beállítottságúak. Elég egyház és hely van azoknak, akik segítséget keresnek. De nem mindenki hozza magával a buddhista gyakorlás elkezdéséhez szükséges feltételeket. A Gyémánt Út gyakorlásához szükséges alap az, hogy viselkedni tudjunk, képesek legyünk a dolgokat nem személyesen venni, és másokra gondolni.
A negyedik paramita: az örömteli energia, mely biztosítja fejlõdésünket.
Az örömteli energia nélkül az életnek nincs íze, és csak öregebbek leszünk, de bölcsebbek nem. Ez az a pont, ahol tudatosnak kell lennünk, a testet, a beszédet és a tudatot olyan benyomásokkal feltölteni, melyek fokozzák az étvágyat a további gyõzelemhez és örömhöz. Mivel sokan hajlamosak a lustaságra, a fejlõdésüket belülrõl kellene megerõsíteni, és ez legjobban a Gyémánt Út tiszta látásmódján keresztül történhet. Tudva, hogy minden lény Buddha, és csak arra vár, hogy a gazdagságát megmutassa, és hogy minden létezés a megvilágosodott tér szabad játéka - mi lehet annál inspirálóbb, hogy mindezt megvalósítsuk?! Óriási öröm rejlik az állandó fejlõdésben, soha nem engedve semmit sem állottá vagy elhasználttá válni. Az igazi fejlõdés a kényelmi zónán túl van, és igen kifizetõdõ, ha másoktól keveset várunk, magunktól viszont sokat.
Az ötödik paramita: a meditáció, mely jelentõségteljessé teszi az életet.
Az elõzõ négy pontnak mindenki számára világosnak kell lennie. Aki erõt és jelentõségteljességet akar adni az életének, annak másokat kell segítségül hívnia. Ez a test, a beszéd és a tudat nagylelkûségén keresztül mûködik a legjobban. A keletkezõ energiát célszerû gondolatokon, szavakon, tetteken keresztül irányítani, és el kell kerülnünk a haragot, mely minden elültetett jó magot elpusztít. Az energia adja azt az extra lökést is, mely új távlatokat nyit meg. De miért van a meditáció? Mert nem tudjuk kívánságunk szerint tartani az idõnként elért örömteli állapotokat. Gyakran nem kívánt érzelmek leselkednek a lények tudatának sötét zugaiban, és ráveszik õket arra, hogy olyat mondjanak, tegyenek vagy tapasztaljanak, amit inkább elkerülnének. Ilyenkor a tudat lecsendesítésének és megtartásának meditációja adja meg a szükséges távolságot a választáshoz: az élet komédiáiban vállalunk szerepet, nem a tragédiáiban.
A hatodik paramita: a bölcsesség - a tudat igaz természetének felismerése.
Az eddig említett öt cselekedet fõleg jó tetteket jelent, melyek a tudatot jó benyomásokkal töltik meg, és így feltételekhez kötött boldogságot hoznak létre. Ezek önmagukban ennél tovább nem visznek. Ami megszabadítóvá, túlmutató paramitákká teszi õket, az a hatodik pont, a megvilágosító bölcsesség, melyet a Buddha szolgáltat. Ez teljességében az üresség 16 szintjének, vagy minden - külsõ és belsõ - jelenség egymástól kölcsönösen függõ keletkezésének a megértését jelenti, ami sok vaskos könyv témája. Néhány szóban úgy lehetne kifejezni: megértjük azt, hogy jót tenni természetes dolog. Mivel az alany, a tárgy és a cselekvés ugyanannak a teljességnek a része, mi mást tehetnénk? Egymástól függõek, ugyanazt a teret osztják meg egymással, miközben nem lehet tartós egót, ént vagy lényegiséget találni sem bennük, sem máshol. Ez a felismerés vezet minket arra, hogy ráébredjünk, a lények mennyire kívánják a boldogságot - és úgy fogunk cselekedni, hogy az hosszú távon a hasznukra váljon.
(Láma Ole Nydah - forrás: budism.org)
Azoknak, akik fõleg magukra gondolnak, a Nyolc Nemes Ösvény tanításait javasolja. Hasznos életstílussal kezd, és a helyes koncentráció lesz a tetõpont. Akik azonban elérték az együttérzés és a tisztánlátás szintjét és szeretnének mások hasznára válni, azoknak a Hat Paramitát vagyis a hat megszabadító cselekedetet tanította. Az "ita" annyit jelent: "elment"; a "param" pedig "túl". A Paramiták szeretetet fejlesztenek ki, ami túlvisz a személyes szinten. A szemlélet az, amely megszabadít minket: az a mély felismerés, hogy a látó, a látott dolog és a látás folyamata kölcsönösen egymástól függõ és egy, az alany-tárgy-cselekvés nem elválaszthatóak. A Paramiták nem azért szabadítanak meg, mert tükrének rossz képeit jókra cserélik, hanem azért, mert az a bizalom, melyet elõidéz, képessé tesz minket arra, hogy a jó és a rossz képek mögé kerüljünk, és felismerjük magát a tükröt, mely ragyogó, tökéletes és minden benne tükrözõdõ dolognál fantasztikusabb. A cselekedetek azért megszabadítóak, mert a tudat végsõ természetének megismerését hozzák. Ha jó benyomásokkal töltjük meg a tudatot, az természetesen késõbbi boldogsághoz vezet, viszont nem menne túl a feltételekhez kötött dolgokon. Az alany-tárgy-cselekvés egységén alapuló szemlélettel akármit is tesz valaki mások javára, idõtlen hasznot fog hozni.
Az elsõ megszabadító cselekedet: a nagylelkûség
A nagylelkûség minden helyzetet megnyit. A világ tele van spontán gazdagsággal, de bármilyen jó is a zene, nincs házibuli, ha senki nem táncol. Ha senki nem oszt meg magából valamit, semmi jelentõségteljes nem fog történni. Ezért fontos a nagylelkûség. Buddha idejében az emberek sokkal kevésbé voltak bonyolultak, mint ma. Bámulatos gépeik is voltak, melyek nekik dolgoztak. Abban az idõben nagylelkûség volt másoknak a túlélést biztosítani, hogy elég élelmük legyen. Ez azt jelentette, hogy ez a cselekvés gyakran materiális dolgokra összpontosult. Ma a világ szabad és nem túlnépesedett részén nem ez a helyzet: gyakran a szív körül lévõ túl sok hájtól halnak meg az emberek. A tiszta gondolkodás hiányának köszönhetõen az emberekben a külsõ problémák eltûnésével belsõ problémák fejlõdnek ki, és magányosnak, bizonytalannak kezdik érezni magukat. Ahelyett, hogy a szükséges dolgok miatt aggódnának, bonyolult belsõ életet fejlesztenek ki, és sokan közülük soha meg sem ízlelték a fizikai szabadság örömeit. Ezért a nyugati világban és Ázsia azon részein, ahol az anyagi dolgok nagy mennyiségben állnak rendelkezésre, a nagylelkûség fõleg az érzelmekre vonatkozik. Ez erõnk, örömünk és szeretetünk másokkal való megosztását jelenti arról a személyen túli szintrõl, ahonnan nincs alázuhanás. Ha jól meditálunk és a tudat feltételektõl nem függõ állapotából cselekszünk, nincs vége annak a jónak, amit átadhatunk másoknak. A legvégsõ bizonyosság megosztása, ha a melegségünket adjuk a lényeknek, mely a legnagyszerûbb ajándék. Bár nem tudjuk a kocsinkat vagy a hírnevünket a síron túlra vinni, a halálkor nem veszítünk el mindent. Az elõzõ életekben kifejlesztett tulajdonságokat könnyen vissza lehet szerezni az elkövetkezõkben, és nincs más olyan gazdagság, ami közvetlenebbül megy át az egyik életbõl a másikba, mint az örömteli energia. Az életbõl kicsavarni a dzsúszt kifizetõdõ, és egy kicsit több mantra vagy leborulás, a szokásosnál több szeretet a partnerünknek nemcsak itt és most ad erõt, de a megvilágosodás folyamatát is felgyorsítja. Ahogy már említettem, a legjobb és egyetlen gazdagság, melyet a lényeknek adhatunk, a feltételekhez nem kötött természetük megtapasztalása. De hogyan tegyük ezt? Hogyan mutassuk meg másoknak a belsõ tökéletességüket? A legjobb tükör Buddha tanításai, ezért nincs hasznosabb tevékenység, mint meditációs centrumok létrehozása. Az általuk terjesztett gyakorlati bölcsesség sokakat ismertet meg tudatuk tiszta fényével, és az így elültetett magok az összes következõ életen keresztül növekedni fognak a megvilágosodásig. Bár a szociális beállítottságú emberek közül sokan azt állítják, hogy az ilyen tanítások luxusként hatnak - "az embereknek elõbb valamit enni kéne adni" -, ez nem igaz. Bõven van hely mindkettõ számára. Amikor a tudat jól mûködik, a gyomor is jobban emészti meg az ételt, s talán annak az okát is megértik, miért legyen kevesebb gyerekük. A test mindenképpen eltûnik, míg a tudat tovább folytatódik.
A második paramita: a tudatos, jelentõségteljes és hasznos élet mások javára.
Mivel az olyan kifejezéseket, mint morál és etika, a vezetõ osztályok használják az alattuk lévõk irányítására, ezért sokan nem szívesen használják ezeket. Az embereket tudatosan megfélemlítik ezzel, és így gyakran azt gondolják: ha az állam nem kap el ebben az életben, akkor majd az egyház fog. Még ha tanácsot adsz is, mint Buddha esetében - ahol a lények teljes boldogsága a cél -, olyan szavakat kell választanunk, amelyek tisztán, félelem nélkül irányítanak. A második megszabadító cselekedet legjobb meghatározása valószínûleg a "jelentõségteljes élet mások javára". Mit jelent ez? Hogyan tartalmazhatja egyetlen nap ezt a számtalan cselekedetet, szót és gondolatot? Buddhának, aki mindent az idõtlen bölcsesség állapotából látott, volt néhány egyedülálló ötlete. Mert az embereknek tíz ujja van a számolásra és az emlékezésre, adott tíz tanácsot, ami azzal kapcsolatos, hogy mi hasznos, és mi nem. Ezek a testet, a beszédet és a tudatot érintik, és jelentõségteljessé válnak a független emberek számára is, ha felismerik, hogy Buddha nem valami fõnök, hanem egy barát, aki boldogságot kíván nekünk. Mindenkivel szeretné megosztani a tudat gyönyörrel teli tiszta fényét, a múlt, a jelen és a jövõ ismerõjét. Megértve, hogy mindenki Buddha, ha ezt még nem is ismerte fel, a külvilágot tisztaföldként látva, minden tapasztalat a legmagasabb szintû bölcsesség kifejezõdésévé válik, csupán azért, mert megtörténhet. Hogyan is viselkedhetne egy Buddha másképp? Soha nem tanít dogmákat, nem bánik lekezelõen, csupán megosztja bölcsességét a lényekkel, hiszen tudja, hogy alapjában véve azonos velük.
Az õt körülvevõk jó karmájának köszönhetõen Buddha teljes 45 éven át tanított, és mosollyal az arcán halt meg. Sok különleges tanítványa volt. Az általuk feltett kérdések szintje megegyezett Szókratész, Arisztotelész, Platón szintjével. Egy csodálatos generáció legjobb tudatai gyûltek össze, hogy filozófiai eszköztáruk teljes választékával teszteljék le õt, és nem csak meggyõzõ szavakra találtak, de Buddha ereje olyan hatásos volt, hogy tartósan változtatta meg õket: logikai képességükön túl az egész tudatukra hatott. Megmutatta nekik az idõtlen tapasztalót, ami a tapasztalatok mögött van, így nem maradt helye kételynek.
A test, a beszéd és a tudat szintjein nem nehéz megérteni, mit hasznos elkerülnünk. Amikor az embereknek problémáik vannak a rendõrséggel, akkor általában a testükkel okoztak valamilyen bajt. A fõbb pontok itt az ölés, a lopás vagy a szexuális ártás. Amikor magányosak az emberek, akkor általában olyan dolgokat mondanak, melyek másokat zavarnak. Azzal a szándékkal hazudnak, hogy ártsanak másoknak, pletykákat terjesztenek, szétválasztják a barátokat, vagy összezavarják az embereket. Ha valaki boldogtalan, akkor másokat nem szeret, irigykedik és hagyja, hogy a zavart állapotok továbbtaszítsák. Ennek ellentéte a test, a beszéd és a tudat tíz hasznos cselekedete, melyek csak boldogságot hoznak. Erõteljessé és mások számára hasznossá tesznek minket. Buddha itt azt tanácsolja, hogy használjuk a testünket olyan eszközként, amely megvédi a lényeket, és szeretetet vagy bármi mást ad, amire szükségük van. Akinek most sikere van másoknál, az már kifejlesztette ezt a képességét korábbi életeiben, tehát minél gyorsabban kezdjük el, annál jobb.
Manapság a beszédünk sokkal több lényt érhet el a kommunikációs eszközök segítségével. A korábban elhangzott kedves szavak most kellemes tapasztalatokat hoznak, és erõsítik a jó karmát. Ha az emberek rád figyelnek, beszélj kedvesen és adj világos információkat. Akkor ebben az életben hasznosnak fogják tartani, hogy amikor csak lehet, az igazságot mondják. Kerüld el azt, hogy hazudj azért, hogy másoknak árts. Mutasd meg az embereknek azt, hogy a dolgok hogyan mûködnek a világban, és adj nekik nyugalmat.
Végül mit csináljunk a tudatunkkal? A jókívánságok, az öröm azon jó felett, amit mások tesznek, és a tiszta gondolkodás: ez az út. Ezek a képességek adták azt az örömöt, melyet ma élvezünk, és ha ezeket a szokásunkká tesszük, akkor egészen a megvilágosodásig biztosítani fogják a boldogságot. A tudat mindezek közül a legfontosabb. A mai gondolatok holnap szavakká, holnapután pedig tettekké válnak. Minden pillanat itt és most fontos. Ha a tudatra figyelünk, semmi sem állíthatja meg a fejlõdésünket.
A harmadik paramita: hogyan ne veszítsük el a haragon keresztül az eljövendõ boldogságot.
Amikor a nagylelkûségen keresztül szellemi gazdagságot halmozunk fel, és a megfelelõ megértésen alapulva irányítjuk azt, a harmadik tulajdonság, amire szükségünk van az úton, az a türelem, hogy ne veszítsük el a jó energiát, miközben másokért és magunkért dolgozunk. Hogyan veszíthetjük el? A haragon keresztül. A harag az egyetlen olyan luxus, amit a tudat nem engedhet meg magának. Az életeken keresztül összegyûjtött jó benyomások - a tudat tartós boldogságának fõ- és egyetlen forrása - pillanatok alatt eléghetnek egy hideg vagy forró dühroham következtében. Buddha azt mondta, hogy a harag elkerülése az egyik legnehezebb, egyben legszebb köpeny, amit viselhetünk, és sok eszközt adott ahhoz, hogy elérjük ezt a célt. Az egyik, manapság nagyon hasznos módszer, hogy úgy tapasztaljuk az adott helyzetet, mint az egymástól elválasztott események sorozatát, melyre megítélés nélkül reagálunk. Ez a "szalámi-taktika" vagy a "villanófény-szemlélet" nagyon hatásos, amikor fizikai veszéllyel állunk szemben. Más módszerek is hasznos megközelítési módok: pl. amikor empátiát érzünk az iránt, aki rossz karmát csinál, tudva, hogy az visszahat majd rá. Eközben tudatában vagyunk annak, hogy minden tapasztalatnak feltételekhez kötött és mulandó a természete, és elképzeljük, mennyire zavarodott ez az ember, ha ekkora bajt okozott. Ha harag nélkül reagálunk mindenre, ami megjelenik, akkor a test, a beszéd és a tudat idõtlen bölcsessége megjelenik, és a cselekedeteink megfelelõek lesznek. A gyakorlás legmagasabb fokán, a Gyémánt úton a nem kívánt érzelmeket hagyjuk továbbsiklani egy mantra-szõnyegen, így szétesnek anélkül, hogy bármilyen rossz szokást alakítanánk ki. Azt is megtehetjük, hogy "engedjük a tolvajt egy üres házba jönni", és egyszerûen csak tudatában vagyunk az érzésnek, miközben semmi szokatlant nem teszünk. Miután néhányszor meglátogat minket anélkül, hogy energiát kapna, egyre ritkábban jön majd, végül elmarad. Aki képes tudatos maradni, amikor a harag megjelenik, lejátszódik és eltûnik, a tudatnak egy ragyogó állapotát fogja felfedezni, mely olyan tisztán mutatja meg a dolgokat, mint egy tükör. Minden esetben bölcs dolog elkerülni a haragot, amennyire csak lehetséges. Amikor harap, hagyjuk gyorsan elmenni. Az a döntés, hogy mindig megállítjuk és eltávolítjuk, amikor csak megjelenik, a belsõ Bodhiszattva-fogadalom támasza. Az erély hasznos, hogy védelmezzünk és tanítsunk, de a harag mindig nehézséget okoz, és a legtöbb szenvedést hozza a világba. Az ártást elhárító buddhista védelmezõk, vagy Tilopa és Marpa, akik a legrövidebb idõ alatt "tisztították meg" tanítványaikat, az erõteljes cselekvés kategóriájába sorolhatók. Talán egy tanító sem tudna boldogulni anélkül, hogy ehhez ne folyamodna. A meditációs centrumoknak szükségük van erre a kiegyensúlyozott szemléletre, a centrumot látogatók érdekében. Ha az emberek ittasan, belõve, mosdatlanul jelennek meg, vagy rosszul viselkednek, azonnal el kell küldeni õket. Zavarnak másokat, ráadásul nem is emlékeznek arra, hogy mit tanultak. Egy buddhista központ feladata - különösen a Karma Kagyü Vonalban - az, hogy szellemi utat kínáljon azoknak, akik bármi mással szemben túl kritikusak és független beállítottságúak. Elég egyház és hely van azoknak, akik segítséget keresnek. De nem mindenki hozza magával a buddhista gyakorlás elkezdéséhez szükséges feltételeket. A Gyémánt Út gyakorlásához szükséges alap az, hogy viselkedni tudjunk, képesek legyünk a dolgokat nem személyesen venni, és másokra gondolni.
A negyedik paramita: az örömteli energia, mely biztosítja fejlõdésünket.
Az örömteli energia nélkül az életnek nincs íze, és csak öregebbek leszünk, de bölcsebbek nem. Ez az a pont, ahol tudatosnak kell lennünk, a testet, a beszédet és a tudatot olyan benyomásokkal feltölteni, melyek fokozzák az étvágyat a további gyõzelemhez és örömhöz. Mivel sokan hajlamosak a lustaságra, a fejlõdésüket belülrõl kellene megerõsíteni, és ez legjobban a Gyémánt Út tiszta látásmódján keresztül történhet. Tudva, hogy minden lény Buddha, és csak arra vár, hogy a gazdagságát megmutassa, és hogy minden létezés a megvilágosodott tér szabad játéka - mi lehet annál inspirálóbb, hogy mindezt megvalósítsuk?! Óriási öröm rejlik az állandó fejlõdésben, soha nem engedve semmit sem állottá vagy elhasználttá válni. Az igazi fejlõdés a kényelmi zónán túl van, és igen kifizetõdõ, ha másoktól keveset várunk, magunktól viszont sokat.
Az ötödik paramita: a meditáció, mely jelentõségteljessé teszi az életet.
Az elõzõ négy pontnak mindenki számára világosnak kell lennie. Aki erõt és jelentõségteljességet akar adni az életének, annak másokat kell segítségül hívnia. Ez a test, a beszéd és a tudat nagylelkûségén keresztül mûködik a legjobban. A keletkezõ energiát célszerû gondolatokon, szavakon, tetteken keresztül irányítani, és el kell kerülnünk a haragot, mely minden elültetett jó magot elpusztít. Az energia adja azt az extra lökést is, mely új távlatokat nyit meg. De miért van a meditáció? Mert nem tudjuk kívánságunk szerint tartani az idõnként elért örömteli állapotokat. Gyakran nem kívánt érzelmek leselkednek a lények tudatának sötét zugaiban, és ráveszik õket arra, hogy olyat mondjanak, tegyenek vagy tapasztaljanak, amit inkább elkerülnének. Ilyenkor a tudat lecsendesítésének és megtartásának meditációja adja meg a szükséges távolságot a választáshoz: az élet komédiáiban vállalunk szerepet, nem a tragédiáiban.
A hatodik paramita: a bölcsesség - a tudat igaz természetének felismerése.
Az eddig említett öt cselekedet fõleg jó tetteket jelent, melyek a tudatot jó benyomásokkal töltik meg, és így feltételekhez kötött boldogságot hoznak létre. Ezek önmagukban ennél tovább nem visznek. Ami megszabadítóvá, túlmutató paramitákká teszi õket, az a hatodik pont, a megvilágosító bölcsesség, melyet a Buddha szolgáltat. Ez teljességében az üresség 16 szintjének, vagy minden - külsõ és belsõ - jelenség egymástól kölcsönösen függõ keletkezésének a megértését jelenti, ami sok vaskos könyv témája. Néhány szóban úgy lehetne kifejezni: megértjük azt, hogy jót tenni természetes dolog. Mivel az alany, a tárgy és a cselekvés ugyanannak a teljességnek a része, mi mást tehetnénk? Egymástól függõek, ugyanazt a teret osztják meg egymással, miközben nem lehet tartós egót, ént vagy lényegiséget találni sem bennük, sem máshol. Ez a felismerés vezet minket arra, hogy ráébredjünk, a lények mennyire kívánják a boldogságot - és úgy fogunk cselekedni, hogy az hosszú távon a hasznukra váljon.
(Láma Ole Nydah - forrás: budism.org)
