Természetesen semmi új nincs abban, hogy a világegyetemet energiamezőnek tekintjük. A modern tudomány is lépésről lépésre közeledik ahhoz, hogy ezt a nézetet tudományos tényként fogadja el, és közel van már a nap, amikor empirikus, mérhető adatok is rendelkezésre állnak a bizonyítására.
Sok tudós már ma is ténynek tekinti, és tudja, hogy ez a valóság igazi természete. Az anyag valójában nem más, mint rezgésben lévő energiamező, ugyanabból a szubsztanciából épül fel minden (tiszta energiából), különféle kombinációkban és konfigurációkban.
Például egy könyv, amelyet az olvasó olykor a kezében tart, ugyanabból az anyagból van, mint a kéz, amely tartja, csak más az összetétele. Ezeknek a különböző kombinációknak köszönhető, hogy az anyagok szemre, textúrára, sűrűségre, ennélfogva rezgésszámra is eltérnek egymástól. Más és más a frekvenciájuk.
Minél sűrűbb, minél „szilárdabb” az anyag, annál alacsonyabb a rezgésszáma, a frekvenciája. A kősziklát tekinthetjük akár „megfagyott energiának” is.
A frekvenciák skáláján fölfelé haladva egyre finomabbá válik az anyag. Ahogy az ember (anyagi mivoltában) egyre tudatosabbá válik, egyre nyitottabb az új, kitágult világképre, ő maga is finomabbá válik, méghozzá a szó szoros értelmében, az anyagi összetevői megváltoznak.
Az Abszolútum felé közelítve az ember rezgése mindegyre emelkedik. Ezért van az, hogy a szenteket, a vallási mestereket vagy a jógikat, gyakorlatilag minden vallás kiemelkedő személyiségeit légiesen könnyűnek írták le, némelyikről még a levitáció képességét is följegyezték, ami a végtelenül magas fokú fejlettséggel együtt járó magas frekvenciájú rezgésre, könnyedségre utal. Az ő energiájuk rendkívüli mértékben kifinomult.
Ha így tekintjük a világot — tehát való természetéhez híven —, minden megváltozik. Másként fogjuk érzékelni elhatározott cselekedeteinket, és azok másfajta következményekkel járnak.
Ráébredünk, hogy nem vagyunk elszakítva a körülöttünk lévő világtól, mert beletartozunk az energia végtelen, összefüggő hálózatába, és e háló minden egyes csomópontja valami módon kihat az összes többire.
A legtöbb ember úgy gondolkodik a tudatról (és a gondolatokról), hogy valami éteri, titokzatos birodalomhoz tartoznak, nem részei a fizikai testnek. Csakhogy a valóság nem ez.
A gondolat energiája ugyanaz (és ugyanolyan „valóságos” ), mint bármilyen más energia, csak a formája más. Ezt az energiát is lehet gyűjteni, koncentrálni, irányítani, szaporítani vagy fogyasztani. Sajnos lehetséges az is, hogy tudomást sem veszünk róla.
Mindannyian sokszor használtuk már a gondolat energiáját, néha meg is bizonyosodhattunk az erejéről, ha nagyon erősen, „teljes szívünkkel” vágytunk valamire vagy imádkoztunk valamiért.
Ez a felismerés, annak tudatosítása, hogy világunk szövetét energia alkotja, igencsak fontos. Ugródeszkát jelent a tudatos fejlődés felé: az első nagy változás az embert alkotó, szövevényes, rezgő energiamezők konfigurációjában.
Mihelyt felismerjük, hogy energiánkat képesek vagyunk összpontosítani és irányítani, és hogy e „sugár” a szándékunktól függően befolyásolhat más, akár egészen távoli energiarendszereket is, hatalmas lépést tettünk a magasabb szinten való működés megvalósítása felé.
Az akadályokat csupán más energiarendszereknek látjuk, amelyekkel interakcióba léphetünk. Ilyen módon a szembenállás, az elkülönülés álláspontjáról az együttműködés álláspontjára helyezkedhetünk, ott pedig nagymértékű átalakulásra nyílik lehetőség.
Ez a szemlélet emeli az energiaszintet, ha viszont a nehézségeket leküzdhetetlen akadálynak tekintjük, energiaszintünk apadni fog. A magas energiaszint elősegíti a fejlődést, az alacsony akadályozza.
Ha a földhözragadt empirista nagyítólencséjén keresztül keressük a zónaélményt, kutatásunk hiábavaló. Ha azonban tisztában vagyunk önmagunk és a mindenség valódi természetével, csodás lehetőségek világa nyílik meg előttünk, minden nap minden percében.
(forrás:http://rejtelyekszigete.com)
