2017. december 12., kedd

Szellemi énünk megtapasztalása



Az ókori kínai bölcs, Lao-ce tanította: „Cselekedjetek tevékenykedés nélkül! Dolgozzatok erőfeszítés nélkül!” A nyugati elmének úgy hangzik ez, mint egy zen koan. Hogyan cselekedhetnénk tevékenykedés nélkül, és hogyan dolgozhatnánk erőfeszítés nélkül?


Lao-ce olyan titkot fedett fel, amelyre minden adeptus rájött. Arról beszélt, hogy amikor a kisebbik énünk (az egónk) félreáll az útból, akkor nagyobbik énünk (a szellemi én) erőfeszítés nélkül tud cselekedni.

Ugyanezt másféleképpen is kifejezi Lao-ce, amikor azt mondja:

“Ahhoz, hogy teli legyünk, előbb ki kell ürülnünk… Aki tudja ezt, annak számára az alázat a világ védett völgyévé válik.”

Más szóval, az, aki alázatossá tette egóját, megteremti azt a szent helyet, ahol a Szellem védve lehet. A taoista meghatározás szerint, amikor ,,üresek” vagyunk, akkor töltődhetünk fel a Taóval – a mindenütt jelenlévő Szellemmel, a Végső Valósággal. Mai szóhasználattal élve: nem lehetünk egyszerre megtelve magunkkal is, és a Szellemmel is. Van egy szellemi énünk, amely a valódi természetünk.


Az alacsonyabb én, az emberi ego eltakarhatja a szellemi én napját, és útjába állhat. Több szellemiséget tudunk építeni az életünkbe, ha üresek és nyitottak vagyunk, mint a völgy, és tudatosan engedjük szellemi énünknek, hogy tanítson bennünket, és kifejezze magát rajtunk keresztül. A XIX. században élt hindu szent, Rámakrisna így fejezte ki ezt:

„Én vagyok a gépezet, Te pedig [Isten, a Magasabb Én] a kezelő… Úgy beszélek, ahogyan beszéltetsz. Úgy cselekszem, ahogyan cselekedtetsz.”

Jézus ugyanerről az igazságról beszélt, amikor azt tanította: „Én semmit sem cselekedhetem magamtól; …hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat.”


Dov Baer, haszid tanító ugyanezt összegezte, amikor azt mondta: „Bármit csinál az ember, Isten csinálja azt.” Ha le tudunk mondani az ego uralkodási vágyáról, ha át bírjuk engedni a szituációt Istennek, szellemi énünknek, a lehetőségek olyan ajtaját nyitjuk fel, amelyről korábban .nem is álmodtunk.

„A küzdelem érzete teremti meg a küzdelmet”

– mondja a felemelkedett mester, Saint-Germain.

Túlzott aggodalmaink, szorongásaink olyanok, mint a szemellenző. Ha szemellenző van rajtunk, nagyon szűk a látókörünk, és lehetetlenség észrevenni minden lehetőséget. Sőt lehet, hogy rossz helyen keressük a választ. Amikor nyitottak vagyunk arra, hogy más szemszögből nézzük a dolgokat – amikor elengedettek vagyunk, befogadásra kész hangulatba kerülünk, és megnyílunk, akár egy völgy.

(forrás:rejtelyekszigete.com )
 
- - - - - - 

Lao-ce utolsó tanításai - videó
forrás:SpiritualDignity