Ha elérkezik az idő, hogy a fizikai világban új életet kezdjünk, a múltban megélt élményeink az új testünkben mint emlékek már nem lesznek velünk. A képek ugyanis megszűntek, amikor a régi test feloldódott. Mégis, egy bennünk élő értékrend még az új testben is messzemenően meghatározza az utunkat, és befolyásolja a döntéseinket.
Mert sajátosságainkat, addig elért képességeinket, vagyis mindazt, ami minket eddig meghatározott, és földi tevékenységeinket alakította, lelkünk megőrizte az asztrális és mentális testből a következő élethez. Így lesz lehetséges egy új ébredés, egy újabb körforgás, és így íródhat egy hosszú élettörténet újabb fejezete tovább.
Közben folynak az újjászületéshez szükséges előkészületek is, hogy a lélek olyan testet kapjon, ami alkalmas sajátosságainak kifejezésére. Így mind a születési helyet, mind a családot az elmúlt életben kialakított kapcsolatok vagy kötelezettségek határozzák meg.
Minden lélek abba a családba, abba a nemzetbe, arra a helyre, és olyan testben születik újjá, amelyen keresztül megtörténhet az, aminek ott és ezeken az embereken keresztül kell megtörténnie. A lélek célja határozza meg a test sajátosságait és erősségeit, de egyben korlátait is. Így kerül a lélek kapcsolatba azokkal az emberekkel, akikkel szemben a múltban kötelezettségeket vállalt, ők lesznek a rokonok, barátok, ellenségek, és így alakulnak ki a társadalmi körülmények is, azok minden előnyével és hátrányával együtt.
A fizikai, asztrális és mentális test, amit a lélek egy új élethez magával visz, mindig múltjának legközvetlenebb élménye. Így válik a kapott fizikai test alkalmassá arra, hogy megvalósítsa a lélek szándékát.
A hetedik életévig a tudat ugyan nagyrészt még az asztrális síkon van, ennek bizonyítéka a kisgyermekek gyakran tapasztalt pszichikai képessége is. Ők láthatatlan játszótársakat, mesebeli tájakat látnak, olyan hangokat hallanak, amelyek a felnőttek számára már nem hallhatóak, vagy megtapasztalják a magasságok végtelenségét. De ezek a képességek eltűnnek, amint a lélek elkezd szorosabban kapcsolódni a fizikai testhez, míg végül az álmodozó gyermek hétköznapi fiúvá vagy lánnyá válik.
Majdnem minden gyermekben van valami ebből a „furcsaságból”. Ám hamar megtanulják elrejteni ezeket a fantáziákat és víziókat az értetlen idősebb személyek elől, mert attól félnek, hogy megbüntetik őket azért, mert elképzelt valótlanságokat állítanak, hazudnak, vagy – amitől még jobban félnek – kinevetik őket.
Sok minden érthetőbbé válna, ha felismernénk, hogy energiákból állunk, és az energiáink sugároznak, és mindenki, minden síkon, és állandóan erőket bocsát ki magából. Erőket, ami „korábbi tetteink hatása”, és így okozója is egyben mindannak, amit a környezetünkben előidézünk, vagy megélünk.
Mi ugyan gyakran cseréljük a testünket, de szokásainkat, szeretett viselkedési formáinkat továbbra is szeretnénk megtartani. Azokat a szokásokat, amelyek a magunkkal hozott gondolatainknak a következményei, amelyek ítélkezve és szelektív módon képezik a határainkat, és hosszú időn át befolyásolják az életünket.
Micsoda ajándék az újjászületés lehetősége. A lehetőség, hogy azt, amire ma még képtelenek vagyunk, vagy amire még nem állunk készen, holnap újra megpróbálhatjuk.
Mennyivel könnyebb és érthetőbb lenne az élet nemcsak sok gyermek, de sok felnőtt számára is, ha elterjedne az újjászületéssel kapcsolatos tudás és a törvényeiről való ismeret. Ha végre felismernénk, hogy az ember egy méltóságteljes és halhatatlan lény, aki teljes felelősséggel tartozik saját jelleméért és tetteiért.
De az átalakulás, vagyis a fejlődés, nagyon sok ismétlést igényel, hiszen minél szilárdabbak lettek már a korlátaink, annál keményebbnek kell lenniük azoknak a „találkozásoknak” is, amelyek képesek azokat megváltoztatni.
A kibontakozás útja tehát azt jelenti, hogy magasságokon és mélységeken át, hullámhegyeken és hullámvölgyeken keresztül a szellem ritmusában és annak kreatív erejével együtt mi magunk is alakulunk.
(forrás: Eva Gostoni spirituális tanító és írónő evagostoni.hu)
