Podrohovszky Miklós egy ember közülünk. Lehetnél te is vagy én is, de abban különbözik tőlünk, hogy a Jó Isten olyan képességgel ruházta fel őt, amikor a Föld nevű bolygóra született, ami se nekem és talán neked sem adatott meg ebben az életedben. Érzéseit, gondolatait, spirituális felismeréseit, megéléseit úgy tudja szavakba, rímekbe szedni, hogy az mélyen megérinti a sorait olvasók lelkét.
Szerencsésnek tudhatom magam, mert ő egy régi, nagyon kedves barátom. Írói álnév mögött maradva ...
A kis baráti körünkben mindenki megkapta a neki szánt verset az évek folyamán.
Nagy szeretettel ajánlom figyelmetekbe, hátha a ti lelketeket is megérinti.
Élet-mondat
Öntudatra sírni magunk e világban,
Megbújni anyánknak szerető karjában,
Kezeibe bátran belekapaszkodni,
Gyenge lábainkat egymás után rakni,
Mesék tündérszárnyán messzire repülni,
Nyár-illatú réten táncra penderülni,
Homokba álmodni sárkánykirály várát,
Önfeledten nézni bogár-sereg táncát,
Apánkat csodálni, a nagy és erős Istent,
Cipőjébe bújni, s épp úgy tenni mindent,
Messzire ellátni széles, erős vállán,
Büszke arcát lesni drótparipa hátán,
Tollat elővenni, ha szeptember csenget,
Álmosan tanulni konyhaasztal mellett,
Könyvek bölcs szavait ereinkbe szívni,
Suta gyermek-rímmel első verset írni,
Mindenért lázadni, semmitől sem félni,
Élni, élni, élni, élni,
Élni álmainkat, szerelmet tanulni,
Reszkető kezünkkel keze után nyúlni,
Sokadalom előtt oltár elé állni,
Mondani örökké, és soha meg nem bánni,
Felnőttet játszani, hinni még a jóban,
Angyalként elbukni minden hazug szóban,
Üveg jó bor mellé barátokat hívni,
Versek címe fölé hamis nevet írni,
Kórház-félhomályban elmúlást tagadni,
Zokogni, hogy bárcsak újra visszakapni,
Harangszóra lelkét végleg elengedni,
Mécsesek ha gyúlnak, sírja mellett lenni,
Vad hétköznapokban embernek maradni,
Bús, sarki koldusnak alamizsnát adni,
(mert tudni, életének nem ez volt az álma,
s hinni, hogy bejuthat még a Mennyországba),
Minden nap megvívni a Nagy és Nemes Harcot,
Bátran elviselni sok fájó kudarcot,
Sorsnak fintorain nagyokat derülni,
Édes-bús filmeken elérzékenyülni,
Egy nap ráeszmélni: hogy futnak az évek,
Unokákat várni, hátha hazatérnek,
Karácsony estéken egyedül maradni,
Emlékeink közt egy arc után kutatni,
Ifjúnak érezni halhatatlan lelkünk,
S megadón szemlélni agglott tükörképünk,
Életet számvetni, hogyha üt az éjfél,
S érezni, hogy erőnk lassan elhagy végképp,
Bágyadtan eldőlni rideg kórház-ágyon,
Istenre gondolni: kívánni, hogy várjon,
Üres szemeinket plafonra szegezni,
Hiába, ha szólnak - többé nem felelni.
Élet-mondat
Öntudatra sírni magunk e világban,
Megbújni anyánknak szerető karjában,
Kezeibe bátran belekapaszkodni,
Gyenge lábainkat egymás után rakni,
Mesék tündérszárnyán messzire repülni,
Nyár-illatú réten táncra penderülni,
Homokba álmodni sárkánykirály várát,
Önfeledten nézni bogár-sereg táncát,
Apánkat csodálni, a nagy és erős Istent,
Cipőjébe bújni, s épp úgy tenni mindent,
Messzire ellátni széles, erős vállán,
Büszke arcát lesni drótparipa hátán,
Tollat elővenni, ha szeptember csenget,
Álmosan tanulni konyhaasztal mellett,
Könyvek bölcs szavait ereinkbe szívni,
Suta gyermek-rímmel első verset írni,
Mindenért lázadni, semmitől sem félni,
Élni, élni, élni, élni,
Élni álmainkat, szerelmet tanulni,
Reszkető kezünkkel keze után nyúlni,
Sokadalom előtt oltár elé állni,
Mondani örökké, és soha meg nem bánni,
Felnőttet játszani, hinni még a jóban,
Angyalként elbukni minden hazug szóban,
Üveg jó bor mellé barátokat hívni,
Versek címe fölé hamis nevet írni,
Kórház-félhomályban elmúlást tagadni,
Zokogni, hogy bárcsak újra visszakapni,
Harangszóra lelkét végleg elengedni,
Mécsesek ha gyúlnak, sírja mellett lenni,
Vad hétköznapokban embernek maradni,
Bús, sarki koldusnak alamizsnát adni,
(mert tudni, életének nem ez volt az álma,
s hinni, hogy bejuthat még a Mennyországba),
Minden nap megvívni a Nagy és Nemes Harcot,
Bátran elviselni sok fájó kudarcot,
Sorsnak fintorain nagyokat derülni,
Édes-bús filmeken elérzékenyülni,
Egy nap ráeszmélni: hogy futnak az évek,
Unokákat várni, hátha hazatérnek,
Karácsony estéken egyedül maradni,
Emlékeink közt egy arc után kutatni,
Ifjúnak érezni halhatatlan lelkünk,
S megadón szemlélni agglott tükörképünk,
Életet számvetni, hogyha üt az éjfél,
S érezni, hogy erőnk lassan elhagy végképp,
Bágyadtan eldőlni rideg kórház-ágyon,
Istenre gondolni: kívánni, hogy várjon,
Üres szemeinket plafonra szegezni,
Hiába, ha szólnak - többé nem felelni.
Inkarnáció
Két világ közt, semmi ágán, kétségek közt létezem:
Miként fogom véghez vinni eljövendő életem?
Okulni a múlt hibáit, s másként tennem - sikerül?
S sikerül-e jobbá válnom, ember-módra, legbelül?
Merész tervek, szép, nagy célok, s megfogadott szent szavak -
De hogy fogadja el majd lelkem a csillag-szülte holt anyag?
Hogyan fogom átlépni majd e két világ határát?
És elkísér-e majd az Úton, ki lelkembe írt szonátát?
Lélek-társak, jó barátok, szellemcsalád-rokonok -
Összehoznak-e majd újra az együtt megélt századok?
Aratunk-e diadalmat élet-játszma harcokon,
S felismerjük-e majd egymást, sosem látott arcokon?
Itt az idő, indulnom kell, s kérdésem még egy maradt:
Odaát, a hosszú úton meglelem-e társamat?
Kit elválasztott lelkemtől az ős-bukásnak szégyene -
Megtalálsz-e ott az úton, s kezem fogni - leszel-e?
Podrohovszky Miklós - Inkarnáció - videó
Fényösvény
Szilvinek, szeretettel
Éppen midőn harminc múltam, fényösvényre léptem én:
Elindultam felkutatni létezésem értelmét –
A megannyi könyvbe írt szó, s szellem-súgta bölcselem
Fellebbenti-e a fátylat, mely titkon rejti életem?
Nemsoká a széles ösvény több keskenyre ágazott –
Körülnéztem: Merre tovább? Útmutatást hol kapok?
Tanácstalan álltam ottan, s szemléltem a sok utat,
S egyszeriben felderengett mind mellett egy árny-alak:
Az Első - magas, íbisz-arcú -, a Háromszor Szent égi lény
Kezében a Hórusz-kulccsal smaragdtáblát tárt elém –
Hangja csengő ércként harsant, s visszhangot vert szívemen:
„Miképpen itt fenn az égben, éppen úgy van odalenn.”
Alázattal meghajoltam, s már útjára is léptem én,
De megszólalt a Második, ki ott ült lótusz-mezején
Arcán mind-tudó mosollyal, forgatván Tan-kereket:
„Vesd le önzésed ruháját, az örök fényt csak így leled!”
Megtorpantam megbénultan, felfogván a bölcs szavat,
Hogy öntelt szívvel végig járnom élet-utam nem szabad.
Levetettem hát magamról énem makacs köpenyét
S úgy járultam szűz lélekkel orcája színe elé.
A Harmadik, a Fehér Galamb, ki csendben jár a fák hegyén,
(Összes bűnöm ott vöröslött szeggel átvert tenyerén)
Csendesen csak ennyit mondott, s nem is szólott egyebet:
„A legfőbb törvény mindközül csak egyetlen szó: Szeretet!”
És előlépett mind a többi, útját őrző bölcs alak:
Ajkaikról drágagyöngyként hullottak a szent szavak.
S én súlyuk alatt térdre rogyva, sírni kezdtem hirtelen:
Ennyi út közt hogy válasszak? Az igazságot hol lelem?
Ekkor vakító fényesség gyúlt, túl mindenség-tereken,
Eggyé olvasztva ott mindent: utat, őket, életem.
Magasba emelvén lelkem, hol születnek a csillagok,
S megszólalt egy hang szívemben: „Nem kell válassz: MIND vagyok!”
Podrohovszky Miklós - Fényösvény (előadó Ati Répa) - videó
Podrohovszky Miklós oldala:
