2018. szeptember 19., szerda

A Greencastle-i rózsaszín hölgy



Az indianai Greencastle-ben régóta él egy legenda Irene O’Hare-ről, aki az 1800-as években épített O’Hare kastélyban élt, és ott kísértett még a halála után is, hosszú évekig. Azt senki sem tudja, hogy a róla szóló történetek mikor kezdtek el terjedni a környéken, csak az biztos, hogy Pink Lady-nek nevezték el a helybeliek.


Egy fotós, Guy Winters a kilencvenes évek elején úgy döntött, végére jár a legendáknak, és egy barátjával engedélyt kértek az egyébként üresen álló kastély feltérképezésére. Miután azt megkapták, beléphettek, és bejárták az épületet.


A fotós és barátja annyira ijesztőnek találták a házat, hogy egy rövid idő után úgy döntöttek, inkább elmennek. Winters kint még lőtt néhány képet, aztán hazaindultak. Otthon látták meg, mit, vagy inkább kit sikerülhetett lencsevégre kapni.


A fényképész többször, több szögből is megvizsgálta a filmet, hogy nem csak arról van-e szó, hogy esetleg a fénytörés vagy a világítás miatt látnak furcsa alakokat a felvételen. De nem erről volt szó: később is állította, hogy a Pink Lady-t sikerült lefotóznia. Amikor képeit nyilvánosságra hozta, azok teljesen érthető módon elég nagy port kavartak.

Irene O’Hare

Ha valaki vissza szeretett volna menni a kísértetkastélyhoz, hogy megerősítse, vagy megcáfolja a fotós tapasztalatait, az ezt már nem tudta megtenni: a tulajdonos a képek elkészítése után nem sokkal úgy döntött, inkább porig romboltatja a kastélyt, mint hogy paranormális jelenségek kutatói lepjék el a környéket.

Szerintünk rossz döntést hozott, hiszen így sosem tudjuk meg az igazságot a Pink Lady szelleméről – bár sokak szerint a fényképek elég nagy bizonyító erővel bírnak… mások pedig azt mondják, a tulajnak azért is mérlegelnie kellett volna annak lehetőségét, hogy fenntartja a kastélyt, mert ebből anyagi haszna is lehetett volna. De ez már egy másik történet lehetne…
(forrás: http://offline.hu - http://saltandshotgun.blogspot.com)

A Greencastle-i rózsaszín hölgye  -videó
forrás: AfortunateLie