2019. július 22., hétfő

Medek Tamás: Az álmokról - hol vagyunk és mit csinálunk, amikor álmodunk?

 
Az álomról

Az álom egy sajátságos tudatállapot, melyben a saját kis asztrál világunkban tartózkodunk. A test pihen, de mivel pihenésre csak neki van szüksége, a lélek ilyenkor is "éli az életét". Álom alatt minden esetben a testünkön kívül vagyunk, a lelket ilyenkor egy 'ezüstszálnak' nevezett energiaszál köti össze a testtel, hogy (ébredés esetén) bármikor egy pillanat alatt vissza tudjon bele térni. Ugyan nem odaát tartózkodunk ilyenkor a szellemvilágban, de tény, hogy valahol félúton a szellemi és a fizikai világ között. Ezért az alvást sok helyen a halál kistestvéreként is szokták emlegetni. 


Az álmodásban válik igazán "kézzel foghatóvá" a gondolataink teremtő ereje. Ugyanis eközben, ebben a kis asztrál világunkban, a gondolatainkkal hozunk létre és tartunk fel valóságokat - ezért is éljük meg azt, abban a pillanatban egyedüli valóságként. Hiszen ilyen értelemben véve az is. Ahhoz hasonlatos, ahogy a nálunk sokkal magasabb szinten lévő (úgynevezett teremtő) lelkek létrehozzák és fenntartják az általunk ismert fizikai világot, valóságot. A mi álombéli valóságunk (is) addig marad fenn, amíg mi azt, a tudatunkkal, a gondolatainkkal fenntartjuk.

Hagyományos álmok

Az álmok túlnyomó többsége hagyományos álom. Tehát a mindenkori lelkivilágunk tükörképei. A mindenkori vágyaink, félelmeink, traumáink, tehát a különböző érzelmeink törnek ilyenkor a felszínre konkrét vagy szimbolikus formában, hogy azok feloldódjanak és a lelkünk megnyugodjon. A lelkünk ilyenkor "ürít", próbálja feloldani azokat az érzelmeinket, gondolatainkat, amelyek így vagy úgy, de az átlagosnál jobban hatnak ránk. A jó öreg, "aludjunk rá egyet" mondás kifejezetten értelmet nyer, ha belegondolunk, hogy mennyi minden is letisztul bennünk egy éjszaka alatt.

Ezen álmaink a tudatalattinkból táplálkoznak, ahol benne van nem csak az, amire tudatosan emlékszünk, hanem az is, amit már régen elfelejtettünk. Bármit is álmodjunk, alapvetően elmondható, hogy abból fakad, amit főként a közelmúltban átéltünk, megtapasztaltunk, de körülményeit, részleteit tekintve benne lehet az egész életünk bármely pillanata.

Nagyon sokan fordulnak álmos könyvekhez, illetve másokhoz, hogy az álmukat megfejtsék általuk. Pedig az álmot mindig kizárólag maga az álmodó fejtheti meg igazán. Hiszen egyedül ő ismeri az életének minden pillanatát, körülményeit, a mindenkori lelki világának folyamatait, a lehető legpontosabban. Az álmos könyvek azon üzenete, hogy konkrét dolgokhoz (tárgyakhoz, személyekhez, stb.) lehet kötni konkrét jelentést, elég tág értelmezésre ad lehetőséget. Valójában sok közüle pusztán megfigyelésen alapulhat, ami nagy általánosságban megállhatja a helyét, de jól tudjuk, annyira mások vagyunk mindannyian! Nincs olyan, amit minden emberre egyaránt rá lehetne húzni. Nincs olyan diéta, ami minden embernek egészséges volna, nincs olyan gyógyszer, ami minden embernek ugyanúgy segítséget jelentene, így nincs olyan álomértelmezés sem, ami minden embernél ugyanúgy megállná a helyét. Másoktól pedig azért várhatunk pontatlan megfejtést, mert nyilvánvaló, hogy nem ismerhetnek teljesen bennünket, csupán következtethetnek mindabból, amit az álmunkból és magunkról elmondtunk. Ezért én mindenképpen azt javaslom, hogy az álmainkat próbáljuk magunk megfejteni. Mindig keressünk párhuzamot, kapcsolódási pontot az álmunk és a valóságban, velünk történtekkel. Különösen fókuszálva arra az érzésre, amely az álom közben bennünk volt, hiszen az az érzés árulja el a legtöbbet arról, hogy mit is jelenthet az adott álmunk. S ha igazán magunkba nézünk, biztosan megtaláljuk az okát, amiért éppen azt álmodtuk, amit. Visszatérő álmok megfejtése különösen fontos, hiszen - amennyiben az negatív érzésekkel párosul - egy folyamatosan, hosszabb időn át fennálló problémára hívja fel a figyelmet, melyet jól teszünk, ha igyekszünk megszüntetni.

Az álmainkat olykor befolyásolhatják az álommal egy időben történő, külső fizikai hatások is. Csak a példa kedvéért, ha odakint dörög az ég, az álmainkban is megjelenhet hasonló hanghatással járó élmény (nem feltétlen égdörgés), ha arra kelünk fel, hogy már nagyon kell wc-re mennünk, könnyen lehet, hogy az álmainkban is pont ezzel szembesültünk, ha álmunkban bármilyen fájdalommal járó hatás éri a kezünket, abban a pillanatban az a valóságban is zsibbadhat, mert elfeküdtük... s még sorolhatnám. Tehát ilyenkor nem az aktuális lelki világunk tükörképeivel szembesülünk, hanem az éppen akkor bennünket ért fizikai hatásokkal. Ebbe a körbe tartozik még némiképp az az eset is, amikor például nagyon tele hassal fekszünk le - persze ez csak azokra érvényes, akiknek megterhelő az esti lakoma. Akkor a testben egy disszkomfort érzet alakul ki, mely rányomhatja a bélyegét az álmainkra is. 


Különleges álmok

Az álmaink egy kisebb részében előfordul, hogy vagy mi lépünk ki a kis asztrál világunkból, vagy valaki belép oda. Az utóbbi esetében ez lehet egy élő vagy már egy eltávozott személy lelke. (Amennyiben élő személy lelke lép be az álmunkba, a legtöbb esetben ő maga - a lelke ezen életére felvett személyisége - ennek nincs tudatában.) Ezen álmok esetében tehát elmondható, hogy aki főszereplője volt ennek az álomnak - rajtunk kívül természetesen -, annak a lelke valójában is belépett az álmunkba. Ezt vagy azért teszi, mert üzenni szeretne nekünk, vagy azért, hogy megnyugtasson bennünket. Az ilyen álmot jól el tudjuk különíteni a többitől, hiszen felkelés után érezzük, hogy rendkívülien mély hatást tett ránk, megtörténtét különösen valóságosnak érezzük, s jóval tovább emlékezünk is rá, mint bármely más álmunkra. Amennyiben egy eltávozott szerettünkkel vagy egy még élő embertársunkkal álmodunk, elsőre nehéz lehet megítélni, hogy valóban az ő lelke látogatott-e meg bennünket vagy az élmény csupán a saját tudatunk, fantáziánk terméke volt. Ugyanis ne feledjük, a saját tudatunk is képes a valósághoz megszólalásig hasonlító, saját valóságot létrehozni. A kérdést segíthet eldönteni, s az előbbi esetnek ismertetőjele lehet például az, ha a bennünket meglátogató személy kifejezetten üzen az álmunkban.

Egyik gyakori formája ezen álmoknak az, amikor közvetlen a halála előtt álmodunk egy adott személlyel. Ilyenkor az történik, hogy a lelke úgy döntött, eljön hozzánk elbúcsúzni.

A legtöbb embernek az álom állapota az az egyetlen tudatállapot, melyben a testétől ténylegesen elszakadva, különösen érzékennyé válik a szellemi világ észlelésére. Így az elhunyt szeretteinkkel való kapcsolatfelvétel legszelídebb módja is eközben valósítható meg. Sok médium kecsegtet azzal a lehetőséggel, hogy általa bármikor és bárki szellemével beszélhetünk. Azonban ez, valójában nincs így. Ha össze is jön a kommunikáció, még az sem biztos, hogy tényleg azzal beszéltünk, akivel szerettünk volna. Valójában az eltávozottak (amennyiben már átkeltek a szellemvilágba) már nem szeretik, ha zavarjuk őket. Ők már más tudatossággal rendelkeznek, nem úgy tekintenek az életre, a létezésre, mint most mi - tehát ezen ne lepődjünk meg, ezt ne vegyük rossz néven tőlük. Ők már tudják, amit az itt élők ritkább esetben is csak sejtenek, hogy senkit sem veszítünk el örökre. Hogy elszakadásunk egymástól csak ideiglenes. Ezért ők nem is úgy élik meg az elmúlást, mint mi. Emellett akad dolguk bőven odaát (értékelik az elmúlt életüket, pihennek, készülnek a következő inkarnációra, stb.), tehát nem helyezik vagy nem helyezhetik a hangsúlyt a még itt élőkkel való kommunikációra. De ahogy fentebb említettem, egy lehetőség adott. Általánosságban elmondható, hogy az eltávozott szeretteink minden gondolatunkat, érzelmünket észlelik, amit feléjük irányítunk, amelyek róluk szólnak. (Ezért is nagyon nem mindegy, hogy miképp emlékezünk rájuk. Ha szeretettel, de elengedve, megnyugodva, akkor ők is boldogok lesznek, ha mély gyásszal, fájdalommal, el nem engedéssel, akkor az számukra is nagyon terhes lesz.) Így ha szeretnénk felvenni a kapcsolatot elhunyt szerettünkkel, akkor lefekvés előtt szóban vagy gondolatban, kérjük meg őt arra, hogy amennyiben szeretné ő is ezt, látogasson meg bennünket álmunkban, amikor annak észlelésére a legfogékonyabbak vagyunk. S ha ő is szeretné ezt, s ha az ő szellemi feljebb valói is megengedik neki, akkor pár nap múlva álmodni fogunk vele. (Igaz, emlékezni csak akkor fogunk rá, ha arra emlékezhetünk, illetve ha arra emlékeznünk kell - ellenkező esetben azt törli a tudatunk. Tehát ez a része a mi, felsőbb szellemi erőinken múlik.) Ne feledjük, semmi sem történik véletlenül, s amin nem tudunk változtatni, az egyetlen út, ha szeretettel és alázattal elfogadjuk. Így ha mégsem jönne össze ezúton a kommunikáció, ne csüggedjünk. Ami a legfontosabb, tudjuk, hogy szerettünk jó helyen van, jól van, hogy csak ideiglenesen vesztettük el, s tudjuk, hogy mi bármikor szólhatunk hozzá, még ha az ő esetleges válaszát nem is érzékeljük.

Amikor mi lépünk ki a kis asztrál világunkból, akkor beszélünk jövő megálmodásáról, vagy még ritkább esetben különböző beavató álmokról, a túlvilágon tett látogatásról, stb. (Fontos megjegyezni, hogy álmainkban sokszor tehetünk látogatást a túlvilágra, ami mégis nagyon ritkává teszi az ilyen átélést, az az, hogy az esetek zömének emlékét törli a tudatunk, tehát reggel nem emlékszünk rá.) Tehát ezeknek a fajta álmoknak a leggyakoribb formája az, amikor kilépve a kis asztrál világunkból, képesek vagyunk érzékelni az idő energiafolyamát, s onnan bizonyos információkat lehívni. (Hiszen a lehetséges jövő már a jelenben is létezik, sőt már leszületésünk előtt is létezett. Bizonyos pontjai fixek, előre meghatározottak, míg mások képlékenyebbek, s a mindenkori döntéseink alapján folyamatosan változnak.) Egyes emberek különösen érzékenyek erre, ők azok, akiknek rendszeresen előfordul életükben, hogy megálmodjanak előre (konkrét vagy szimbolikus formában) olyan eseményeket, melyek később a valóságban is megtörténnek. Azonban olykor-olykor mindannyiunkkal előfordulhat a jövő megálmodása. Néha nem könnyű, de próbáljunk minden esetben nem megijedni az ilyen álmoktól. Ha például álmunkban egyik szerettünk autó balesetet szenved, bármennyire is nehéz, ne keltsen bennünk túlzott félelmet. Egyrészt, nem is biztos, hogy jövő álmodásunk volt, hanem pusztán a félelmeink kivetülése, s a akkor a gondolatainkkal csak rontunk a helyzeten, másrészt a félelemmel magától az isteni gondviselésnek fordítunk hátat, azt feltételezve, hogy bármi is megtörténne, aminek nem kellene megtörténnie.

Ritka esetben előfordul, hogy nem a jövőbe, hanem a múltba, egészen pontosan az előző életünkbe nyerünk betekintést. Ha valakinek például olyan helyszínek jelennek meg álmaiban, melyet biztosan nem ismerhet jelen életéből, s ezen képek rendszeresen vissza is térnek, akkor van rá esély, hogy előző élete emlékei törtek fel eképpen. Véletlenül persze ez sem történik, tehát ha valóban ilyen képek jönnek elő, rendszeresen, az mindenképpen fel kívánja hívni a figyelmünket egy olyan dologra, mely az előző életünkhöz kapcsolódik, s most is aktualitása van.

Az álmaink tehát minden esetben a mezítelen tükörképeink, így érdemes mindig - még a legjelentéktelenebbnek tűnőket is - megvizsgálnunk, amennyiben lehetőségünk van rá, s ha szükséges, változtatni az életünkben azon, amire fel kívánják hívni a figyelmünket.
 
  (forrás: Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu)