Vannak olyan szellemi lények (lelkek), akik nálunk már jóval előrébb járnak a lélekfejlődésben, s feladatuk, hogy segítsenek bennünket az utunkon, modern szóval élve, amolyan mentorként. Segítenek a leszületés előtt elkészíteni az élettervünket, menet közben segítenek az utunkon tartani bennünket és a fizikai életünk után segítenek átértékelni mindazt, amit átéltünk. Őket nevezhetjük szellemi vezetőinknek.
Az őrangyal hasonló, de mégsem ugyanazt értjük alatta teljesen. Az egyik különbség, hogy ők a fizikai életünk során segíthetnek, ha kérjük őket (míg a szellemi vezetőink egyébként is), s a másik különbség, hogy őrangyalod akár a már eltávozott szeretted is lehet, ha egy nehéz helyzetben érezhető segítséget nyújt neked - persze ez esetben az őrangyal megnevezést képletesen értjük, de mégis a minősége számunkra az lesz. Végül fontos megjegyezni, hogy a segítség mindig oly mértékű lehet csak, amilyen mérték még a megélni szükséges sorsutunkat nem befolyásolja érdemben.
Kedves Tamás!
Egy roppant érdekes történetet tudtam meg tegnap. Az előző napon voltam Anyukámnál meglátogatni és beszélgetni vele egy kicsit, mert pont szabadnapos voltam. Ugyebár én örökbefogadott vagyok és valahogy fel jött ez a téma. Anyukámnak nem lehetett saját gyereke, mert a petefészke nem működött rendesen. Megkértem, hogy mesélje el, hogyan is történt ez.
Azt mondta, hogy 2001 decemberében volt egy álma, hogy örökbefogadott egy kislány gyermeket. Annyira intenzív öröm volt neki ez az érzés, hogy amint felkelt, elment a Gyermekvédelmihez, hogy feliratkozzon a váró listára. Annyira sietett, hogy még Apukámnak se szólt, csak szaladt be az intézménybe.
Ugyebár velem már akkor 4 hónapos terhes volt a biológiai anyám. Fél év múlva, ahogy meg születtem elsőnek Anyáéknak küldtek rólam a képeket, hogy született egy ilyen kislány, tetszem-e nekik?
Azonnal fel vették az intézménnyel a kapcsolatot és elkezdtek járni hozzám, hogy meg szokjam őket. 3 hónapos koromban már haza is vihettek.
Könnyek között mondta azt, hogy ugyan úgy néztem ki, mint az álmában a kis gyerek.
"Egy igazi kis angyalka voltam."
Az lenne a kérdésem, hogy ez hogyan lehetséges? Üzentem neki az álmán keresztül?
S a levelére adott válaszom:
Ugye a lélek bár a test megfoganása után hozzákapcsolódik ahhoz, de egy ideig még e kapcsolódás meglehetősen laza, és a lélek hosszabb-rövidebb időre még elhagyhatja azt (persze közben már az energiaszálat nem tépi el, amivel a testhez kapcsolódik). Azok alapján, amit leírtál, igen, egyértelműnek tűnik, hogy a lelked, abban az állapotban, amikor már a biológiai anyukád terhes volt Veled, üzentél a nevelő anyukádnak, méghozzá az álmain keresztül. Lélekként tudtad jól, hogy a sorsod ez lesz, hogy ő fog majd felnevelni, hogy hozzá kell majd kerülj, s ezért is üzenhettél neki, illetve ezért is alakult minden úgy, hogy ez meg is történhessen. Mivel egy konkrét képet is mutattál magadról akkor a nevelőanyukádnak, ezért is láthatott ugyanolyannak, mint később aztán, amikor valóban hozzá kerültél.
S még egy apró gondolat - a teljesség kedvéért. Természetesen az is lehetséges, hogy az álmában nem Te üzentél neki, hanem a szellemi segítői küldtek neki egy jósló álmot, hogy vezesse majd az útján, de az esetedben mégis az a valószínűbb, hogy ott és akkor, az álmában Te is ott voltál, s Te üzentél neki!
_____
Jelen életünk főbb eseményei azért történnek meg, mert a leszületés előtt a lelkünk az előző életünk következményeképpen azokat kívánta vagy volt kénytelen "bevállalni" a lélekfejlődése miatt. A problémák, a gondok mind azért vannak az életünkben, hogy megoldjuk őket, hogy felülkerekedjünk rajtuk, megértsük és amennyiben tudunk rajta változtatni jó irányba, hogy közben másoknak és magunknak nem ártunk, akkor tegyünk meg érte mindent, ellenkező esetben fogadjuk el őket alázattal. S közben igyekezzünk a lehető legoptimistábbak, legboldogabbak maradni, s a legkevesebbet ártani mind másoknak, mind magunknak.
Ha olyan élethelyzetben vagy, ami neked rossz, s tudsz változtatni rajta jó irányba anélkül, hogy másoknak vagy magadnak ártanál vele, akkor nyugodtan megteheted, hiszen többek között azért jövünk le ide, hogy boldogok legyünk.
Ha bármennyire is próbálsz, nem sikerül a helyzeteden változtatni, akkor a karmád az, hogy abban a helyzetben légy, s a sors nagy valószínűséggel nem fog engedni belőle - ameddig a karmád szerint benne kell légy.
Amikor rossz tulajdonságainkat nem ismerjük fel és azokat nem vetkőzzük le, vagy amikor olyan problémák ellen menekülünk görcsösen, ami elől érezzük is, hogy nem tudunk, de mégsem fogadjuk el őket, sőt még harcolunk is ellene, közben másokat is megbántunk, valamint ha öngyilkosságba menekülünk előlük, nos, az ilyen esetekben kell következő életünkben újra hasonló élethelyzetbe kerülnünk.
- - - - - - -
Egy kedves hozzám forduló történetét osztanám most meg veletek, mely történet jól bizonyítja - az átélő számára mindenképpen - a túlvilág létezését. A levelét apróbb változtatásokkal adom közre, s alább a válaszomat is olvashatjátok.
"Nagyon realista
személyiség vagyok, mindig azt hittem a halálunk után nem történik semmi, csak
egyszerűen meghalunk és nincs tovább. De olvasva az írásaidat, rájöttem, hogy
annak idején, mikor a nagymamám meghalt, valóban egy jelet kaptam tőle, csak
egyszerűen hihetetlennek tűnt mostanáig. Röviden leírnám a tapasztalatomat.
Lassan 4 éve, hogy meghalt a nagymamám, akit én gondoztam utolsó pár
hónapjában, s nem felejtem el sosem, mikor azt mondtam neki, ha meghal, és
tényleg létezik valami azután, akkor adjon nekem egy jelet. Kb. 2-3 hétre a
halála után vele álmodtam. Azt mondta, idézem: 'Semmi pénzért nem mennék vissza
a Földre, annyira jó itt, nem fáj már semmim, találkoztam a férjemmel is,
megbeszéltük a dolgokat és kibékültünk, ne aggódj miattam.'
Első sorban azt nem értettem, hogy miért mondhatta azt, hogy kibékült a
férjével, mármint az én nagyapámmal, akit én nem is ismertem.
Mikor elmeséltem az édesanyámnak, azt mondta, hogy valóban úgy váltak el,
mármint a nagyapám tényleg úgy halt meg, hogy haragban voltak a mamámmal. S én
erről egyáltalán nem is tudtam."
Örülök, hogy az
írásaimon keresztül ilyen segítséget, megerősítést tudtam nyújtani - hisz
főként ez is a célom velük. Hogy minél többen megtudják, hogy nem csak ennyi a
világ és benne mi magunk sem, amennyit most látunk belőle, s hogy az elválásunk
a szeretteinkkel mindig csak átmeneti.
A nagymamáddal való élményed egyébként tökéletesen bizonyítja a túlvilág
létezését, s azt, hogy az álmod vele valós találkozás volt. Hisz nem tudhattad
volna másként azt, hogy ők haragban voltak a nagypapáddal. Valószínűleg azért
is jegyezte ezt meg számodra, hogy egy valóban hiteles és hihető élményt kapj
tőle.
- - - - -
Egy eltávozott szerettünk kapcsolatba tud lépni a mi, fenti világban marad lélekrészünkkel? S milyen a kapcsolat közöttük addig, amíg én meg nem érkezem?
A nagyobbik lélekrészünk valóban odaát van ilyenkor is, akivel a már odaát lévő szerettünk találkozhat is. Azonban az a személyiségünk, akik most vagyunk, az ilyenkor még csak itt van. Az eltávozott szeretted tehát tud találkozni a lelkeddel, ám abban a lelked önvalóját tudja csak felismerni, aki valójában vagy, s aki az eddigi életeidben voltál. A mostani személyiségeddel ő is akkor találkozik majd, amikor már te is odaát leszel.
Viszont ő odaát ezt nem éli meg fájdalommal, hisz az ő számára már másként értelmezhető az idő és a tér is, ráadásul ő már tudja, hogy az elválás csak átmeneti, és tudja, hogy amint neked is eljön az időd, újra találkoztok. Sőt, talán azt is tudja, hogy mikor.
Valamint még azt is fontos megjegyezni, hogy mivel az odaát élő szerettünk már saját magát sem feltétlen csak a legutóbbi személyiségével azonosítja, hanem a lelke saját önvalójával, így számára az is megnyugvás, ha a lelked önvalójával találkozhat. A te odaát lévő lélekrészed és az eltávozott szeretted közötti kapcsolat pedig olyan minőségű addig is, amilyen minőségű egyébként a két lelketek közötti kapcsolat (ami túl mutat jelen életeteken).
Medek Tamás
spirituális író - tudatostudat.blog.hu
(az írások hozzám forduló kérdések alapján készült)
