Halálunk után odaát is szerethetem így, mint életemben azt az embert, akit nagyon szeretek, de sajnos ő elhunyt. Lehetek vele együtt odaát? Lehet ott olyan pillanat... amikor csak én és ő mondjuk sétálunk, beszélgetünk, fogjuk egymás kezét, öleljük egymást, kettesben leszünk csak?
Érthető, hogy nagyon szeretnéd, ha azzal a személlyel, akivel itt nagyon közeli (érzelmi) kapcsolatban álltál, odaát is szeretnéd átélni az ölelését, közelségét, s kettőtök intimitását.
Az ismereteim szerint, azok a lelkek, akik itt a testi életben közel álltak egymáshoz, mindenképpen találkozni fognak odaát akkor, amikor már nekik is eljött az idejük. Persze ezen lelkek közül vannak olyanok, akik odaát mégsem állnak olyan közel hozzánk, mégsem a mi lélek-családunk tagjai, akikkel egy szinten létezünk a szellemvilágban, ugyanakkor amikor oda kerülünk, ez cseppet sem lesz fájó számunkra, illetve ameddig még érzelmileg kötődünk az éppen hátrahagyott életünkhöz, addig elérhetjük azon lelkeket is, akikhez ezáltal kötődünk még.
Addig tehát, amíg kölcsönösen kötődünk az adott lélekhez, s kölcsönösen igényeljük egymás társaságát, mindenképpen lehetőségünk lesz találkozni vele, s úgy tudom, ezt a megfelelő intimitásban is tehetjük. Elvonulhatunk tehát kettesben vele, és átélhetjük az ölelés, érintés érzését is.
Ez utóbbiakat esetében persze felmerülhet a kérdés, hogy hogyan is érezhetnénk az itt megszokott testi érintést, ölelést, amikor odaát már nincs is testünk. Ez az ellentmondás azonban csak látszólagos. Odaát valóban nincsen már testünk, ugyanakkor annak energetikai lenyomatát továbbra is visszük magunkkal, s ameddig még érzelmileg kötődünk az éppen hátrahagyott testi életünkhöz, addig olyan formában látjuk magunkat (és más lelkeket), mint ahogy itt a Földön megszokhattuk. Másrészt pedig az érintés, ölelés érzéséhez nem szükséges az, hogy fizikai testünk legyen, hisz maga az érzés a lényeg, és nem a test. Az érzést pedig magunkkal visszük, bennünk van. Így tehát, odaát, ha csupán a testünk lenyomata is van csak velünk, de amikor átöleljük egymást egy másik lélekkel, akkor épp oly érzést élhetünk át, mint itt a Földön, sőt, annál sokkal mélyebbet is.
Ezt a legjobban a következő példával tudnám szemléltetni. Képzeljünk el egy álmot, amikor egy számunkra kedves személlyel találkoztunk, érintettük, öleltük egymást, és az álom alatt azt rettenetesen valóságosnak éltük meg, tehát valósággal éreztük benne a másik személy érintését. Pedig az álmunkban sem a testünkkel léteztünk (hisz az aludt addig), hanem a lelkünkkel. Sőt, egy valóságosnak megélt álomban jó eséllyel tényleg azzal a másik lélekkel találkoztunk, s tényleg megérintettük egymást - s épp ezért volt oly valóságos.
- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -
(a cikk egy kedves hozzám forduló kérdése alapján készült)
