2021. december 28., kedd

Medek Tamás spirituális író válaszol 26.


"Mi értelme a földi életeknek?" - kérdezte egyik kedves Olvasóm nemrég egy hozzászólásában. Ezt, s az arra adott válaszomat szeretném most külön kiemelni, hisz úgy vélem, ez másokat is érdekelhet.
Erről nagyon sokat lehetne írni, de megpróbálom nagyon röviden összefoglalni.
 
 
Lelkek vagyunk mindannyian, akiknek az igazi otthona a szellemvilág. Ott, lélekként (energiaként) létezve a hozzánk hasonlatos lelkekkel tudunk együtt létezni, s alapvetően a "jó" vesz körbe bennünket. Itt, a testi világban azonban (mivel a testünk leárnyékolja az energiánkat), együtt létezhetünk tőlünk kevésbé fejlett és fejlettebb lelkekkel is.

A fő cél, amiért testi életeket éljünk, hogy testben létezve, amikor a másoktól való elkülönültség látszata még erősebb, is megtanuljuk, hogy noha különálló lények vagyunk másoktól, de mégis, Istenben, a Forrásban való összekötöttségünk révén egyek, így bármit teszünk másokkal, azt saját magunkkal is tesszük.

Lejövünk ide, szabad akarattal, s bármit megtehetünk. Ugyanakkor minden tettünk következményét vállalnunk kell, s azt meg kell élnünk magunknak is. Hogy átérezzük igazán, korábban mit tettünk másoknak. Erről gondoskodik a karma. S mivel a szabad akaratunkkal - úgy, hogy a testi életben a "jó" és a "rossz" is megtalálható, tehát kísértéseknek is ki vagyunk téve - nem könnyű az előbb említett tanítást a gyakorlatban is magunkévá tenni, bizony ehhez minden léleknek sok-sok testi élet szükséges.

A testi életek fő célja tehát: testben létezve is felismerni az igazi önvalónkat és a "mindenki egy" tényét, másrészt pedig hogy a tanulási folyamatunk sokkal kiteljesedettebb lehessen azáltal, hogy tőlünk eltérő fejlettségi szintű lelkekkel is együtt lehetünk. S végül: hogy megismerve, megtapasztalva a "rosszat" is, saját erőnkkel és a saját bőrünkön tanulva legyünk képesek végül a "jót" választani, valamint hogy így igazán képesek legyünk értékelni is a "jót", hogy aztán örökre a szellemvilág lakói lehessünk.
 
- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -