A félelem arc nélküli, szavak nélküli, csak puszta elsöprő erejű érzésből áll. A megnyugvás ugyanilyen, csak ellenkező irányú.
A zivatar egyre közeledett. Az asszony várakozóan feküdt békésen hortyogó férje mellett, és élvezte a nyitott erkélyajtón belibbenő szellőt, ami kicserélte a fülledt, meleg levegőt üdítő hűvösre. Gyakran felébredt éjszaka, amióta megmozdult a babája a pocakban, és ilyenkor egy-két óra hosszat nem tudott elaludni, különösen a mostani kánikulai éjszakákon. A távolban dörgött és villámlott; nemsokára az eső is ideér.
A friss légáram előbb felélénkítette, majd álomba zsongította.
Az óriási csattanásra rémülten pattant fel az ágyból. Azt sem tudta hirtelen, hol van. Az eső zuhogott, az erkélyajtó függönye vadul táncolt a viharos szélben. Ez nagyon közel csapott be, állapította meg, itt volt közvetlenül felettünk. Felkelt, becsukta az ajtót, hogy ne verjen be az eső. A férje továbbra is félhangosan szuszogott, fel sem neszelt az égiháború dübörgésére.
Leült az ágy szélére. Mélyeket lélegzett, hogy lassúdjon riadtan kalimpáló szívverése.
Ekkor észlelte az iszonyú félelmet a testében és a teste körül. A félelem nem a sajátja volt, és mégis létezett, ez volt a legkülönösebb.
Honnan van ez a döbbenetes rettegés? A következő pillanatban ráeszmélt, hogy a magzat félelmét érzi. Ennél furcsább dolgot el sem tudott képzelni. Hogy lehet ez? A félelem ott volt, létezően, szinte tapinthatóan, és nem ő maga félt, ezt is kétség nélkül tudta. Szegény gyerek, gondolta hökkenten, nyilván fogalma sincs, mi történt, csak az iszonyú zajt hallotta, és védett kis közegében halálos veszélyben érzi magát.
Csak ült tehetetlenül az ágy szélén, és hüledezett a dolog képtelenségén: ő egy másik élőlény félelmét éli át. Fogalma sem volt, mit tehetne. Hiszen egy ilyen pici baba úgysem ért meg semmit. Nem tud kapcsolatot teremteni vele, hogy elmondhassa: nincs mitől félnie. Nem tudja elmagyarázni neki a mennydörgés lényegét, és hogy ő biztonságos helyen van, ahol nem árthat neki a vihar.
De annyit megér a dolog, hogy legalább megpróbálja. A tenyerét a hasára tette és elkezdte lassan és erősen simogatni, hogy a baba érezze a nyugodt hintáztatást. A figyelmét és szeretetét a hasára fókuszálta: igyekezett elképzelni a gyermeket, ahogy összekucorodva fekszik, és ijedtében még kisebbre húzza össze magát.
- Nyugodj meg, kicsikém – kezdte halkan. És elmondta neki mindazt, amit az imént gondolt a mennydörgésről és a biztonságról, a félelemről és a kapcsolatteremtésről.
A férje horkantott egyet és megfordult. Némán folytatta, belső beszédként, hogy ne zavarja vele az alvót. Elmondta, mert azt akarta, hogy a gyermeke tudjon róla: mennyire várja, hogy megszülessen, és magához ölelhesse. Mennyire akarták a férjével együtt, hogy legyen nekik kisbabájuk, mennyit küzdöttek érte sikertelenül négy hosszú évig, és milyen boldogok voltak, amikor kiderült, hogy végre sikerült teherbe esnie. Aztán már nem is fogalmazgatott, csak az érzéseit továbbította a gyermek irányába: meleg, mosolygó, simogató, ölelő érzéseket. Már tudta, hogy nincs szükség konkrét szavakra. Úgy, ahogyan ő érezte a gyermeke félelmét, a gyermek is érzi az ő csitító szeretetét. Lassanként oldódott a feszült félelem, lecsillapodott a görcsös rettegés. Végül a baba megmozdult: lábával kitámasztotta anyja hasfalát.
Hanyatt dőlt a párnán. A férje most eszmélt fel; közelebb húzódott, átölelte.
- Miért nem alszol?
- Felébredtem a dörgésre – válaszolta.
- Nincs semmi baj, biztonságban vagyunk – dünnyögte.
- Tudom – sóhajtott, és elfészkelte magát a védelmező karok melegében.
- Ara Rauch -
- - - - - - -
Ara Rauch: 3 novella, hangoskönyv (Csak engedd meg, Megnyugvás és az Álomfejtés) videó
Ara
Rauch az útkeresők írónője. A Csak engedd meg, Megnyugvás és az
Álomfejtés éppen azoknak szól, akik még keresik a bizonyosságot, még
csak figyelik az Angyal érintését, még nem teljesen vannak tudatában
annak, hogy tényleg mindig ott van, és vigyáz rájuk.
