2024. augusztus 16., péntek

Különleges a Magyar gén


Tudományos kutatás eltitkolt adatai


A MAGYAR GÉN

A "mag"-okat nem lehet kiirtani, sokkal többen vannak mint gondolnád!

A magyar gén bármely nációval is keveredik, idővel a nemzedékek láncolatán át felül fog kerekedni!

Dr. Árkay László Monográfok – W. Penfield kanadai professzor kutatása a Rockefeller Alapítvány megbízásából – A montreáli Mc Gill Egyetem kiváló professzora Wilder Penfield néhány évvel ezelőtt megbízatást kapott a Rockefeller Alapítványtól, hogy kutassa ki és bizonyítsa be van-e és MELYIK az a gén/fajta, amely földünkön alapvető gén. Ez lett volna a feladat, amelyre az egyetemi tanár óriási, millió dolláros támogatást kapott.

A ki nem mondott, de valódi célja volt a kutatási feladat-adásnak, hogy a szemita (sémi) gént találják meg mint ilyen felsőbbrendű gént.

Egy egész munkacsoport dolgozott rajta. Hosszú évek után meg is találták a keresett gént, de nem egyet. Kettőt! Megállapították eme KETTŐRŐL, hogy ezeket ugyan – akár évszázadokon, generációkon át – el lehet ideiglenesen nyomni, de aztán újra feltörnek, míg például a germán, vagy néger elsenyved, eltűnik.

Ezek a megtalált gének évszázadok után is feltörnek: s a kettő üti egymást.

Pillanatnyilag az egyik gén a másikat elnyomhatja, össze is házasodhatnak de a 3, 4, 5., generáció után feltör egyikük és kizárólagosan fog URALKODNI.

A Wilder Penfield féle kutatócsoport tehát megtalálta ugyan a remélt szemita gént is, de talált egy másik ilyen fölényes gént, amelyiknek nincs neve.

Erről a másodikról Penfield professzor azt rögzítette le jelentésében, hogy ennek legtisztább képviselője a Közép-Európában élő és MAGYARNAK nevezett náció, de hozzátette végső tanulmányi jelentésében, hogy földgömbünk öt teljesen szétszórt pontjain ugyancsak megtalálható UGYANEZ a második gén.

Eme, – a szemita barát – Rockefeller Alapítvány reményét tönkretevő eredmény következménye volt, hogy az Alapítvány azonnal törölte a támogatását, megtiltotta a jelentés közzétételét és annak kinyomtatását. Erősen kétlem, hogy az valaha is napvilágot lát.

„Egy alkalommal kezemben volt ez a zárójelentés. A Bizottság szakértői jelentésében megadott 5 pont „folt”” – ezt teszi hozzá Árkay – „egészen misztikusan tökéletesen azonos azzal az öt folttal a földgömbön ahol a pentatonikus ötfokú magyar NÉPZENE létezik.”

De most jön még a java! „Baráth Tibor professzor kedves barátommal volt 2-3 éve” folytatja beszámolóját Árkay „egy nem mindennapi telefon beszélgetésem. Ekkor ezeket mondta nekem Tibor”:

„Ő nem ismeri a népdalt, nem zenész. Van neki egy világtérképe amelyen feltüntette, hol találtak az őskortól kezdve, akármilyen ős magyar, vagy bármilyen más nyelven olvasható, MEGFEJTHETŐ FELIRATOKAT. De bevallja, nem érti, mert a föld öt helyén vannak teljesen szétszóródva.”

Erre elkezdtem hegyezni a fülemet. „Melyik öt helyen?” kérdeztem...
„Hát” – mondta Tibor

1. Magyarországon és Közép Ázsia Ural környékén, de nem a szláv területeken,
2. A Távol-Keleten: Kínában és Japánban,
3. Közép Afrikában,
4. Az amerikai Indián vidékeken és
5. Skóciában.”

Hát majdnem leültem!
Ezek a foltok ugyanis hajszálra azonosak a pentatonikus zene 5 nagy foltjával és a Penfield Bizottság féle vércsoport foltokkal!”

Ez három egymástól teljesen külön irányból, a népzene kutatás, a népcsoport kutatás és az ötrégészes teréről származó BIZONYÍTÉKOK adatait hozza egy nevezőre!

„Hát akkor miért vagyunk begyulladva?” – kérdezi Árkay „Minket nem lehet kiirtani, feltörünk, nem vagyunk egyedül! Miénk a jövő!!!”

Nagyon valószínűnek tartom, hogy erre a planétára az értelem, élővilágunk, az emberiség, nálunk sokkal fejlettebb, idegen értelmes lények által jutott. Nem célom egyetlen náció kiemelése sem, de magyar ember lévén, természetesen előnyben részesítem a hozzánk kapcsolódó információkat. Még akkor is, ha őseim egy része más-más népcsoporthoz tartoztak. /szerkesztő/

forrás:angyalforras.hu

- - - - - - 

A magyar nyelv egy kódolt kozmikus ősnyelv! - videó
forrás:Napi Téma