Az 1959-ben Celldömölkön született Döbröntei Zoltán a budapesti Képzőművészeti Főiskolán végzett 1989-ben, ahol Gerzson Pál volt a mestere. 1989-től rendszeresen szerepel csoportos és egyéni tárlatokon. Az alkotómunka mellett saját alapítású művészeti szabadiskolákban tanít. Jelenleg a felnőtteknek szóló Napút Művészeti Akadémia vezető tanára, amely Solymáron a Fészek Waldorf Iskola épületében működik. Az akadémián festészetet tanít és előadásokat tart színtan, művészettörténet, alkotásszemlélet témákban. Mélyen hisz a közösségben alkotott művészet erejében.
Az antropozófiai szemléletű képzőművészet egyik fontos magyar alakja
Döbröntei Zoltán festőművész
Munkássága során hosszú évekig kutatta Goethe és Rudolf Steiner színtanát, valamint az ábrázolásban rejlő erőt. Témáiban fontos szerepet kap a kereszténység és a spiritualitás.
Jókai Anna Kossuth Nagydíjas író, a Nemzet Művésze megnyitó beszédet mond
Döbröntei Zoltán festőművész komárnói kiállításmegnyitóján
a Limes Galériában 2015. Október 10-én. - videó
forrás:Zsolt József Simon
Őszintén vall művészetéről, magáról az ábrázolásról és művészeti hitvallásáról. Saját elmondása szerint festő az, aki nappal is tud álmodni, képeket alkotni. Az általa alkotott kép különleges „érzékletes gondolat” . A kép, mint bölcs látvány, vezetni tudja az embereket. Nagy erővel viszi őket a szép, a jó és az igaz felé – vallja Döbröntei.
„Az ábrázolás morális tartalommal tölti meg a képet. Sok angyal képet, angyalos képet festek. Valójában azonban az embert festem, csak magasabb minőségében. Az ember egy tisztább, szellemibb, magasabb minőségét szeretném ezekkel a képekkel bemutatni”- nyilatkozik a festőművész.
Művészet mindenek felett:Döbröntei Zoltán interjú - videó
forrás:Tibor Weiner Sennyey
„Nem egy élettelen jóságot szeretnék bemutatni, de azt, amit mindenki érezhet magában. A boldog ember szabadon szárnyal. Ezt a szabadabb minőséget szeretném megmutatni a szárnyakkal. Az ábrázolás mellett kitartok a végsőkig” fogalmazza meg hitvallását Döbröntei Zoltán.
- forrás:felvidek.ma -
Döbröntei Zoltán - Az ábrázolás bátorsága - videó
forrás:Napút Művészeti Akadémia