Szijártó Rita Éva vaisnava teológus a lélekvándorlás tapasztalati bizonyítékairól szóló szakdolgozatában bemutatja a reinkarnáció-kutatás meghatározó alakjának munkásságát, igazolva a téma kutatásra való érdemességét és jelentőségét.
Kutatási módszere
Dr. Ian Stevenson már az első indiai útján elkezdett kifejleszteni egy olyan vizsgálati rendszert, melynek később elismert szakértője lett. Módszerének lényege a többszöri elbeszélgetés, a személyes kikérdezés, az interjú. A folyamat igen szigorú, alapos és szisztematikus, alkalmazásával legteljesebb mértékben bizonyítani lehet az állításokat. Pályafutásának elején még tankönyvet is írt erről a pszichiátereknek Diagnosztikai interjú címmel. Kutatásainál tehát fokozottan ügyelt arra, hogy olyan megbízható módszerekkel dolgozzon, melyek kétséget kizáróan bizonyítják a feltevéseit.
Amikor egy eset a tudomására jutott, mindig ő kereste fel a gyermeket és szüleit azok saját otthonában, nem ők mentek el hozzá. A szülők beszámoltak neki arról, hogy gyermekük szájából milyen érdekes és furcsa dolgokat hallottak. Néha előfordult olyan eset, hogy a gyermek idegen nyelven szólalt meg. Stevenson kikérdezte a gyermeket, a rokonokat és mindenkit, aki kapcsolatba hozható a gyermek által elmondottakkal. Az interjúkat mindenkivel külön-külön készítette el. Főképp azokra az információkra volt kíváncsi, amelyek a gyermek legelső emlékei voltak, és azok a személyek tudták azokat igazolni, akik épp akkor jelen voltak, és azokat közvetlenül a gyermektől hallották. Dr. Stevenson részletes feljegyzést készített minden információról, és ellenőrizte a szemtanúk beszámolója alapján is a gyermek összes kijelentését és viselkedésének jellegzetességeit. A gyermek által elmondott minden emléket tényként kezelt, és annak megfelelően bizonyítani igyekezett azt. A beszámolókat aztán összegezte. Minden esetben megkérdezte, hogy a gyermek születésénél feltűnt e valami szokatlan vagy emlékezetes dolog, illetve, hogy van-e jellegzetes testi jegy, anyajegy vagy sérülés, torzulás a gyermeken. Amikor talált ilyet, fizikai vizsgálatot végzett, majd arról feljegyzést készített, és le is fényképezte, később pedig megpróbálta összevetni az elhunyt személy testi jegyeivel vagy sérüléseivel.
Dr. Ian Stevenson
Amennyiben egy eset kapcsán elegendő információ gyűlt össze ahhoz, hogy azonosítani lehessen a korábbi személyt, akit a gyermek korábbi önmagának mondott, akkor Stevenson ellátogatott – általában váratlanul – a korábbi személyiség volt tartózkodási helyére, ahol minden apró részletre kiterjedően kérdéseket tett fel a családnak az elhunyt személy életével és halálának körülményeivel kapcsolatban. Módszerének egyik felettébb időigényes eleme, hogy ezen állítások igazát keresve átnézte a korábbi helyi újságokat, valamint irattárakat keresett fel. Ily módon rajzolódott ki számára, hogy milyen mértékű az egyezőség vagy a különbözőség az elhunyt élete és a gyermek kijelentései között. Mindig megpróbált összegyűjteni minden fellelhető adatot mindkét személyiségről. Meglepően nagy számban pontos egyezőség mutatkozott. Dr. Stevenson később visszatért az esetek alanyaihoz, és a lehetőség szerint néhány szemtanúhoz is, hogy úgynevezett ismétlőinterjút készítsen velük. Ezek gyakoriságát szintén sok minden befolyásolta, és eltelt több hónap vagy akár több év is az újbóli kikérdezések között. Ilyenkor többek között megkérdezte azt, hogy az alany emlékszik-e még előző életére, majd a kérdésekre adott feleleteket lejegyezte, és összevetette a korábban adott válaszokkal. Így szinte végigkísérte a gyermek életét, felnőtté válását, sorsának alakulását. Megtudta, hogyan befolyásolta, milyen hatással volt az egyén mindennapjaira, fejlődésére, kapcsolataira az, hogy emlékezik előző életére. Megkérdezte az eset alanyát, hogy jó dolog e emlékezni előző életére. Előfordult az is, hogy olyan személyeket keresett fel újra, akiket húsz-harminc évvel korábban vizsgált először. Az érdekelte, hogy megmaradnak-e, illetve meddig maradnak meg az előző életre vonatkozó emlékek és azok hatásai. Ez a kérdés mindig foglalkoztatta, amiről a következő gondolatok fogalmazódtak meg a fejében: „Az emlékezés talán valamilyen hiányosság. Talán feltételezhető, hogy el kell felejtenünk mindent, de néha hibásan működik a rendszer, és nem felejtünk el mindent teljesen.”
Amint egy eset vizsgálata során bármi olyan apróság felmerült, mely az állítások bizonyíthatóságát veszélyeztette, Stevenson szennyezettnek tekintette az alanyt, az egész esetet, és a továbbiakban nem foglalkozott vele. Szintén semmisnek tekintette azokat az állításokat, amelyek ugyan a vizsgált alanytól származtak, de csak azután, amikor már találkoztak egymással a családok. Mindig figyelembe vette azt a tényt, hogy az emberek emlékezete sohasem tökéletes. Számolt azzal, hogy előfordulhat önámítás, csalás, szélhámosság vagy képzelgés, fantáziálás. Dr. Stevenson egy-egy esetének összefoglalása után, de még a végkövetkeztetés levonása előtt, tanulmányozta a reinkarnációt kizáró esetleges egyéb magyarázatok lehetőségét. Vizsgálta például azt, hogy egy gyermek nem úgy jutott-e ismeretekhez, hogy kihallgatta szülei vagy mások beszélgetéseit. Amennyiben talált más ésszerű, hagyományos magyarázatot az emlékekre, már nem foglalkozott tovább azzal az esettel. Ilyen módszerek mellett a tévedés szinte elképzelhetetlen.
Dr. Stevenson általában nem a családban előforduló visszatéréseket tanulmányozta. Azokban az esetekben ugyanis nehezebb a szigorú tudományos vizsgálat és a bizonyítás a családi kapcsolatok bonyolultsága miatt. Mindazonáltal elismerte, hogy ez létező jelenség, sőt maga is talált több száz ilyen esetet. Egyébként minden kínálkozó alanyra felfigyelt, ezért készített jegyzeteket akkor is, amikor egy pici gyermek még nem tudott beszélni, de volt veleszületett testi fogyatékossága, vagy valamiféle különös viselkedése, esetleg megmagyarázhatatlanul félt valamitől. Így aztán abban az esetben, ha a gyermek később említést tett egy korábbi életről, nagyobb eséllyel lehetett állításait bizonyítani, illetve teljes mértékben kizárhatóvá vált a csalás lehetősége.
Kutatásainak helyszínén, a falvakban és városokban egyaránt, ahol őt és a tevékenységét már ismerték korábbról, de még ott is, ahol csak először járt, többször megrohanták ilyen és hasonló esetekkel a szülök vagy rokonok. Rendszerint nagy felfordulás, hangzavar közepette készítette el az interjúkat, figyelme mégis mindig töretlen volt. Amikor az elbeszélésben határozatlanságot vagy ellentmondást érzékelt, mindig visszatért ezekhez a kényes pontokhoz, hogy kiderülhessen az igazság. Arckifejezése sosem tükrözte benyomásait, gondolatait, nehogy ezzel megzavarja alanyait. Stevenson esetei mindig nagyon részletgazdagok, és a gyermekek általában élénken emlékeznek haláluk körülményeire. Eseteinek feltárásakor, majd a bizonyítás során a felmerülő kérdések közepette is mindig nyitott szívvel, gondolkodásmóddal, befogadó elmével fordult a megoldandó problémához, az eset kivizsgálása felé. Amikor valamire nem tudta a választ, akkor megmondta nyíltan, hogy nem tudja. Sok tudós viszont a jelenlegi tudást örökérvényűnek és egyetlen igazságként fogadja el.
Kutatóútjai során Dr. Stevenson a személyes kényelmetlenségével sosem törődött, sokszor még az evésről is megfeledkezett. A sok utazás nem fárasztotta, útközben átnézte a jegyzeteit, és felkészülten érkezett meg a következő célállomásra. A riportok előkészítésébe, lebonyolításába és a részletesen lejegyzett kutatási anyag feldolgozásába nagyon sok időt és energiát fektetett be, fizikai kitartása példamutató volt. A kutatásokra szánt pénzösszegekkel sosem bánt pazarlóan. Egész életére és tevékenységére jellemző volt az alázatos viselkedés, interjúira a végtelen alaposság, óvatosság, hűvös pontosság. Munkája eredményeiről előadásokat tartott. Előadói stílusa visszafogott volt, értelmes és elgondolkodtató. A hallgatóság kérdéseire adott válaszai mindig gondosan megfontoltak voltak.
Követői
Dr. Stevenson munkáját több kutató segítette, akik hasonló esetekkel foglalkoztak, mint ő. Ezek a kollégák részt vettek ismétlő interjúk lebonyolításában, tanulmányok elkészítésében. A professzor bevonta őket munkájába, bátorította, támogatta őket anyagilag. Ez utóbbi tény miatt támadták őt, azzal az indokkal, hogy azok a kutatók, akik tőle függtek, vagyis akiknek a kutatását valamilyen formában támogatta, azok nyilvánvalóan az ő álláspontja szerinti véleményt fogalmazták meg maguk is a reinkarnáció kérdéséről.
Külföldi kutatóútjai során szinte mindig volt helyi segítője, aki ismerte az adott ország nyelvét, és szervezésben, ügyintézésben támasza tudott lenni ismerve a helyi viszonyokat. A segítők között volt tolmács, hivatalnok, orvos és kutató is. 1987-ben Indiában Dr. Antonia Mills, aki kutatómunkája során bennszülött amerikaiak eseteivel is foglalkozott, ellenőrző vizsgálatokat végzett Stevensonnak. Korábban Dr. L. P. Mehrotra pszichológus, majd Dr. Szatvan Pászricsa pszichológus is segédkezett a professzor indiai kutatásaiban.
Dr. Stevensonnal dolgozott több éven át Dr. Jim B. Tucker gyermekpszichiáter, a Virginiai Egyetem Gyermek- és Családügyi Pszichiátriájának igazgatója. Dr. Tucker Kelet-Ázsiában, Burmában, Thaiföldön végzett kutatásokat. Olyan eseteket vizsgált, ahol az elhunyt testét tetszőleges helyen faszénnel vagy más anyaggal kenték be azért, hogy majd amikor ez a lélek újra testet ölt, felismerhessék. Többször megtörtént, hogy ahol megjelölték a halottat, egy újszülött testén ugyanazon a helyen anyajegy jelent meg. Kutatásairól előadásokon számolt be. 2002-ben, amikor Dr. Stevenson nyugdíjba vonult, munkáját Dr. Tucker vette át. Olyan új eseteket kutatott fel és vizsgált meg, amelyeket igazolni lehetett. Folytatta az olyan irányú kutatásokat is, amikor az alany testén anyajegyek találhatók, és azok elhelyezkedése megegyezik az előző életbeli személy testén lévő, esetleg éppen a halálát okozó seb vagy sebek helyével. Dr. Tucker több évtizedes kutatómunkája során több mint ötszáz esetet gyűjtött össze (amerikai, európai) a lélekvándorlás bizonyíthatóságához. Állítása szerint is a reinkarnáció a legvalószínűbb magyarázat néhány esetre.
Carol Bowman a családon belüli reinkarnációs eseteket gyűjtötte össze. Dr. Stevenson visszavonulása előtt még segítséget kért a professzortól, és néhány amerikai esetet együtt vizsgáltak.
Dr. Stevenson munkássága magyar nyelven
Dr. Stevenson könyvei magyar nyelven nem jelentek meg, emiatt az ember nem könnyen juthat információhoz a munkásságát illetően. Az érdeklődőknek ezért nagy szolgálatot tesz Tom Shroder róla szóló könyve Visszatérő lelkek címmel. Az amerikai újságírónak megengedte, hogy vele utazzon két utolsó kutatóútján. Stevensont az indulást megelőzően az érdekelte, hogy egy kívülállóra hogyan fognak hatni az átélt események, a beszélgetések, interjúk, melyeknek részese lehet. Mit érez majd a riportok során, el tudja e hinni, amit lát, és milyen hatással lesznek élményei korábbi világnézetére, meggyőződésére? Shroder kételkedőként kelt útra. Le akarta leplezni a professzort, de tapasztalatai hatására végül elismerte eredményeit, az eseteket meggyőzőnek találta, a vizsgálatokat gondosnak, igazolhatónak vélte. Maga is szemtanúja volt a beszámolóknak, és úgy látta, hogy elképzelhetetlen a manipulálás, a csalás. Az újságíró és a professzor egyik beszélgetésének részletét idézem: „– Lehetségesnek látszik a lélekvándorlás, de mennyire valószínű? – Milyen más magyarázat lehet? Mindent megvizsgáltam, reinkarnációnak kell lennie.”
Dr. Stevenson munkásságának néhány részletéről Carol Bowman a Visszatérés a mennyekből című könyvéből lehet tudakozódni. Szintén magyar nyelvű a Lélekvándorlások hiteles történetei (Beszámolók a világ minden tájáról) című könyv, mely anyagának nagy része Stevenson eseteinek összeállítása. A Van-e természetfölötti? című könyvben pedig egy tanulmány olvasható a professzor kutatómunkájáról.
(forrás: jogapont.hu-forrás:Szijártó Rita Éva:
A lélekvándorlás tapasztalati bizonyítékai)
Kapcsolódó írás:
Egy 30-as évekbeli színész reinkarnációjának állítja magát a kisfiú!
