2018. november 4., vasárnap

“Az öreg nagyi miért nem jön be, mit csinál kint?” – A gyermek látta a nagymama szellemét?


 
Nyíregyháza – Gyermekkoromban materialista nevelésben részesültem, amibe nem fértek bele a szellemek. Ez tartotta is magát, amíg a családomban nem történt egy olyan eset, ami mondhatni megváltoztatta a világnézetemet – írja olvasónk.


Történt, hogy Nápolyból haza látogatott a lányom, a kis unokám és a vejem, aki ott teljesített szolgálatot, már három éve, mint katona.

Egy vasárnap elmentünk meglátogatni édesapámat. Ő akkor még élt, de édesanyám már több mint három éve, a kis Rita születése előtt meghalt. Itt jegyzem meg, hogy a kislánnyal, a korára való tekintettel a lányom, soha nem beszélt a dédiről, mert akkor még nem értette volna.

Ültünk a nagyszobában, kilátással a konyhára, a gáztűzhelyre, ahol annak idején édesanyám készítette minden ilyen alkalomkor a vasárnapi ebédet. És akkor Rejtőt idézve megállt a kés a levegőben. A kislány megkérdezte, határozottan a tűzhely felé mutatva, hogy az öreg nagyi miért nem jön be, mit csinál kint. No komment.

Ez volt az, az eset, amikor elkezdtem hinni, ha nem is a szellemvilágban, de a lélek halhatatlanságában mindenképp.

Ebben megerősített még egy történet, amikor azt álmodtam, hogy meglátogatott egy régi barátom, és bocsánatot kért egy ellenem elkövetett dologért, mondván nem akar haraggal elmenni.
Reggel találkoztam a feleségével, aki sírva közölte, hogy az éjszaka a fiatal egészséges férje váratlanul meghalt.

Azóta tudatosan figyelek és tapasztalok apró jeleket, amik azt bizonyítják, hogy nem halunk meg teljesen – írja olvasónk.
(forrás: haon.hu)

9 kép ami bizonyítja a szellemek létezését - videó
forrás: Legginor 2.0