2023. március 10., péntek

A halál megtapasztalása és az élet utáni valóság


James Tyberonn Arkansasi születésű, bennszülött gyökerekkel rendelkezik, és jelenleg Texasban él. Harminc éven át járta a világot mérnökként és geológusként, összesen több mint 75 országban, dolgozott Bolíviában, Brazíliában, Indiában, Venezuelában, Gabonban, Kongóban, Oroszországban, az Egyesült Emírségekben, Skóciában, megtanult spanyolul, portugálul és franciául. Több könyv írója. Ő a világ egyik legismertebb szakértője a földi energiák, kristályok, drágakövek, szent helyek és a bolygórácsrendszer területén. 2007-ben Metatron médiumává vált.

James Tyberonn

 Metatron "üzenetei" James Tyberonn keresztül:

 Üdvözlet Mesterek! Metatron vagyok a Fény Ura és mindannyiótokat köszöntjük a feltétel nélküli szeretet terében. Egy érdekes témáról fogunk beszélni most ebben a pillanatban.

Kedves Emberek, az élet sohasem ér véget. Nincs halál olyan módon, mint ahogy azt gondolnátok. 

A Tudat örökké létezik.

Közületek oly sokan félnek, tartanak a haláltól, sokkal többen, mint ahogy azt bemernétek vallani. Függetlenül attól, hogy mennyi időt szándékoztok foglalkozni a halál utáni élettel, az életetek egy bizonyos pontján, mindannyian felteszitek azt a kérdést magatoknak, hogy mi történhet majd akkor veletek, amikor meghaltok, és mi fog várni rátok majd ott a „másik oldalon”. Még azok is úgy van ezzel, akik azt állítják, hogy semmi sem létezik a fizikai élet után, de ironikus módon bizony sokat gondolnak arra.

Így tehát most akkor a halálközeli élményekről szeretnénk beszélni nektek. És Mesterek, ahogy olvassátok ezeket a csatornázott üzeneteket, azokkal mindig felajánlunk nektek egy finom rezgést hordozó intuitív katalizáción keresztüli átadást, amely olyan intuitív kódokat tartalmaz, amelyek részei e megosztás frekvenciájának és melyeknek az a céljuk, hogy segítsen bennetek kifejleszteni a saját intuitív képességeiteket.

A jelenlegi patriarchális vallások azt sugallják nektek, hogy a halál bekövetkezése során, mind a pokol, mind a mennyország létezik. MI másképpen szeretnénk erről szólni. Kedves Emberek! Nincs sorsszerű végzet, vagy egy végső megítélés, amely egy örök jutalomról, vagy egy örök kárhozatról/büntetésről szólna. Valójában „nincs vége” az életnek. Az élet folytatódóan kiterjedő.

A halál nem egy félelmetes élmény, amitől rettegni kellene. Amit ti „Halálnak” neveztek, az nem más, mint egy újjászületés, egy sokkal magasabb valóságokba, másként szólva egy egészen rendkívüli gyönyörű ébredés. Az igazat megvallva, a fizikai világokba való leszületés sokkal hatalmasabb traumát okoz, mint az „angyali birodalomba” való visszatérés. Valójában a testiségből való átkelést úgy lehetne megnevezni/leírni, hogy nem más, mint a hazatérés. Biztonsággal állíthatjuk nektek, hogy a valóság rendkívüli kiterjedése egy a lényetekkel veleszületett adottság és egy sokkal, tágabb látóképpel rendelkezik, amely egy sokkal nagyobb érzékenységet és megértést igényel.

Az átkelés pillanatában a spirituális esszenciátok/lényegetek kilép a fizikai testből és éteri formába lép át. Néhány esetben, bizonyos körülmények szerint valóban ott fogtok lebegni a fizikai testetek felett és ráláttok arra a szobára, amely alattatok, van. Mindannyian már nagyon sokszor, több alkalommal is megtapasztaltátok a halál élményét úgy, ahogy az van. Az átkelésnek megfelelően, számtalan feltétel szerint a tudat különböző módokon hagyhatja el a fizikai testet, legyen az betegség, öregkori leépülés, vagy akár egy autóbaleset következtében hirtelen bekövetkező halál. Az öregkori leépülés, szenilitás esetében, mint például az Alzheimer-kór, vagy súlyos kómába esés esetén a tudat annak ellenére már átkel a túlvilági valóságba, miközben még a test biológiai értelemben életbe marad.

Tehát a fizikai halál fokozatosan, folyamatként is megtörténhet. Azok számára, akik az átkelést egy gyógyíthatatlan betegség során élik át, az átkelési folyamat, gyakran szakaszosan a test elmúlásával történik meg. Így a tudat darabokban, részekben kel át, valamint az átkelés során a tudat kilép és visszatér a fizikai testben. Az utolsó kilépés előtti időszakban, néhány nappal azelőtt vagy néhány nappal azután végképp bekövetkezik a halál. Ezeken a végső folyamatokon áteső személyek, felfokozott állapotba kerülnek és angyalokat, őrangyalokat látnak gyakran, és azokat a szeretteiket, akik már egykor átmentek a túloldalra.

Az ilyenfajta átkelési/kilépési folyamatot, gyakran választjátok annak érdekében, hogy eltávolítsátok magatoktól a halálfélelmeteket. Ebben az értelemben ez a helyzet lehetővé teszi azt, hogy felderítsétek egy olyan rövid halálközeliség élményét, amely során az átkelő személy megengedi magának azt, hogy megszabaduljon a félelmek, okozta feldúlt állapotától és rájöjjön arra, hogy semmi oka nincs többé rettegni. Azok, akik már megtapasztalták a halálközelséget, azok azt tapasztalták meg már, hogy ez önmagában nemcsak egy jó értelembe vett nyugodt, békés állapot, hanem egy olyan fényes és boldog környezettel is jár, hogy ennek következményeként, szinte ellen akarnak állni annak, hogy visszatérjenek a fizikai világba.

Amikor elértek erre a szintre, akkor egy automatikus átkelés történik meg, és így az ember ennek során egy magasabb (tudat) állapotába emelkedik. A magasabb állapot számos szintet tartalmaz, és oda, arra a dimenziós szintre kerültök, amely éppen megfelelő a számotokra. A halál utáni dimenziók lényegében frekvenciálisan behatároltak, amelyeket hogy jobban értsétek, nem mások, mint különböző vibrációs intenzitású pszichológiai/lelki állapotok.

Az átkelésetek során a legtöbbetek azonnal rá fog döbbenni a változásokra. Tudatosan, nyugodtan és elragadóan fogjátok érezni, még akkor is, noha a fizikai időtök lejárt. Közületek sokan az elragadtatás érzéssel fogja fel azt, hogy továbbra is még „mindig” éltek. A belső beszédetek ébreszt rá erre az élményre, amely azonosít azzal, hogy nemrég bizony befejeztétek a fizikai testben való tartózkodásotokat. Teljes mértékben fel fogjátok ismerni azt az életidőt, amit megéltetek és ennek az emlékei egy ideig még azonnal hozzáférhetőek lesznek. Képesek lesztek másokkal, azokkal kommunikálni, akik fontosak voltak számotokra és már befejezték az életidejüket.

Rá fogtok ébredni arra, hogy már nem fizikai testben vagytok. Egy másik formába fogjátok találni magatokat, egy fizikai képmásotokkal fogtok megjelenni, de nagyon gyorsan megtanuljátok, hogy már nem tudtok többé fizikai szerkezetben lenni, egy olyanban, amiben ez idáig éltetek. E között, az újabb és a fizikai test közötti különbség nyilvánvaló lesz, mert ilyet nem tapasztaltatok meg az életetek során, és az is, ahogy képesek lesztek átjutni/átkelni a fizikai anyagon. Meglehet szükséges lesz megtanulnotok,/újratanulnotok bizonyos viselkedési szabályokat, mert nem biztos az, hogy azonnal felismeritek a gondolat általi teremtői és mozgató lehetőségeiteket, vagy az új környezet által megjelenő teremtői érzékenységeteket. Meglehet az is hogy meglepődtök azon, hogy egy olyan új környezetben találjátok magatokat, amelyben az addig öt különböző érzékszervetek szerinti tapasztalás, egyidejűleg jelentkezik, és nem is gondoltak arra, hogy e mögött milyen okok húzódnak meg.

Ekkor kezdetben talán azt fogjátok majd érezni, hogy nincs egymást követő, szakaszokra bontható folytonossága a tevékenységeiteknek. Úgy is érezhettek, mint akiket az egyik helyről a másikra dobálnak, és nem találtok értelmet, ritmust benne. A szó szoros értelmében, az egyik tapasztalatot követően azonnal egy másik követi, váltja fel. Az is meglehet, hogy az elején nem ismeritek fel, hogy a gondolataitok vezérlésével azonnal megvalósulnak a dolgok, ahogy csak rájuk gondoltok. Így tehát a haláról szólva, lesznek újratanulható szakaszai az eligazodásotoknak, és egy sor új beállítódás/hozzáigazítása a „mentális” fizikai eszközeiteknek.

A halálnak lesz majd egy olyan szakasza, amikor amelyben tüzetesen megvizsgáljátok a nemrég befejezett tapasztalásotok szerkezetét, lefolyását. Ez után a vizsgálat után viszont egy másfajta (tudati) kiterjedés történik, amelyben a lélek fokozatosan összehasonlításával, integrálhatóak lesznek más élettartalmak is, melyek másfajta aspektusai nem csak kizárólag a földi tartózkodásaitokról szólnak, hanem másfajta valóságbeliekről szintén.

Amikor ez a kiterjedés/megnyilvánul, akkor a lélek identitása is erősebbé válik és ez az éteri formátokat, fogja majd kiváltani. Így a lélek a „test” vázlataiból, amely magába foglalja az összes megtapasztalásaitokat, egy olyan külső megjelenés válhat kiválaszthatóvá, amely egy másik életidővel függött össze.

Eltérések

Nos, vannak olyan a szokástól eltérő esetek az átkelésben, amikor például valaki egy hirtelen és váratlan eseményben, egy autóbaleset során veszti el az életét, és így az átkelés egy nagyon rövid időszak alatt összezavarhatja. Ez azonban ritka és általában akkor történik meg ilyen, ha az adott személy túlságosan ragaszkodik a fizikai életéhez és nem tudja elengedni. Általában azok a kevésbé fejlett lelkek ilyenek, akik úgy érzik, hogy nem érték el még/már a céljaikat az életben, vagy olyan lelkek, akik egy rendkívül szokatlan életválasztásuk különböző okai miatt, annyira idekötötték magukat a Földre, hogy nem fogadják el az átmenetet. Nagyon ritka esetben a halál után ők azok, akik határozottan elutasítják vagy nem hajlandók elfogadni azt, hogy az bekövetkezett, és kétségbeesésükben az érzelmi energiáikat egy újra belépő fizikai formára fókuszálják. Egy másik, hasonló forgatókönyv szerint, aki az adott célját megváltoztatja, vagy a meghatározott célját makacsul addig próbálja befejezni, amíg rá nem jön arra, hogy elfogadja azt, hogy a földi tartózkodása véget ért. Hogy helyes irányba tereljük ezeket a zavaros történéseket, vezetett meditációval bátran beavatkozhatunk, ha szükséges átsegíteni őket. És Mesterek, azt is vegyétek figyelembe, hogy valóban léteznek segítők/útmutatók/vezetők, hogy e folyamatban segítsék megérteni azt, hogy mi zajlik le ilyenkor. A legtöbbetek teljesen tisztába lesz mindennel, amikor átléptek. És amikor egy ember mindenfajta tájékozódási zavar nélkül lép át, akkor a legtöbb esetben őket a volt családtagok, barátok köszöntik majd azok, akik már előzőleg átkeltek a túlsó partra. Ilyenkor egyfajta kellemes és kényeztető euforikus helyzet felismerésébe kerültök, amely egy hasonló jó érzetet sugároz ki magából. Itt akkor lehetőségetek lesz annyit pihenni vagy még többet is, ami kívánatos. Ennek megfelelően ez egy olyan kiterjedő időszakotokká válik, amelyben egy eksztatikus környezet az uralkodó. A legtöbbször olyan hasonló érzéssel jár, mintha egy olyan fényes mezőben úsznátok melyet egy káprázatos rendkívül élénk színekkel árnyalt fény kísér. Ebben az időszakban egy boldogságos állapotba kerültök és sokkal jobban, könnyebben eligazodtok annak a megértésében, hogy a (fizikai) lezáródásotok megtörtént. De így is képesek lesztek a gondolataitokat még mindig nyugodtan a földi síkra fókuszálni. Fel fogjátok fedezni azt, hogy a gondolataitokat nagyon gyorsan el tudjátok juttatni bárhová és bárkinek ahová fókuszáljátok.

Képesek lesztek arra, hogy meglátogassátok a barátaitokat és rokonaitokat a múltban és köszönthetitek gyermekkori barátaitokat is gond nélkül a téren és időn keresztül. Lehetőségetek lesz arra, hogy újra megtekintsétek gyermekkori magatokat, mint amikor kisgyermekként a családotokkal megünnepeltétek a Karácsonyt, vagy benézhettek a 60 évvel korábbi középiskolai tantermeitekbe. És akkor rá fogtok jönni arra, hogy az idő nincs madzagon húzva bármilyen gondolatotok vagy elképzelésetek megnyilvánítása közben, nincs kezdőpontja, mint a fizikai életben. Kellemes felfedezéseket tehettek ezen az álomszerű jelenségeken keresztül, de ezek valóságosak és érvényesek és tisztán áttekinthetők. Még több lehetőségetek lesz megismerni az élet utáni valóságokat és dimenziókat addig, amíg a földi síkon maradtok. Röviden meg is fogjuk beszélni az ezekről szóló megosztásunkat.

Most azonban fontos azt megértenetek, hogy senki sem hallhat meg anélkül, ha erről nem úgy döntetek, ha nem azt választottátok, éppen akkor. Ezért is van az, hogy senki sem „hallhat meg idő előtt” és ilyen értelemben még így sincs „befejezetlen élet”, hogy úgy mondjam még akkor sem, ha az „életfeladatok” választása által az egyik vagy másik ok miatt azok nem teljesedtek be.

Folyamatos fejlődés

Kedveseim! A halál utáni életek leírásai valójában különböznek egymástól, valamennyi különbözik abban, hogy milyen az egyén hiedelem felfogása és a magában elért fény hányadosa. Azok tűnnek nagyon különlegesen bonyolultnak, akiknek közületek dogmatikus nézeteik vannak és a hitük az örök paradicsomról, a pokolról vagy a mennyországról szólnak. Az az igazság, hogy ezek a vallási tanítások általi hitük a legtöbbször azonnal létrehoz egy szent képet és fehér fényt, amely megegyezik egyfajta lelki programozással. De érdekes módon ez mégis lehetővé tehet egy gördülékenyebb átmenetet azokhoz képest, akik például nem hisznek a halál utáni életben.

De egyértelművé kell tennem azt, hogy a halál nem a végső örök nyugvóhelyetek. Nincsenek aranyutcák a mennyben, sem démoni gyötrelem a tisztítótűzben főve, és nincs végtelen űr sem, bár lehet, hogy egy rövid ideig ilyenekről képzelődtök, ha nagyon erősen hisztek bennük. Még így is lehetnek rövid életszerű vízióitok, de ebben az állapotban is ott vannak veletek a vezetőitek és az őrzők „az Eligazító csapat”, akik úgymond segítenek azoknak, akiknek szükség van segítségre és útmutatásra, hogy hogyan alkalmazkodjanak, igazodjanak el a túlvilági életben. Az „Eligazítók” mindig elkísérik a fejlődő lelkeket mind az életetek során mind a halálon át segítve. Az Eligazítók csapattagjai a fizikai életetek végéig végzik ezt a szolgálatot, addig, amíg kiléptek a fizikai testetekből, a tudatosság transz-dimenziós kivetülési folyamatának szakértői ők.

A „Segítő Útmutatók, amíg a földi tartózkodásotokban vannak, különösen hasznotokra állnak, mert közvetlenebbül felfogják, megértik a földi valóságban az érzéseket és érzelmeket, és azt hogy az eltávozó lelkek csak kilépnek innen. Így aztán meglehet az, hogy vannak olyanok, akik személyesen, de olyanok is, akik nem emlékeznek az éjszakai történésekről. Ezek az útmutatók képesek felfogni magukba a szóban forgó számtalan érzést, és így aztán tudnak segíteni azoknak, akik az átkelés közvetlen szakaszának kezdetén összezavarodnak. Általánosságban elmondható az is, hogy egy „öreg lélek” (ahogy ezt nevezitek), már a tudatosság sokrétű tapasztalásán került bár, de a nagyobb számban leélt életidőket nem szabad összekeverni azzal kapcsolatban, amikor a fizikai állapotból a nem fizikaiba kerül át.

Felkészítő gyakorlatok

Vannak olyan tevékenységek, amikor lehetőségetek nyílik arra, hogy vállaljátok, amíg fizikai életben vagytok azt, hogy felkészüljetek az élet utáni valóságokra. Ennek megfelelően azok, akik erőfeszítést tettek erre fizikai síkon, megtanulhatják a testen kívüli kivetítést/projekciót, elmélyült meditáción, böjtölésen, látomáskeresésen, tudatos álmodáson, jógalégzésen és sámánisztikus utazásokon keresztül, így ismerős lehet majd számukra a túlvilági környezet.

Ezért is hasznos felkészülni a fizikai halálba való átkelés idejére. Ezek mind a tudatosság kiterjesztésének megtapasztalásai a multidimenziós valóságokba. Mindanyiotoknak képességébe áll mindezeket megtanulni a fizikai életben és majd eligazodni majd a multidimenzionális életbe az itt megszerzett tanulmányokkal, melyekkel a halál utáni valóság árnyalatait is megismerhetitek. Ezek mind nagyon hatásos módon segítenek felkészülni, felkészíteni bennetek az átkeléskor. Tudni fogjátok azt, hogy mire számíthattok és jobban meg fogjátok érteni az időtlenség és a gondolatirányítás feltételeit. Egy kis foglalatossággal szánjatok időt arra, hogy sajátos személyes programozással megismerkedjetek a tudatos álmodással, mert képesek vagytok rá: A saját programozáson mi azt értjük, hogy egyszerűen ezt választjátok. Szándékaitok szerint hozzátok létre, teremtsétek meg azt, hogy emlékezzetek majd az álmaitokra. Mielőtt elaludnátok, ezen legyen a meditációd fókuszotok, és kitartó összpontosítással fejezzétek ki ebbéli szándékotokat. Meg fogtok lepődni az eredményen. Azok közületek, akik már elsajátították a MER-KA-NA kristályos fénytest mesteriségét, megtapasztalhatják majd ezeket a valóságokat és haláluk után folytatni fognak egy olyan létfolyamot, amelyre a fényhányadosuk foka (az elért fejlődésük mértéke szerint) azt, lehetővé teszi számukra. Ezek mind a Metatroni Kulcsok tapasztalásain alapszanak.

Igazából a halál utáni valóságokba a MER-KA-NA-n alapuló valóságokat érhetitek el majd. Leggyakrabban az éjszakai álom állapotában léphettek be ide, de csak nagyon ritka esetben van az, hogy emlékeztek ezekre felébredés után. Ahogy már azt mondtam, a fizikai világban való elkülönülés megváltoztatja a személyiséget, de vannak közös hasonló vonások azokkal ott is és ezekkel mindannyiótoknak számolni, kell. Lesz egyfajta megnövekedett képességetek és szabadságotok arra, hogy továbbfejlesszétek a képességeiteket, és még erőteljesebben érezzetek, sőt még világosabban, tisztábban megértsétek magatok természetének többdimenziós létezését a Minden Ami Van részeként.

Vizsgáljuk meg, mi történik a Halál folyamán

Most vizsgáljunk meg néhány fontos kérdést, témát, melyeket ez a csatorna korábban is érintett, de érdemes újra velük foglalkozni, mert nagyon fontos lesz számotokra az, hogy miről is szólnak.

Mesterek, amikor átkeltek a fizikai létezésetekből, amikor kiléptek az anyagi testetekből, akkor azon a ponton egy „másik test” állapotába kerültök. Egy másfajta „egy éteri formába” találjátok majd magatokat, egy olyanban, mint mikor az álmaitokban utaztok és akkor egy testnélküliségbe vetültök ki. Ekkor nagyon kényelmesen fogjátok érezni magatokat, mert valójában ismerős lesz nektek ez az állapot, mert az igazat megvallva, amikor bármelyikőtök is az alvás közben kilép a testéből, ugyanez történik akkor is. Ez az „új” test meglehet fizikainak fog tűnni, de hamar rájöttök arra, hogy nem az, hanem ez az új „halál utáni” test ebben az új környezetben számos új lehetőséget kínál fel majd számotokra. A legtöbben kezdetben ekkor azt választhatjátok majd, hogy olyan legyen a megjelenésetek, hasonló, mintha fizikai életben volt, de mégis egy vonzóbb, erőteljesebb formában. A legtöbben közületek ekkor azt választjátok, mint amikor a fizikai életetekben „csúcsformában” voltatok. Azonnal és nem időhöz kötötten, a gondolataitok szárnyán fogtok utazni. Például, ha arra gondoltok, hogy van egy hőn szeretett valakitek mondjuk Virginában, akkor azonnal ott lehettek nála, az ő jelenlétében. Képesek lesztek velük telepatikus módon kommunikálni, bár ők a legtöbb esetben nem lesznek képesek meglátni bennetek, vagy a hangotokat fizikai szinten hallani, de képesek lesznek felfogni titeket tudatalatti kommunikációs szinten, és képesek lehetnek vagy sem felismerni a gondolatátvitel forrását.

James Tyberonn

Nem lesztek láthatóak, bár fizikai szerű testnek látszó testben léteztek. Halál után, amikor kivetítitek a tudatosságotokat a fizikai valóságba, akkor éteri formában tartózkodtok, a ti szóhasználatotokkal élve, olyanok lesztek mintha kísértetek lennétek. De mi most hozzátehetünk egy érdekes megjegyzést mindezekhez. Éspedig ez az, hogy az Állati Királyság számos élőlénye, beleértve a háziállatokat, a kis kedvenceiteket, képesek lesznek egészen tisztán meglátni bennetek. Előfordulhat az is, hogy kutyáitok, macskáitok, kitörő örömmel fognak majd fogadni, amikor hazanéztek oda ahol a családjaitok és háziállataitok tartózkodnak a Földi síkon.

Általánosságban azt is mondhatnánk, hogy újra felfedezitek az új formátok, alakotok és képességeitek csodálatos jellegzetességeit, mégpedig a gondolatirányítás módszerén keresztül. Elragadónak fogjátok találni azt, hogy bármit képesek vagytok megtenni a gondolatotok irányításával. Képesek lesztek repülni, csakúgy, mint ahogy az álom állapotában megtörtént veletek. Könnyedén átjuthattok a szilárd tárgyakon keresztül, akár a falakon, épületeken, vagy hegyeken is. Az akaratotok szerint tudtuk mozogni, az egyik helyről a másikra, az egyik személytől a másikig a gondolataitok által. Ebben a kezdeti szakaszban úgy is dönthettek, hogy megvizsgáljátok a bolygó felszínét, de vagy akár a belsejét is. Láthatóvá lesz számotokra a bolygó asztrális síkjában az ásványi és növényi birodalom Dévikus/Isteni-természeti kiterjedése.

Ennek a folyamatnak a kezdetét persze úgy fogjátok fel, mintha aludnátok. a legtöbb esetben a halál után, az emberek többsége úgy dönt, hogy még továbbra is szoros kapcsolatban marad a földi síkkal, pár hétig vagy hónapig, amíg át nem kel, egy magasabb valóságba: Ebben az „időzítésben” különböző eseményekből válogathattok azzal kapcsolatosan, hogy kommunikáltok, kapcsolatba léptek azokkal, akik az életetek idejében fontos szerepet játszottak. Ne feledjétek azt, amit az időről gondoltok, az nem létezik a nem fizikai valóságban, így nem fogjátok felismerni a lineáris idő múlását a halálotok után.

Amíg még szoros kapcsolatba maradtok a földi síkkal a halálotok után, annak idejét úgy lehetne megmérni, mintha 4-6 hét telt volna el a folyamatos, lineáris idő szerint. Más szóval úgy lehetne leírni. ezt az állapotot nagyon röviden, hogy a gondolat természetes áramlásában és terében és az időtlenség, nem időhöz kötöttség forgatókönyve szerint történik mindez. Ily módon lehetőségetek van arra, hogy némely személyek ebben az állapotban maradnak hónapokig, de akár évekig is attól függően, hogy mennyire van szükségük a kommunikációs kapcsolat befejezésére. Azonban ez nem egy minta vagy szabály. Ne lepődjetek meg azon, hogy ebben az éterikus állapotban sokan döbbennek rá arra, hogy a saját halottvirrasztásukon, vagy temetésükön vesznek részt.

Közületek sokaknak volt már halálközeli élménye, majd amikor visszatértek a fizikai életbe, a egy villantásnyira az egész életüket szemük elé idézhetitek. Van némileg egy félreérthető fordítás a tudat alatti álom állapot és az ego, az agy homoklebenye értelmezése között. Még pontosabban megfogalmazva, a fizikai életet pontosan meg tudjátok figyelni a fátyol másik oldaláról, a születéstől az öregkoron keresztül, de ez egy alapos vizsgálatot kíván és nem egy villanásnyi idő alatt történik. Az ilyen visszatekintést választókat rendszerint az Útmutatók, vezetők segítik egy magasabb síkon, amikor elkezdődik a halál utáni időszakotok.

Mindannyiótok már átestetek ezeken az élményeken, de lehetőségetek lesz választani ezekből, amit fontosnak tartotok, melyekből nem csak tanulhattok, hanem újra is élhetitek a tanulságaikkal. Számos esetben a lélek választja ki azokat a területeket, ahol hibás tetteket is megtehettek. Ezek után rávezetést kaptok ezek alternatív megoldásainak vizsgálatára, hogy megértsétek azt, hogy mi lett volna a célravezető cselekedet, amellyel, sokkal jobb eredményt érhettek volna el. Egy elmélyült tanulási folyamat történik ekkor, itt. Ez az, amit a vallásos írások úgy neveznek, hogy elérkezett az Ítélet Napja. Azonban ebben az állapotban nincs bűntudat érzése és gyötrelmek, sem mert ezen a szinten ez nem létezik. Az egyéniség/személyiségen túlra emelkedve gondolkodtok ezekről el. Egy magasabb én állapotából tekintitek át mindezeket, és úgy vizsgálódtok mintha egy olyan megkülönböztető módon beszélne valaki ezekről, mintha harmadik személyben lenne és így figyelne meg. (megj: Ő elmondja rólad, mit tettél, aki Te is vagy). Ezt úgy gondoljátok el, mintha egy továbbképzési központban lennétek. De az legyen világos számotokra, hogy ez egy lelki dimenzió, vagy állapot, és nem egy „hely” (tér), ahogy erről egy fizikai dimenzióban gondolkodnátok. Amikor befejeztétek ezt a szakaszt, akkor eldönthetitek már, hogy reinkarnálódtok vagy sem. Számos más választási lehetőségeteket is lehet számotokra, ha mégis úgy döntetek, hogy nem inkarnálódtok vissza a földi életciklusba. Rengeteg különböző univerzum, galaxis is választható lesz majd, melyek a tanulásra hihetetlen élményeket kínálnak fel. A legtöbbjük egészen másféle, mint amit megtapasztalhattok a Föld Naprendszerében. Nagyon kevés hasonlít ehhez ezek közül a fizikai valósághoz. Közületek, akik magasabb fejlettségi szintet értek el, csatlakozhatnak más birodalmakhoz, mint például az Arkturusz, Plejádok és a Szíriusz kettős rendszeréhez. A Világegyetem szó szerint hemzseg az élettől/életformáktól, de az igazat megvallva az előbb említett három nagyon is ismerős lehet nektek, mivel már szorosan kötődtetek ezekhez a Mu és Atlantisz óta eltelt Földciklusaitoktól kezdve. Többen is közületek, egy magasabb rezgésű fény formában, fotónikus életformában éltetek együtt egykor.

Majd azt is eldönthetitek, hogy befejezitek-e a dualitást (a kettősség tanulmányait), vagy folytatjátok még, vagy azt is, hogy még nem kezdeményezitek a visszatéréseteket. A legtöbb lélek távol, elkülönülve él azoktól, akikkel az életeik során a dimenziós ciklusokban társaik/rokonaik, partnereik voltak. Általánosságban elmondható az, hogy (földi idővel számítva), 20-40 éves időszak telik el addig, amíg egy újra visszatérésről döntötök. De újra tisztáznom kell azt, hogy az idő vagy az időhöz nem kötöttség a másik oldalon másképp néz ki és ezt nehéz, bonyolult megértenetek a fizikai felfogóképességetekkel akkor, ha összehasonlítjátok a folyamatos lineáris időrenddel.

A visszatérés „időzítése” nemcsak attól függ jelentős mértékben, hogy, kik azok akik ezt választják, hanem attól is, hogy milyen hatással van rátok a Földi síkhoz való kötődés. Ebben a folyamatban (az időzítésben) többféle kommunikációs lehetőség, helyzet is lehetséges, amelyben a szerződések elkészítése és a tervezések zajlanak. Itt a dualitásban élő más lelkek és lélekcsoportok megismerése zajlik, akik azért lesznek kiválasztva, hogy segítség beteljesíteni a terveket, szerződéseket és hogy kiegyensúlyozzanak, mint választott családtagok és választott leckéken keresztül, a fejlődés, előrehaladás érdekében. Ezzel, párhuzammal majd asztrológiai mintázatot is választatok, amely szintén a legjobb mértékben támogatni fogja a fejlődéseteket. Azok a lelkek, akik úgy döntenek, hogy visszatérnek, a dualitásba feltétlenül el kell tölteniük majd egyfajta „kiképzési időt” mégpedig a Naprendszeren belül létező, de nem fizikai frekvencián rezgő másik bolygón/bolygókon.

A Lelkek utazása a Földi síkon egy kísérlet lefolytatása a Dualitás Egyetemének elvégzésére, de csak egy részét képezi a lélek tanulmányainak beteljesítésére. Mindannyian bizonyos időt fogtok eltölteni a Naprendszer minden egyes szférájában annak tanulmányainak elsajátítására. Ezeknek (tanulmányozására) akkor kerül sor, amikor a (fizikai) életek után felkészültetek erre, majd így megtehetitek a következő lépést, a reinkarnációtok következő szintjére. Ugyanakkor ezek megtörténhetnek álom állapototok közben is a nem fizikai létezésétekben. Ekkor, minden este mindannyian elhagyjátok teljesen a testeteket, és így ezt akkor nevezhetjük egy túlvilági állapotnak, amikor beléptek az alvás egy mélyebb szakaszába. De nagyon kevesen lesznek közületek azok, akik tisztán fognak majd erre emlékezni éber állapotban.

- Metatron Arkangyal James Tyberonn közvetítésével -

 forrás:foldicsillagok.hu

- - - - - - - 

 Metatron arkangyal meditáció - videó

forrás:RELAX MUSIC CHANNEL

2023. március 7., kedd

Kóbor Léna levele

 

Papa❤️ …Már az angyalok vigyáznak szeretett Édesapukámra fent a mennyben. Minden olyan gyorsan történt… Még nem tudtam felfogni, hogy soha többé nem fog hazajönni, és átölelni. 

Nagyon nehéz most megfogalmaznom, hogy milyen érzések kavarognak bennem… 

Hirtelen, egy nagy üresség támadt a szívemben, és az idő lassabban kezdett el telni. 

Minden napom egy érzelmi hullámvasút. Látom a tv-ben, az újságcikkekben, a sok megemlékezést Rólad, de egyszerűen nem tudom elhinni a történéseket… 

Még az az emlék lebeg előttem, ahogy Balatonon vitorláztunk, és gondtalanul, boldogan éltünk. Veled a csöndet is élveztem. 

Még előttem van az egész élet, de tudom, hogy mindig “itt leszel és fogod a kezemet”, és sosem engeded el! Szívem sosem fog elfelejteni! Mindig itt leszel lélekben! A ballagásomon, az első napomon a gimiben, a diplomaosztómon, az esküvőmön, a gyermekeim születésnapjain, a legboldogabb, és a legszomorúbb napjaimon is! 

Amikor felnézek a csillagokra, Te fentről “az égben lebegők csarnokából”, vagy “Gammapolisból” nézel le, és vigyázol ránk! 

Sosem fogom elfelejteni, az illatodat, a szemedet, a mosolyodat, ahogy a színpadon énekeltél, és azt ahogy Édesanyukámra és Rám néztél! 

Biztos vagyok benne, hogy éppen egy fellegi világkörüli turnén vagy Freddie Mercury-val, egy “Éjféli koncerten”, vagy a legnagyobb hullámokat szeled valahol a “Hajnali óceánon”, és újra találkoztál a “Gyöngyhajú lánnyal“. “Fekete pillangók” röpdösnek körülötted és “Régi csibészekkel” nevetgéltek.

Molnár György, Kóbor János, Mihály Tamás, Debreczeni Ferenc, Benkő Tamás 

A végtelen nyugalmak fellegében, a gondnélküli felhők között tudom, hogy jobb már Neked! Minden elvesztett barátoddal, családtagoddal újra együtt lehetsz!

Rengeteg mindent elértél életed során, és örökké egy legenda maradsz itt a földi világon! Egy olyan csoda voltál/vagy/ és leszel, akire emberek milliónyi néz fel és imád! 

De a legnagyobb rajongód mégis én vagyok! Nálad fantasztikusabb Apukát el sem képzelhettem volna! Hálás vagyok a Jó Istenkének, hogy ennyi éven keresztül együtt lehettünk! Már most nagyon hiányzol! De tudom, hogy majd egyszer úgyis fogunk még találkozni! Addig is ha le tudsz jönni hozzánk néha, tedd meg kérlek! Adj néhány jelet, hogy jól vagy. A szeretet mindennél erősebb! Nagyon szeretlek: Léna “Eö pici angyalkád”, ahogy te neveztél engem, az első gőgicsélésemtől kezdve” 

 Kóbor János (1943-2021)

- forrás:ensiferum999.blogspot.com -

- - - - - - - -

Kapcsolódó írás

 „Az égi koncert vég nélküli Isten-dicsérete” Kóbor János halálára

 https://dszilvia.blogspot.com/2022/06/az-egi-koncert-veg-nelkuli-isten.html

- - - - - - - -

 Adam Hurst - Elegy - videó

forrás:Adam Hurst

2023. március 5., vasárnap

Nikola Tesla: "A halál nem létezik"

 

Ez lehet az emberiség legnagyobb elhallgatott titka és igazsága. Tesla halála előtt nem sokkal rájött, hogyan lehet kommunikálni a túlvilággal és a halottakkal…? 



A halál nem létezik. És ha ezt kijelentjük, akkor ezzel a tudással még a tőle való félelem is eltűnik!

Nikola Tesla jegyzetei között az alábbi üzenetet találták meg:

“És ne felejtsétek: egyetlen ember sem, aki létezik, nem hal meg…

Átalakulnak a Fényben, és mint olyan léteznek tovább..

Az a titok, hogy ezek a fényrészecskék visszatérnek az ő eredeti állapotukba- visszatérve megelőző energiájuk egyikébe.

Krisztus és néhányan mások tudták ezt a titkot. Kerestem, hogyan lehet megőrizni az emberi energiát.

Van a Lélekben a Fénynek egy típusa, amely megegyezik a legfelső mennyei fénnyel.

Nem magamnak kerestem, hanem mindenki javára.

Úgy hiszem, hogy a felfedezéseim könnyebbé és elviselhetőbbé teszik az életet az emberek számára, és a spiritualitás és az erkölcs felé irányítják őket.”

-írja Nikola Tesla. 
 
 Tesla ennek a lehetőségét már 1901-ben felvetette, a kristályrádió kapcsán. Ez a készülék ugyanis egyik este félelmetes üzeneteket fogott, melyekről a legendás feltaláló így írt a naplójában:
 
„Az első megfigyeléseim teljesen megrémisztettek, hiszen volt bennük valami titokzatos, hogy ne mondjam, természetfeletti, és éjszaka egyedül voltam a laboratóriumomban.”

Annak ellenére, hogy Tesla korai éveiben nem hitt a szellemekben és az ismeretlen pszichikai képességekben, a fizikai sík elhagyása után ez a véleménye valószínűleg megváltozott.

Kanada, montreali otthonában 1998-ban Alice Cromley médium állítólag a Tesla által is használt elektromos módszerrel kapcsolatba lépett Tesla szellemével. Tesla beszélt a halála utáni létezésben rá váró új felfedezésekről:

„A jövő megmutatja, hogy amit ma okkultnak hívunk, egy olyan tudományon alapul, amelyet még nem fejlesztettek ki. A fizika túlmutat a ma tudományosan ismerten"

Úgy tudni, hogy még az FBI is nagyon komolyan vette Nikola Tesla több sci-fibe illő találmányát és elméleteit.

Egyre több bizonyíték van arra a mai tudomány állása szerint is, hogy a tudatunk, a lélek nem pusztul el a test megsemmisülésével.
Roger Penrose elmélete szerint az agyban található, nemrégiben felfedezett mikrotubulusok valójában kvantumfolyadék formájában tárolják el a lelkünket, és ez távozik a testből a halál után. Emiatt lesz a test 21 grammal könnyebb a halálunk pillanatában.

- - - - - -
 
Kapcsolódó írások
 Rájöttek, hová párolog el a lélek a halál pillanatában: TÉNYLEG energiából állunk? 
 
 A Tesla titok:
 
- - - - - - -
 
 Nikola Tesla: "A halál nem létezik" - videó
 

2023. március 3., péntek

Istenről tudósok - A tudós, aki bizonyítékot talált a Mennyország létezésére

 

Vladimir Vukanovic: Tudomány és Hit c. könyvéből:

TUDÓSOK A TERMÉSZETBEN URALKODÓ RENDRŐL ÉS ISTENRŐL


Az alábbiakban néhány Istenről szóló gondolatot közlök különböző korok tudósaitól. Ezek közül a gondolatok közül sok azt az izgalmat tükrözi, amelyet ők akkor éreztek, amikor munkájuk révén észlelték a természetben uralkodó rendet és Istent, mint annak Teremtőjét. 
 

Nikolaj Kopernik (Nicolai Copernicus) (1473—1543):

„Állandó megfigyelés, valamint a világ szerkezetének isteni bölcs rendjével fenntartott értelmi kapcsolat következtében ki ne csodálkoznék el mindenek Teremtőjének nagyságán.”

Johannes Kepler (1571—1630):

„Az asztronómia (csillagászat) művelése: olvasás Isten gondolataiban.”

„A (fizikai) törvények belül esnek az emberi szellem felfogóképességén; Isten azt kívánta, hogy felismerjük őket."

„Köszönöm Néked, Úr Isten, mi Teremtőnk, hogy nekem, hogy lássam a szépséget teremtési művedben.”

Kopernikusz adta nekünk a heliocentrikus rendszert, amelyet Kepler elfogadott. Keplert úgy ismerjük, mint a dinamikus asztronómia megalapítóját. Ó mondta, hogy a bolygók a Nap körül elliptikus pályán keringenek, az egyik fókuszban a Nappal. Továbbá, hogy a Nap és a bolygók között húzott egyenes egyenlő időközökben egyenlő felületeket fed be. Keplert fellelkesítette a természetben található szimmetria és egyszerűség. Hangsúlyozta a Naprendszerben található harmóniát, különösen „A Világ Harmóniájáról” című munkájában. Mind Kopernikusz, mind Kepler kifejezte fölfedezéseik által erősen támogatott mély vallásos meggyőződésüket.

Keplerről szólva, Werner Heisenberg elméleti fizikus így írt:

„Nem lehet kétség afelől, hogy a modern tudománynak ebben a korai időszakában az Újonnan felfedezett konformitás a matematikai törvényhez lett a meggyőző erő igazi alapja. Ezek a matematikai törvények, így olvassuk Keplernél, az isteni akarat látható kifejezései, és Kepler ujjongásban tör ki annak a ténynek nyomán, hogy ó’ volt itt az első, aki felismerte Isten munkáinak a szépségét. Így a gondolkodás új módjának bizonnyal semmi köze sincs a vallástól való elfordulásnak. Ha az Új felfedezések néhány ponton ténylegesen ellentmondottak is az Egyház tanításainak, ennek csekély a jelentősége, tekintve, hogy lehetséges volt ilyen közvetlenséggel megérteni Isten munkáját a természetben.”

Walter Heitler, elméleti fizikus, hasonlóképpen nyilatkozott:

„Az ellentmondás (tudomány és hit között) szóba sem jöhet. Ami a tudományból Újra meg Újra következik, világos jelzés Isten tevékenységére, amely oly erősen érzékelhető, hogy Kepler ezt merészelte mondani (számunkra tűnik ez merésznek, nem az ő számára): csaknem kezével érintette Istent a világegyetemben. “

Isaac Newton (1642—1727):

"A Kozmosz csodálatos elrendezése és harmóniája csak egy mindenható és mindentudó lény tervében születhetett meg. Ez mindörökre a legnagyobb felismerésem.”

Aligha tagadná valaki, hogy Isaac Newton a világ legnagyobb fizikusai közé tartozik. A klasszikus mechanika az ő mozgástörvényeire épül. 

Gottfried Wielhelm Leibniz (1646—1716):

„A rend, a szimmetria, a,harmónia elbűvöl bennünket... Az Isten maga a tiszta rend. Ő az egyetemes harmónia megteremtője."

Leibniz, a filozófus és matematikus, a fizikában, a jogban és a teológiában is tevékenykedett. A differenciál- és integrálszámítás egyik feltalálója volt, de leginkább filozófusként ismert.

Rudjer Boskovic (Ruggiero Boscovich) (1711—1787):

„A legmélyebb filozófiai intelligencia és tudomány elválaszt hatatlanok egy vallásos világkép tó’l.” Boskovic csillagász, matematikus és fizikus volt."

Karl von Línné (Carolus Linnaeus) (1707—1778):

„Láttam az örök, végtelen, mindentudó, mindenható Istentől való jelenségeket, és tisztelettel térdre estem Előtte. „

Linné botanikus volt, aki elsőként határozta meg a növények és állatok osztályozására és elnevezésére szolgáló rendszert.

William Herschel (1738—1822):

„Minél fejlettebb a tudomány, annál nehezebb elvetni egy teremtő és mindenható bölcsesség örök létezésének nyilvánvalóságát.”

William Herschel az Uránusz bolygó felfedezőjeként ismert csillagász volt.

André Marie Amp (1775—1836):

„Isten létének legmeggyőzőbb bizonysága ... az a nyilvánvaló harmónia, amely a világegyetem rendjét fenntartja, és amelyben az ott élő lények megtalálják mindazt, ... amire szellemi és fizikai fejlődésükhöz szükségük van.”

Hans Oersted (1777—1851):

„Minden alapos természetkutatás Isten érzékeléséhez vezet..."

Amp és Oersted fizikusok (az utóbbi vegyész is volt) az elektromosság és a mágnesség közti kapcsolatot kutatták, és a fizika új ágát, az elektromágnességet fedezték fel, amely számos műszaki alkalmazáshoz vezetett. Az elektromos áram erősségének egységét ampernek nevezték el.

Karl Friedrich Gauss (1777—1855):

„Midőn végső óránk eljön, kimondhatatlan nagy örömben lesz részünk, olyan örömben, mely felől korábban, munkánk során csak előérzetünk volt. „

Gyakran mondják, hogy Gauss, Newton és Arkhimédész minden idők három legnagyobb matematikusa.

Jons Jacob Berzelius (1779—1848):

„Minden szerves anyagokkal kapcsolatos dolog olyan bölcs célszerűségre mutat, amely valami felsőbbrendű értelemtől származik...”

Berzelius az atomtömegek meghatározásáról ismert vegyész volt. Különböző kémiai elemek elválasztása és meghatározása fűződik a nevéhez.

Augustin Louis Cauchy (1789—1857):

„Én keresztény vagyok, ami azt jelenti, hogy hiszek Krisztus istenségében, éppúgy mint Tycho de Brahe, Copernicus, Descartes, Newton, Leibniz, Pascal ...‚ mint a múlt valamennyi nagy csillagásza és matematikusa.”

Olyan matematikus, aki a csillagászatban és a fizikában is dolgozott; tisztázta az infinitezimális számítás elveit, tőle származik a permutációs csoportok elmélete, hozzájárult a komplex változós függvények elméletéhez.

Michael Faraday (1791—1867) vegyész és fizikus volt. 
Phillip Eichman biológus írt Faradayről egy nemrég megjelent cikket: „Michael Faraday: Isten embere - a tudomány embere” címmel:

„Michael Faraday a mélységes keresztény hit és nagy tudományos eredmények embere volt. Életének központi vezérelve az Istenbe mint Teremtőbe vetett hite volt.”

A Faradayről szóló, Eichman cikkében említett idézetek közül válasszunk egyet I. F. Riley alapján mélységes alázattal önmagát nem olyan emberként szemlélte, aki tehetsége által fölötte áll kortársainak, hanem mint olyat, aki egy már megírt könyv lapjait forgatja, amelyben rendet, ésszerűséget és tervszerűséget talál, méltót a Nagy Alkotóhoz.”

Faraday fedezte föl az elektrolízis törvényeit. Oldatban sok anyag részekre bomlik (disszociál), részben vagy csaknem teljesen, olyan részecskékre, amelyek elektromosan pozitívak vagy negatívak: pozitív vagy negatív ionokra. Ha az oldatba elektródokat helyezünk és elektromos áramot bocsátunk át rajta, elektrolízis megy végbe. Pozitív ionok a negatív elektródon válnak le, és megfordítva. Faraday törvényei az elektródokon képződő anyagok tömegére vonatkoznak. Faraday törvényei Millikan és más kutatók tapasztalataival együtt arra a következtetésre vezettek, hogy az elektromos töltésnek létezik a természetben egy legkisebb mennyisége. Ez a mennyiség a természeti állandók egyikének tekinthető, és megfelel egy elektron negatív elektromos töltésének. Faraday kísérleteiben foglalkozott a klór csepp folyósításával, a benzol elválasztásával és a rozsdamentes acél kifejlesztésével, valamint az elektromágnességgel is. Ó készítette az első elektromotort, dinamót és transzformátort.

Faraday tudományos eszméit az elektromos és mágneses mezőkről és erővonalakról alapvetően továbbfejlesztette James Clerk Maxwell (1831—1879), aki különösen elektromágnességi elméletéről híres. Ó szerkesztette meg az elektromos és mágneses mezők folyamatosságára és kölcsönhatásukra vonatkozó egyenletsorokat; a két mező elektromágneses hullám terjedésében kapcsolódik egymáshoz. Maxwell a fényt az elektromágneses hullámok egy fajtájaként írja le. Faraday és Maxwell barátok, mindketten mélyen vallásos emberek voltak.

Lord Rayleigh (John William Strutt) (1842—1919), aki Maxwellt a Cambridge-i Egyetem kísérleti fizikai tanszékén követte, szintén vallásos volt. Folytatta az elektromágneses hullámok tanulmányozását, dolgozott az optikában és a fizika más területein is. 1904-ben Nobel-díjat kapott mint az argongáz társfelfedezője.

Heinrich Maedler (1794—1874):

„A természet komoly kutatója nem tagadhatja Istent.”

„Annak, aki mélyen belenézett Isten műhelyébe, és alkalma volt megcsodálni az örök bölcsességet, térdet kell hajtania a legmagasabb szellem előtt.”

Maedler csillagász volt, elsőként térképezte fel a Holdat.

Charles Lyell (1797—1875):

„Bármely irányban indulunk el kutatásainkban, mindenütt egy alkotó értelemnek — gondoskodásának, bölcsességének és hatalmának legtisztább bizonyságát fedezzük fel.”

Lyell geológus volt. Javasolta a geológiai rendszerben a Föld harmadkorának csoportokra osztását a különböző kagylófajták megjelenésének és kihalásának kora szerint: Eocén (hajnalkori), Miocén és Pliocén (újabbkori) megnevezéssel. Ezeket a neveket általánosan elfogadták. Alátámasztotta Charles Darvinnak a fajok keletkezéséről szóló elméletét.

Justus Von Liebig (1803—1873):

„Csak azok, akik megkísérlik, hogy olvassanak abból a hatalmas könyvből, melyet mi természetnek hívunk, fogják ténylegesen megismerni a Teremtő nagyságát és végtelen bölcsességét.”

Liebig vegyészként különösen a szerves és a mezőgazdasági kémiában végzett munkájáról ismert. Megfigyelte, hogy bizonyos vegyületcsoportok különböző reakciókban változatlanok maradtak, ezeket gyököknek nevezte el, és kidolgozta a gyökök elméletét. Ez az elmélet vezetett ahhoz az első kísérlethez, hogy rendszerezzék a szerves kémiát. Liebig javasolta műtrágyák használatát ott, ahol néhány talajösszetevő már kimerült.

Robert Mayer (1814—1889):

„Életem azzal a mély, szívből jövő meggyőződéssel fejezem be, hogy a valós, igaz természettudománynak az Istenben és a keresztény vallásban való hithez kell vezetnie.”

Prescot James Joule (1818—1889):

„A jelenségeknek olyan nagy változatosságával találkozunk, amely érthető nyelven beszél a természet nagy építészének bölcsességéről és áldott kezéről.”

William Kelvin, később Lord Thomson (1824—1907):

„Intelligencia és jóakaratú szándék meggyőző bizonyságai vesznek körül bennünket, mutatják nekünk a természet teljességét egy szabad akarat munkáján keresztül, és tanítják nekünk, hogy minden élőlény egy örök teremtő-kormányzótól függ.”

Walter Nernst (1864—1941), Nobel-díjas (1920):

„A fizikában dolgozni annyit jelent, mint Isten alkotását szemlélni.”

David Livingstone (1813—1873):

„Jézus közel van hozzád és lát téged, és Ő olyan jó és barátságos."

David Livingstone, kutató és geográfus, nagyon vallásos ember volt. Élete végén is, már nagyon gyengén, naponta imádkozott. Úgy találták meg holtan, amint egy égő gyertya mellett térdre esve imádkozott.

Johannes Reinke (1849—1931):

„A természet nem úgy jelenik meg előttünk, mint vak erők káosza, nem úgy, mint energiának és anyagi részecskéknek a kusza keveréke; éppen ellenkezőleg, nyilvánvaló rend van benne. A bolygónkon tévelygő emberek számára Isten lényege mély titok marad, mindazáltal a természet megfigyelése nem hagy kétséget az Ó létezésének valósága felől, amely egyszerre transzcendens és immanens. „“

Johannes Reinke botanikus volt és különösen a tengeri algákkal kapcsolatos tevékenységéről ismert. Erősen hitt a tudomány és a vallás harmóniájában.

Ernest Rutherford (1871—1937), Nobel-díjas (1908):

„Azok az emberek, akik nem tudományos munkát végeznek, abban a félreértésben élnek, hogy a tudósnak széles körű ismeretei következtében vallástalannak kell lennie; ellenkezőleg, a mi munkánk Istenhez közelebb visz bennünket.”

Rutherford, mint fizikus, főleg a radioaktivitással és az atom- szerkezettel foglalkozott. Radioaktív alfa-részecskék vékony fémrétegeken észlelt szóródásának eredményeit felhasználta atommodell kialakítására. (Az alfa-részecskék hélium atom- magok; egyes radioaktív anyagok spontán módon alfa-részecskéket bocsátanak ki.)

Max von Laue (1879—1960), Nobel-díjas (1914):

„A legjobb fizikusok mindig mélyen hitték, hogy a tudományos igazság bizonyos értelemben Isten megpillantása.”

Von Laue fizikus volt, aki a kristályok szerkezetét és a röntgensugárzás (elektromágneses) hullámtermészetét kutatta.

Robert Millikan (1868—1953), Nobel-díjas (1923):

„Akik keveset tudnak a tudományról, és akik keveset értenek a valláshoz, vitatkozhatnak egymással, és akik figyelik őket, azt gondolhatják, hogy ez a tudomány és a vallás közti vita, de valójában csak a tudatlanság két formája közti összeütközés.” Millikan, aki fizikus volt, jól ismert az elemi elektromos töltés értékének (természeti állandó) meghatározásáról, amely egy elektron negatív, ill. egy proton pozitív töltése.

Arthur Compton (1892—1962), Nobel-díjas (1927):

„A vallással való összeütközés helyett a tudomány a vallás szövetségesévé lett. A természet fokozódó megismerésével a természet Istenéről is tanulunk, és arról a szerepről, amelyet mi játszunk a kozmosz drámájában.”

Compton fizikusként kutatta az elektromágneses sugárzás természetét. Kísérletei tárgyának, az ún. Compton-effektusnak a magyarázata mutatja az elektromágneses sugárzás természetét: a sugárzást úgy lehet értelmezni, mint elektromágneses hullámot, és/vagy a fotonnak nevezett energiarészecskék együttesét; az, hogy mely sajátságok jelennek meg a számunkra, a kísérletek jellegétől függ. (Az elektromágneses sugárzás skálája magában foglalja a radioaktív gamma-sugárzást, a röntgensugarakat, az ultraibolya sugárzást, a látható fényt, az infravörös sugárzást, a mikro- és rádióhullámokat).

Paul Sabatier (1854—1941), Nobel-díjas (1912):

„Csak a tudomány vagy a vallás terén iskolázatlan emberek gondolhatják azt, hogy ez a kettő szemben áll egymással.”

Sabatier a szerves kémiában a katalitikus szintézis terén végzett munkájáról ismert vegyész volt.

Alexis Carrel (1873—1944), Nobel-díjas (1912):

„Az emberi lénynek küzdő lelkűnek is kell lennie..., hogy fényt kutasson a világ sötétjében..., hogy vágyjon megragadni az Univerzum láthatatlan alapját.”

„Az emberi lénynek ugyanúgy szüksége van Istenre, mint vízre és levegőre.”

Alexis Carrel orvosként a sebészetben alkalmazott antiszeptikus eljárásairól és rákkutatásáról lett ismert.

Sir James Jeans (1877—1946):

„Napjainkban széles körű az a megegyezés — amely a tudományok fizikai részében csaknem általánosan elfogadott —‚ hogy az ismeretek áradata valamilyen nem mechanikus valósághoz vezet; a világegyetem egyre inkább egy hatalmas gondolathoz hasonlít, mint egy nagy géphez.”

„Felfedezzük, hogy a világegyetem e tervező vagy vezérlő hatalom nyilvánvalóságát mutatja...”

- forrás:sites.google.com -

- - - - - - - 
 

A TUDÓS, AKI BIZONYÍTÉKOT TALÁLT A MENNYORSZÁG
LÉTEZÉSÉRE

Több ezer embernek volt már halálon túli élménye, de a természettudományok kutatói mindez idáig
azon az állásponton voltak, hogy túlvilág nincsen. Dr. Eben Alexander idegsebész is ezen tudósok
közé tartozott. Tisztában volt azzal, hogy a halálközeli élmény létező jelenség, de úgy gondolta,
csupán a trauma által megviselt idegpályák terméke.

Egy szép napon viszont az ő agyát is megtámadta egy ritka betegség. A homloklebenye, amely az
érzelmekért és gondolatokért felelős – mindazon dolgokért, amelyek emberré tesznek minket –,
teljesen leállt.

Dr. Alexander hét napig kómában feküdt, majd amikor az orvosai már feladták a reményt, egyszer
csak kinyitotta a szemét, és visszatért az életbe.

Gyógyulását orvosi csodának tartják, de az igazi csoda nem csupán erre korlátozódik. A kóma alatt
dr. Alexander megjárta a túlvilágot, és találkozott egy angyalszerű lénnyel, aki bevezette a testentúli
létezés legapróbb rejtelmeibe. Az orvos útja során az univerzum isteni forrásával is találkozott.

Dr. Alexander története nem a fantázia műve. Betegsége előtt képtelen volt természettudományos
nézeteit összeegyeztetni az istenhittel, a lélekbe és a túlvilágba vetett hitével. Ébredése óta azon
orvosok közé tartozik, akik úgy gondolják, a teljes egészséget csak azáltal lehet elérni, ha tudatosul
bennünk: Isten és a lélek létező dolgok, és a halál nem minden dolgok vége, csupán egy következő
állomás kapuja.

Ez a történet az egész világnézetünket felforgathatja. Sem a tudósok, sem a hívők nem intézhetik el
egyetlen kézlegyintéssel. Mert aki elolvassa, annak meg fogja változtatni az életét.

Dr. Eben Alexander a túlvilágról - videó
Egy harvardi idegsebész, aki azt állítja, hogy találkozott Istennel.




 Kapcsolódó írások
Túlélte az agyhalált, találkozott Istennel 
 
 Mindenki túléli a fizikai test halálát - Egy szkeptikus idegsebész megdöbbentő túlvilági beszámolója
 

2023. március 1., szerda

Van élet a halál után? A szellemtudós válaszai

 

 Beszélgetés Dr. Bistey Zsuzsa klinikai pszichológussal.
Fél mondaton (is) múlhat egy emberi sors. De valakinek ki kell mondania azt. Hallhatóan. Az objektív rálátás mindenen átsegít. Nem kell bizonyíték: ez vagy te. Íme, az ember! Aztán persze nehéz; az önismeretnél nehezebb út nincs... Mindezeket is vallja dr. Bistey Zsuzsa szellemtudománnyal foglalkozó pszichológus.

Dr. Bistey Zsuzsa 

A 7 az emberi fejlődés száma. Az első háromszor hét év határozza meg a további fejlődés lehetőségét. Ekkorra épül fel, amit a kozmoszból magunkból hoztunk. A huszonegyedik év táján kialakul a szellemi én, amely felismerésekre tehet szert, s a hozott anyagból formálja a maga életét. A csecsemő persze még rejtély; egy egész kozmoszt hoz magával. Mi lesz belőle? Egyébként ne feledjük, rögzítsük újfent magunkban: a kozmoszt és az embert egy és ugyanaz a bölcs, szeretetteljes erő tartja együtt. Nem mellékesen: percenként átlagosan tizennyolcszor veszünk levegőt, azaz a nap 24 órája alatt 25 ezer 920-szor. A plátói kozmikus világév 25 ezer 920 egységből áll. Azaz a nagy kozmikus ritmust ugyanúgy hordozzuk.

Második találkozásunk. Régi, szeretetteljes, baráti üdvözlés. S rögvest belevágunk a közepébe. Szívom magamba Zsuzsa asszony gondolatait, hogy azokat közvetíthessem. Helyszűke miatt csak szemelvényeket adhatunk közre.

A valóságot és az igazságot azt nem kell kommunikálni, az mutatja magát. De ahhoz olyan fajta gondolkodás kell, ami vállalja a kockázatot, hogy elmélyülten gondolkodik. A mai embert úgy nevelik, hogy maradjon a felszínen, amit már mások előtte megállapítottak, azt elfogadod és azon az alapon nézed a világot. De ha elkezdesz kicsit mélyebben gondolkodni - ez mindenre vonatkozik, saját magadra, a környezetedre, az eseményekre, a történésekre -, akkor különös összefüggésekre fogsz rájönni.

Amit a szellemtudomány ma adni tud a léleknek, ehhez nem kell bizonyíték. Némelyek arra biztatnak engem: bizonyítsd be, hogy már éltem. Erre én mindig azt felelem: bizonyítsd be, hogy nem. Az ember, mint szellemi én újra és újra a kozmoszban bejár egy bizonyos utat, és azután megkeresi a visszautat a Földre, hogy tovább tudjon fejlődni egészen különleges körülmények között, mert a Földön talán a legnehezebb szellemileg fejlődni. Ugyanis fizikai testbe vagy szorítva. Tehát a szellemed szinte lehetetlen helyzetbe kerül. Olyannyira lehetetlen ez a helyzet, hogy naponta nyolc-tíz órára meg kell szakítanod és ki kell szabadulnod belőle, mert mikor elalszol, akkor a lélek és a szellem alkotóelemei eltávoznak. És te maradsz ott az ágyon eszméletlenül. Nincs tudatod. A tudat kiszabadul. Akkor lépsz tudatba újra, ha valaki fölráz, valami fölébreszt. De az alváskor, az álom állapotában az ember szellemi alkotóelemei különválnak. Csak a vegetatív idegrendszered működik. Szóval a fizikai testben élni a lélek és a szellemi elemek számára elég megpróbáltató. Nehéz. Hetven-nyolcvan évenként viszont levetjük a fizikai testet egy hosszabb időre, mert a léleknek és a szellemnek szüksége van a kozmikus erőkkel való kapcsolódásra. Hogy újra magához térjen, levonja ennek az életnek a tanulságait és felkészüljön a további fejlődésre. Ezt mind a szellemi énünk felügyeli a kozmosz teremtő szellemi hatalmainak segítségével, a lélek pedig magával viszi tapasztalatait. Először megnézi a letelt életet, feldolgozza, utána a kozmoszban egy bizonyos utat bejárva - a Nap-kozmoszon belül - az előző életének a minőségéhez képest begyűjti a szükséges képességeket és talentumokat egy következő inkarnációra. És így születik meg. Nem lélekvándorlásról beszélek, mint a régi hinduk, hanem a szellem újratestesüléséről. S ha az alapjait akarom megfogalmazni, akkor a hármassághoz kell nyúlnom. Egy: a fizikai test alá van rendelve a genetika törvényének. Tehát öröklési áramlatba lépünk. De ez is olyan valami, amit felépítünk a szellemvilágban, hogy hová - a Föld melyik pontjára -, kihez jövünk. Mert nyilvánvaló, hogy egészen más sors épül, ha valaki Magyarországra születik, vagy Timbuktuba, vagy Etiópiába. Markánsan más sorskörülmények közé kerül az ember. Kettő: a lélek alá van vetve a karma, vagyis a sors törvényeinek, amelyeket maga épített be magába, mint az előző életek következményeit. Ki akarja küszöbölni, illetve tovább akarja fejleszteni azokat. És ezt önmaga vállalja. Három: a szellem - az előbbiek miatt - alá van rendelve a reinkarnáció törvényének.

Ahogyan azt mondani szoktuk: Krisztus visszajön újra. Neki megengedjük. Újra eljöhet. (Elmosolyodik Zsuzsa asszony.) Ő még jöhet. De az, hogy mi is jövünk, azt már nehezebb elképzelni.
Az én pszichológiai praxisom viszont éppen ezzel indult: a XX. század utolsó harmadában múltba tekintő, úgynevezett regressziós javaslatokra, vagy hasonló ´iskolázás´ hatására az emberek hihetetlen gyakorisággal átbillentek egy előző életükbe. Tehát senki nem mondta, hogy ez – hogy ilyen – van, vagy tettem volna olyan indikációt, hogy na, most menj szépen vissza az időben és bukkanj föl valahol. Egyszerűen átbillentek. És ekkor jöttem rá, hogy ez a felismerés most már olyan közel van hozzánk, hogy ennek elébe kéne menni. Mert hiszen erről van szó. Más különben milyen forrásból hozna ő elő ilyen emlékeket, s néha nagyon különös, traumatikus emlékeket, amiknek a következményeit megtalálja a mostani életében.”

S hogy mi múlik rajtunk? E felvetésre ekképpen felel a szellemtudós: „Az elindulás. A késztetés, hogy nekem ez kell. Amíg ide bejön hozzám, és azt mondja, hogy nekem ez kell. Egyébként senki nem kényszeríti rá. De valamilyen módon nem bírja tovább úgy, mint eddig. Lehet az egy életkrízis, lehet betegség. Foglalkoztam néhány hónapig egy asszonnyal, aki hét éve készült ide, de csak tavaly szeptemberben jött el, már halálos betegen. Olyan folyamatok voltak a testében, hogy mindenki tudta, egyirányú úton van. Egészen egyszerűen ki tudta mondani azt, hogyha mennem kell, akkor mielőtt átlépek azon a küszöbön, még mindent meg akarok tanulni, amit lehet. Vagyis mit mondott ki? Hogy tudja azt: tovább is van folytatás.

A mai ember már nem zárja le a két kaput. A születés kapuját; ugye, már elkezdtük úgy nyitogatni, hogy nagyon sok kismama beszélget a magzatával. Na, de amikor átlépjük a teremtés másik ajtaját és levetjük a fizikai testet, a lélek és a szellem továbbáll. S a tudat nem tűnik el. Az utóbbi évek talán legnagyobb élménye volt számomra, amikor II. János Pál egy pápai enciklikát alkotott. Kinyilatkoztatta, nem kell azt hinni, hogy a halál után a tudat megszűnik. Ennek nagy jelentősége volt. Ezzel azt mondta: az ember tovább él. Újra és újra kapunk a Földön fizikai testet, de nem ugyanazt. Amikor jössz, közeledsz a földi inkarnáció felé, akkor pontosan a múltadból fakadóan és a múltbeli minőségeidből fakadóan kapod meg a kozmikus hatalmaktól azt a megfelelő formát, amibe a következő tested épülni fog. És az, hogy milyen körülmények közé kerülsz, és kit választasz ki szüleidnek, hogy milyen bőségbe vagy nélkülözésbe akarsz jönni; ez mind összefügg azzal, hogy mire van neked szükséged. Ha egy kicsit továbbfejleszted magadban ezt a gondolatot, akkor fogod látni, hogy az életed eseményeit – amelyek első gondolatra tragédiának vagy igazságtalan büntetésnek vagy megtorlásnak tűnnek – egy mély bölcsesség tervezte (úgy), méghozzá olyan körülmények között, amikor te is így akartad. Tehát semmi sem történik veled csak úgy. Egy levél nem esik le véletlenül a fáról...”

„Ne hagyd magára azt, aki előremegy... Ne sirasd sokáig, mert ezzel neki okozol fájdalmat. Tartsd vele a kapcsolatot”.

„Igazából nekem csodálatos dolgom van, nagyon szerencsés ember vagyok, mert ezt a munkát végezhetem”, fejti ki, miközben csak úgy sugároz dr. Bistey Zsuzsa. „Én ezt praktikummá formálom; egyhetes szellemi műhelyekben dolgozom emberekkel, és persze ott van az egyéni munka, az úgynevezett énterápia, ami nem más, mint a lélek szellemi kompetenciájának felébresztése, hogy szellemi énjével azután tudatos kapcsolatba lépve ráleljen életfeladatára. Arra a kozmikus hatalmaknak tett ígéretére, amelyet a lelke mélyén magával hozott, amikor erre az életre a Földre érkezett. Ma nincs ennél sürgetőbb munka a világon, mert ettől függ az emberiség jövője. Egészen bizonyos vagyok abban, hogy a világon máshol is léteznek a szellemi kultúrának olyan szigetei, mint Ispánk, ahol ez a munka folyik. A jövő ezt kívánja tőlünk: az inviduális ember hozzájárulását a megváltás kegyelméhez. Ilyen értelemben dolgozom azért is, hogy mikor valaki – aki hozzám közel áll, családtag, szeretett jó barát – előttem átlépi a halál küszöbét, ne hagyjam egyedül. Folytassam vele a kapcsolatot, mert a következő életben újra együtt leszünk. S amit ő nem tud befejezni, azt én megcsinálom, s egyáltalán fönntartom vele a kapcsolatot, mert a következő életben újra együtt leszünk. Hiszen nem semmisült meg; a szellem halhatatlan. Körülöttem van nagyon sokáig, csak a fizikai érzékszerveimmel nem tudom felfogni a jelenlétét. De ha én gondolok rá és beszélek hozzá magamban, belefoglalom az élettereimbe, akkor hihetetlen módon elkezd velem kooperálni. Hiszen nem fogunk elszakadni egymástól. Előrement, én megyek utána. Így is, úgy is találkozunk. S a jövőnket közösen építjük.

Olyan sokszor jártunk már a Földön. Azt szoktam mondani: öreg lett a karma. Olyan, mint a szíjas ostor, egészen keményen csíp... Tehát mindenki, akivel találkozol, azzal már volt dolgod. De ez nem baj. Itt a lényeg az, hogy ne hagyd magára azt, aki előremegy. Ne sirasd sokáig, mert ezzel neki okozol fájdalmat. Inkább tartsd vele a kapcsolatot és kívánj neki termékeny munkát odaát. Mi, emberek kimegyünk a temetőbe, meggyújtjuk a kis mécsesünket, és tudod: ők a fényben élnek. Mi élünk a sötétségben. De mi világítunk nekik. Igen, ők a fényben élnek!

Velük dolgozni – az egy csoda, az csodálatos élmény! Igenis bele tudnak lépni az életedbe és hatni tudnak. Nem kísértetjárásról és szellemidézésről beszélek. De a szellemvilág él, tele van. Ugye, mi azt mondjuk, hogy űr. (Elmosolyodik Zsuzsa asszony.) Tele van lényekkel. Csak milyen a mi helyzetünk? Öt érzékszervünk van és ezek nem alkalmasak arra, hogy az éter- és az asztrálvilág jelenlétét felfogjuk. Mi csak fizikai térben látunk, hallunk, érzékelünk. De ez nem azt jelenti, hogy ez a teljes valóság. A röntgensugarak azelőtt is léteztek, mielőtt mi felfedeztük volna őket. Szükségünk volt egy gépre, amely megmutatja azokat. Nos, ugyanígy áll a helyzet az éter- és az asztrálvilággal. Még nincs rájuk antennánk. De a szunnyadó képességek erősen ébredőben vannak bennünk. Nem csak három dimenzió van; ugyan már! Végtelen... Ez a fogalom egy modern intellektusnak amúgy sem jelent semmit. Történetesen a mi Tejútrendszerünk, aminek az egyik kis csücskén lógunk mi az egész kozmoszunkkal, másfél millió kilométeres óránkénti sebességgel rohan az Androméda-köd felé. Milyen ügyben? Tudunk mi erről valamit? Semmit. De nem is zavar. Mert nem érzékeljük. Rengeteg minden zajlik körülöttünk, amire nincs érzékszervünk...”  

- Szenkovits Péter vaol.hu -

- - - - - - - -

 Dr.Bistey Zsuzsa mesél Kiss József Zsoltnak a világ jelenlegi helyzetéről a szellemtudomány nézőpontjából - videó


Beszélgetés Dr Bistey Zsuzsa klinikai pszichológussal - videó

 Téma: „Hova tartok én, és merre tart az emberiség?”

forrás:Antropozófiai Tartalmak

2023. február 28., kedd

Medek Tamás spirituális író válaszol 48.

 

Miért fáj annyira...?
Ha elvesztettél valakit, akit nagyon szerettél, az elmondhatatlanul fájdalmas tud lenni. Idővel megtanulsz együtt élni a hiányával, kénytelen megtanulsz nélküle élni. Idővel sok minden változhat, de az az űr, amit hagyott, s maga a hiánya, amit kelt, sosem szűnik meg teljesen - mindig is egy többé-kevésbé fájó pont marad.

 
Ez érthető, hiszen amíg testben élünk, addig döntően a testi érzékszerveinkkel tapasztaljuk a világot, s benne mi magunkat is. A földi elménk (melyen keresztül most megnyilvánul a tudatunk a fizikai világban) csak azt látja, ami most van. Belőlünk is, és a világból is. Bármennyire is igyekszünk rá hatni, döntően úgy véli, hogy ez az egy világ létezik, melybe beleszületünk, melyben egyszer élünk, s végül meghalunk, örökre. Hisz nem képes tovább látni, de még kellően értelmezni sem azt, ami az általa ismert világon túl van.

A test érzékszervei erre a világra, ennek a világnak az érzékelésére vannak teremtve, s mivel a földi elménk ezekkel az érzékszervekkel felfogott érzékelésekből dolgozik, ezért nem tud mit kezdeni mindazzal, ami ezen túl van.

Ahogy írtam fentebb, tehát most mi (a tudatunk) a fizikai elménken keresztül nyilvánulunk meg a testi világban, s mivel az a testi érzékszerveink észleléseivel dolgozik, így ránk is erősen ezzel a világnézettel hat. Egyre csak azt erősítve bennünk, hogy nincs tovább. Hogy annyi a világ és benne mi magunk, amennyit most tapasztalunk belőle.

Ezt felülírhatjuk többé-kevésbé azzal, ha minél inkább megismerjük a spirituális tanításokat, minél inkább megismerjük (amennyire a földi elménkkel képesek vagyunk) azt, amit a túlvilágról tudni lehet. Ezek az ismeretek nagy segítséget nyújthatnak egy szerettünk elvesztése esetén is. De a nem feltétlen alkalmasak arra, hogy a fájdalmat teljes mértékben megszüntessék - s éppen azért nem, mert a földi elménkre bár hathatunk, de teljesen el nem nyomhatjuk azt. Bármennyire is elfogadjuk a túlvilág létezését, a földi elménk mindig ott fog motoszkálni, súgván: csak ennyi az élet.

Ez természetes, hiszen a testi életünk alatt nagyon fontos, hogy döntően ide fókuszáljunk, s hogy megfelelően tudjuk érzékelni azt, ami itt van, valamint hogy kellően tudjuk meg- és átélni mindazt, amit most nekünk szükséges. Ezzel azonban az is velejár, hogy amíg testben élünk, sosem fogunk tudni teljesen úgy gondolkodni, mint test nélküli állapotban. Sosem fogunk tudni úgy elengedni egy szerettünket, és sosem fogunk tudni a hiányára úgy tekinteni, mint test nélküli állapotban, s mint ahogy az eltávozott szerettünk képes már tekinti minderre.

Ezt el kell tehát fogadjuk.

Ugyanakkor nagyon-nagyon fontos, hogy ahogy tőlünk telik, minél inkább elfogadjuk a túlvilág létezését, minél inkább úgy éljük az életünket, hogy tudjuk, az elválás sosem véletlen, sosem értelmetlen, s ami a legfontosabb, sosem végleges. Mert bár a fájdalmat ez sem tudja teljesen megszüntetni, de sokat segíthet, hiszen egy teljesen más nézőpontot ad. Bármennyire is fáj valakinek a hiánya, sose felejtsük el, hogy újra találkozunk vele. Sose felejtsük el, hogy amit most tapasztalunk a világból, az csupán a földi elménk illúziója, mely most ugyan uralja a világnézetünket, de csak addig, míg testben élünk. Sose felejtsük el, hogy amit most látunk a világból, s magunkból, az a teljes kép csupán egy apró részlete. Hogy van egy világmindenség ezen a világon túl, s hogy van egy létezés ezen az életen túl, ahol mindannyian összeérünk és összetartozunk. S ahol mindenkivel újra együtt leszünk majd, akikhez kölcsönösen, szeretettel kapcsolódtunk.

- Medek Tamás spirituális író - tudatostudat.blog.hu -

2023. február 26., vasárnap

Balogh Béla: A Végső Valóság - Anyagtól független belső érzékszervek

 

 “Egy ragyogó, napos délután történt, hogy El Greco-t, a spanyol festőt meglátogatta egyik barátja..
Nagy meglepetésére egy sötét szobában talált rá a művészre. Az ablakot vastag függönyök takarták.
– Gyere ki a napra – mondta a barátja,
– Most nem megyek – válaszolt El Greco. A napfény zavarná azt a fényt, ami bennem világít…”

- Anthony de Mello: Szárnyalás -

 
El Greco:Gyertyát gyújtó gyermek
 
 Balogh Béla: A végső valóság
 
 A végső valóság talán az első olyan mű, ami áthidalja a materialista, az idealista és az ezoterikus világnézet közötti szakadékot. Tudományos eredményeink, képességeink és élményeink felülvizsgálata után tarthatatlanná válik az elképzelés, miszerint gondolatainkat az agy hozza létre, és tarthatatlanná válnak az evolúció kezdeteiről alkotott feltételezések is.
A halál utáni, valamint a születés előtti élet lehetősége már nem hit kérdése, hanem fizikai törvényszerűség. Megdöbbentően új világkép ez, ami a léttel kapcsolatos kérdéseink többségére választ adhat.
 
Részlet a könyvből:

 Anyagtól független belső érzékszervek

Minden állóhullámnak, amit mi anyagként élünk meg, rendelkeznie kell egy magasabb szférához tartozó megfelelővel, ami ezt az állóhullámot fenntartja.

Ha tovább haladunk ezen az úton, akkor az is logikus feltételezésnek tűnik, hogy a fizikai testnek – mint egységes egésznek – van egy magasabb energiaszinten létező megfelelője.

Ezt talán úgy is fel lehetne fogni, mint a fizikai test tervrajzát. Ezek után várható volna, ha nem csak testünknek, de testi funkcióinknak, sőt, érzékszerveinknek is lenne magasabb szférához tartozó megfelelője.

Közelebbről megvizsgálva a dolgot, felismerhetjük, hogy valóban léteznek ilyen „belső” érzékszerveink. Létezésüket mindeddig az agyműködés számlájára írták, de tekintettel arra, hogy az agy gondolatalkotó képessége nem bizonyított,és a fizika törvényeinek ismeretében inkább lehetetlen, mint valószínűtlen, új szempontok szerint kellene megvizsgálnunk a „belső látás” és „belső hallás” jelenségét.

Beethoven orvosi szempontból nézve teljesen süketen, csupán belső hallására támaszkodva írta meg a IX. szimfóniát. Michelangelo, amint rátette a kezét egy márványtömbre, azonnal „megérezte”, hogy a tömb milyen szobrot „rejt” magában. A festő, vagy a formatervező szintén a belső látás segítségével megteremtett belső kép alapján kezd hozzá az anyag alakításához és formálásához. Vajon olyan érzékszervekről van szó, amik magasabb szférákhoz tartoznak?

A látáshoz elengedhetetlenül szükséges a fény. Fény nélkül nincs kép.

Persze a belső látáshoz is fény kell, de az a fény, amit a belső látáshoz használunk, nem lehet ugyanaz a fény, ami az anyagi világban körülvesz bennünket. Logikus volna azt feltételezni, hogy a belső látás egy magasabb szférához tartozó fény segítségével működik. Nem függ a fizikai szem és a fizikai fény lététől, mert becsukott szemmel is fel tudunk idézni magunkban egy kedves arcot, sőt, tervezni, alkotni is tudunk. Becsukott szemmel szinte könnyebb…

A belső látás és belső hallás természetesen nemcsak zeneszerzők vagy festők kiváltsága. 

Mindannyian megtapasztalunk belső képeket, belső hangokat, sőt, néha ízeket és illatokat is. Talán nem olyan különös az sem, hogy ezek a képességek az álom idején is velünk maradnak. Az álom ugyanakkor még egy különös részlettel gazdagítja az élményegyüttest: álmunkban is van fizikai testünk!

Felmerül a kérdés: előfordulhat-e, hogy álmunkban egy magasabb szférára hangolódunk be, valahogy úgy, mint ahogy egy rádióvevő készülékkel egy másik adóállomást tudunk befogni?


Előfordulhat-e, hogy álmunkban behangolódunk egy magasabb szférához tartozó energiatestre, amit aztán a környezethez viszonyítva fizikai testként élünk meg?

Egyvalami biztos. Mindaddig, amíg ebben az „álomvilágban” tartózkodunk, környezetünket anyagi világként fogjuk fel, és mélységesen meg vagyunk győződve arról, hogy ez a világ valódi és igaz.

Persze ugyanez az elképzelésünk a fizikai világról is ébrenléti állapotban. Az egyetlen lényegesnek tűnő különbség az, hogy ébrenléti állapotunkban látjuk a különböző dolgok közötti összefüggést és kontinuitást. Amint felébredünk, ott folytathatjuk az életet, ahol abbahagytuk.

Persze előfordulhat, hogy váratlan események, mint például természeti csapások, háború, betegség vagy egy baleset egyik pillanatról a másikra mindent a feje tetejére állít, és ezek a „nappali” változások legalább olyan gyorsak és váratlanok, mint amiket abban a bizonyos „álomvilágban” tapasztalunk meg.

Léteznek bizonyos élmények – nagyon sokan számolnak be arról, hogy megtapasztaltak hasonlót -, amelyek szintén arra utalnak, hogy az ébrenlétből az álomba való átmenet valóban egy magasabb kozmikus szférára való behangolódás.

Amikor az álmot hirtelen megzavarja valami külső zaj, vagy esemény, villámgyorsan rá tudunk hangolódni a fizikai testünkre. Sokan úgy élik meg ezt a behangolódást, mint egy elképesztő magasságból való hirtelen zuhanást. Ez persze – a gyors ébredéstől és kissé élénkebb szívveréstől eltekintve – nem jár komolyabb következményekkel, és az is megnyugtató, hogy rendszerint a puha ágyban „érünk földet”.

Az is előfordul, azt álmodjuk: felemelkedünk, vagy repülünk, sokszor pusztán az akaraterőnk segítségével. Az ilyen élmények sokkal gyakoribbak gyermekkorban, de felnőttek esetében sem ritkák. 
Vajon mindez csak az agyműködés számlájára írható? Egyáltalán nem valószínű.

Ha az agy nem képes gondolatokat létrehozni, akkor álmokat sem képes. Az alvást és az álmot ma megváltozott tudatállapotnak tekintik.  
 
Vajon mi történik akkor, amikor beáll a fizikai test halála? Mi történik az emlékeinkkel, az érzéseinkkel, belső látásunkkal és belső hallásunkkal, valamint a fizikai test magasabb energiaszinten létező megfelelőjével? Eltűnnek-e ezek a fizikusok mérőműszerei számára hozzáférhetetlen, de valamennyiünk számára nagyon is valós élmények a fizikai test halálával együtt?

Az a felismerés, hogy ezek nem lehetnek a fizikai test termékei, az egész képet megváltoztatja. Ebben az esetben az „én” gondolataim, az „én” élményeim, az „én” érzéseim túlélik a fizikai test halálát, teljesen függetlenül attól, hogy „én” hiszek benne, vagy sem.

Az energiát nem lehet elpusztítani vagy újrateremteni, így a legtöbben talán egyetértenek azzal, hogy a gondolat és az érzés energia, és – mint energia – túléli a fizikai test halálát. Alapvető viszont a nézeteltérés arra vonatkozólag, hogy milyen mértékben lehet ezt az energiát életnek nevezni. Ahhoz, hogy ezt az állapotot életnek nevezhessük, egy magasabb szférában is szükségünk van egy működő érzékszervekkel rendelkező testre.

A kérdés tehát az: Valóban van-e egy ilyen magasabb szférához tartozó és megfelelő érzékszervekkel rendelkező energiatestünk? 
Nem szeretnék egyetlen vallás tanításaira sem hivatkozni, mert úgy érzem, itt nem arról van szó, hogy hiszünk-e benne, vagy sem. 
A fizika oldaláról megközelítve a kérdést úgy látom, hogy az általunk halálnak nevezett jelenség pusztán a fizikai test halála. 
Talán ahhoz hasonlítható, mint amikor szétverünk egy rádióvevő készüléket. Ma már kevesen vannak, akik úgy vélik: a rádiókészülék szétesése egyben az adás megszűnését is jelenti.

Egy pillanatra sem szeretném alábecsülni a halálfélelmet és az esetleges fizikai fájdalmat, ami a halált megelőzheti, de ezektől eltekintve életünk minden valószínűség szerint egy magasabb kozmikus szférában folytatódik. Csak éppen be kell „hangolódnunk” erre a magasabb energiaszinten létező világra.
 
 
A fizikai test halálát annak szétesése követi. A magasan szervezett anyag szétesik alkotóelemeire, a folyamat viszont semmi módon nem befolyásolhatja azon összetevőinket, amik magasabb energiaszinten léteznek. Az intelligens energiának, ami az általunk anyagként felfogott állóhullámokat létrehozta, és ami ezeket egy fizikai testben összetartotta, tovább kell léteznie. Persze ezt vallási kérdésként is fel lehet fogni, de szerintem nem az.

Úgy kellene tekintenünk az élet folytatására egy magasabb kozmikus szférában, mint a fizika és az élet egyik törvényére. Ebben az esetben ez a törvény a gravitációhoz hasonlóan nem csak keresztényekre, muzulmánokra, vagy buddhistákra érvényes, hanem mindenkire. Sőt, azt mondhatnánk, hogy még a legmegátalkodottabb materialistákkal sem tesz kivételt.

Ezen kívül természetesen érvényes minden élőlényre, az állatokat, növényeket és élő egysejtűeket is beszámítva. És érvényes az „anyagra” is…

Az úgy nevezett halál után tehát magunkkal kellene vinnünk gondolatainkat, érzéseinket és minden emlékünket, tehát mindazokat a rezgéseket, amelyek soha nem tartoztak a fizikai testhez.

Sokan vannak, akiket klinikai halottnak nyilvánítottak, de kis idő elteltével mégis sikerült visszahozni őket az életbe. Ezen betegek közül nem egynek úgynevezett „halálközeli élményben” volt része, és sokan beszámoltak arról, hogy mi is vár ránk „odaát”. 

Ezekre a beszámolókra talán egészen más szemmel kellene tekintenünk. így választ kaphatnánk az emberiség legfontosabb és legvitatottabb kérdésére: valóban létezik-e élet a halál után? Létezik-e emberi élet a magasabb szférákban?

- Balogh Béla: A végső valóság -

 - - - - - - - - -

Balogh Béla: A Végső Valóság - A gondolat erejéről - videó részlet

2023. február 24., péntek

A Kirlián-effektus


 
Az aura szemmel történő láthatóvá tételének ötlete akkor kezdett fizikailag is formát ölteni, amikor felfedezték a Kirlián-effektust. Ismerkedjünk meg dióhéjban ezzel a jelenséggel! 


Az ősi és az antik időben sok különleges képességű emberről köztudott volt, hogy látják az aurát, vagyis az emberek elektromágneses kisugárzását. Minden kontinensen, minden kultúrában voltak látók, akik ebbéli isteni adottságaikat mások szolgálatába állították. Imhotep, Buddha, Jézus – csak a legismertebbek a csodatévők közül. Azután, egyes vallási irányzatok úgy gondolták, hogy tűzzel-vassal ki kell irtani minden ilyen és ehhez hasonló adottságokkal megáldott embert. Az eltüntetésükhöz gyártott ideológia az volt, hogy nem Istentől erednek a képességeik, hanem a Sátántól.

Kivétel persze itt is akadt: a szentek, akiket arany színű glóriával ábrázoltak a festményeken és a ruhákon.

Az aura lényegében életfény, amely minden tárgyat és élőlényt alkot és felépít, ezért érzékelhető is. A testek fizikai megjelenése úgy is felfogható, mint az aurának egy olyan rezgéstartománya, amelyet mi anyagnak neveztünk el. Tehát az aura egy része a sűrű anyag, másik hányada a fizikai szemmel láthatatlan energia. De attól, hogy az aurát az emberi szem nem látja, még létezik és ez mérhető! Amíg egyesek az aura létezéséről vitatkoznak, addig mások nemcsak hogy látják, hanem érzékelhetővé is tudják tenni mások számára.

Szemjon Kirlián orosz mérnök már 1939-ben felfedezett egy speciális fényképezési eljárást. Ennek a titka a következő: a megjelenítendő tárgyat vagy testrészt nagyfeszültséggel gerjesztett koronakisüléssel világította meg. Ennek eredményeképpen megjelent a fotólemezen a vizsgált tárgy kisugárzása. Ezt nevezik Kirlián-effektusnak. Ennek a módszernek a hátránya, hogy nem mutatja meg minden apró részletében az aurát. Például nem mutatkoznak meg az energiavezetékek, de általános benyomást azért szerezhetünk auránk állapotáról, és ami a szkeptikusoknak a legkézenfekvőbb: az aura létezéséről.

Azon lehetne vitatkozni továbbra is, hogy a Kirlián-effektus az a valódi aurát jeleníti-e meg, vagy csak egy részét, esetleg nem is az aurát, hanem valami mást. Mindenesetre a Kirlián-effektus elgondolkodtató tudományos tény. A szovjet tudós negyven éven át tökéletesítette a módszerét. Egyik elhíresült eredménye a „fantomlevél-effektus”, amely abban áll, hogy ha egy falevél egy darabját levágjuk és közvetlenül ezután Kirlián-eljárással lefotózzuk, akkor a várttal ellentétben nem csupán a csonka falevél kisugárzását fogjuk viszontlátni, hanem az eredeti falevél auráját.

Nem mellékes talán megjegyeznem, hogy Nikola Tesla (1856-1943) is elért említésre méltó eredményeket a nagyfeszültségű fényképezés terén, továbbá George de la Warr kísérleteivel igazolta, hogy az emberi testet elektromágneses tér veszi körül. Később rájöttek, hogy észrevehető különbség van egy egészséges és egy beteg növény levelei között. Kirliánnak volt egy elmélete, miszerint a berendezése képes figyelmeztetni a betegségekre oly módon, hogy a nagyfeszültségű fényképeken megjelenik a betegség vagy fertőzés jele még azelőtt, hogy a fiziológiai tünetek jelentkeztek volna.

Dr. Viktor Inyuskin több éven át foglalkozott Kirlián-fényképezéssel, s kijelentette, hogy a fényképeken látható „aura” az általa „biológiai plazmának” nevezett jelenség bizonyítéka. De egyelőre a dolgok itt véget is érnek, hiszen ez még nem visz közelebb a megoldáshoz. A helyzetet bonyolítja, hogy az auralátók is csak egyes részleteket látnak az emberi elektromágneses mezőből. Így az auralátók, auradiagnoszták tesztjei továbbra is folynak világszerte, mivel a látók nem ugyanazt érzékelik.

A szkeptikus tudósok nem beszélnek auráról, életenergiáról vagy bioplazmáról, ők azt állítják, hogy a Kirlián-effektus a gázban megfigyelhető koronakisülés vizuális vagy fotografikus képe, semmi több.

Szemjon Kirlian tapasztalatát Guy Coggins, egy kaliforniai villamosmérnök fejlesztette tovább azzal, hogy 1992-ben megalkotta az „auraleképezés fotográfiát”. Coggins készített egy kamerát, amely egy olyan kombinált optikai-elektromos rendszer, amely színes polaroid fényképet készít a vizsgált tárgyról oly módon, hogy a felvételen látható a tárgy elektromágneses tere. Coggins később egy olyan programot is szerkesztett, amely mozgófilmmé alakítja az aura változását, illetve mozgását.

Ami Coggins technikáját illeti, a fénykép elkészítéséhez az alanynak egy elektromos modulra kell helyezni a kezét, amely egy kamerával és egy komputerrel áll összeköttetésben. A kétkedő tudósok szerint a kéz akupunktúrás pontjaira helyezett elektróda valójában a bőráramot méri. Azt azonban elismerik, hogy a bőráram függ a vizsgált személy állapotától is. Így a számítógép által felrajzolt kép egyaránt függ az áramtól és a személy állapotától. Összességében azonban nem lehet teljesen egyértelműen eldönteni, hogy mit is lehet látni a felvételen.

A mai tudományos és ezoterikus teóriák egyetértenek két dologban: minden rezgésekből áll, illetve sok mindent még nem ismerünk a világegyetem titkaiból. E két dolog arra enged következtetni, hogy az univerzumnak sok folyamata egyelőre még megfejtetlen titok előttünk. A Kirlián-effektus valószínűleg csupán egy lépéssel visz közelebb a valóság megismeréséhez, mindazonáltal, akik már most is látnak aurát, azoknak nem kell megvárniuk, míg a tudósok a maguk szabályrendszereit kielégítve felfedezik az emberi energiamezőt.

- forrás: Száraz György - Boldog napot! -

 - - - - - - - 

Kapcsolódó írások

 Hogyan van hatással az auránk másokra?

 https://dszilvia.blogspot.com/2014/05/hogyan-van-hatassal-az-aurank-masokra.html

A gízai piramisok óriási energiagépek? 

https://dszilvia.blogspot.com/2016/11/a-gizai-piramisok-oriasi-energiagepek.html 

 - - - - - - -

 A Kirlian-effektus - videó

forrás: Száraz György

2023. február 22., szerda

“Láttam magamat gyerekként” – állítja a halálból visszatérő Barbara


Barbara a saját állítása szerint a túlvilágon járt és megdöbbentő beszámolóval tért vissza az élők közé. Állítja, korábban soha nem volt vallásos ember, nem hitt Istenben, sem a túlvilágban.

A teljes nevét nem árulta el, ne akarja ugyanis hogy zaklassák, mert állítása szerint így is nagyon sokan nem hisznek még mindig a túlvilágban.

Még gyerekként történt velem valami, ami miatt majdnem meghaltam – kezd történetét.

Pontosabban szólva meghaltam, de később vissza tudtak hozni az életbe, és ez a tapasztalat örökre megváltoztatta az életem, azt ahogyan szemlélem a világot.

Most, 50 év elteltével is kristálytisztán emlékszik vissza az egészre.

Egy elképesztő verőfényes napsütés volt, a szüleimmel pedig nyaralni voltunk. Nem tudtam akkoriban úszni, de a faházunk mellett futó folyóhoz mentem és elsodort a víz.

Fulladozni kezdtem, elnyeltek a hullámok.

Csak felfelé tudtam nézni, az eget láttam, a felhőket.

Hirtelen azt vettem észre, hogy világosság áraszt el mindent. Ezután már felülről láttam saját magamat, a testemet, ahogyan a folyóban sodródok – mesélte.

Elmondása szerit ez volt az a pont, amikor tudta, hogy kilépett a testéből, és már nem ennek a világnak a része.

Hirtelen teljesen magába “nyelte” a fényáradat. Mindenhol jelen volt, előtte és mögötte is, noha nem nézett hátra, de biztos volt benne.

A testében minden porcikája azt érezte, hogy valami megfoghatatlan szeretet veszi körül.

Így utólag visszagondolja azt mondja: eggyé vált a fénnyel, ennek a fénynek a részének érezte magát.

Ezután egy olyan téren kívül helyen és állapotban találta magát, mely a Mennyország lehetett.

Leperegtek előtte a gyerekkorának addigi történései – még fiatal volt nagyon akkor.

Fényalakokat látott maga körül: mindegyik egy másik lélek volt, és ugyanúgy kerülhettek oda – halál útján – mint ő.

A fénylények közül az egyik elmondta, hogy hihetetlen szeretetet tanult és végre érti a világ működésének okát és célját.

– mások is beszéltek hozzá, hogy mennyire megváltozott a világuk a “haláluk után”.

Csak ezután tért magához.

Arra nem emlékszik, hogyan került “visszahelyezésre” a testébe, mintha minden erre vonatkozó emlék egyszerűen kitörlődött volna.

A szülei elmondták neki később, hogy hosszú perceken át volt halott gyakorlatilag, míg kiértek a mentők és újra sikerült őt éleszteni.

forrás:kritikus24.hu

- - - - - - -

 Hívőként jött vissza a halálból - videó

forrás: AKIAZURE Terezia Koronkay

2023. február 20., hétfő

Müller Péter: Aranyfonál – Kapcsolat a szellemvilággal


"Harminchat éve vagyok egy szellemvilágbeli Mester tanítványa. 1980. február 16. óta találkozunk, rendszeresen. Mindaz, amit gyerekkoromban hittem, amiről csak könyvekben olvastam, valóra vált és életem része lett. Mesterem és barátom nem földi testben él. Tanít, tanácsol, vezet és szeret. Derűm, ihletem, életbölcseletem és erőm innen ered.
 

Ez a könyv a lélek halhatatlanságáról szól. És mindazokról a művésztársaimról és példaképeimről, akik felismerték a szellemvilággal való összeköttetés jelentőségét. Onnan jöttünk, oda megyünk. Szellemhazánkkal akkor is kapcsolatban állunk, ha ez egyáltalán nem tudatosul bennünk.
Összeköt minket az Aranyfonál.
Tudom, hogy nincs halál. Átutazó vagyok ezen a válságban lévő földi világon. 
Lelke mélyén mindenki tudja, hogy halhatatlan. Csak rá kell ébrednie."
 
- Müller Péter -
 

Müller Péter, a spirituális, ezoterikus irodalom egyik legismertebb hazai szerzője, József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró, előadó.

Amikor Müller Péter találkozik a közönségével mindig telt ház fogadja. Fogalmazhatnék úgy is, hogy ő a spiritualitás nagymestere s ez a téma megszámlálhatatlan embert vonz, Hiszen ki ne szeretne bizonyosságot kapni olyan dolgokról, amelyek a szellemvilággal kapcsolatosak.

Az író Aranyfonál című kötete kapcsán beszélt telt ház előtt a lélek halhatatlanságáról. Mint mondta, mikor az ember 80 éves, és élete jelentős része írással telt el, eljut oda, hogy kimondjon olyan dolgokat, amelyeket addig talán magának sem vallott be. – Az Aranyfonál ilyen könyv. Lényege a halhatatlanság, a kapcsolat a szellemvilággal. Mert az ember a szellemvilágból ered, és az azzal való kapcsolata soha nem szűnik meg. Az aranyfonal az emberi valónkat az abszolút szellemvilághoz köti. A neveltetésünk ott tart, hogy amit érzünk és gondolunk, az az agyunk produktuma. De mitől lesz az agy gondolkodó szerv? Az emberi testet egy élettelen dologhoz hasonlította, amelynek érzést és értelmet ad maga az agy. Földi létezésünkhöz kell a testünk, melynek szerves része az agy melyet szerinte a szellemi részünk működteti. Müller Péter, és saját, fiatalkori élményét hozta fel példának. Amikor 1956-ban minden félelmét legyőzve elindult a főváros utcáin a szerelméhez, meglőtték egy orosz tankból.

Egyszer csak láttam magam fentről, ahogy vonaglok az utcán, ugyanakkor nem szűnt meg teljesen a tudatom. Kiléptem a saját testemből, boldog voltam, felszabadult. Rájöttem, hogy a testem nélkül is vagyok. De hallottam egy hangot, hogy vissza kell mennem, mert vár a szerelmem a földi dimenzióban. Megéltem azt, hogy az igazi valónk nem hal meg, azt nem lehet megölni.

Ez az élmény egész másfajta úton indított el engem, és később több száz hasonló élményt gyűjtöttem össze. A lányt pedig feleségül vettem, aki ma már 91 éves, ma is boldogan élünk – vallotta az író. Müller Péter számos színdarabot irt például a Szomorú vasárnap vagy a Mária evangéliuma. Mindegyik darabjában ott van az a világ, amiben élünk, de ott van egy másik is ami a másik világunk. De az örök szellem bennünk van, nem kell ahhoz meghalni, hogy megtapasztaljuk, hiszen meditatív állapotban, önfeledten,- amikor boldogok vagyunk- is megéljük, csak nem vesszük észre.

Müller Péter beszélt Márai Sándorról, aki naplójában azt írja, hogy csak felesége halála után jött rá, hogy Lola őt mennyire szerette hatvankét éven át. Kapcsolatban állt elhunyt feleségével, akivel szintén egy láthatatlan aranyszál kötötte össze. Az asszony ugyanis folyamatosan üzent neki odaátról. De azt üzente, hogy ne írjon arról, hogy az Isten jó, arról nem szabad beszélni, mert akármilyen jó író, nem tudja leírni azt, ami ott van. Csak ledegradálná. Odaát is van egy utunk, egy gyönyörűséges út. Amit ott átél az ember, az szavakkal kimondhatatlan. Ezért sokszor a zenében is a legmagasztosabb pillanat a szünet, a csönd. A legmélyebb dolgainkat nem tudjuk kimondani. Én 1980-ban újra hallottam a hangot, ami akkor, fiatalon visszaküldött ide. Az én tanítómesterem hangja. Ő azóta nevel, tanít, hogy hogyan, ezt írtam le a könyv második felében. Sok ezer oldal a tanítása, az esszenciáját tudtam csak leírni – mondja az író, aki vallja, kereszténynek lenni azt jelenti, hogy az aranyfonalat őrizni kell. Meggyőződése, ilyen fonala kivétel nélkül mindenkinek van.

– A szellemvilágból érkeztünk. Az aranyfonal az, amit az ember soha nem enged el, amikor a földi testébe kerül. Aki nem tud róla, nem hisz benne, annak is van őrző angyala, vezetője. Láthatatlan aranyfonallal vagyunk összekötve azzal a világgal, ami fényből és szeretetből van. Senki sincs elhagyva itt. Előfordul, hogy az ember elhagyja azt a világot, és „belevarázsolódik” ebbe a világba, de az igazán nagy pillanatokban ez a hang megszólal, úgy, ahogyan az én életemben megszólalt. Amikor boldognak érezzük magunkat, a szellemi részünk él. Az, amelyik nem hal meg soha.

forrás:  minalunk.hu

- - - - - - - 

 Müller Péter vendégeskedett a művelődési központban - videó

forrás:Sümeg Városi Televízió

Aranyfonál, mely gondolatokból és szeretetből van sodorva. A lélek halhatatlanságáról szól a kötet Müller Péter sajátos, elgondolkodtató stílusában.
 

2023. február 17., péntek

Elképesztő halálközeli élményben volt része egy metafizikából doktorált professzornak

 

Megosztotta rendkívüli élményét Dr. Lynda Cramer

Klinikailag halottnak nyilvánították több mint tizennégy percen keresztül. Ez idő alatt elmondása szerint, öt évet élt le a mennyországban.

 
Dr. Lynda Cramer

A nő azt állítja, az egyik percben felállt, hogy kimenjen a mosdóba, majd a másikban már a nappalijában lebegett. Azt is látta, ahogy volt férje és a mentősök a testéhez rohannak. De kihangsúlyozta: nem aggódott amiatt, hogy mi lesz mindazzal, amit hátra kell hagynia.

- Kék gömbök jöttek be a házba, és körülöttem zümmögtek. Bennük tiszta fehér energia volt – mesélte Dr. Lynda Cramer, aki emlékei szerint, ezután egy virágos mezőre került. Egy hegyet is látott, ami harmincezerszer nagyobb volt, mint a Mount Everest.

- Egy hatalmas hegyvonulat volt ott, ahol én voltam. Felhőkarcolóknál is magasabb épületeket láttam. Dubaj ahhoz képest olyan, mint egy miniatűr kunyhó. Láttam tavakat, mindent láthattam panoráma szerűen.

Szóval ott voltam, interakcióba léptem az emberekkel, beszélgettem velük és átváltoztam velük. Ha kacsává akartam változni, akkor kacsává változhattam.

– mesélte a mennyországban töltött idejéről a nő.

Dr. Cramer hozzátette, hogy az ő élménye olyan volt, mint egy visszatekintés különböző emlékeire. A professzor a földöntúli tapasztalásaival egy egész könyvet megtöltött, aminek a „Öt év a mennyben: a menny tanításai” címet adta.

A halálközeli élmények (angolul: Near-Death Experience NDE) olyan emberi tapasztalatok, melyekről a klinikai halálból visszatért személyek számolnak be. Ezek az élmények egyénenként eltérőek lehetnek, és a szakértők szerint, az NDE-n átesett betegek nagyon jól érzik magukat és nem éreznek fájdalmat.

- forrás: borsonline.hu -

- - - - - - -

Dr. Lynda Cramer élménye
 Hogyan töltjük az időnket a mennyországban - videó  
forrás:Dr.Linda Cramer