Elkerülhetetlen találkozások

Az ok-okozat törvénye létezik. Mindenki megtapasztalja, nap mint nap, hogy a tetteinek, sőt a szavainak, de még a gondolatainak is van következménye. Mindennek van oka, minden döntésünk valahová vezet. Oda, ahová egy másik döntés nem vezetne, vagy nem ezen az úton vezetne. Több döntéssel is eljuthatunk ugyanoda, de a közben megtett út is számít.

Igaz az is, hogy annál jobb döntéseket hozunk, minél jobban ismerjük magunkat.

Testünk minden sejtje lecserélődik, maximum 7 év alatt. Az atomok összetevőit alkotó kvantumok is folyamatos mozgásban vannak. Semmi sem állandó, mint régen hittük. Csak a változás állandó. Ezért mondom, hogy társnak is változótársat válasszunk. Ne olyat, aki éppen megfelel, de később lemarad mellőlünk, hanem aki velünk együtt változik, a megfelelő irányba és ütemben.

Itt van tehát az önismeret, az állandó változás, és az, hogy mindennek következménye van. Ezekből következik, hogy a spirituális utat megkezdők – akik tudatosan észlelnek - egy olyan talajra tévednek, ahol a változás még gyorsabb, sőt kikerülhetetlen. A változás pedig újra és újra felveti azt a kérdést, hogy kik is vagyunk valójában. Sokan azért nem lépnek meg fontos dolgokat, mert az azt mutatná, hogy ők már nem ugyanazok, akik korábban voltak. Nos, az emberi lét szerint, tényleg nem ugyanazok, mert hiszen az lehetetlen. Az Isteni lét szerint viszont az Isteni részed teljes, egész, az Istennel egylényegű, és mint ilyen, változatlan.
De maradjunk a mi kis földi létezésünknél, ahol semmi sem állandó, sőt minden és mindig változik, mi magunk is. Ebben a körben megállapítható az is, hogy valami vagy előrefelé fejlődik, vagy visszafelé. Mivel nincs változatlan állapot, így stagnálás sincs.

Így aztán, ha elindulunk a spirituális úton, akkor azt célszerű jó irányba és jó ütemmel csinálni, mert ha leállunk, az előre-változásban, bizony visszacsúszunk. Sajnos, ha belekezdtél az ébredési folyamatba, akkor nem lehet kiszállni. Ugyanis, a változást segítő szituációk egyre nagyobb arányban jelentkeznek, segítve minket. Ha pedig nem veszünk róluk tudomást, az már minket magunkat is zavar. Természetesen ideig-óráig meg lehet pihenni, de kiszállni nem tanácsos. Például, amíg valaki úgy veteti el a gyermekét, hogy nem tudja, az gyilkosságnak számít, addig könnyebben teszi ezt. Míg, ha csak hall arról, hogy ez milyen cselekedet – mármint gyilkosság -, akkor minden elhessegetés mellett is nehezedik a szituáció, hiszen akaratlanul is fel-felvillan a gondolat, hogy mit tettünk vagy készülünk tenni.

A folyamatos változás csak annak megy, aki képes az önvizsgálatra, olyan kegyetlen módon, hogy akár az önmagára nézve szégyenletes dologra is fény derüljön. Aki ezt megteszi, az nagyon bátor. Mindig emlékezzünk rá, hogy a legfőbb erény a bátorság! Aki szembenéz magával és először, ha csak önmaga előtt is, de felvállalja azt a valakit, aki az adott kérdésben olyan rosszul áll, az bátor. A belátott hibát aztán egy határozott döntés következtében megváltoztatja, kijavítja. Ezzel már meg is változott.

Aki tisztában van azzal, hogy mindannyian Istenből valók vagyunk, ezért nincs valódi titok - mert Te és az Isten már tudjátok -, és elég sokszor nézett már tükörbe, felvállalva önmaga előtt a hibáit, az egyre nagyobb mértékben meri ezt megtenni mások előtt is.

Miért fontos ez? Mert aki elindul a saját útján és változik, az sokszor olyan döntések meghozatalára kényszerül, amely nem nyeri el a környezete egy részének a tetszését. Hiszen mindig olyan környezet vesz körül minket, amilyenek éppen vagyunk. Ha változunk, változik a környezetünk is. Van, aki marad, van, aki elmarad. Attól függően, hogy kivel változunk együtt, hasonló ütemben és irányban. De csak akkor haladunk, ha ezeket a mások számára sokszor kellemetlen döntéseket meghozzuk és felvállaljuk.

A spirituális út őszinteséget követel, először magunkkal, majd a környezetünkkel szemben is. „Az igazság szabaddá tesz!” – mondta közülünk a legnagyobb. Ha elmeséljük egy stiklinket valakinek, aki meghallgat és elfogad minket így, szabályosan fellélegzünk, felszabadulunk, mert vége az alakoskodásnak, a hazudozásnak, a képmutatásnak. Ezek a tevékenységek rengeteg energiát, erőt emésztenek fel - ha észrevesszük, ha nem. Miután erőnk szabadul fel, azt akár arra is fordíthatjuk, hogy a hibánkat kijavítsuk. De látjuk, hogy ez a pozitív haladás is úgy kezdődik, hogy felvállaljuk magunkat, először a tükör előtt, majd a környezetünk előtt is. Persze, ha ügyesek vagyunk, akkor a felismerés után rögtön rendezhetjük a sorainkat, és így talán a mások előtti beismeréses rész is elkerülhető. Persze az otthoni tükrünkkel analóg a környezetünk, a párkapcsolatunk, amelyek türközik jelenlegi állapotunkat.

Abban az esetben, ha az ember felcsap segítőnek, hatványozottan igaz rá, hogy önmagát vállalnia kell. Hiszen csak így lehet hiteles. Tapasztalatom szerint egyre többen kíváncsiak az olyan segítők véleményére, akik maguk is rendelkeznek problémával, nehézséggel, és ezt nem rejtik véka alá. Nem titkolják, hogy ők is tanulnak a tőlük kérdezőtől, sőt a segítség legalább olyan mértékű, mint amit adhat. Lehetséges, hogy a guruk ideje leáldozóban van? A megközelíthetetlen, tanítványai által körülvett „mesterek” már nem olyan népszerűek, mint régen?

Elkerülhetetlen tehát a spirituális úton, hogy változzunk, mert az élet maga a változás, amely vagy előre visz vagy visszahúz. Stagnálás nincs. Ezt a folyamatos, lehetőség szerint pozitív irányú változást viszont csak őszinteséggel, és önmagunk felvállalásával tudjuk elérni. Ha elmúlik a félelem, hogy mit szólnak majd mások, ha a cél nem a megfelelés a környezetünknek vagy egy korábbi létállapotunknak, akkor önmagunkat vállalva egy szorongásoktól mentes, esetenként nehéz, de eredményes életutat járhatunk be, amely visszatekintve elégedettséggel tölt majd el bennünket, a megtanult bölcsességek fényében.
Ki vagy? Hol tartasz? Merre mész? Miben változol, hogy eljuss oda?

(Somogyi Péter)