Valóban
úgy tűnik, hogy a ma embere óriási kihívás előtt áll. Az
öntökéletesítés levethetetlen terhével a vállán, lassan
felnyíló tudatmezőiben az egyre nyugtalanítóbb víziókkal,
sziklája szélén áll, ugrása elkerülhetetlen. Milyen különös
irónia, hogy amit minden más földi lény születésével ajándékba
kap - az identitást -, tőlünk megvonta a Teremtő. Feltételekhez
kötve várakozik ránk, kikerülhetetlen célként integet. Ilyen
közel még soha nem álltunk a célhoz.
Ősrégi
tanításaink alaptétele, hogy a világ egy kozmikus transzformációs
dráma. A Teremtő, az emberiség és a természet együttes
törekvése az átlényegülésre. Kozmoszunk állandó mozgásban
van, ez a folytonos változás végtelenül precízen irányított
folyamat, világos útiránnyal emberiségünk számára: vissza kell
találnunk a szent Tűhöz, amelynek egy szikrája a bennünk lobogó
lélek, vissza a Szeretet forrásához, amely nekünk életet, a
szabad akarat ajándékával pedig lehetőséget ajándékozott az
önmegvalósításhoz.
Az
út előttünk a tökéletesedés útja kell legyen amely végül is
visszavisz a rég elhagyott magasabbrendűséghez. Az út másik ága
csak pusztulásunkat ígérheti. Félelmetes, de legalább egyértelmű
helyzet. Egyszerűbben fogalmazva: leckénk az, hogy ismét
megtanítsuk az anyagnak a teremtő energia valóságát. Ahogy a
Teremtő eredendően lenyúlt az engedelmes anyagba, úgy nyúlkálunk
mi most az anyag börtönéből az isteni szeretet, a kozmikus lényeg
felé. A találkozás pedig megszüli majd a végső Gnózist, a
Tudást, az élet kiteljesedését.
Úgy
legyen.
(Bistey
Zsuzsa)
