A reinkarnáció mibenléte

A reinkarnációban vannak akik hisznek és vannak akik nem. Számomra nem csak nyilvánvaló, de teljesen logikus és ésszerű is a reinkarnáció. Kezdjük azzal, hogy mindannyian éltünk már különböző életeket. Ez a reinkarnáció elméletének alapja. Mi a célja ennek? Mi értelme van annak, ha leszületünk és meghalunk, majd újra leszületünk és újra meghalunk? Az egésznek a kulcsa a fejlődés.

A tudat önfejlesztése, a valóság megtapasztalása. A tudat megteremti a saját valóságát, melyen keresztül megtapasztalja teremtett világának következményeit. Erre az egyik legjobb módszer és tanulási közeg a mi anyagi világunk. Léteznek olyan valóságok, ahol az entitás teljesen másként tanul, számunkra felfoghatatlan környezetben. Van ahol nem létezik az idő, és más keretrendszerek építik fel az adott valóságot. Ahhoz azonban, hogy az entitás megfelelően és hatékonyan tanuljon, abban a világban, ahol megszületik, senki sem lehet egyenlő. Gondoljuk csak el, mi történne ha mindenki ugyanolyan gazdag lenne és ugyanolyan képességekkel rendelkezne? A fejlődés lehetősége ugyan még ekkor is adva lenne, de az egyenlőtlenség különböző élethelyzeteket teremt, különböző tanulási módozatokkal.

Senki sem azért születik betegen, szegényen vagy bénán, mert Isten vagy egy felsőbbrendű hatalom így akarta. Azért születik úgy, mert ő akarta így. A tudat, a megszületése előtt. Semmi sem véletlen. Semmi sem történik ok nélkül. Mindenki azért születik oda, ahol éppen születik, mert lelki fejlődésének szempontjából éppen az adott körülmények jelentik a legjobb tanulási közeget. A szegény ember azért szegény ember, mert így tudja megtapasztalni azt, amit leszületése előtt elhatározott. A gazdagságnak is megvan a maga oka. Lehet, hogy eleve a gazdagság a feltétele annak, hogy a lélek a maga elé kitűzött célokat megvalósítsa, így eleve gazdag környezetet választ. A születési rendellenességek is ugyanilyen okok miatt alakulnak ki. Minden betegség valójában segít rávilágítani egy adott problémára, más utakat kínál a fejlődéshez és az egyén szempontjából hatékonyabb tanulási lehetőséget kínál fel. A nyomor, a kilátástalanság, a nehéz helyzetek szintén olyan lehetőségeket kínálnak, melyek a leghatékonyabban segítenek a tanulásban. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a szenvedés jó. Senki nem örülne annak, ha hirtelen megbetegedne, valamilyen testi rendellenességgel jönne a világra, elszegényedne vagy más nehézségei jönnének az életben. Szenvedés nélkül azonban nem lehet tanulni. Ha minden tökéletes lenne, akkor nem lehetne tanulni. A tökéletesség szintjét pedig nem lehet elérni. Isten se tökéletes (Istent nevezhetnénk Teremtőnek, Világ Urának, Allahnak is, de maradjunk Istenben, az érthetőség kedvéért).

Ha ugyanis Isten tökéletes lenne, nem létezne. A tökéletesség olyan instabil állapotot eredményezne, amely megsemmisítené magát a tudatot. Noha az identitás tökéletességre törekszik, állandóan mozgásban van. Viszont a tökéletesség nem érhető el a mozgás miatt. Ez az egyensúlytalansági állapot tartja fenn az identitást, a tökéletesség tehát soha sem érhető el semmi és senki számára. Ebből az következik, hogy a lélek állandóan a fejlődés stádiumában van. Folyamatosan változik, folyamatosan tapasztal. Ez vonatkozik ránk is. Ebben a világban állandóan változásban vagyunk, sohasem lehetünk ugyanazok, akik egy pillanattal korábban voltunk, mint ahogy nem lehetünk ugyanazok sem, akik előző életünkben voltunk.

A szegény tehát okkal szegény, a gazdag pedig okkal gazdag. A beteg szintén okkal beteg. Minden élethelyzet felkínálja a maga tanulási körülményeit, minden élethelyzet sajátos módon tanítja meg a személyt a számára leghatékonyabb tanulásra és önfejlesztésre. Sajnos azt kell hogy mondjam, a legkegyetlenebb és legborzalmasabb helyzetek jelentik a leghatékonyabb tanulási lehetőséget. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy legyünk mazohisták és vonuljunk koncentrációs táborokba. Arról van szó, hogy vannak olyan lelkek, akik szándékosan olyan élethelyzeteket választanak, ahol a szenvedés legborzalmasabb fajtái adottak. Az ilyen körülményeket azért választja a lélek, mert ezt számára a legkézenfekvőbb lehetőség valaminek a megtapasztalására. És ugyebár tapasztalni nem lehet szenvedés nélkül. Vannak tehát kimondottan mazohista lelkek, akik elvont értelemben élvezik a kínt. A mozgás is szenvedés. Még a semmittevés is. Ezzel a megállapítással eljutottunk oda amiről korábban is beszéltem: a semmi is egy tanulási közeg.

Ne az Istent okoljuk tehát, ha valaki szerencsétlen sorsú személyként születik. Ő maga választotta ezt abból a célból, hogy a lehető leghatékonyabban fejlessze önmagát és tapasztalja meg a valóságot. Van aki könnyű életet választ: nekik más feladataik vannak, más módon kell tanulniuk, ahol gyakran a gazdagság és a jó körülmények kínálják fel a leghatékonyabb önfejlesztést.

A halál sem véletlen annak ellenére, hogy sokszor értelmetlennek tűnik. Látszólag minden ok nélkül halnak meg emberek, hirtelen eltávozva az életből. Ez azonban nem így van. Minden halál pontosan akkor történik, amikor meg kell történnie. Minden személy egyénileg választja ki a halálát, saját döntésének megfelelően. Egyetlen halál sem végződik spontán módon, még hirtelen jövő balesetek előtt is tudja már a Belső Én, hogy távozni fog. Az ego kiszűr minden olyan jelet, amely erre utalna, pedig ha egy kicsit is tágabb fókusszal szemlélné a világot, észrevehetné ezeket a jeleket. A halál tehát egyáltalán nem ok nélkül történik, mindenkinek megvan az egyéni oka arra, mikor és miért haljon meg. Az időseknek általában már nincs több dolguk, elvégezték feladataikat. A balesetben meghalt személyek azért döntöttek a halál ilyen formája mellett, mert valamilyen okból a halál jelenti a megoldást a fejlődésüknek azon a szakaszán. Lehet, hogy valaki olyan úton járt, melynek során zsákutcába ért volna az élete, vagy már nem látja értelmét tovább tanulni ebben a realitásban és a balesetet választja. Ne felejtsük el azonban, hogy mindig, minden helyzetben tanul a lélek. Csupán arról van szó, hogy az adott személy nem itt kívánja már folytatni a lelki fejlődést.

A halálnak ugyanakkor más céljai is lehetnek. Nem csak egyéni célokat szolgálhat, hanem mások miatt is történhet. Sok esetben a halál az adott személy környezetében élőknek nyitja fel a szemét valamire, vagy hozzájárul ahhoz, hogy más szemszögből tekintsenek egy adott problémára. A szeretett személy elvesztése új megvilágítást adhat valamilyen problémára, új utakat nyithat meg a hozzátartozók számára abban, hogyan kezeljenek valamilyen helyzetet. Azok a lelkek, akik fiatalon távoznak el, csecsemő vagy kisgyermekkorban, legtöbbször nem maguk miatt teszik, hanem mások miatt. Halálukkal valójában a környezetüknek segítenek valamilyen élethelyzet megoldásán. Lehet, hogy a szülők közötti szeretet megingott, vagy kezdett kiéleződni a gyűlölet. Gyermekül elvesztése azonban új koncepcióba helyezheti a kapcsolatukat. Természetesen senkinek nem kívánok ilyen helyzetet, ezzel csupán azt próbálom hangsúlyozni, hogy a látszólag teljesen értelmetlen halál nem ok nélkül történik. Aztán lehetséges, hogy az a kisgyermek aki tragikus módon eltávozott, miután a szülők kapcsolata pozitív irányba lép, új gyermeket vállalnak, ugyanaz a lélek jön vissza, immár felnövő személyként. Ebben az esetben tehát a szülők ugyanazt a lelket kapják vissza, függetlenül attól, hogy más testben jött vissza.

Minderre persze csak akkor derülhet fény, miután véget ért az életük a fizikai létsíkon. Nem szerencsés ugyanis tudni, hogy kivel mi történt előző életében, mert gátolhatja a lelki fejlődést. Ha megtudjuk milyen hibákat követtünk el előző életünkben, akkor már befolyásolva lesz a szabad akaratunk, így nem saját döntéseink alapján fogunk cselekedni. Itt és most vakok vagyunk, ennek megfelelően úgy cselekszünk, ahogy azt a pillanatnyi ítéleteink meghatározzák. Olyan hibából nem lehet tanulni, melyet nem követtünk el. Ha tisztában lennénk előző életeinkkel, ugyan nem követnénk el ugyanazokat a hibákat, de ezzel súlyosan akadályoznánk fejlődésünket is hiszen már nem a szabad döntés alapján cselekednénk. Saját magunknak kell felismerni a hibákat. A több élet és a születési körülmények pontosan azért olyan változatosak, mert különböző koncepciókban nyújtanak megoldási lehetőséget, így egy problémát nem csak egyféleképpen oldhatunk meg.

A különböző élethelyzetek más és más fejlődési lehetőségeket kínálnak. Ezért olyan színes az emberiség. Ezért vagyunk annyira különbözők. Ezért születik mindenki máshova. Mindenkinek mások a céljai és mindenki a számára legkedvezőbb helyen fog megszületni. Senki sem születik és senki sem hal meg értelmetlenül.

Jelenlegi háromdimenziós realitásunkban azt tanuljuk, hogyan teremtsük meg saját valóságunkat. Ha meghalunk, akkor az entitásunk a megszerzett tudásra összpontosít. Kielemzi az összegyűjtött tapasztalatokat, levonja a következtetéseket, mit miért és hogyan csinált, valamint kielemzi azt is, cselekedetei milyen hatással voltak önmagára illetve másokra is. Egészen addig folytatja a reinkarnációt, amíg meg nem tanulja, hogy a valóságot saját maga teremti. Amikor az identitás leszületik, a világ amivel szembesül, saját Belső Énjének materializált képe. Ebbe a környezetbe születik bele mindenki, melyet az egyén maga választ. Azt, hogy mennyi időt töltünk el két reinkarnáció között, nincs meghatározva tekintettel arra, hogyaát nem is létezik az idő fogalma. De hogy értsük, miről is van szó, mégis használnunk kell az idő fogalmát: mindenki annyi ideig tartózkodik odaát, amennyi ideig csak akar. Nincs időhöz kötve. A halál után bőségesen jut idő az elmúlt élet tanulmányozására.

Aki túlságosan ragaszkodik ehhez a világhoz, az dönthet úgy, hogy szinte azonnal visszatér. Az ilyen személyiségek rövid időt töltenek el ott, hamar megtervezik következő életútjukat és már születnek is vissza. Aki úgy érzi nem tanult eleget, az annyi inkarnációt vesz igénybe, amennyit csak akar. De úgy is lehet dönteni, hogy elég volt, nincs szükség több inkarnációra. Minden attól függ, mennyit tanult a személyiség, elegendő-e mindaz a tapasztalat, melyet megszerzett, vagy megszületik újra.

A reinkarnáció rendszere azonban nem ilyen egyszerű. Ezt nem úgy kell elképzelni, hogy halad a történelem és minden korban, minden évszázadban leszületünk egyszer. Nem erről van szó. Minden egyes inkarnáció ugyanis egyszerre létezik. Nincs idő. Az idő egy mesterséges keretrendszer, melyet mi, emberek hoztunk létre. A valóságban nem létezik idő, nincs a világnak kezdete és vége, minden egyszerre létezik és történik. Így mindazon életek, melyeket eddig leéltünk, valójában most történnek, ebben a pillanatban. Ezt nehéz megértenünk, mert az idő koncepciója meglehetősen korlátoz minket.

A múlt a jelen és a jövő sem létezik, egyedül a jelen van. A tág jelen, melyben minden egyszerre történik és ez mindenre vonatkozik. Az ének tehát nem különböző korokban éltek vagy fognak élni, hanem most élnek, egyszerre léteznek. A halál után mindezt rögtön megtapasztaljuk. Nincs értelme arról sem beszélni, hogy a múltban lezajlott események hatással lennének a jelenre. Mivel minden egyszerre történik, ezért az események most hatnak egymásra, ebben a pillanatban. Ugyenez vonatkozik a reinkarnációs ciklusokra is. Nem az előző életek befolyásolják a jelenlegit, hanem más életek, melyek egyszerre zajlanak. Mint ahogy az sincs meghatározva, hogy csak és kizárólag a történelem mentén reinkarnálódhatunk. Semmi sem szabja meg azt, hogy melyik korba szülessünk, mert minden kor egyszerre létezik, beleértve a jövő korait is.

A Belső Én pontosan tudatában van annak, mennyi személyiséget teremtett, tudatában van az összes korban élő személyiségének, tudja, hogy ezek egyszerre léteznek, mert folyamatosan maga teremti őket. Ugyanakkor a személyiségek is tudnak egymásról, igaz az ego az nem, de tudat alatt mindegyik kommunikál egymással és időnként információk jönnek át. Ez nem csak a reinkarnációs énekre vonatkozik, hanem az adott identitás összes lehetséges énjére is.

Halál után a lélek teljes egészében látja a múltat, a jelent és a jövőt, mintegy tág jelenként. Számára minden egyszerre történik, nincs késleltetés, az események azonnal és egyidejűleg következnek be. Az időnek nincs felosztása, idegrendszerünk azonban csak így képes észlelni és befogadni az ingereket. Léteznek olyan valóságrendszerek, ahol idő nem létezik, vagy teljesen más koncepción alapul, az ottani sajátosságoknak megfelelően.

Mivel minden a mostban történik, ezért minden most hat egymásra, ezekben a pillanatokban. A sorrendiségnek nincs értelme. Ha viszont a múlt és a jövő is most zajlik, akkor a múltat is megváltozathatjuk és a jövőt is. Az idő képlékeny.

A reinkarnációban hívők gyakran úgy gondolják, hogy az életünkben adódott problémák előző életünkre vezethető vissza. Ez azonban nem így van, legalábbis nem minden esetben. Nem minden probléma adódik előző életünkből, nem lehet mindent erre fogni. Természetesen át lehet vinni egy-egy megoldatlan problémát vagy hiányosságot a következő életbe, mintegy kiterjesztve a tanulási és tapasztalási időt, de minden életben akadnak új problémák, melyek a tapasztalás színes skáláját kínálják fel. Előfordul olyan is, amikor ugyanazt a problémát több életen keresztül viszi magával a lélek, egészen addig, amíg rá nem jön a megoldásra. Az időközben adódó nehézségek már csak járulékos problémáknak tekinthetők.

A reinkarnációs összefüggések ismerete rendkívül hasznos lehet. Segít mélyebben megismerni önmagunkat, felfedni rejtett személyiségstruktúránkat, kapcsolataink mibenlétét. Azt azonban el kell kerülni, hogy ez a tudás fejlődésünk rovására menjen. Naponta sok döntést hozunk, sok emberrel változnak a viszonyaink, az állandó múltbéli vizsgálódás akadályozhatja a szabad akarat útját. Legyünk tehát óvatosak a médiumokkal és a regressziós hipnózissal.

Amikor az entitás testet ölt, hogy inkarnálódjon, akkor a személyes tudatalatti és az ego új szerepet kap: elveszti múltbéli emlékeit és paranormális képességeit. Az entitás, az ego felett álló Én azonban megőrzi a múlt tapasztalásainak minden pillanatát és vele együtt összes lehetséges tapasztalatait. A tanult információk nem vesznek el, csak az ego nem emlékszik rá. Minden felhalmozott tudás folyamatosan raktározódik a Belső Én tudatába, a tanulás tehát folyamatos. Olyan ez, mintha egy korlátlan méretű tárhellyel rendelkezne. Itt tehát nem arról van szó, hogy amikor az ember megszületik, akkor csöppen bele a létezésbe és nulláról kezdi a tanulást. Minden eddigi élete során megszerzett tapasztalattal rendelkezik, amely azonnal hozzáférhető lesz a halál után. Természetesen mindazon tudás, melyet jelenlegi életünkben felhalmozunk, folyamatosan raktározódik a Belső Énbe, egy tapasztalás sem vész el. A most felhalmozott tudás később hasznosítható egy következő életben, illetve az is lehetséges, hogy korábban megszerzett tudást ebben az életben hasznosítunk éppen.

Megszületés előtt a lélek meghatározza következő személyiségét. Eldönti milyen tulajdonságokkal legyen felvértezve, milyen viselkedésmintákkal rendelkezzen, milyen legyen a jelleme. Tetszőlegesen kiválaszthatja, melyik korábbi életéből merítsen adott tulajdonságot, mellyel felruházhatja következő személyiségét. Ez csak akkor lehetséges, ha a kívánt tulajdonság egyszer már kialakul a tapasztalás útján és megfelelően ki is fejlődött. Előfordul, hogy a lélek nem rendelkezik egy bizonyos tulajdonsággal, például a megbocsátás képességével. Ebben az esetben olyan helyszínt és körülményeket választ magának, ahol a legjobban tudja megtapasztalni ennek a képességnek a kialakulását. A hiányosságokat az entitás igyekszik pótolni, amihez különböző élethelyzeteket teremt. Ha egy tulajdonság nem alakul ki egy életben, akkor az entitás egy újabb életet választ, mondjuk más szerepekkel. Általában azonban egy életnek elegendőnek kell lennie ahhoz, hogy egy tulajdonság kifejlődjön.

Az anyagi valóság megteremtése biokémiai úton történik. Kémiai anyagok játsszák a szerepet a vágyak és a gondolatok kibontakoztatásában. Így működik a három dimenziós keretrendszer.

Persze előfordul olyan lélek is, aki soha nem járt még ebben a dimenzióban, de próba-szerencse alapon kipróbálja, milyen a tapasztalás ebben a világban is. Van, aki meg is bánja, hogy ide született, de van, aki annyira megszereti, hogy marad és itt folytatja tovább inkarnációit. Van olyan továbbá, aki képtelen megfelelően fejlődni a fizikai világban és csak más valóságokban érzi magát jól. Minden egyénfüggő.

Tévedés lenne azt hinni, hogy a teljes reinkarnációs ciklus végén a lélek vesz egy nagy levegőt és örökre megpihenhet. Természetesen a lélek pihenhet akármennyit, de állandó motivácója a tanulás, a tapasztalás. Ha egy lélek befejezi az anyagi valóságban a „küldetését” és nem kíván többet inkarnálódni, más valóságszinteken folytatja a tanulást. Ezek a valóságszintek lehetnek könnyebbek, nehezebbek, végtelen számú tetszőleges keretrendszerrel felruházva. Minden lélek olyan valóságrendszert választ, amelyben a leghatékonyabban tud fejlődni. Azok a lelkek tehát, akik jelen valóságunkat választották, azaz mi, okkal tettük mindezt. Megszületésünk előtt úgy láttuk jónak, ha ide születünk, mert itt tudjuk a legjobban kibontakoztatni képességeinket, ez a valóság a legalkalmasabb arra, hogy képességeinket kifejlesszük. Egy idő után biztosan más valóságokat fogunk választani, de most emellett döntöttünk. Egyébként több médium továbbította bölcs szellemek közléseiből, hogy ez a fizikai világ, amiben jelenleg élünk, az egyik legkeményebb hely a valóság teljes spektrumában. Az érzelmek azonnal és durva módon hatnak, rengeteg a gyűlölet és a negatív érzelem. Azok járnak ide, akik szeretik megtapasztalni a szenvedés különböző típusait. Nem mondom, hogy mazohisták lennénk, de tény, hogy ez az egyik legkegyetlenebb világ a végtelen közül.

A Teljes Én minden egyes része ugyanakkor felelős egymásért. Mint ahogy az entitás énjei felelősek az entitásért, maga az entitás is felelős minden egyes teremtett énjéért. Ezen túl minden egyes entitás felelős lesz a multentitásért is, de erről majd később fogunk beszélni. Ebből az következik, hogy minden egyes én bármely cselekedete hatással van egymásra.

Nehéz élethelyzetekben, sorozatos csalódások során, kilátástalanságban nem csak a saját helyzetünk rossz, hanem az összes többi énjeinké. Arról, hogy miért és hogyan léteznek többszörös ének, majd egy másik fejezetben fogunk beszélni, de a lényeg, hogy bármi amit cselekszünk és amilyen élethelyzetben vagyunk, az hatással van az összes többi lehetséges énünkre, az entitásunkra, a lehetséges entitásainkra, de még a multentitásra és ennek többszörös identitásaira is, beleértve a legapróbb cselekedeteket is, az olyanokat is, ha például tüsszentünk vagy nem tüsszentünk. Ez nem azt jelenti, hogy elkezdjük méricskélni gondolatainkat és paranoiásan odafigyeljünk minden egyes cselekedetünkre. Éppen az a jó, ha cselekszünk, mert bármiféle mozgás a tapasztalat irányéba hat még akkor is, ha rosszat cselekszünk! De ez már a duális valóságrendszerek témaköre lesz, melyet kicsit később fogunk tárgyalni. Egyébként mi is egy duális valóságrendszerben élünk, ahol gyakorlatilag minden rossz cselekedet is a teremtés irányába hat. Ennek megértéséhez le kell vetkőznünk etikai korlátainkat és megbarátkozni teljesen új gondolatokkal.

(Seres Gábor – paranormal.hu)