2014. november 24., hétfő

Reinkarnációs szerepek



Nagyon fontosak a szerepek. Leszületéskor minden identitás egy szerepbe bújik és ezt a szerepet fogja képviselni élete során. A háromdimenziós realitásunkban minden szerep az entitás kivetülése. Az ego is csak kivetülése egy sokkal nagyobb Énnek, amely bármikor hozzáférhető a számunkra és állandó az információcsere.




A szerepek meghatározása a leszületés előtt történik meg. Ilyenkor a lélek kijelöli, mit szeretne fejleszteni, milyen célokat kíván létrehozni és kijelöl egy fő utat, amelyen a leszületett egyén majd haladni fog. Természetesen le lehet térni az útról, de érdemes a terven haladni. Ez nem jelenti azt, hogy ha életünk során letérnénk az útról, nem fejlődnénk. Akkor is tapasztalunk. Akkor is tanulunk. Sőt, lehet hatékonyabban mint amilyet maga az entitás állított fel magának. De a terv követése azért célszerű, mert akkor pótolhatók igazán a hiányosságok.
Az, hogy ki milyen szerepet választ, nagymértékben hatással van embertársainkra. Állhatunk mások felett és mások alatt. Utasíthatunk vagy utasítást végrehajthatunk. Tömegekre, milliókra hatással lévő komoly döntéseket hozhatunk. Eldönthetjük mások sorsait. Lehetünk uralkodók, diktátorok, politikusok, befolyásos üzletemberek. Az adott szerep jellege felelősséggel bír. Minél előkelőbb pozícióba születik valaki, annál nagyobb felelőssége lesz környezetére és társadalmára egyaránt. Az a személy, aki takarítóként dolgozik egy épületben, kevesebb felelőséggel rendelkezik mint egy elnök. Ez nem azt jelenti, hogy egy elnök emberileg fontosabb lenne mint egy takarító, csupán azt, hogy az elnök azért született éppen abba a családba, mert a felelősséget akarta megtapasztalni. Ez persze csak egy ok azon milliárd ok közül amiért éppen elnöki családban születik valaki. Ettől még a takarító is rendelkezik felelősséggel, hiszen cselekedetei ugyanúgy hatással lesznek környezetére, még ha nem is akkora tömegeke, mint egy elnöké. Mindkettő más szemszögből tanítja meg, mi a felelősség.
A szerepek gyakran cserélődnek. Előfordul, hogy az apa-fiú szerep a következő inkarnációban megváltozik és aki eddig apa volt, az a legközelebbi életben fiú lesz, a fiúból pedig apa. Így képesek lesznek megtapasztalni egymás szerepét és ha nem értették meg egymást, akkor a mostani életben erre sor kerülhet, hiszen mindketten egymás, felcserélt szemszögéből tekintenek a világra. Természetesen az ego tudta nélkül. Természetesen az anya-fia vagy anya-lánya szerep is felcserélődhet, mint ahogy a nagyszülő-unokai szerep. Vannak olyan lelkek is, akik egyáltalán nem kívánnak inkarnálódni tovább, ám „szívességből” csak azért születnek meg, hogy meghaljanak. Mert halálukkal segítenek másokon, segítenek másoknak elgondolkodni valamin, növelni az összetartást vagy új lehetőségeket teremtenek egy-egy problémára. Az ilyen lelkek nem terveznek maguknak életutat, csupán pár hónapra, esetleg pár évre születnek le, hogy halálukkal elérjék céljaikat. Ezt tehát nem maguk miatt, hanem mások miatt teszik többnyire.
Bármennyire is furcsa, az ilyen halálesetek sokszor szívességből történnek. Ebben az esetben gyakori, hogy a csecsemő vagy a kisgyermek egy korábbi életében szoros kapcsolat fűzte valamelyik szülőéhez, aki valami nagy dolgot tett érte. Most viszonzásul felvállalja a halált. Ez öröm helyet ugyan mérhetetlen fájdalmat okoz, de a későbbiek során mindig fellelhető az értelme és a valódi célja, mellyel rávezetést adott a hozzá közel állóknak valaminek a leküzdésében. Valakinek az elvesztése azért jár fájdalommal, mert nem hiszünk a reinkarnációban, sőt, az évezredek során teljesen kiirtották belőlünk még csak a gondolatát is. Pedig több apokrif evangéliumban Jézus beszél a reinkarnációról, de ami veszélyes volt az Egyház számára, azt inkább eltűntette, így maradt a hagyományos keresztény felfogás, miszerint egyszer élünk. A halált tehát örök elmúlásként fogjuk fel, örök megszűnésként, a lét megszakadásaként. Nem így van azonban. A halál valójában újjászületés, amikor meghalunk, legalább annyira meg is születünk, amikor ténylegesen megszületünk. Ilyen szempontból magát a születést is lehetne halálnak nevezni…Ha tovább élne az illető, az számára büntetés lenne, tág viszonylatból nézve, mert az inkarnáció a korai halállal ért volna véget eredetileg.
Az olyan inkarnációk során, ahol a betegség játssza a központi szerepet, szintén belső okokra vezethető vissza. Minden betegség kialakulásának belső okai vannak. A született betegségek kivételével egyik betegség kialakulása sem tudatos. Nem arról van szó, hogy reggel azt mondjuk: „ma délután az utcán úgy el fogok esni, hogy eltöröm a lábam”, vagy „holnap tüdőgyulladást akarok kapni”. Minden betegség mögött a Belső Én reakciói állnak. Jelzi, hogy valami nincsen rendben és az elfojtott problémák tünete maga a betegség. Ezek a visszajelzések olyan belső folyamatokra hívják fel a figyelmet, melyekben zavar keletkezik és a test betegségekkel reagál a pszichés folyamatokra. Ha a test gyógyulni kezd, az spirituális változás eredménye lesz.
Bármely nehéz helyzetben is legyünk, bármilyen tragikus vagy katasztrofális körülmények álljanak fenn, a személyiség soha sincs magára hagyva. A Belső Én mindig pontosan tudja, mi történik inkarnációjával, mindig pontosan nyomon követi és értesül minden egyes mozzanatról ami vele történik, még a legkisebb részecskék rezgését is érzékeli azok végtelen számú lehetséges rendszerében. A halál körülménye tehát teljes mértékben ismert a Belső Én számára, még akkor is, ha étlen-szomjan haldoklik egy ember a sivatagban.
Fontos tudni azt is, hogy a lélek reinkarnációs ciklusai során arra is törekszik, hogy minél több szerepet kipróbáljon. Így elengedhetetlen, hogy legalább egyszer ne próbálja ki az anya-apa-gyermek szerepét. Ezek a szerepek új megvilágítást adnak számára a tapasztalás során. Minden szerep más és más köntösbe bújtatja a lelket, ahonnan különböző szemszögökből tudja szemlélni a világot, más módon reagálva az élet különböző helyzeteire.
Nem csak családon belül lehetnek szereposztások. Ugyanígy szerepcserének tekinthető például a gyilkos-áldozat helyzete. A második életben a gyilkosból lehet áldozat lesz, az áldozatból pedig gyilkos, csak más körülmények között. Így érthető meg teljesen mindkét szerep és a szerepek hátterében zajló egyéni motivációk és viselkedési mintázatok. Ugyanígy változhat a szegény-gazdag, a hűtlen-hűséges, vagy az orvos-beteg szerepe is. Bár az utóbbi esetben a betegségnek sajátos célja van.
(Seres Gábor – paranormal.hu)