2014. november 3., hétfő

Eckhart Tolle: A Most Hatalma



Az emberek kívül keresik az élvezet és a kielégülés morzsáit, a megbecsülést, a biztonságot vagy a szeretetet, miközben belül kincset őriznek.



A megvilágosodás a szenvedés vége. A megvilágosodás azt jelenti, hogy újra tudatosul benned a lét és az érző felismerés állapotában élsz. A lét az örökké való mindig jelen lévő egyetlen élet, túl az élet számtalan formáján, amelyek alá vannak vetve a születésnek és a halálnak. A lét azonban nem csak túl van minden formán, hanem mélyen benne is él minden formában, mint legbelső, láthatatlan és elpusztíthatatlan lényeg. A szabadság kezdete annak felismerése, hogy te nem a megszálló lény, tehát nem a gondolkodó vagy. Abban a pillanatban ahogy elkezded figyelni a gondolkodót, egy magasabb szintű tudatosság kapcsolódik be. Ekkor elkezdesz ráébredni, hogy a gondolaton túl létezik az intelligenciának egy hatalmas birodalma, s hogy a gondolat csak parányi része ennek az intelligenciának.
Arra is rájössz hogy minden ami igazán számít, a szépség, a szeretet, kreativitás, az öröm, a lelki béke, az az elmén túli birodalomhoz tartozik. Elkezdesz fölébredni...A gondolkodás és a tudat nem rokonértelmű szavak. A gondolkodás a tudatnak csak egy kis része. Gondolat nem jöhet létre tudat nélkül, de a tudatnak nincs szüksége gondolatra. A megvilágosodás a gondolat fölé való emelkedést jelenti. A fölszabadulás kulcsa a jelen pillanat. Minél inkább képes vagy elfogadni és értékelni a mostot, annál szabadabb vagy a fájdalomtól, a szenvedéstől, annál szabadabb vagy az egós elmétől. Miért tagadja az elme oly megrögzötten a mostot, miért áll neki folyton ellen? Mert nem képes funkcionálni és rajtad uralkodni az idő nélkül, ami számára múlt és a jövő, és az időtlen mostot fenyegetésként éli meg. Az idő és az elme valójában elválaszthatatlanok egymástól.
Képzeld el a Földet az emberi élettől mentesen, kizárólag növényekkel és állatokkal benépesítve. Gondolod hogy akkor is lenne múlt és jövő? Vajon akkor is lenne értelme az időről beszélni? Mennyi az idő? Vagy a hányadika van ma kérdés? Ha lenne is ott bárki akitől megkérdezhetnéd, teljesen értelmetlenül csengene. A tölgyfa vagy a sas, csak összezavarodna az ilyen kérdésektől. Mennyi az idő? Kérdeznének vissza. Hát...természetesen most van, az idő most, mi más is lehetne? Értsd meg mélyen, hogy csak a jelen pillanattal rendelkezel.
 Állítsd a mostot életed középpontjává. Amíg ezidáig az időben éltél és csak rövid látogatásokat tettél a mostba, tedd át lakhelyedet a mostba, és csak akkor tegyél rövid látogatásokat a múltba és a jövőbe, amikor élethelyzeted gyakorlati tennivalója azt feltétlenül szükségessé teszi. Mondj mindig igent a jelen pillanatra. Hiszen mi lehetne hiábavalóbb és esztelenebb, mint belső ellenállást tanúsítani azzal szemben, ami már van? Mi lehetne ostobább mint szembeszegülni magával az élettel, ami most van, és mindig csak most? Add meg magad annak, ami van. Mondj igent az életre és meglátod az hirtelen elkezd érted, és nem pedig ellened működni. Ha azonosulsz az elmével, az idő csapdájába esel. Arra kényszerülsz, hogy szinte kizárólag emlékekben és jövővárásban élj. Az idő egyáltalán nem értékes, mert csupán illúzió, amit értékesnek érzékelsz az nem az idő, hanem egy időn kívüli pont, a most.
A jelen pillanattal mindig meg tudsz birkózni, viszont képtelenség megbirkózni valamivel, ami csak az elmének egy kivetítése, a jövővel. Vedd észre a benned esetleg fölbukkanó védekező kényszer bármilyen formáját. Ez esetben vajon mit védesz? Egy illuzórikus identitást, az elmédben lévő képet, egy fiktív lényt. Ahogy a Holdnak sincs saját fénye, csak a Napét tükrözi vissza, ugyanúgy a múlt és a jövő is csak halvány reflexiója az örök jelen fényének, erejének és valóságának. Realitását a mosttól kölcsönzi. Elámultál-e már csillagfényes éjszakán az égre meredve a tér végtelenségén? Lenyűgözött-e ilyenkor az Univerzum tökéletes csöndje, és fölfoghatatlan végtelensége? Hallgattad-e, hallgattad-e igazán a hegyoldali erdőben futó patak hangját? Vagy a Fekete rigóét alkonyatkor, csöndes nyári estén? Csak akkor ébredhetsz ilyen élményekre, ha elméd elcsitul. A Zen egész lényege a penge vékonyságú mostban levésben rejlik. Olyan végletesen, olyan teljesen jelenlegi, hogy semmilyen probléma, semmilyen szenvedés, semmi ami nem az aki esszenciálisan te vagy, ne legyen képes benned életben maradni. Felejtsd el egy időre az élethelyzetedet, és figyelj az életedre. Az élethelyzeted az időben létezik, az életed most van. Az élethelyzeted elmeügy, az életed valóság. Találd meg a szűk kaput ami az életbe vezet, a neve most. Szűkítsd le életedet erre a pillanatra. Az idő álmából a jelenbe ébredsz. Életutadnak van egy külső és egy belső célja...A külső cél az hogy odaérj ahová eljutni szeretnél, hogy elérd célodat, hogy teljesítsd amit fölvállaltál, hogy ezt-azt megvalósítsd. Ha azonban a végcélod illetve a jövőben megteendő lépéseid annyira lefoglalják a figyelmedet, hogy fontosabbá válnak számodra, mint az a lépés amit éppen most teszel meg, akkor teljesen elveszíted az utazás belső célját.
Külső utad millió lépést is tartalmazhat, a belső utad csak egyet. Azt a lépést amit éppen most teszel. Ahogy mélyebben tudatába ébredsz ennek az egy lépésnek, rájössz hogy az valójában már magában hordja az összes többi lépést és a végcélt is. Te a tested vagy, ám látható és tapintható tested csupán egy illuzórikus vékony fátyol. Alatta találod a láthatatlan belső testet a létbe, a megnyilvánulatlan életbe nyíló kaput. A belső testen keresztül elválaszthatatlanul kapcsolódsz ehhez a megnyilvánulatlan, születés és halál nélküli, örökké jelen való egységes élethez. A belső test révén örökre egy vagy Istennel. A Csí-t egy folyóhoz vagy egy energia patakhoz lehetne hasonlítani. Ha tudatodat mélyen a belső testbe irányítod, akkor íly módon visszamész a folyó mentén annak forrásához. A Csí az összekötő kapocs a megnyilvánulatlan és a fizikai univerzum között.
Ha tehát figyelmedet mélyen a belső testbe irányítod, elérheted ezt a pontot, ezt a különleges helyet ahol a világ föloldódik a megnyilvánulatlanban és ahol a megnyilvánulatlan a Csí energia áramaként formát ölt és abból lesz aztán a világ. Ez a születés és a halál. Amikor tudatodat kifelé irányítod, megjelenik az elme és a világ. Amikor befelé irányítod, az fölismeri saját forrását, és hazatér a megnyilvánultba. Amikor ezt követően tudatod visszaérkezik a megnyilvánult világba, akkor újra magadra öltöd azt a forma identitást, amit átmenetileg fölvettél. Rendelkezel névvel, múlttal, élethelyzettel, jövővel. Egy lényeges szempontból azonban már nem ugyanaz vagy mint aki előtte voltál. Magadban immár bepillantást nyertél olyan valóságba, amely nem úgymond evilági, de mégsem különül el ettől a világtól, ahogy tőled sem. Lehetséges gyakorlatilag folyamatosan tudatában lenni a megnyilvánulatlanban. Mély béke érzésként érzed azt valahol a háttérben, olyan csöndes nyugalomként ami sohasem hagy el, történjék bármi is odakint. Híddá válsz a megnyilvánulatlan és a megnyilvánult között, Isten és a világ között. A forrással való összekapcsolódottságnak ezt az állapotát nevezzük megvilágosodásnak.
Mindazonáltal ne gondold, hogy a megnyilvánulatlan elkülönül a megnyilvánulttól, hogy is tehetné? Hiszen minden formában a megnyilvánulatlan az élet, ő a belső lényege mindennek, ami csak létezik, áthatja ezt a világot. Amint értékeled a jelen pillanatot, minden boldogtalanság és küszködés szerte foszlik, és az életed örömmel és könnyedséggel kezd áradni. Ne gondolj tehát tetteid gyümölcsére, csak magára a tevékenységre figyelj, a gyümölcs magától beérik. A megállás nélkül zakatoló elméd a forma világának börtönébe zár. Átlátszatlan paravánná válva megakadályozza, hogy észrevedd a megnyilvánulatlant, hogy tudatára ébredj a benned és az összes dologban és teremtményben lévő forma és idő nélküli Isten esszenciának. A megadás állapotában azonban forma identitásod meglágyul, valamelyest átlátszóvá válik és így a megnyilvánulatlan már átragyoghat rajta. A szeretet nem kapu, hanem az ami a kapun keresztül áramlik ebbe a világba. Amíg teljesen a formával való azonosulásod csapdájában élsz, addig életedben nem létezhet szeretet. Nem az a feladatod, hogy megtaláld a szeretetet, hanem hogy rálelj egy kapura, amin át a szeretet beléphet az életedbe.
 A megnyilvánulatlan valójában nem különül el a megnyilvánulttól, áthatja ezt a világot, ám oly remekül álcázott módon, hogy szinte senki sem veszi észre. Minden fizikai tárgy vagy test a semmiből lépett színre, a semmi veszi őt körül és végül a semmibe tér vissza, sőt minden fizikai testben sokkal több úgymond semmi van mint valami. A fizikusoktól azt tudhatjuk meg hogy az anyag szilárdsága csupán illúzió. Még a látszólag szilárd anyagnak is, -a testednek is- csaknem a 100%-a üres tér, ugyanis az atomok méreteihez képest gigászi a köztük lévő távolság. Mi több, minden egyes atomon belül is javarészt üres tér található. A maradék is inkább rezgés, mintsem szilárd anyagi részecskék halmaza. Minden dolog lényege az üresség. Ha tudatos kapcsolatban maradsz a megnyilvánulatlannal, akkor a formán túli egy élet kifejeződéseként értékeled, szereted és tiszteled a megnyilvánultat és benne az élet minden formáját. Ha nem lenne illúzió, megvilágosodás sem lenne. A megnyilvánulatlan a világon és végső soron rajtad keresztül ismeri meg önmagát. Ezért vagy itt, hogy lehetővé tedd az Univerzum Isteni céljának a kibontakozását, ennyire fontos vagy. A megvilágosodás állapotában te önmagad vagy. Te és az önmagad egybeolvad. Nem ítélkezel magad fölött, nem sajnálod magadat, nem vagy büszke magadra, nem szereted magadat, nem gyűlölöd magadat, satöbbi. Ha megvilágosodtál, egy kapcsolatod megszűnt, a kapcsolat önmagaddal.
 Ha egyszer ezt föladtad, akkortól az összes többi kapcsolatod szeretet kapcsolat lesz. Az egész világ olyannak tűnik számodra, mint a hatalmas mély óceán felszínén fodrozódó hullám. Te vagy az az óceán és természetesen a fodrozódó hullám is te vagy. Ám olyan hullám, ami ráébredt arra, hogy ő valójában az óceán és ehhez a hatalmassághoz és mélységhez viszonyítva a hullámok és a fodrozódások világa nem is olyan fontos. Boldogságod és boldogtalanságod valójában egy, csak az idő illúziója választja el őket egymástól, mindez nem negativitást jelent, egyszerűen a dolgok természetének a fölismeréséről van szó, hogy ne hajszolj életed hátralévő részében illúziókat. Azt sem jelenti ez, hogy többé már ne díjazd a kellemes és szép dolgokat, állapotokat. De ha rajtuk keresztül valami olyat akarsz megkapni, identitást, az állandóság és a beteljesedettség érzetét, amit azok nem nyújthatnak, akkor biztos receptet használsz a csalódáshoz és a szenvedéshez.
Valahányszor azt veszed észre, hogy a negativitás valamilyen formája megjelent benned, akkor ezt ne tekintsd kudarcnak, hanem hasznos jelzésnek ami azt mondja: Ébredj föl, gyere ki az elmédből, légy jelen. Láttál-e már valaha is boldogtalan virágot, vagy stresszes tölgyfát? Találkoztál-e már depressziós delfinnel, önbizalmi problémákkal küszködő békával, ellazulni képtelen macskával, vagy gyűlölködő és sértett madárral? Kizárólag azoknál az állatoknál lehet olykor-olykor valami a negativitáshoz hasonló dolgot, vagy neurotikus jellegű viselkedésformát megfigyelni, amelyek szoros kapcsolatban élnek az emberrel, és így összeláncolódnak az emberi elmével és annak abnormalitásával. Figyelj meg bármilyen növényt vagy állatot, és tanuld meg tőlük, hogyan érdemes elfogadni azt ami van, és megadni magadat a mostnak. Hagyd hogy a létre tanítsanak, tanulj tőlük identitást ami azt jelenti egy vagy, önmagad vagy, valódi vagy. Tanulj tőlük élni és meghalni tudni, és hogy hogyan ne csinálj az életből és a halálból problémát.
Bocsásd meg magadnak, hogy nem érted még el a tartós lelki béke állapotát. Abban a pillanatban ahogy teljesen elfogadod a békétlenségedet, az békévé változik. Minden amit tökéletesen elfogadsz, az oda juttat a lelki béke állapotához, ez a megadás csodája. Túljutva az elme készítette ellentéteken olyanná válsz mint egy mély tó. Életed külső helyzete és ami ott történik, a tó felszíne. Néha nyugodt, néha szeles és viharos, a ciklusok és évszakok szerint. Azonban lenn a mélyben a tó mindig nyugodt és zavartalan. Te az egész tó vagy, nem csak a felszín, és kapcsolatban állsz saját mélységeddel, ami tökéletesen nyugodt. Nem állsz ellen a változásnak azzal, hogy mentálisan bármilyen helyzetbe is belecsimpaszkodnál. A lelki békéd nem azon múlik, a létben élsz, ami változatlan, időtlen és halál nélküli és már nem csüngsz elégedettséget és boldogságot remélve az állandóan hullámzó formák külső világán. Tudatod minden pillanatban megteremti a világot amiben élsz.
A modern fizika egyik legjelentősebb fölismerése, hogy a megfigyelő és a megfigyelt összekapcsolódik. A kísérletet végrehajtó ember -a megfigyelő tudat- nem különíthető el a megfigyelt jelenségtől. Ha a kutató másként közelít a jelenséghez, akkor a megfigyelt jelenség másként alakul. Ha mélyen hiszel az elkülönültségünkben és a túlélésért folyó küzdelemben, akkor csupa olyan dolgot látsz majd magad körül, ami ezt a hitedet tükrözi vissza és érzékelésedet a félelem vezérli. Olyan világban találod magad, ahol halál, harcoló lények, öldöklés és pusztítás vesz körül. Semmi sem az aminek látszik. A világ amit az egós elméddel megteremtesz és látsz, siralmasan tökéletlen helynek tűnik. Ám mindaz amit érzékelsz, csupán egyfajta szimbólum, olyan mint egy kép egy álomból. Tudatod így értelmezi az Univerzum molekuláris energiatáncát, amellyel folyamatos kölcsönhatásban áll. Ez az energia nyersanyaga az úgynevezett fizikai valóságnak, mindez testek, születés és halál vagy túlélésért folytatott küzdelmek formájában jelenik meg számunkra. Megszámlálhatatlan, egymástól abszolút eltérő értelmezések teljesen különböző világok létezhetnek és léteznek is, amelyek mind az őket érzékelő tudat függvénye.
Minden lény a tudatosságnak egy-egy középpontja amelyek valamennyije megteremtik saját világukat, bár ezek a világok egymással mind összekapcsolódnak. Létezik embervilág, hangyavilág, delfinvilág, satöbbi. Számtalan olyan lény van, akiknek a tudatfrekvenciája annyira eltér a tiédtől, hogy valószínűleg nem is vagy tudatában létüknek, vagy ők sem a tiédnek. A tudatosság igen magas szintjén járó lények, akik pontosan tudatában vannak a forrással, és az egymással való összekapcsolódottságuknak, abban a világban laknak, amely számodra a mennyei birodalomnak tűnne, és mégis, minden világ végső soron egy. Csak azok hozhatnak létre egy jobb világot, akik már túlléptek, transzcendáltak ezen a világon. Egyesek számára a megadás szó negatív mellékzöngéjű, mert hallani vélik benne például a vereség, a feladás, az életkihívásaival szemben megélt kudarc, vagy a fásultság fogalmakat. Holott a valódi megadás valami egészen más. Nem azt jelenti, hogy passzívan beletörődsz a helyzetedbe, bármilyen is legyen az és semmit sem teszel annak megváltoztatásáért. Azt sem jelenti, hogy fölhagysz a tervezéssel, vagy a pozitív tettek kezdeményezésével. A megadás az az egyszerű, de mély bölcsesség, hogy inkább átadjuk magunkat az élet áramlatának, sem mint ellenállnánk neki. Az egyetlen pont ahol megtapasztalhatod az élet áramlását, az a most. A megadás tehát a jelen pillanat feltétel és fenntartás nélküli elfogadása. Lemondasz arról, hogy ellenállj annak ami van. A belső ellenállás azt jelenti, hogy mentális ítélkezés és érzelmi negativitás útján nemet mondasz arra ami van. Megadásoddal valójában nem az egész helyzetet kell elfogadnod, mindössze azt a kicsiny részt, amit mostnak nevezünk.

Mondanivalóm illusztrálására hadd hozzak egy képi hasonlatot: Este sűrű ködben egy ösvényen haladsz. Szerencsére azonban van nálad egy erős fényű elemlámpa, ami keresztül világít a ködön, és így egy kicsi világos útszakaszt látsz a lábad előtt. A köd az élethelyzeted, ami a múltat és a jövőt is tartalmazza. Az elemlámpa a tudatos jelenléted. A kicsi világos útszakasz pedig a most. Tanulj a természettől, figyeld meg hogyan hajtja végre elégedetlenség és boldogtalanság nélkül minden úgynevezett feladatát, miként bomlik ki ennek eredményeként szemed láttára az élet csodája. Igaz, hogy csak tudattalan ember próbál másokat kihasználni és manipulálni, de ugyanolyan igaz az is, hogy csak a tudattalan embert lehet kihasználni és manipulálni. Gondolj a keleti harcművészetek gyakorlatának alapját képező mély bölcsességre, ne állj ellen az ellenfél erejének, engedj neki, hogy legyőzhesd. Az egó azt hiszi, hogy az ellenállásodban rejlik az erő. Holott igazság szerint az ellenállásod elszakít a léttől, az egyetlen helytől ahol valódi erő lakozik. Az ellenállás erőt színlelő gyöngeség és félelem. Így hát az egó folyamatosan ellenállás üzemmódban működik és hamis szerepeket játszik, hogy eltakarja úgynevezett gyöngeségedet, ami valójában éppenséggel az erőd.
Amíg nincs megadás, az emberi kapcsolatok nagy része csak tudattalan szerepjáték. A megadásban nincs már szükséged az egó védekezésére és hamis álarcokra. Nagyon egyszerűvé, nagyon valódivá válsz. Ha belenézel a tükörbe és nem tetszik amit látsz bolondság lenne, ha megtámadnád emiatt a tükörképedet. Holott a nem elfogadás állapotában éppen ezt teszed. Ha pedig megtámadod a képet, akkor az magától értetődően visszatámad. Ha azonban elfogadod a képet, bármi is legyen az, ha barátságos vagy vele, akkor az nem tud nem barátságos lenni veled. Hát így változtatod meg a világot. Szeretnél könnyű halált? Szeretnél fájdalom nélkül, haláltusa nélkül meghalni? Akkor halj meg a múltnak minden pillanatban, és hagyd, hogy jelenléted fénye elűzze azt az idő által gúzsba kötött súlyos valakit, akiről eddig azt gondoltad, hogy az te vagy. Mit gondolsz? Mennyi idő kell még neked ahhoz, hogy képes legyél kijelenteni: Nem hozok létre több fájdalmat és szenvedést. Mennyi fájdalomra van még szükséged, mire meg tudod hozni ezt a döntést? Ha úgy gondolod, hogy ehhez még idő kell, akkor megkapod...hozzá fájdalmat is. Az idő és a fájdalom elválaszthatatlanok egymástól. A tudatosan választott megvilágosodás azt jelenti, hogy nem kapaszkodsz már a múltba és a jövőbe, és életed középpontjába a mostot állítod. Azt jelenti, hogy az idő helyett inkább a jelenlét állapotát választod úgymond lakóhelyedül. Azt jelenti, hogy igent mondasz arra, ami van. A jelenlét a kulcs...A Most a kulcs.
(Eckhart Tolle: A Most Hatalma)


Az Élet Illúziója, Az Elme Alkotta Idő - A Most Hatalma - videó