A lélek útja a haláltól az életig

Ahhoz, hogy normális életet tudjunk élni, le kell küzdenünk a halálfélelmünket. Ez még azoknál az embereknél is nagyban fennáll, akik nagyon vallásosak. Mindenki tart attól a végső megsemmisüléstől, ami következményeként elveszítjük minden kapcsolatunkat a szeretteinkkel, családtagjainkkal, barátainkkal. Hiszen ennek bekövetkeztével látszólag minden célunk semmibe veszni látszik. Ha valóban ez történne, az életünk tényleg értelmetlen volna.

Bár az emberek emlékezetébe be van építve egy blokkoló rendszer, ami meggátolja azt, hogy a jelen életünk történésein túllássunk, azonban számos bizonyíték látott már napvilágot arra vonatkozóan, hogy a fizikai önvalónkon túlmutató részünk, azaz a lelkünk azért tovább létezik. Ehhez kapcsolódóan számos könyv, újságcikk és film készült bizonyos halálon túli élményekről, többnyire a klinikai halál állapotából visszatért egyének beszámolói alapján.

Dr. Michael Newton klinikai pszichológus és hipnoterapeuta, aki kezdetben maga is rendkívül szkeptikus volt, azonban a betegeivel való munkája úgy hozta, hogy mégis épp ő lett az, aki fantasztikus mennyiségű információt szerzett a lélek halál után tovább működésének mikéntjéről. Páciensei sikerei arra sarkallták, hogy az utolsó leszületésük előttre vigye vissza őket az időben, aztán arra a fantasztikus felfedezésre jutott, hogy az egyes földi életek közötti időszakokból is kaphat információkat. Ezt követően kifejezetten erre a témára fektette a hangsúlyt, így rengeteg hasznos felfedezést tett a szellemvilágról a rengeteg esettanulmánya révén. Több mint tíz éves kutatómunkájának rendszerezett végeredményét a Lelkünk útja című négy kötetnyi könyvében hozta nyilvánosságra. Ebben a halál bekövetkeztétől a lélek következő inkarnálódásáig követi végig a folyamatot.

 

„Olyan hihetetlen… Halottnak kéne lennem, és én mégis élek! Furcsa, mert a testem teljesen halott, miközben én felülről körüllebegem azt. Élek! -  Ezeket a szavakat egy férfi mondja el mély hipnózisban, ahogy újra átéli a halálát.”

A lelkek többsége könnyedén hagyja el a testét; a klinikai halálból visszatértekhez hasonlóan itt is sokan számolnak be arról, amint egy ideig körül­lebegik a saját levetett testüket, s mintegy felülről szemlélik azt. Szintén hasonló élmény, hogy megpróbálnak beszélni az élő emberekhez, de hiába, azok nem hallják őket. Sokan arról is beszámoltak, hogy ilyenkor már olyan szinten kitágul a tudatuk, hogy azt is érzékelik, amit a körülöttük lévő emberek magukban gondolnak vagy éreznek.

„A halál olyan, mint az ébredés. Mint amikor valami kusza tudatosság állapotából ébredünk. Az ekkor érzett megkönnyebbülés pedig olyan, mint amit nagy sírás után érzünk, csak ez esetben történetesen nem sírtunk.”

„- Kellemetlen ez az érzés? – Egyáltalán nem! Csodálatos szabadnak lenni! Olyan, mintha a levegőben lógnék, ami nem is levegő… nincsenek határok…nincs gravitáció… súlytalan vagyok.”

Érdekes jelenség, hogy amikor a haldokló embert valami nagy fájdalom éri – például tűzvész esetén, – akkor a lélek már a fizikai test halálának beállta előtt képes kilépni a testéből. De sokan még azért maradnak egy kicsit, hogy gondolat-energiájukkal megpróbáljanak valamiféle vigaszt nyújtani a hátrahagyott szeretteiknek, ám ezt követően már mielőbb szeretnék elhagyni a föld asztrális síkját.

„A lelkek gyakran mit sem törődnek azzal, hogy a halál után mi lesz a testükkel. Ez nem a hátrahagyott emberek iránti érzéketlenségükből ered, hanem a halál befejezettségének felismeréséből. Sietni akarnak, hogy mielőbb megláthassák a szellemvilág szépségét.”

„A halál nem töri meg a szeretteink lelkével fenntartott, folytonos kapcsolatunkat csak azért, mert azok elvesztették halandó testük fizikai személyiségét. Rengeteg tennivalójuk ellenére az eltávozott lelkek el tudnak érni bennünket, ha hívjuk őket.”

„Képesek vagyunk rá, hogy megérezzük elvesztett szeretteink lelkének vigasztaló jelenlétét… Ezért fontos, hogy legalább időszakonként ellazuljunk, és megtisztítsuk az elménket, hogy a spirituális kommunikáció áttörhesse a sokk és a gyász által emelt falat. Ezekben a pillanatokban megnő a paranormális élmények iránti fogékonyságunk, így elérhet bennünket a szeretet, a megbocsátás, a remény és a bátorítás pozitív üzenete, és megbizonyosodhatunk afelől, hogy szeretett hozzátartozónk jó helyre került.”

Hiszen ekkor már olyan erőt érzékelnek, ami elfelé húzza őket a halál helyszínétől, majd ezt követheti az a bizonyos alagút-élmény, amikor egy ismeretlen erő keresztülhúzza őket egy csőhöz vagy alagúthoz hasonló szférán. Kezdetben némelyek éreznek némi bizonytalanságot, ám sohasem félelmet; továbbhaladva pedig egyre nagyobb mennyei nyugalmat és szeretetet érzékelnek maguk körül. Körülveszi őket valami erős fény, vagy nagy fehérség, s ez többnyire eufórikus érzést vált ki belőlük. Hiszen ekkorra már mind tisztában vannak azzal, hogy valójában nem haltak meg, csak a földi testük terheitől szabadultak meg. Sokan számoltak be bizonyos földöntúli hangzású muzsikáról is, ami szintén csalogatóan hat rájuk.

„Elmúlt halálaikat felidézve klienseim arról számolnak be, hogy ilyenkor úgy eltölti őket a földi testtől való szabadság újra felfedezett élménye, hogy alig várják már, hogy nekivághassanak a spirituális utazásnak, amely a béke és meghittség birodalmába vezet.”

A szellemvilág kapuján átlépve leggyakrabban a szellemi vezetők, vagy a már korábban eltávozott szeretteik várják a lelkeket. Mindez történhet más-más környezetben, mivel a képzeletük mindenkinek olyan körülményeket teremt a lelke köré, ami a földi élete során megtapasztalt. Ezért van az, hogy míg egyesek virágos réten találják magukat, addig mások egy szép palotát látnak maguk előtt. A fogadó lelkeket minden esetben felismerik, függetlenül attól, hogy emberi alakban jelennek-e meg előttük, vagy csupán egy energiahalmazként.

„A szellemvilág furcsa jelensége, hogy az életünkben fontos szerepet betöltő emberek mindig köszönteni tudnak bennünket, még akkor is, ha már egy új testben egy új életet élnek.”

Köszönhető ez annak, hogy egy lélek akár több (2-3) testben is meg tud jelenni a földön. Általában elmondható, hogy a lélek érkezésére összegyűlt fogadóbizottság annál nagyobb, minél fiatalabb és tapasztalatlanabb a lélek. Egészen fejlett lelkek esetén előfordulhat, hogy nem is jelenik meg senki a fogadására, hisz ő már olyan rutinos, hogy nincs szükség a megnyugtatására és az eligazítására. Ezek az entitások metakommunikációval képesek gondolatokat és érzelmeket átadni egymásnak. Nyilvánvalóan a különböző fejlettségi szinten álló lelkek nem egyformán reagálnak ebben a helyzetben. Akik már sokadik inkarnációjukat élték, azok nagyon hamar akklimatizálódnak az új környezetben, hiszen jól ismerik már azt. Ám minél tapasztalatlanabb valaki, annál bizonytalanabbá válhat ez a folyamat. Ritkán az is előfordulhat, hogy ha nagyon zavarodott egy lélek, a halálát követően még itt marad egy ideig. Ez olyan megoldatlan problémák következménye lehet, amelyek igen erős hatással voltak az illető tudatára. Ezek általában valamilyen erőszakos cselekmény áldozatai, akiket sokkolóan értek a történtek.

Azok a lelkek, akik e kegyetlenségeket elkövették a földön szintén ugyanabban a szférába kerülnek, s ugyanolyan szeretettel és türelemmel fogadják őket. Esetükben viszont általában az az eljárás, hogy egy időre elkülönítik a szellemvilágtól, s magukra hagyják őket a saját gondolataikkal. Ez egyfajta regenerálódás, amely folytán átértékelik az önmagukról való tudásukat.

A lelkek következő állomása a szellemvilágban az úgynevezett gyógyulás helye, ahol regenerálódhatnak kicsit, mielőtt továbblépnének. Ezt követően pedig a szellemi vezetőjükkel együtt végigelemzik az éppen befejezett életüket. Ez egyfajta spirituális helyzetfelmérés, amikor is alapvető tanácsokat kapnak – főként a fiatal lelkek.

„A vezetőnkkel folytatott helyzetfelmérő beszélgetések lehetővé teszik számunkra, hogy belekezdjünk életünk értékelésének hosszú folyamatába. Nemsokára egy másik találkozó következik, amelyen már több mesterfokú lény is részt vesz…. Szándékainkat olykor megkérdőjelezik és kritizálják, de sohasem ítélik el úgy, hogy az nekünk szenvedést okozzon”

A tanácskozást követően egy a kliensek által felvonulási térnek nevezett helyre érkeznek a lelkek, többnyire még itt is a szellemi vezetőjük kíséretében. Itt még több ismerős lélekkel találkozhatnak. Bizonyos közös jellemzők szerint csoportokba rendeződve utaznak tovább. Az egyes lélekcsoportok megannyi fürtökbe rendezett fénygömbökként érzékelhetők. Ez nem jelent teljes elszeparáltságot, hiszen bárki bármikor átmehet egy másik csoport valamely tagjához, ám a közös jellemzők miatt mégis ez nyújt optimális fejlődési irányt számukra.

„Ahogy közelebb érnek és becsatlakoznak a fürtbe, ilyenkor alanyaim szellemi környezete városként, iskolaként, vagy más, olyan földi élettérként jelenik meg, ahol valaha boldogságban és biztonságban éltek.”

Ezen legkisebb csoportokat alkotó fürtökben változó, de általában 3-25 közötti létszámú lélek tartózkodik. E kisebb egységek sokasága egy-egy nagyobb egységet alkot, amelyben már ezres nagyságrendű az entitások száma. Az egy csoportba tartozás vagy valamilyen jellemvonásukkal vagy az előző életeikből kialakult kapcsolatukkal magyarázható, és igen szoros a kapcsolatuk egymással. Ezért is van, hogy gyakran születnek le egymás családtagjaiként, vagy közeli barátaikként.

A lélekcsoportok fejlettségét természetesen nem a földön szerzett intellektuális tudás határozza meg, hanem a tapasztalat, azaz a rezgésszint. A különböző fejlettségű lelkek más-más színű fényt árasztanak magukból. a kezdők fehérek, homogének, a kicsit fejlettebbek egyre pirosabbak vagy sárgábbak. A kék és lila árnyalatok már jóval magasabb fejlettségi szintet jelentenek. Aki eléri a megfelelő szintet, átkerül egy másik csoportba, ahol újabb mesterek tanítják és menedzselik őt tovább.

A lelkek tehát bizonyos közösségekben vannak, és persze számos különféle tevékenységet végezhetnek itt. Néha történetek mesélésével szórakoztatják egymást. A csoport tagjai gyakran kört alkotva táncolnak, örvénylenek, vagy épp zenét hallgatnak. Mások iskolába járnak és tanulnak. Ehhez óriási tanulótermek és könyvtár-csarnokok állnak a rendelkezésükre, ahol interaktív könyvekből tanulmányozhatják például más földönkívüli civilizációk életmódját. Ez azt jelenti, hogy az illető entitás nem csak térszerűen láthatja a kiválasztott környezetet, hanem teljes mértékben érzékeli is az adott környezeti hatásokat, hallja az ottani hangokat, érzi az illatokat, sőt képes belelátni az ottani élőlények érzelemvilágába is.

„Ezeken a közösségi tereken a lelkek sokféle társasági tevékenységben vesznek részt. Akadnak ezek között játékos tevékenységek is, pl. amikor az idősebb lelkek az előttük álló feladatokkal kapcsolatban ’ugratják’ a fiatalabbakat.”

Amikor a lelkek elérik a középszintet, akkor már egyre inkább megmutatkoznak a speciális képességeik, amivel a későbbiekben foglalkozhatnak. Ilyen pl. a tanítás, gyógyítás, valamely művészeti tevékenység, valamely tudományág, stb. Ekkor már külön – a saját lélekcsoportjától független – külön szakcsoportba járhatnak tanulni, illetve kísérletezni, dolgozni.

„A szellemvilágban bármit létrehozhatunk magunknak, ami olyan földi helyekre és dolgokra emlékeztet minket, amiknek annak idején örültünk. … azt is hallottam már másoktól, hogy ők a szellemvilágot érzékelik az igazi valóságnak, és a Földet csak illúziónak, ami a tanításunk céljára teremtetett.”

Nincs szabály arra vonatkozóan, hogy egy léleknek mennyi időt kell eltöltenie két fizikai megnyilvánulás között, de általában minél fejlettebb valaki annál ritkábban inkarnálódik le. A fiatal lelkeknek érthetően nagyobb szükségük van az efféle tapasztalatokra. A magasabb rezgésűek pedig sokkal inkább konkrét küldetés végett jönnek, így vagy tanítani, vagy egy bizonyos új technológiát lehozni, megmutatni. Érdekes jelenség, hogy az utóbbi években egyre több és több lélek kíván leinkarnálódni egyszerre, míg évszázadokkal és évezredekkel korábban ez mind ritkább volt. Ennek oka minden bizonnyal a küszöbön álló korszakváltás. Hiszen sokak számára ez egyfajta utolsó esélyt jelenthet a továbblépéshez.

Így vagy úgy, de egyszer eljön az idő, hogy a lélek ismét úgy dönt, hogy ideje elhagynia a szellemvilágot, és a mennyei szabadság érzetét lecserélje a földi pokoléra. Ekkor végigmérlegeli, hogy milyen feladatot is lenne célszerű elvállalnia ahhoz, hogy még tovább fejlődhessen. Milyen emberként kellene leszületnie, hogy elérje a kívánt céljait. Bár valóban szabad a döntés, azért a szellemi vezetők gyakorolnak némi befolyást, illetve ők is kellő körültekintéssel kezelik azt, hogy valóban készen áll-e az adott lélek egy újabb szerep eljátszására.

Amint megszületett a döntés a leszületésről, akkor a lelket elvezetik az úgynevezett életválasztó helyre. Itt mindenki megfontolhatja, hogy mikor és hová is szeretne visszatérni, és hogy ki szeretne lenni. Az alanyok többnyire úgy írják le ezt a helyet, mint egy 3D-s mozit, aminek a térbeli képernyőjén nemcsak képek jelennek meg, hanem színek, hangok, fények, sőt érzetek is. Többféle film futhat egymással párhuzamosan (ez személyenként változó számú ugyan, de sohasem jelent végtelen lehetőségeket, a szellemi vezetők azért felállítanak bizonyos korlátokat). A leszületni készülő lelkek egy-egy kisidőre ki is próbálhatják az adott szerepeket, hogy hogyan érzik magukat a film főszereplője bőrében. A lelkek nem látják azonban az életük minden egyes momentumát, például az elkövetkezendő halálukat sem, kivéve, ha olyan életet választanak, amelyben fiatalon halnak meg.

„A lelkek lényegében önként vállalkoznak arra, hogy testük halálos betegséget kapjon, gyilkosság áldozata legyen, vagy sok más emberrel együtt egy katasztrófában pusztuljon el. Tehát azok a lelkek, akik egy tragédia részesei lesznek, nem egyszerűen rossz időben, rossz helyen tartózkodnak, amikor a szeszélyes Isten éppen nem figyelt oda, ahogy egyesek hiszik. Minden léleknek megvan a maga saját oka, amiért a választott esemény résztvevőjévé válik.”

Az entitások tehát kiválasztják a nekik legmegfelelőbb következő életet, illetve fizikai testet. Hiszen bizonyos tanulságok megszerzésének gyakran a fizikai test jellemzője is feltétele lehet. Például ha valaki egy korábbi életében rendszerint visszaélt a fizikai erőfölényével, mert magas erős testalkatú férfi volt, az meglehet egy másik életében ennek mintegy kompenzálásaként egy gyenge, akár beteg, vagy béna női testet ölthet magára. Ha megtörtént a kiválasztás, arról még történik egy egyeztetés az életfilm többi fontosabb szereplőjével is. Hiszen az életben nincsenek véletlenek a fontos rokoni, baráti kapcsolatok esetében. Azért, hogy a lélek a megtervezett útvonal főbb csapásairól lehetőleg ne térjen le, úgynevezett markereket, egyfajta útjelzőket illesztenek be előre az életébe. Például ha egy illetőnél fontos, hogy egy bizonyos nőszemély legyen a felesége, akkor az életében meg fog jelenni, vagy egy bizonyos tárgy, egy bizonyos illat vagy valami egyéb, ami kapcsán az illető azt fogja érezni, hogy „ez az”, ezt kell választanom. Ezek az útjelzők tehát az adott időpontban egy olyan irányba terelnek bennünket, amely során valami fontos dolog meg fog történni velünk.

Ha már kész az új forgatókönyv, a lélek még kommunikálhat a vének tanácsával, néhány jó tanácsot kapva tőlük, vagy elbúcsúzhat a lélekcsoportja tagjaitól. Majd elkísérik arra a helyre, ahonnan a leszületés ismét megkezdődhet. A beszámolók szerint ez mindig magasztos, felemelő és ünnepélyes formában zajlik. Ugyanakkor maga a születés mindig nagyon megrázó élmény a lélek számára. Ennek során egy olyan hasonló csövön, illetve alagúton kell keresztülutazni, mint amelyen a halált követően is keresztülmennek a lelkek. Az, hogy mikor kapcsolódik a lélek a magzathoz, eltérő lehet, van, aki ezt egészen az utolsó pillanatra hagyja. Ám a méhben töltött idő alatt a lelkek még ki-be utazgatnak a két sík között. Nagyon nehéz ugyanis az átállás számukra, az isteni tökéletességből a földi tökéletlenségbe. Maguk az alanyok is azt mondják, hogy ha összehasonlítják a születés pillanatát a halál pillanatával, a születés okozta sokk jóval erősebb.

Érdekes, hogy a fejlettebb lelkek állítása szerint régen nem volt ilyen erős az amnézia a fizikai térben, a leszülető lelkek még némileg magukkal hozták a halálon túli emlékeiket. Épp napjainkra erősödött fel ez a blokk a leginkább. Azonban – mivel ismét közelítünk az újabb aranykor felé – ez a folyamat hamarosan ismét vissza fog fordulni, és a szellemi lények sokasága dolgozik most azon, hogy elősegítsék ezt.

„Isteni, de tökéletlen lények vagyunk, akik két világban létezünk; az anyagiban és a spirituálisban. Az a sorsunk, hogy két univerzum között, időn és téren át, oda-vissza utazzunk, mialatt megtanuljuk, hogyan kell magunkat uralni és a tudást megszerezni. Türelemmel és eltökéltséggel kell bíznunk ebben a folyamatban.”

(forrás: arvisura.van.hu)