Julian Jaynes, a Kolumbia Egyetem
pszichológiaprofesszora az egyik könyvében azzal az elképzeléssel lepte meg a
nagyérdeműt, hogy a történelem előtti időkben, tehát több mint hétezer évvel
ezelőtt, az emberek a valóságban is hallották az istenek hangját.
Mialatt a természetet járták,
tündéreket, manókat, szellemeket és más lényeket láttak. Jaynes szerint ez
azért lehetett így, mert abban az időben az emberi agy két féltekéje még
szorosabb kapcsolatban állt egymással, tehát a bal félteke hallásért felelős
területei közeli összeköttetésben álltak a jobb félteke hallucinációért felelős
részeivel (ezek a Wernicke és Broca területek). Ilyen szoros kapcsolat korunk
emberében csak alvás közben vagy skizofréniában szenvedők esetében figyelhető
meg. Mivel fennállt egy ilyen közvetlen kapcsolat, régen a mindennapi élet
természetes velejárói voltak azok a jelenségek, amelyeket ma hallucinációnak
hívunk – veti fel Jaynes.
Az emberi agy két féltekéje közötti
szoros összeköttetés felbomlásáért Jaynes szerint a mezopotámiai
városállam-birodalom feltűnése és az írás elterjedése tehető felelőssé. Mára
szinte mindnyájan elvesztettük ezt az ősi képességet, ez alól csak a misztikus
és skizofrén társaink képeznek ritka kivételt. Jaynes érvei igen meggyőzőek,
mert nemcsak történelmi emlékeken, hanem a modern ideggyógyászaton is
alapulnak. Ha Jaynes nézőpontja helyes, akkor biztosra vehetjük, hogy ha a ma
embere is rendelkezne őseink képességeivel, modern világunk szellemekkel,
hangokkal és természetfeletti erőkkel lenne tele. Amikor az embert kiragadják
ebből a különleges világból és “civilizálják”, tehát megtanítják írni és
olvasni, akkor nagyon hamar (egy generáció, esetleg néhány évtizeden belül)
elveszti a kapcsolatot azzal a másik világgal.
Egy másik érdekes felvetésről
olvashatunk Terence McKenna Az istenek eledele című könyvében. McKenna
szerint az agy két féltekéjének újrakapcsolódását mind az ősi, mind a modern
kultúrákban az emberek bizonyos növények elfogyasztása révén érték el. Számos
kultúránál bevett szokás hallucinogén növények használata ahhoz, hogy az
istenek világára nyíló ajtókat kitárják – írja McKenna. Fejtegetéseiben odáig
megy, hogy megállapítja, hogy a modern élet azért oly rideg, fájdalmas és
steril, mert elvesztettünk a kapcsolatot ezekkel a világokkal, mivel az egykor
szabadon termő hallucinogén növényekhez ma államilag szabályozzák és
korlátozzák a hozzáférést. McKenna azt is felveti, hogy e segédanyagok
használata elősegítette az emberi tudat megszületését a korai főemlősökben. Ez
cserében megsarkantyúzta a gondolkodás és a misztikus ideák fejlődését.
Az igénybe vett technikától és
módszertől függetlenül, sok kutató egyetért abban, hogy az ősi és modern
“primitív népek” képesek valami olyasmit látni és hallani és érezni, amelyet
mi, a modern nyugati civilizációban élők általában nem érzékelünk.
Amikor egy soson indián elindult
ennivalót keresni, meghallotta mit mond neki a föld, és figyelt a növények,
állatok hangjára. Ők pedig elmondták és megmutatták neki, hol találja az aznapi
betevőt, és tudomására hozták azt is, milyen ceremóniák lennének a
helyénvalóak, melyekkel fejezheti ki háláját a világnak ezért az ajándékért.
Ha szembeállítjuk ezzel azt, ahogyan az európai királyok éltek a középkorban, láthatjuk, hogy a korszak uralkodó dominanciát hangsúlyozó világszemlélete egy ironikusan tudatlan, álinformációs korba vezetett minket. Talán ez az, amit Daniel Quinn és az ausztráliai őslakó nép a “nagy felejtés”-nek nevez.
(Forrás: www.o-ws.hu-Thom Hartmann - Az ősi napfény utolsó órái)
