Leonardo da Vinci, a
valaha élt legnagyobb polihisztor éveken keresztül tanulmányozta a madarak
repülési tudományát, és tucatnyi rajzot készített róluk, mielőtt megtervezte
volna különböző szerkezeteit. Vajon valóban a madarak röptének vizsgálata
késztette Leonardót „repülőgépeinek” megalkotására, vagy az a meglepő eset,
amelynek során, 1501 nyarán fénylő UFO-kat látott a Firenze környéki dombok
fölött?
da Vinci Önarckép
Az
ősi kultúrákban a madár ábrázolása rendszerint a szabadságot, a szellem
szárnyalását, a végtelent, a földi nehézségektől és a földhöz kötöttségtől való
megszabadulást, valamint a horizonton túli ismeretlen megismerésének óhaját
jelentette. Az elmúlt évezredek során minden, átlagon felüli intelligenciájú
ember csodálta a madarakat. Közéjük tartozott Leonardo da Vinci (1452–1519), a
világhírű természettudós, festő, szobrász, építész, mérnök és feltaláló, akinek
a számítások szerint mintegy 25 ezer szóból és 500 rajzból álló, repüléssel
kapcsolatos életműve maradt fenn.
Leonardo repülésről vallott elmélkedései és jegyzetei között a következő olvasható: „Az emberi test felépítettségének ismerete szükséges ahhoz, hogy életet sugalló festményt vagy szobrot lehessen alkotni. Számos ismeret birtokában lehet fegyvert kovácsolni, elmélyült tudással lehet új építészeti alkotásokat teremteni, nyílt gondolkodás szükséges ahhoz, hogy megértsük a természet törvényeit, de mindez csak kis része annak a csodának, amelyet a repülés jelent, s amelyet csak a madarak és az istenek birtokolnak.”
Érdekes és a korhoz viszonyítva bátor kijelentésnek tekinthetők az idézet utolsó szavai. Leonardo többes számban beszél az istenekről, s az idézetben szerepel, hogy azok repülni tudnak! Vajon a polihisztor honnan meríthette azt az ismeretanyagot, amely az istenek repülési képességéről szól? A kérdésre egy – saját részére tükörírással készített – jegyzet adhat választ. Leonardo azt vetette papírra, milyen rejtélyes tárgyakat figyelt meg több mint ötszáz évvel ezelőtt Firenze egén.
„1501 nyarán, a kora délutáni órákban, napsütötte időben, szokásomnak megfelelően sétára indultam a városon túli dombok irányába, madarak megfigyelése céljából – olvashatjuk a beszámolóban. – Később kissé fáradtan lepihentem egy árnyat adó fa alá, gondolkodva a természet összefüggésein. Egy idő múlva arra lettem figyelmes, hogy fenn az égen, de a szokványos felhők alatt nagy, repülő tárgyak haladnak, amelyek két összeborított pajzs formáját alkották. A két fényes és csillogó repülő tárgy ugráló mozgással haladt előre egymás után Róma irányába. Éppen úgy, mint amikor egy-egy lapos követ a víz felszínére hajítanak. Rövid idő elteltével a látott esemény megismétlődött az előzőekkel megfelelő irányból, anélkül, hogy észleltem volna, milyen módon kerültek vissza a repülő eszközök az eredeti irányba. Megfigyeltem, hogy az égi pajzsok akkor is csillognak, amikor felhők takarják a Napot. Meglepetésemben és felindultságomban meg kellett állapítanom, tudatában annak, hogy az ember nem tud repülni, hogy Isten és minden bizonnyal a társai, akik az embernél magasabb rendű lények, csillogó, fémből készült pajzsokon repülni tudnak. Ez az esemény igazolta hitemet, hogy az istenek – még ha láthatatlanok is – a valóság részei.”
Leonardo leírása alapján
egy – ma már „hétköznapinak” mondható – UFO-észlelés képei bontakoznak ki az
érdeklődő olvasó előtt. A polihisztor nemcsak a megfigyelés körülményeiről
közölt adatokat, hanem a repülő korongok helyzetét, mozgását is pontosan
rekonstruálta, s nem palástolta jogos megdöbbenését, lelkesedését sem.
Beszámolója valódi kuriózumnak számít, hiszen meglehetősen kevés, hasonlóan
részletesen dokumentált eset maradt ránk a korábbi évszázadokból.
Csupán találgatni lehet,
hogy vajon a madarak röptének vizsgálata vagy az égen felbukkant titokzatos
objektumok látványa késztette-e Leonardót a repüléssel kapcsolatos
tanulmányainak elmélyítésére. Fennmaradt jegyzetei és rajzai arra utalnak, hogy
fantáziájának ezúttal sem szabott határt, s olyan repülő szerkezeteket is
tervezett, amelyeknél megfelelőbbeket csak a 20. században építettek. Az akkori
idők általános felfogásával összhangban úgy gondolta, hogy a legegyszerűbben a
madarak utánzásával lehet a levegőbe emelkedni.
„A madár ugyanazt teszi
a levegőben a szárnyával és a farkával, amit az úszó a vízben a karjaival és a
lábával – elmélkedik az Atlanti kódex című híres művében. – Ha a madárnak nagy
a szárnytávolsága, rövid a farka, és fel akar emelkedni, akkor erőteljesen
felemeli a szárnyait, és csapkodva a szelet a szárnyai alá tereli. Ez a szél,
amit maga körül keltett, nagyon gyors lökést ad neki. Az ember a maga által
szerkesztett, hatalmas szárnyakkal ugyanígy nyomást gyakorolhat az ellenálló
levegőre, legyőzheti, leigázhatja és fölé emelkedhet. A mechanikus madár
matematikai törvényeknek megfelelően működő szerkezet, amelynek révén az
embernek lehetősége nyílik a madarak minden mozgását utánozni. Egy ilyen, az
ember által megalkotott eszközből semmi sem hiányzik, kivéve a madár életét, és
erről annak az embernek kell gondoskodnia, aki a szerkezetben ül. A szerkezet
mozgásának mindig a felhők fölött kell végbemennie, azért, hogy a szárny ne
legyen nedves, de azért is, hogy az ember több vidéket fedezhessen fel, s hogy
elkerülje a hirtelen fordulatok veszélyét, amit a szél jelenthet a
hegyszorosokban. Illesztései erős bőrből készüljenek, kötélzete pedig rendkívül
erős nyers selyemből. Senki se hagyatkozzon a vasalatokra, mert azok a hajlások
során hamar tönkremennek vagy elhasználódnak. Az ilyen szerkezet kétféle módon
zuhanhat le: az egyik, hogy összetörik, a másik, ha az élére vagy majdnem az
élére fordul.”
Jerome Cardano
(1501–1576), akinek apja a polihisztor barátja volt, ugyan azt állítja, hogy
„Leonardo is megkísérelte a repülést, de ebből kifolyólag szerencsétlenség
érte”, ám – noha lehettek első- vagy másodkézből származó információi – ez
semmit sem bizonyít, hiszen a tudós feljegyzései soha nem utalnak konkrét
kísérletekre. Kétségtelen viszont, hogy sokszor szerepelnek bennük a
mesterséges repüléssel kapcsolatos kérdések. Elvileg a denevér lenne a
követendő példa, mivel annak szárnyára jellemző az erős, hártyaszerű páncél, a
gyakorlatban azonban Leonardo mégis a madarak összetett szárnyát részesítette
előnyben. Ebben közrejátszhatott az az európai tradíció, amely a madarat
tekinti a „repülés tanítómesterének”, a denevérszárnyat pedig az ördöggel hozza
kapcsolatba. A gépezetnek ráadásul olyan felépítésűnek kell lennie, hogy
lecsapáskor a szárnytollak összezárulhassanak, felcsapáskor viszont
szétnyílhassanak, utat engedve ezzel a levegőnek, ami a denevérek összefüggő
bőrszárnyának esetében lehetetlen volna.
Ezeket a
csapkodószárnyas repülőgépeket, azaz ornitoptereket Leonardónál leginkább az
emberi izomerő működtetné a különböző áttétek segítségével: a kar, a láb, a
törzs, sőt, a nyak izmai is szerepet kapnának. A merev szárnyú, meghajtást nem
igénylő siklógép, illetve valamilyen „motor” – leginkább meghajlított rugó –
gondolata csak egészen későn bukkan fel nála. Bár az izomerővel működő
repülőgépre még magassági kormányt is tervezett, s feljegyzései között nem egy
aerodinamikai alaptétel szerepel, a földtől való elszakadás ekkor még nem
sikerült.
Bár a polihisztor
legtöbb találmányát csak évszázadok múlva építették meg, illetve „találták fel”
újra – némelyiket csupán a 20. században –, ebben az is közrejátszott, hogy
életében nem adta ki kéziratait. Halála után pedig mintegy 100-150 évre
eltűntek a rajzai, amelyeket a 16. század végétől gyűjtöttek össze és tettek
kódexekbe. Világhírű találmányai a mai napig megmozgatják a természettudósok és
a mérnökök fantáziáját. Sárkányrepülőjét például a közelmúltban építették meg
az eredeti tervek alapján, és egy autógyár szélcsatornájában tesztelve
megállapították, hogy kiválóan tud repülni.
(Prusinszki István)
Leonardo
da Vinci találmányok -
videó
