Pontosan mit értesz
azon, hogy „figyelni a gondolkodót”?
Ha valaki elmegy az orvoshoz, és azt
mondja, hogy: „egy hangot hallok a fejemben”, akkor valószínűleg
elmegyógyászhoz irányítják. A helyzet az, hogy gyakorlatilag mindenki
folyamatosan hall ilyen hangot a fejében: ez az önkéntelen gondolkodási
folyamat, amelyről nem is tudod, hogy hatalmadban áll megállítani.
Eckhart Tolle
Szünet nélküli monológok
és dialógusok peregnek benned. Valószínűleg találkoztál már olyan „őrült”
emberrel az utcán, aki megállás nélkül beszél magához. Nos, ez nem sokban
különbözik attól, amit te és más „normális” emberek tesznek. A különbség csupán
annyi, hogy ezt te nem hangosan teszed. A hang megjegyzéseket tesz, elmélkedik,
ítélkezik, összehasonlít, panaszkodik, tetszést és nemtetszést fejez ki stb. A
hang nem feltétlenül alkalmazkodik ahhoz a helyzethez, amelyben éppen vagy:
előfordul, hogy a közeli vagy a távoli múltat eleveníti föl, olykor lehetséges
jövőbeli helyzeteket próbál ki vagy képzel el.
Utóbbi esetben
többnyire rosszra forduló, kellemetlen jövőképeket vetít eléd: ezt nevezzük
aggódásnak. A hangsáv mellé olykor vizuális megjelenítés, „mentális mozi” is
társul. De még ha meg is felel a hang az adott helyzetnek, akkor is múltként
értelmezi azt. Azért, mert a hang a kondicionált - beidegzett, reflexekben
működő - elmédhez tartozik, ami teljes múltad és kollektív kulturális örökséged
végterméke. A jelent így a múlt szemüvegén keresztül látod és értékeled, és
szükségszerűen teljesen torz képet alakítasz ki róla.
A hang nemritkán az
illető legnagyobb ellensége. Sok ember él a fejében inkvizítorral, aki
folyamatosan kínozza, támadja és bünteti őt, s megfosztja életerejétől.
Tömérdek nyomorúságnak, boldogtalanságnak, sőt betegségnek is valójában ez az
oka! A jó hír, hogy függetlenítheted magadat az elmédtől! Ez az egyetlen igazi
fölszabadulás. Ennek első lépését máris megteheted.
Figyelj minél
gyakrabban a fejedben szóló hangra! Szentelj különös figyelmet azoknak az
ismétlődő gondolatmintáknak, amelyek régi lemezekként tán már évek óta újra és
újra lejátszásra kerülnek! Ezt értem azon, hogy „figyeld a gondolkodót”, ami
más szóval azt jelenti; figyelj a fejedben szóló hangra, tanúskodó jelenlétként
légy ott! A hangra figyelve legyél pártatlan! Más szóval: ne ítélkezz! Ne
értékeld és ne ítéld el, amit hallasz, mert ha így teszel, akkor - a hátsó
ajtón - valójában ugyanazt a hangot engedted vissza...
Hamarosan fölismered:
a hang ott van, míg én itt vagyok, hallgatva és figyelve őt. Ez az
énvagyok-fölismerés, saját jelenlétednek ez az érzékelése már nem gondolat. Ez
az elmén túlról érkezik.
Amikor tehát egy
gondolatra figyelsz, akkor nemcsak a gondolatnak vagy tudatában, hanem a gondolat
tanújaként önmagadnak is. A képbe így a tudatosságnak egy új dimenziója lép be.
A gondolatra figyelve egyfajta tudatos jelenlétet érzel - mélyebb énedet -,
mintegy a gondolat mögött. A gondolat ekkor elveszíti a hatalmát fölötted, s
gyorsan elül, mert már nem adsz energiát az elmének azzal, hogy azonosulsz
vele. Így kezdhetsz el véget vetni az önkéntelen, kényszeres gondolkodásnak.
Amikor a gondolat elül, akkor szakadást - egy „elme nélküli” hézagot -
tapasztalsz meg az elme folytonos gondolatáramában. Ezek a hézagok vagy rések
eleinte rövidek, talán csak néhány másodpercesek, ám fokozatosan egyre
hosszabbá válnak. A hézagok idején egyfajta csöndet, nyugalmat és békét érzel.
Így kezded el megérezni a Léttel való egység természetes állapotát, amelyet az
elme általában eltakar.
Gyakorlás révén a
nyugalom és a béke érzése elmélyül. Mélységének történetesen nincs is határa...
Egyúttal egy finom, bensődből kiáradó örömérzést is megtapasztalsz majd: a Lét
örömét. Ez nem valami transzszerű állapot. Egyáltalán nem az. Nincs szó
tudatosságvesztésről. Épp ellenkezőleg. Ha a lelki béke ára a tudatosság
csökkenése, a nyugalom ára pedig az életerő és az éberség csökkenése volna,
akkor nem lenne érdemes megszerezni őket. A belső összekapcsolódottságnak ebben
az állapotában sokkal éberebb és fölébredtebb vagy, mint az elmével azonosult
állapotodban. Teljesen jelen vagy. Ez az állapot annak az energiamezőnek a
frekvenciáját is növeli, amely a fizikai testet élteti.
Mélyebbre jutva ebben
az elme nélküli birodalomban - ahogy ezt néha Keleten nevezik - a tiszta
tudatosság állapotát tapasztalhatod meg. Ebben az állapotban saját jelenlétedet
olyan intenzitással és örömmel érzed át, hogy ahhoz viszonyítva jelentéktelenné
válnak gondolataid, érzelmeid, fizikai tested és az egész külső világ. S ez
mégsem önző, hanem önzetlen, illetve „öntelen” állapot. Magad mögött hagyod
azt, akire úgy gondoltál, mint „önmagam”. Alapvetően ez a jelenlét vagy te, s
az ugyanakkor mégis fölfoghatatlanul hatalmasabb nálad. Amit itt elmondani
próbálok, az talán látszólagos ellentmondásnak, paradoxonnak hangzik, szavakkal
mégsem lehet másképp leírni. A „gondolkodó figyelése” helyett úgy is
létrehozhatsz hézagot avagy időrést az elme gondolatáramában, hogy figyelmedet
egyszerűen a mostra irányítod.
Egyszerűen
tudatosítsd intenzíven a jelen pillanatot! Nagyon jó érzés. Tudatosságodat így
elvonod az elme tevékenységétől, és olyan, elme nélküli időrést hozol létre,
amelyben rendkívül éber és tudatos vagy, ám nem gondolkozol. Ez a meditáció
lényege. Mindennapi életedben úgy gyakorolhatod ezt, ha teljes figyelmedet egy
olyan rutintevékenységednek szenteled, ami csupán eszköz valamilyen célod
eléréséhez, s így maga a rutintevékenység válik a céllá. Valahányszor pl.
lépcsőn közlekedsz, figyelj intenzíven lépéseidre, minden mozdulatodra, a
lélegzést is beleértve! Légy teljesen jelen! Vagy amikor kezet mosol, figyeld
meg minden érzékelésedet, ami ezzel a tevékenységgel kapcsolatos! A víz hangját
és érzetét, kezed mozdulatait, a szappan illatát stb! Vagy amikor beszállsz a
kocsidba, miután becsuktad az ajtót, várj néhány pillanatot, és figyeld meg
lélegzeted áramlását! Tudatosítsd a jelenlét hangtalan, mégis erőteljes érzetét!
Gyakorlásod sikerességét egyetlen dolog jelzi megbízhatóan: a bensődben érzett
béke intenzitása.
A megvilágosodáshoz
vezető utadon a legfontosabb és egyetlen lépés tehát: tanulj meg nem azonosulni
az elméddel! Minden alkalommal, amikor megszakítod az elme gondolatáramát,
tudatod fénye fölerősödik. Eljön a nap, amikor azon kapod magad, hogy úgy
mosolyogsz a fejedben megszólaló hang hallatán, ahogy egy gyermek csínytevésén
mosolyognál. Ez azt jelzi majd, hogy már nem veszed annyira komolyan elméd
tartalmát, mert éntudatod már nem függ tőle.
(Eckhart Tolle – A Most Hatalma)
- - - - - - -
Eckhart Tolle és Oprah beszélgetése - videó
