Úgy gondoltam, itt az ideje, hogy a lehető legfontosabbról is beszéljek picit. Hogy beavassalak abba az intim kapcsolatba, annak rejtelmeibe, amit a Teremtészettel, az Univerzummal folytatott párbeszédeim, a tőle kapott tanítások jelentenek számomra. Elmesélem, én hogyan kerültem ilyen viszonyba az általam legnagyobb mesternek vélt Teremtővel, a Kozmikus Tudattal, a MindÉNsÉg formaöltése mögötti erővel, a végtelen tudással, melynek KÉPmásaiként, avagy tudati fókuszaiként itt élünk most a Földön (elvileg)… legalábbis, ahogy én nevezem azt a Forrást emberként, ahonnan áramlik ez a VILÁGosság. Vannak, akikhez entitások, angyalok, lények, asztrális gondolatformák “beszélnek”. Biztos úgy van, nem vitatom. Nekem soha ilyen lény nem jelentkezett be, ezért csak abban hihetek, hogy ismereteim, gondolataim forrása ÉN vagyok, azaz Forrásom, az Univerzum Forrása.
Hogy ez a “viszony”, avagy kapcsolat
miért is fontos? Nos, először is azért, mert elengedhetetlen a tudat
fejlődéséhez, tágulásához, az ÖnÍzMerethez (önismerethez)… véleményem
szerint. Számomra egyébként is EZ az élet, a létezés értelme. Nem
beszélve arról, hogy milyen csodákat élhet meg az ember napi szinten,
milyen varázslatos felismeréseket tapasztalhat akár minden pillanatban,
ahogy az Univerzális Törvények, Igazságok, az Abszolút és Transzcendens
dimenziók feltárulnak a megtisztított lencsén, a felszabadított elmén
keresztül, individualizált Tudatparányunk előtt, amint betekintünk a
fizikai síkra, a földi világunkba és emberként visszanézünk, hogy
szemezzünk magunkkal… a Teremtő Tudattal. Amikor az emberbe süllyedt
tudatrészünk szembe néz Önmag(j)ával és az anyagvilág korlátain,
illúzióin, fátylain túl felismeri benne a Forrását, akkor
összekapcsolódik a végtelennel, a MindÉNsÉget Teremtő Tudattal. Ilyenkor
egy pillanatra Univerzummá válik maga, ami egy leírhatatlan érzés.
Engedd meg, hogy elmeséljem, hogy én ezt
az egészet miként élem meg és hogyan is kezdődött ez az utazás. Most
leszögezném, hogy ez az én egyedi tapasztalásom, ami eltérhet a mások
által megélt valóságtól. Mindannyian különböző keretek között, más-más
lencsével nézzük ezt a végtelen holografikus „filmet”. És ez így van
jól. Kérlek, szavaim, élményeim ne legyenek rád korlátozó hatással.
Hiszen minden a KÉPzelőerőnktől függ és annak végtelen potenciáljától.
Így lett az Univerzum is és annak megszámlálhatatlan sokszínűsége,
melyeken keresztül az EGY Tudat kifejezésre juttatja önmagát és
csodálhatja tükörképét… legalábbis, amikor épp tiszta betekintést nyer
és nem egy olyan torz képpel néz szembe, amit most a földi emberiség
nagy része tükröz vissza.
Reméljük, hamarosan helyre áll és
megtisztul évezredek mocskától ez a tükör. És ez természetesen rajtad,
rajtam és mindnyájunkon múlik. Olyan nincs, hogy „ah, ez rám nem
vonatkozik”, „mit érdekel engem”, „csak a saját jólétem érdekel”, „úgyse
tehetek ellene semmit”. Illetve van… sajnos nagyon is van. És amíg
létezik ilyen bomlasztó megnyilvánulás, addig lesz torz és szennyezett
része ennek a tükörnek. Ennek pedig természetesen a tudatlanság,
tudattalanság, a félrevezetettség és egy hazugságokra, megtévesztésre
épített mesterséges „civilizáció” az oka. De ez egy másik történet…
Az egész úgy kezdődött számomra, hogy
elegem lett ebből a világból, a pénzhajhászásból, karrierből, meg az
egész semmitmondó és semerre se tartó életből… ami nem is élet
valójában, de ezt akkor még csak sejtettem… ma már meggyőződésem. Mindig
is éreztem, tudtam, hogy „több” vagyok, mint szürke biodroid, aki
normákat, ember szabta törvényeket, iskolákat, tanokat, trendeket,
vallásokat követ, azaz konformizálódik, ami a tudat és a Teremtés
sokszínűségének „halála”. Soha nem érdekelt, hogy tanáraim mit hazudnak
össze történelem (törtÉNelem!) címszó alatt, vagy mit kell éreznem és
hinnem egy-egy vers jelentéséről. Ezek már gyermekként sem tudtak
hatással lenni rám. Nem tudott a mátrix, ez a kegyetlen és hazug
rendszer a rabszolgájává tenni, legfeljebb látszólag, kívülről, hiszen
az embernek még ma is pénz kell a társadalomban való létezéshez, tehát
dolgoznia kell, normákat, címkéket, trendeket követő emberek között
kénytelen létezni.
Amint hátat fordítottam ennek a számomra
értelmetlen vegetálásnak, az életem gyökeresen megváltozott és egykori
énem, a személy, aki addig álarcom volt, megszűnt létezni,
lecserélődött. Új cél jelent meg valóságomban, melyet jobban szomjaztam,
mint a vizet, és ez az Igazság lett. Semmi más nem érdekelt, miután
mindenemet elvette a mátrix, mindent elvesztettem… nem egyszer, hatszor.
Tudati fókuszomat, belső figyelmemet az Élet, a Létezés, a Mindenség, a
Teremtés, az Univerzum, a földi valóság, az Emberiség igazsága felé
irányítottam, és évek óta ott is tartom az idő nagy részében (amikor épp
nem engedek az anyag illuzórikus csábításának). Szinte minden
anyagvilági kötődésemet felszámoltam, emberi kapcsolataimat és a világot
átértékeltem magamban.
Megtisztítottam elmémet a ráprogramozott
szennytől, korlátoktól (amennyire csak tudtam), melyek jöttek az
iskolákból, könyvekből, emberektől, vallásokból, a média minden
területéről, és így megnyitottam magam a Forrásnak, mely csak a tiszta
lencsén át képes besugárzódni a lényünkbe… torzítás nélkül. Ez
hónapokat, éveket vett igénybe, hiszen egy fejlődési folyamat… de
legalább lehet fejlődésről beszélni, nem úgy, mint a mátrixba zárt
semmitmondó életben. Persze attól függ, kinek mennyi időre van szüksége,
kit mennyi fátyol akadályoz.
Természetesen, az egész egyetlen pillanat
valójában, mivel egy DÖNTÉSsel kezdődik, egy kristálytiszta SZÁNDÉK
megfogalmazásával. Ebben benne lesz a kezdet és vég, és közte a végtelen
potenciál, mint odavezető út (minden így teremtődik a világon, minden
létező!)… és ehhez ugye kinek, mennyi időre van szüksége, ki milyen
térképet hordoz magjában. De mindez egyetlen, jól irányzott és fókuszált
gondolattal, szándék kifejezéssel kezdődik. Ez megnyit egy ajtót a
felsőbb világok felé, és végre tudati világosság áramolhat be létünkbe,
lényünkbe.
Amíg ezt az ajtót nem nyitjuk ki, addig a
„Jóisten” se tud mit kezdeni velünk, azaz a legnagyobb Mester, a
végtelen tudás, Univerzumok „Atyja” ott vár az ajtó mögött arra, hogy
végre érdeklődést, megismerni vágyást fejezzen ki az ember Önmagja,
Forrása felé. E nélkül szerintem lehetetlen. Mondanom sem kell talán,
hogy a legtöbb ember két kézzel nyomja ezt az ajtót, csak ki ne nyíljon,
és teszi mindezt nemtörődömségével, tudatlanságával, hitetlenségével,
korlátozottságával, tévhiteivel, vallásával, az anyagvilág hazug
illúzióiban tartott és hagyott tudati fókuszával.
Amint viszont kitárul ez a metafizikai
ajtó, elkezdődik a „tanítás”. A tanonc kifejezte abbéli szándékát, hogy
tanulni szeretne mesterétől, Forrásától, ÖnÍzMeretre törekszik. Hát
legyen. Az Univerzum boldogan besétál rajta, apránként csepegtetve
gondolatait, tudását… ahogy a tanonc készsége, figyelme, fegyelme, hite,
tudati tágulása adagolja. De ez nem egy verseny! Nem az nyer, aki minél
gyorsabban végigmegy a pályán. A fejlődési utat kell megtanulnunk
értékelni és élvezni, hiszen nincs végállomás valójában. A Létezés örök
lüktetés.
Ha egykor el is érnéd a Mindenség Teremtő
szintjét, vélhetően a következő pillanatban már valami újabb
Univerzumot vagy Galaxist teremtesz, amiben egy új önmegismerés veszi
majd kezdetét és ott Égi Testeken testet öltve, flórába öltöztetve
azokat, faunával színezve, humanoid formában fogsz betekinteni, hogy
tovább csodáld végtelen potenciálodat… már ha tényleg erről szól az
egész.
Az elmém tágítása végett eleinte rengeteg
könyvet olvastam, tucatjával, az elérhető legmagasabb szintű
spirituális tudással rendelkezőket… főként angolul, mert magyarul sajnos
nagyon sok ilyet nem lehetett elérni. Számtalan filmet, sorozatot
néztem, melyeknek úgy éreztem, köze van az igazsághoz, a valós
Teremtéshez, még ha sci-fi, kaland, vagy egyéb kategóriában is próbálták
ezt leplezni a készítők. A lényeg az volt, hogy mindent elképzelhetőnek
tartson az elmém, ne legyen semmi gátja a képzeletemnek.
Viszont egy idő után arra jöttem rá, hogy
a könyvek valóban nem adnak új tudást, igazándiból semmi olyat nem
olvastam a „legnagyobb guruktól” sem, amit nem tudtam magam is
elképzelni vagy ne tudtam volna ott legbelül, magomban. Inkább csak
megerősítettek abban, amit mindig is éreztem, de nem mertem elhinni,
vagy nem tudtam volna olyan jól kifejezni. Ezért már csak félig
olvasgattam könyveket, aztán csak pár oldalt és végül le is tettem őket
pár éve. Mert rájöttem, hogy semmit nem adnak valójában, csupán mankók
voltak, amíg megerősödtem és megértettem, hogy anélkül kell járnom,
hiszen az a természetes.
És ekkor történt meg a „csoda”. Amikor a
Természet, mint külső és a Kozmikus Tudat, mint belső mesterem felé
fordultam kérdéseimmel. Valójában a kettő EGY, ugye. Ahogy kinn, úgy
benn, emlékszel? Az egész talán úgy kezdődött, hogy egy kedves ismerős
feltett nekem egy kérdést. Egy olyat, amire valahogy soha nem is
gondoltam, fókuszomat soha nem helyeztem rá ilyetén formában. Viszont
ahogy elhangzott általa, bennem is megjelent ez a kérdés egy érzésben
kódolva. Ezt fűszereztem meg azzal, hogy vágytam a válaszra. Szerintem
nagyjából egy perc telt el, és belémnyilalt a megdöbbentő üzenet.
Mármint a tény maga volt megdöbbentő, hogy nem is gondolkodtam rajta,
csupán feltettem egy kérdést, és szinte azonnali választ kaptam rá.
(Pedig ez így természetes mindenki számára, azt azért megsúgom.)
Érdekel, hogy mi volt ez a kérdés?
Rendben, elárulom. Így hangzott: „Vajon miért van ez az egész, mi a
célja a Teremtőnek a mindenséggel?” Fura, hogy így még nem fogalmazódott
ez meg bennem előtte, holott talán az egyik leglényegesebb és
legmisztikusabb kérdés, amire azt gondolná az ember, hogy nem létezik
válasz, vagy ha létezik is, akkor van rá jó néhány elmélet tudományos és
vallási körökben. Akkor gondolom, az is érdekel, hogy milyen feleletet
kaptam rá. Egy szent háromság fedte fel magát lelki szemei előtt, mely
szavakba öntve így hangzott: „FELismerés, MEGismerés, ELismerés”… igen…
és a homlokomat csapkodtam. Miközben persze valami megfogalmazhatatlan,
mennyei érzéssel telve próbáltam felfogni, hogy mi is történt valójában,
honnan érkezhetett ez a válasz.
Pár perc múlva aztán minden értelmet
kapott és az ember egyik legfőbb probléma forrására is rámutatott ez a
hármas. Hiszen, ha KÉPmások vagyunk, akkor nem természetes, hogy
számunkra is ez a hármas a CÉL, az ÉRTelem a Létezésben? Nem így
tanulunk, fejlődünk talán? Szeretnék egy félreértést elkerülni. Az
„elismerés” NEM idolizálást, hódolást, imádságot jelent! Csupán egy
belső, mély érzés, hogy „wow, az igen!”, azaz ezzel nyugtázzuk, hogy
valamit felfogtunk, megértettük, tehát jöhet a következő „tanítás”,
élmény, tapasztalás.
Ettől a pillanattól kezdve aztán egyre
gyakoribbak lettek lassanként az ehhez hasonló felismerések. Nyilván meg
kellett tanulnom érzékelni, értelmezni ezeket, és azt is, hogy miként
tudok kérdéseket feltenni, kommunikálni ezzel az önmagát meg nem nevező
Forrással. Ma már úgy fogalmaznék, hogy meg kell tanulni Google-özni az
Univerzum Tudatát, és a választ „olvasni” tudni. Sok-sok gyakorlás után
elmondhatom, hogy most már leggyakrabban instant felelet érkezik. Emiatt
gyakran megesik, ha úgy vagyok persze hangolva, hogy felteszek egy
kérdés valakinek, de mielőtt befejezném, már bennem megszületik a
válasz. Ez egy nagyon fura érzés és tapasztalás. Van, hogy nézek
valamit, például egy videót és felmerül bennem egy kérdés, hogy „de hát
az meg hogy lehet, miért úgy működik?”, és azonnal kapom a végtelenül
logikus és egyszerű feleletet.
De tudod, mit? NINCS EBBEN SEMMIFÉLE
CSODA. Hiszen ez mindenkinek ugyanúgy működik. Ez a Természetes módja az
Ember és az abban megnyilvánuló Forrás kommunikációjának. A vonzás és
rezonancia törvényeinek megfelelően az ember olyan gondolatokat,
gondolati formákat vonz be elméjébe, életébe, ahova HANGOLJA magát. Ne
feledd, hogy egy gondolati rádió adó-vevő vagy valójában. A hangolást
végezheted Tudatosan is, de a leggyakrabb az ember kihagyja ezt a
lehetőséget és engedi magát a környezete, a körülmények által
befolyásolni és ez állítgatja mindenkori hangulatát.
Én azt választottam, hogy tudatosan
hangolom magam, és a legmélyebb, legtisztább, abszolút igazságokra, az
Univerzum magjának hullámhosszára állítottam be magam. Pusztán az által,
hogy vágyom erre, szomjazom ezt a tudást. Ezért ilyen gondolatok
látogatnak meg. Ha az esti meccsen rágódnék, vagy a befizetetlen
csekkeken, a „rohadt hazaáruló” kormányon, a pártokon, a biblián, vagy
az új Miley Cyrus (az meg ki?) albumon, az ilyen-olyan Olimpián,
világversenyeken, élsportolókon, celebeken és egyéb sötét illúziókon,
megtévesztéseken, energiavámpír és tudatmódosító cirkuszokon… nos,
logikus, hogy széles ívben kerülnének el az ilyen tisztaságú és
világosságú gondolatok.
Ugyanezt a kommunikációt használom
például az elveszett, vagy épp keresett tárgyak meglelésére is. Egyetlen
érzés és gondolat kell hozzá. És tudnom, hogy választ kapok, és az
tökéletes lesz. Ezért olyan tárgyakat is könnyedén megtalálok, amiket
mások tesznek valahova vagy hagynak el. De én is csak akkor, ha úgy
vagyok épp hangolva. Amennyiben a földi síkhoz horgonyzottan, problémák
illúzióinak nyomásától homályos tudattal, nehogy azt hidd, hogy nekem is
megy ez.
Nem olyan könnyű azért a mai világ
szennyében tisztának maradni. Nem egyszerű folyton tudatosnak lenni,
tudati világosság fényében fürdeni, amikor az eltérített kollektív
valóság fertőjében az ember élete esetleg nem azt tükrözi különféle okok
miatt. Nem is biztos, hogy cél az, hogy folyamatosan tudatosan
hangoljuk a valóságunkat, hogy állandóan éber kontroll alatt tartsuk.
Persze az is lehet, hogy ezek különféle tudatvilágossági szintek. De hol
marad akkor a meglepetés faktor? Így viszont legalább lehetőségünk van a
közbeavatkozásra, ha szükséges. Kapitányként tudunk a hajónkon lenni,
ha a robotpilóta eltérne az általunk preferált iránytól és nem
potyautasként hánykolódunk a viharos óceánon. Korrigálunk és hagyjuk a
Teremtést, hogy kitöltse az A és B pontok között az utat, azaz, hogy
hullámokat küldjön, melyeken tova úszhatunk. Hiszen ez a „dolga”, hogy a
HOGYANt megteremtse a végtelen potenciáljából, ha mi megadjuk a CÉLt.
Nyisd meg ajtódat a végtelenre, tárd ki
szélesre, hadd lépjen be rajta tanító mestered, Önön Forrásod, a
varázslatos Univerzum Alkotója, a tükörkép Forrása. Engedd, hogy
megtörténjen veled a „csoda”. Engedd be életedbe. De legfőképp
természetesen, legyen hited és vágyad szerint!
További jó utat és élvezettel teli felfedezést kívánok!
Szeretettel,
Tudatfodor
(forrás: tudaticunami.wordpress.com)
