2016. augusztus 27., szombat

Hihetetlen tudás birtokában volt da Vinci. Jegyzeteiben fedezték fel a döbbenetes információt!



Leonardo da Vinci újra megelőzhette saját korát, hiszen az eddig értelmetlen jegyzetéről véletlenül kiderült, hogy valójában egy olyan dolgot szemléltet, amit soha senki sem gondolt volna. Hogyan tett szert ekkora tudásra a mester, és miért előzte meg évszázadokkal a korát?


Leonardo da Vinci nevéhez olyan tervek fűződnek, mint a repülőgép, a tank, a katapult, a légcsavar vagy éppen a vízkiemelő szerkezet vázlatai, azonban most egy másik fizikával kapcsolatos elmélet első leírásával is kapcsolatba hozták.

Az érdekesség az egészben az, hogy az 1920-as években a Victoria & Albert Museum szakemberei „irreleváns megjegyzések és vörös krétarajzok”-nak titulálták da Vinci rajzos, tükörírással írt vázlatát.

Ezen oknál fogva ezt a papírost évtizedekig mellőzték, azonban a napokban a Cambdrige-i Egyetem gépgyártás-technológiával foglalkozó professzora, Ian Hutchings egy véletlen folytán megvizsgálta.


Hutchings szerint da Vinci valójában a két test súrlódása során fellépő erőt írta, illetve rajzolta le már a 15.-16. század fordulóján.

Habár a két, egymáson elmozduló felület között fellépő, a mozgó tárgyat fékező súrlódást erőnek szoktuk nevezni, gyakorlatilag nem alapvető erő, hanem a molekulák között fellépő elektromágneses erők következménye. A fizikusok reakcióerőnek szokták nevezni, hiszen nyugalomban lévő testre nem hat.

da Vinci két évszázaddal megelőzi az általunk először ismert írást a súrlódásról, amely Guillaume Amontons francia tudóshoz köthető.

Eddig a súrlódás törvényének felismerését és leírását a francia tudós, Guillaume Amontons nevéhez szoktuk kötni, aki kétszáz évvel később élt da Vinci-nél.


A mostani felfedezés alapján azonban arra következtethetünk, hogy a franciát megelőzte a reneszánsz polihisztor, aki egyik, 1493-as jegyzetében rajzolta le az egyik legkülönlegesebb erőhatást mégpedig – többek között – egy csigás szerkezet ábrája segítségével.

A vázlatok és a tükörírással írt szöveg világosan jelzi, hogy Leonardo 1493-ban megértette a súrlódás alapjait.

A jegyzetből látszódik, hogy a géniusz tudta, hogy a két egymáson elmozduló testek között létrejövő súrlódási erő arányos a felületekre nehezedő nyomással, ám független az érintkezési felületek méretétől.

A szakértő még hozzátette, hogy da Vinci minden bizonnyal akkor fedezhette fel a súrlódás alapjait, amikor különböző fizikai kísérleteket folytatott, és beolajozott tárgyakat vizsgált meg. 

Ősi tudás?

Zsenik mindig is voltak, vannak és lesznek. Da Vinci azonban sokkal különlegesebb volt, sokan úgy tartják, hogy Albert Einsteinnél is jóval okosabb volt, és magasabb intelligencia szinttel rendelkezett.

Egyesek úgy vélik, hogy nem is e-világi ember volt, hiszen ő lehetett a valaha élt legnagyobb feltaláló, legokosabb polihisztor a Föld történetében.

Éppen ezért gondolják sokan úgy, hogy földönkívüli volt, vagy kapcsolatban lehetett olyan lényekkel, melyek akkor még nem ismert összefüggésekre vezették rá, műszaki jegyzeteket nyújtottak át neki.

Mások szerint a művész látta a jövőt, képes volt belelátni és információt hasznosítani a jövőből, ezért fedezte fel jóval előbb a dolgokat, kint bárki.

Bárhogy is, ő volt a leghatalmasabb alak a történelem folyamán a feltalálói berkekben, és azóta sem született hasonló formátumú figura a bolygón.

(forrás:http://globalisvilag.com) 


A Leonardo da Vinci: The Mechanics of Genius című tárlat - videó