Gondolataink közül az első az „én”-gondolat. Minden többi gondolat csak ezután következik. Nem áll egyedül, hanem rögtön társul az őt követő gondolattal, és ez a test-gondolat. Sajnos azzal végződik, hogy korlátozza magát a testre, amely pedig sohasem tudott volna létrejönni, ha eredetileg nincs meg az én-gondolat. Így ez a kapcsolat az én-gondolatot a test-gondolatra fokozza le.
Az ember ma azt gondolja, hogy valóját a teste alkotja Következésképp az eredeti „én”-gondolat „én a test vagyok”-ká válik. Ezután merül föl a világgondolat. Az „én” tudat alatt hozza létre azokat a tér-idő jellemzőket, amelyeken keresztül a világ először áthalad, mielőtt a tudatban megjelenne. Így az „én” – mint saját gondolatát – mind a testet, mind pedig a világot a testen kívül tartja. De mivel eredetileg tévesen a testtel azonosította magát, mivel a testet olyan elsőbbséggel ruházta föl – ami mellesleg soha sem volt meg neki –, ebből a tévedésből adódik, hogy a testen kívüli dolgokat illetően is öncsalásban lesz: olyannak fogja föl őket, amilyenek soha nincsenek. Innen származik ez a hármas tévedés, hogy sem a világot, sem a testet, sem az ént nem tekintjük mentálisnak.
Az az „én”, amit az emberek többsége ismer, valójukat jelenti ugyan, de nem a végső valójukat. Amikor az ember felfedezi, hogy személyi léte éppen úgy egy gondolatszerkezet, mint fizikai környezete, s hogy minden, beleértve saját magát is, csak képzelt léttel bír, nagyon közel jut ahhoz a kapuhoz, amely a képzelt léttel bír, nagyon közel jut ahhoz a kapuhoz, amely a megértés magasabb világába vezet.
Az ember, aki tanúja álma eseményeinek, aki részt vesz ezekben az eseményekben, aki alkotja őket, egy és ugyanaz az entitás. Mivel az a folyamat, amit az ébrenléti való hoz létre, éppen olyan tudat alatti és önkéntelen, mint az a folyamat, melyet az álom-való hoz létre, senki sem veszi észre, hogy mindkettő gondolat-alkotás. Éppen úgy, ahogy az az ember, aki királynak álmodta magát, és fölébredve látja, hogy mindaz, amit álmodott, csak idea volt, ugyanúgy lehet felfedezni az ébrenlét alatt azt is, hogy az ébrenléti személyiség is csak egy idea, és ezzel az ember megteszi azt az első döntő lépést, amely tudatlanságából a felszabadulásához fog vezetni. Jézus azt mondta tanítványainak, hogy amikor megismerik az Igazságot, az szabaddá fogja őket tenni. Fizikailag szabadok voltak, ezért az a szabadság, amire célzott, csak mentális szabadság lehetett. Gautamát „Buddha”-nak nevezték, ami azt jelenti, hogy a „Megvilágosult”, mivel megszabadult saját személye kötöttségéből, amely éppen olyan tévedésen alapult, mint ahogy a koldus királynak képzelte magát.
(Paul Brunton – Az Önvaló Bölcsessége)
(forrás: http://azvagyunk.com)
