2017. március 6., hétfő

Az idén 80 éves Jane Fonda tudja, mi a legjobb orvosság a betegségek ellen!



A színésznő még mindig remek formában van, és azt is tudja, miért nem környékezik meg őt a betegségek. Most megosztja ezt a titkot velünk is!


Bármilyen nehéz is elhinni, hisz még mindig remek formában van, Jane Fonda idén lesz 80 éves. Azonban annak ellenére, hogy már nem fiatal, esze ágába sincs begubózni, a semmittevés helyett ő az alábbi dolgokat javasolja:

"Menjünk kirándulni, látogassuk meg azokat a helyeket, amelyekre mindig is kíváncsiak voltunk. Éljünk! Ebben az életkorban már nyugodtan elengedhetjük gyerekeink kezét, hiszen ők már felnőtt emberek, meg van a saját életük, sorsuk.

Persze, ha tudunk segítsünk nekik, ha szükségük van bármire, és mi megtudjuk adni, tegyük meg, de akkor teszünk a legjobbat magunkkal és családtagjainkkal is, ha a saját életünket éljük.

Az élet sokkal több annál, minthogy egész nap dolgozzunk. Nem szabad mindent feláldoznunk a gyerekeinkért, már ebben a korban nem kell ezt megtenni.

Persze, vannak olyan utódok, akik követelőzni fognak, akik szeretnék, hogy adjuk neki oda a megspórolt pénzünket, de magyarázzuk el nekik azt, hogy az a mienk, és hogy dolgozzanak meg a sajátukért.

Az emberek többsége egész életében a pénzt hajszolja, a vagyonát gyarapítja, kínkeservesen felépít három házat, majd 60 éves kora után már csak pár négyzetméteres szobára, konyhára, fürdőszobára lesz szüksége. A többinek mi értelme?

Minden családban vannak problémák, függetlenül, hogy a társadalmi ranglétra melyik fokán állnak. Közhely, de nem a versengés, a verseny a fontos, hanem az, hogy kivel mennyi időt tudtunk eltölteni, megosztani az élményeinket, örömünket, akár bánatunkat. Az igazán fontos dolog az életben a boldogság, az egészség, és hogy sokáig tudjuk örülni egymásnak, családunknak.

Ne idegeskedjünk, rágódjunk olyan dolgokon, amelyeket úgy sem tudunk megváltoztatni. Ez nem vezet sehová, sőt, a fölösleges stressz, szorongás megbetegíthet. Ilyen életet akarunk magunknak? Inkább azzal foglalkozzunk, ami feltölt, ami örömet okoz. Térképezzünk fel a környéken olyan helyeket, amelyek lenyűgöznek, amelyek elvarázsolnak, ha csak pár órára is.

Amíg az ember boldog és egészséges, minden napot örömmel él át, várva a következő reggelt.

Ha nem vesszük észre az élet apró örömeit, csak az időnket vesztegetjük. Egy optimista léleknél nincs jobb orvosság, egy boldog lélek pedig legyőzhetetlen, semmilyen betegség nem húzhat ujjat vele.

Őrizzük meg optimista szemléletünket, vagy tudatosan váljunk azzá. Örüljünk az életnek, mert az csakis a miénk! Legyünk nyitottak, barátságosak.


Egy boldog és minden jóval teli életet kívánok!"

Jane Fonda

(forrás: tudnodkell.info)

Jane Fonda: Az élet harmadik felvonása - videó itt:

https://www.ted.com/talks/jane_fonda_life_s_third_act?language=hu#t-13107