2017. március 19., vasárnap

Hátborzongató felvétel a síró kislány szelleméről



Egy kislány szellemalakja sírt a sarokban, valaki videóra vette, majd még ijesztőbb dolog történt.

Kezdjük azzal, hogy ez a felvétel már nagyon régóta kering az interneten, ugyanakkor sokan meg vannak győződve arról, hogy a videón látott dolgok valódiak.


Még maga a készítő, aki annak idején az eredeti videót feltöltötte, szintén elmondta, hogy olyan dolognak volt a szemtanúja, amit sosem felejt el.

Nem hitt korábban a szellemvilág létezésébe, de a történtek elgondolkodtatták őt arról, hogy talán van valami a halál után is.

Talán az emberi lélek nem vész el, csak a testünket hagyjuk hátra, de képesek vagyunk még tovább létezni spirituális értelemben.

Eleinte nem akart hinni a szemének, de mivel látta, hogy a kamera is rögzíti, szinte biztos volt abban, hogy nem hallucinál. Elhagyta a folyosót, de később, pár másodperc múlva elhatározta, hogy még közelebbről megnézi.

Ekkor újra kinyitott az ajtót, és a folyosóra lépett. Ami ezután történt, az valósággal sokkolta.

Egy hátborzongató szellemalak állt ott előtte, tőle mindössze néhány méterre.


Fenyegető volt a tekintete, és riasztóan állt ott, mozdulatlanul, mintha tudna róla, hogy figyelik. Amikor a felvételt annak idején feltöltötte a netre, sokan azt gondolták róla, hogy ez egy hamisítvány, és valójában csak egy ügyes trükk felvétel.

Ő azonban meg volt róla győződve, hogy valódi... De vajon mi az igazság?

Talán a kislány szellemalakja is egy kísértet manifesztációja lenne a való világban? Vagy talán egy árnyékember, kislány alakot öltve?

(forrás:avilagtitkai.com)